A Borrajongó

Hegyaljai hétvégék - Gizella, Hétszőlő, Demeter Zoltán, Anyukám mondta

2014. szeptember 23. 06:30 - furmintfan

Utolsó nyári hegyaljai hétvégém jelentős részben a hiánypótlás jegyében telt. Egy héttel indulás előtt két fix programom volt: egy kis dűlőtúra a Szil-völgyben és a 2013-as borok kóstolója Szilágyi Lászlóval a Gizella Pincében, valamint egy késői ebéd/korai vacsora az Anyukám Mondtában. Előbbit már régóta terveztük, de az időjárás mindig közbeszólt, kárpótlásul így legalább minden 2013-as dűlős bort palackból kóstolhattam. Utóbbi már egy ideje szerepelt a bakancslistámon, addig sajnos nem jártam még az itthon már-már legendás hírű encsi étteremben. Szintén a hiánypótlás jegyében indulás előtt pár nappal sikerült egy villámlátogatást megszerveznem Demeter Zoltánhoz szombat délutánra és még egy maroknyi Hétszőlő tételre is jutott időm.

gizellapince2.jpg

Gizella Pince

Egy kis szerencsi kitérő után péntek éjszaka érkeztem a hétvége főszereplőjéhez, a Gizella Pincéhez, ahol a nagyvárosi éjszakákhoz hasonlítva szokatlan látványként tiszta csillagos égbolt és természetes csend fogadott. A Gizella Pince és a közvetlenül mellette található a vendégház Tokaj üdülőterületén fekszik, Bodrogkeresztúr felé félúton. A vendégház tiszta, tágas, több szobájával és ebédlőjével nagyobb baráti társaságoknak is ideális hely. Borért meg ugye nem kell a szomszédba menni.

gizellapince0.jpg

Szombaton reggeli után Tarcal felé vettük az irányt Szilágyi Lászlóval. A dácittufás, löszös talajú Szil-völgy Szilágyi László "birodalmának" talán legszebb ékköve, vendégeit is legtöbbször ide hozza ki, ha kíváncsiak a termőhelyre. A borász évről évre igyekszik itteni birtokának területét apránként növelni, a szőlőültetvények fokozatosan hódítják meg az egykor gazzal benőtt teraszokat. Mindez persze nem egyszerű feladat és nem olcsó mulatság, de a bozótirtás, talajrendezés, kitűzés, telepítés ereményeképpen szépen nyomon követhető a termőterület gyarapodása. A kb. 3 hektárból a legnagyobb területet a furmint foglalja el, természetesen van hárslevelű, és már sárgamuskotályt is telepítettek a Szil-völgy teraszos lejtőire. Szilágyi László egy kis filagóriát is tervez a dűlő felső részére, hogy vendégei teli borospoharak társaságában onnan élvezhessék a pazar kilátást.
A dűlőtúra után visszamentünk a pincéhez, ahol a 2013-as borokat vettük górcső alá. Augusztus végén még csak a Kastély és a Látomás Cuvée jelent meg forgalomban, azóta a Medve is debütált a Budavári Borfesztiválon. A 2013-as Gizella borokra (is) általánosan jellemző, hogy a penge savakat több-kevesebb maradékcukor kerekíti, egyszerre lendületessé és mégis kedvesebbé téve a borokat. A borok egy része nem sokkal látogatásom előtt került palackba, a leírás és a pontok az akkori állapotot tükrözik.

gizellapince1.jpg

Kastély Furmint 2013

Löszös, agyagos, riolittufás talaj, részleges almasavbontás, új Trust és használt hordók vegyesen 1/3-2/3 arányban. Almás, körtés, finoman fűszeres illat, pici tejföllel. Savai élénkek, a kóstolás idején még kicsit zúzósak voltak (3 héttel később a Várban már simábbnak tűntek), de az 5,5 g/l maradékcukor kerekít a kortyon. Citrusos, zöld gyümölcsös felhangokkal, citromvelővel, pici fűszerrel. 5p (a Várban már inkább 5p+)

Barát Hárslevelű 2013

Szeptember végi szüret a tarcali löszös, dácittufás Barát dűlőből. Ez az egyetlen száraz bor, amiben egyáltalán nem volt almasavbontás. Vonzó illat: virágok, őszibarack, szőlő, ananász, kamilla. A savak barátságosabbak, csiszoltabbak, mint az előző bornál, de élénkségükre nem lehet panasz: szép feszesre húzzák a kortyot. Őszibarackos, lime-os, ananászos, zöldfűszeres aromák keverednek szájban, friss, citrusos lecsengéssel. Kortyközépnél halkul talán kicsit az intenzitás, de nem keresem a kákán a csomót, nagyon szerethető bor ez. 6p

Szil-völgy 2013

Lösz, dácittufa, sőt riolittufa a felső részeken, idén először házasítás: 60% furmint, 40% hárslevelű, október közepén szüretelve, üvegdugóval lezárva. Látogatásom előtt néhány nappal került palackba. Illata folyamatosan nyílik, komplex, rétegzett: először inkább a hordó fűszereit érezni, majd kamilla, virágok, körte, őszibarack, vanília következik. Szélesebb, hosszan tartó savakra épül, a korty jól fókuszált, finoman krémes. Ízében is szép változatosságot kínál, a fehér húsú gyümölcsös, körtés, barackos, fűszeres nyitány után, sós mineralitás, majd vaníliával körített, kellemesen fanyar lecsengés következik. 7p

47 Csepp 2013

A Drop Shop stábjával október közepén szüretelt félszáraz hárslevelű a Barátból. Édesebb illat, trópusi gyümölcsökkel, körtével, fűszerekkel. Ízében a körte és a trópusi gyümölcsök mellett sárgabarack is felbukkan. A maradékcukornak köszönhetően lágyabb, simább érzetű, az alkohol picit fűt a végén. Összbenyomást tekintve engem emlékeztet a 2012-es Barát Hárslevelűre, de annál élénkebb. 6p

Medve Furmint 2013

Október végi szüret riolittufás, kaolinitos talajú dűlőből. Sok fűszert találni illatában: szegfűszeg, szegfűbors, kömény, körtével. Robosztus bor, masszív savakkal, így a maradékcukor ezek mellett kifejezetten jótékony hatást fejt ki. A kortyban még felfedezhető egy minimális cseresség, az alkohol picit emelkedett. Citrusos, almás, körtés íz jellemzi, az illat gazdag fűszerességével. 6p

Szent Tamás Hárslevelű 2013

Érkezésem előtt 2 nappal lett letöltve, 3/4 része újfa hordóban erjedt és érlelődött. Fokozatosan nyíló illatában elsősorban sok fűszer és egyfajta nedves köves érzet jut főszerephez. Masszív, kissé még nyersnek ható savak adnak ívet a némileg még rusztikus kortynak. Az ásványos érzet minden eddigi bornál dominánsabb, temérdek fűszer (bors, szegfűbors, szegfűszeg), sós, citrusos aromák mellett. Még nagyon fiatal, robosztus bor, időt kér, de ígéretes. Most 6p

gizellapince3.jpg

Látomás Cuvée 2013

Furmint és hárslevelű a Szil-völgyből, Kastélyból és Barátból, 122 g/l maradékcukor, kb. 8,7 g/l sav. Trópusi gyümölcsös, mangós, maracujás, citrusos aromaprofilja ízben kiegészül egy leheletnyi friss vaníliás, túrókrémes mellékízzel. Kellően lendületes, remek sav-cukor aránnyal rendelkezik, és kifejezetten finom, a késői szüret műfaját kimaxolja. 7p

6 Puttonyos Aszú 2010

Illatában narancs, édes citrusok, kandírozott narancshéj, aszalt kajszi, körömvirág és kamilla. Elegáns szerkezet, lendületes savak, amelyek márciusi látogatásom óta kicsit jobban belesimultak a borba. Ízben is kezd az édes körte és a trópusi gyümölcsök (mangó, maracuja) felé hajlani, de a citrusos vonal (édes citromvelő, narancs) változatlanul képviselteti magát. 8p-

 

Tokaj Hétszőlő

Volt egy üres másfél órám kora délután, úgyhogy rövid belvárosi séta után egy hirtelen ötlettől vezérelve Tokaj főterén lebaktattam a Rákóczi Pince kóstolóhelyiségébe. A Rákóczi Pince előtt kóstolóterasz is nyílt nemrégiben, de a pince hűs levegője most jobban esett. Terjedelmes borlapról lehet választani rengeteg tételt különböző borstílusokból, az én sorom végül meglehetősen édes-hangsúlyosra sikerült.

hetszolo0.jpg

Bistro Furmint 2012

Kissé visszafogott illat, kőporral, zöldalmával. Nem túl intenzív ízű bor, de egyenes, jó savú, zöldalmás, citrusos, grapefruitos, köporos ízekkel, kellemes fanyarsággal. Nincs túlbonyolítva, de nem is kell, jól csúszik, ideális nyári védőital minden formában. 5p

Pinot Noir 2012

Meggyes, málnás, piros bogyós gyümölcsös illat és íz, egy kevés édesfűszerrel és pici sóssággal megbolondítva. Jó sav, sima tannin, jó közepes test, jó arányok. 5p/6p

hetszolo1.jpg

Fordítás 2003

Hordófűszerek által dominált illat, vanília, kókusz, a második vonalban barackbefőtt, talán egy minimális illóval. Telt, vaskos korty. A sav-cukor arány rendben van, hanem a fa ráül ízben is, ettől elég rusztikus benyomást kelt, legalábbis az én ízlésemnek ez kicsit sok. Ráadásul mindezt 11 évesen mutatja. Ennek megfelelően kókuszos, vaníliás, fűszeres, érett kajszival és sárgabarackbefőttel, kandírozott naranccsal, pici fával és fűszeres lecsengéssel. 5p/6p

5 Puttonyos Muskotályos Aszú 2001

Pici balzsamecetes illó végig marad az illatban, mellette leginkább mazsola mutatkozik. Szerkezetre arányos, talán kicsit édességhangsúlyosnak tűnik, de ez az érzet talán a muskotályos jegyeknek is betudható. Ízben a balzsamecet szerencsére elillan (hehe), van cserébe mazsola, aszalt trópusi gyümölcs (leginkább talán ananász), narancshéj, és az érettséget mutatva egy kis pipadohány és avar. 7p-

hetszolo2.jpg

5 Puttonyos Hárslevelű Aszú 2001

Eléggé visszafogottan indít az illata, gombával, aszalt kajszival és trópusiakkal. Kellően élénk sav, jó egyensúly, jól kitöltött korty, pici cseresség és közepesnél hosszabb lecsengés jellemzi, ízében pedig az illat aszalt gyümölcsei. 7p

 

Demeter Zoltán

Nagy adósságot róttam le magam felé, legalábbis részben: soha nem jártam még Demeter Zoltánnál. Formailag bepótoltam a mulasztást, tartalmilag aligha. Demeter Zoltánt ugyanis elutazásom előtt nem sokkal hívtam fel, próba-szerencse alapon, hátha tud fogadni. Először úgy tűnt, hogy nem jön össze a dolog, de végül szombat délutánra egy villámlátogatást mégis sikerült leegyeztetni. A rendelkezésünkre álló egy óra gyorsan elrepült, ennyi idő alatt borokba is, beszélgetésbe is csak felületesen lehet belemerülni, de így is megérte. Miután Demeter Zoltánnal gyorsan megtekintettük a borászatot, leültünk kóstolni a kivételes ízléssel kialakított kóstolóhelyiségben.

dz1.jpg

Furmint Pezsgő Brut Nature 2010

Őszibarackos, zöldalmás illat, finom habzás, jó savak, őszibarackos, enyhén citrusos, fűszeres, zöldalmás ízjegyek, szinte légiesnek ható, mégis stabil szerkezet, csipetnyi mineralitás. Elegáns, zamatos tétel. 6p+

Veres Furmint 2012

30 éves tőkék furmintja, csontszáraz, tartályban erjesztve és érlelve. Illata nagyon tiszta, zöldalmás, zöldfűszeres, őszibarackos, lime-os, hűvös hangulatot áraszt. Feszes, egyenes sav, jó egyensúly jellemzi a szerkezetet. A korty nincs túldíszítve, az illatjegyeket hozza finom ásványossággal karöltve. Teste közepes. Erényei inkább tisztaságában, egyenességében keresendők, ugyanakkor nekem gazdagabb ízvilággal még jobban tetszene. 6p+

dz3.jpg

Lapis Furmint 2009

Illatában nehezen szálazható, érett gyümölcsök, finom édesfűszerek, csipetnyi almahéj. A szárazpróba jobban definiált fehér húsú gyümölcsöket mutat. Közepesnél nagyobb testű bor, széles savakkal, krémes korttyal, aminek a végén kicsit befűt az alkohol. Ízében finom vanília, fűszerek, ásványos jegyek és érett gyümölcsök. 6p

dz4.jpg

Eszter 2009

A korábbi Főbort már nem lehet így nevezni, így az a 2008-as évjárattól a borász lányának neve alatt él tovább. 80% furmint és 20% hárslevelű, 167 g/l maradékcukor. Fantasztikusan gazdag gyümölcsösség érezhető illatában és ízében egyaránt: sárgabarack, mangó, maracuja, ananász, mindezt egy kevés vanília, finom fűszeresség és csipetnyi méz színesíti, alapvetően mégis a gyümölcsök sokfélesége adja komplexitását. 8p

6 Puttonyos Aszú 2007

224 g/l maradékcukor, 7 g/l sav, 10% alkohol. Illatában hangyányi dohány, majd vanília, sárgabaracklekvár, különféle fűszerek. Mély, gazdag és sűrű, nagyon hosszú lecsengéssel. Sárgabaracklekvár, érett trópusi gyümölcsök, méz, sok fűszer és itt is egy csipet dohány. 8p+

 anyukammondta.jpg

Anyukám Mondta

Rövid kitérő a borok világából, legalábbis félig-meddig. Az Anyukám mondta Encsen található, így tulajdonképpen nem a borvidék területén helyezkedik el, mégis nyugodtan mondhatjuk, hogy Tokaj-Hegyalja gasztronómiai életének mára fontos résztvevője lett. Tokaj városában – sajnos - gyakorlatilag nincs jó étterem; ha a borászokat kérdezi az idelátogató, többnyire a Sárga Borházat javasolják (itt egyébként is elég nehéz úgy megfordulni, hogy legalább egy borász éppen ne ebédeljen). Általában megbízható, laktató fogásokat adnak elérhető áron. A mádi Gusteau Kulináris Élményműhely más kategória, itt már a csúcsgasztronómiába tehetünk kirándulást, helyi alapanyagok felhasználásával készült, a mádi borok karakteréhez igazodó fogások segítségével.

Az Anyukám Mondta pizzériaként indult, majd folyamatosan bővült a kínálat. Dudás Szabolcs és Dudás Szilárd étterme mára kultikus státuszra tett szert. Ami az én ételeimet illeti, a Crudo & Grana nevű pármai sonkás, parmezános pizza tésztája vékony, kívül ropog, belül puha, a feltétek kiváló minőségűek. A tonkababos, gyümölcsös panna cotta pedig ebben a műfajban életem eddigi legjobbja. No, de ez mégis egy borblog, úgyhogy térjünk vissza az italokhoz.

A borlap szinte kizárólag tokaji tételekből áll össze, vendégborként néhány egri vörösbor is megtalálható. Két bort kóstoltam: egy szárazat, egy édeset. A jegyzetek utólag, emlékezetből.készültek.

Ház Bora Furmint – Szepsy Thurzó Furmint 2012

Könnyed, nem túl bonyolultra hangolt bor. Érett fehér húsú gyümölcsös, finoman fűszeres aromatika, amely azonban a frissességnek már kicsit híján van, a savak is aránylag lágy karakterűek. 4p/5p

Demeter Zoltán Birtokbor Sweet 2012

3 szőlőfajta, 3 dűlő házasítása: kövérszőlő, hárslevelű és sárgamuskotály, Szerelmi, Őszhegy és Veres; 113 g/l cukor. Őszibarackbefőtt, trópusi gyümölcsök, édes szőlő aromái, finom fanyarsággal a lecsengésben. Közepes testű, nagyon kedves, vonzó illatú és ízű késői szüret. 6p

 

Szilágyi Lászlónak és Demeter Zoltánnak köszönöm a szíves vendéglátást és remek borokat.

39 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr266709601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

silvousplait 2014.09.23. 10:29:59

@furmintfan: Azt szeretnem tisztelettel megkerdezni, hogy a Hetszolo-fele pinot noir melyik dulobol szarmazik, es vedett eredetukent avagy tajborkent kerul-e forgalomba ? Tudtommal tokajikent csak az a bizonyos hatfele feherszolo telepitheto. Finoman szolva meglepodtem hat, mikor az Uragya pinot noirrol olvastam eksztatikus omlengeseket. Mit keres ez itt ? Tudtommal a vilagon egyetlen helyre sem ultetnek pinot noirt, ahova botrytist varnak. De ez hagyjan. Ha Burgundiaban valakinek eszebe jutna, hogy jol mutatna pl. a kekfrankos vagy a furmint a Clos de Vougeot-ban, okkal riasztanak a mentoszolgalatot. Ezt hivjak a franciak eredetvedelemnek. Lehet vele/rola vitatkozni, a kaoszt mindenesetre kikuszoboli.

shiraz2 2014.09.23. 10:57:26

@silvousplait: hát Mo-n legtöbbször negatív értelemben szokott működni az eredetvédelem. divatdolog volt 5-10 éve pinot noirt ültetni, meg tempranillot meg kitudjamit. ha jó bor készül végülis ártani nem árt :) természetesen azért a tokaj szót nem lehet ráírni termőhelyként a zempléni pinot noirra.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.09.23. 11:02:34

@silvousplait: Ha jól tudom, a Kis-Garaiban van pinot noir, ami egyrészt a pincészet legmagasabban fekvő dűlője , másrészt eléggé szeles terület, így sokkal kevésbé van kitéve botrytisnek és egyéb fertőzéseknek.
A címkére emlékeim szerint "száraz vörösbor" volt írva.
A filoxéravész előtt is voltak pinot noir ültetvények Tokajban. Most köztudottan van pl. Sauskának, a Dobogónak (ez van az Úrágyán), a Penditsnek is (bár ők rosét készítenek belőle). Pinot noir-on kívül is vannak a hat fajtán kívül más ültetvények sok pincészetnél, borvidéki szinten természetesen nem túl nagy arányban. Persze ha forgalomba kerülnek egyáltalán, akkor zempléni tájbor megjelöléssel.

Octopus 2014.09.23. 14:34:12

@silvousplait: feljogosítottnak érzem magam a spammelésre :), nézd meg az utolsó előtti fotómat itt:

gomijo.hu/c/632

1884-ben még a cabernet is jóváhagyott fajta volt Tokajban...

zoli 2014.09.23. 23:05:06

@Octopus: A jóváhagyott kifejezés értelmezhetetlen, miután 1893-ban volt az első magyar bortörvény, ettől függetlenül mutatóban lehetett eltelepítve már akkoriban is cabernet (akkororiban carbenet/carbonet), de jellemzően Erdélyben debültált elsőként a ma ismert hasonlón világfajták legjava. A XIX. századból legfeljebb purcsin, vörös bakator ha előfordult elvétve, más kékszőlő tényleg ritkaság/hóbortszámba ment akkoriban Hegyalján.
@silvousplait: a pinot tán az egyetlen kékszőlő Hegyalján, amivel esetleg lehet mutatani vmi újat. Megannyi hely van - az óvilágban is -, ahol az eredetvédelmen kívül más fajtákkal is kísérleteznek. Visszakérdeznék is egyben: gondolod, hogy a botritisz Burgundiában teljesen tájidegen jelenségnek számít?

silvousplait 2014.09.24. 10:59:00

@shiraz2 @furmintfan @octopus @zoli: Koszonom a valaszokat! Felreertesek elkerulese vegett: nem az a baj, ha voros bor keszul Tokajban, csak az, hogy mi, hova, milyen hierarchikus szinten es torvenyi szabalyozassal. Burgundiaban is vannak "jarulekos fajtak", pl. az aligoté, ami a legtobb helyen regionalis, negyedrangu AOC, kiveve Bouzeront, ahol sokkal jobb a minosege, ezert "village" (harmadrangu) AOC a rangja. Elzaszban a sylvaner a legtobb helyen csak regionalis vin d'Alsace, kiveve a Zotzenberget, ahol grand cru lesz belole. Ha a franciak a magyar peldat kovetnek, az osszes GC teruleten aligoté es sylvaner virithatna elmeletileg, a reklamaloknak pedig a boroscimket mutogatnak, hogy hiszen ez kerem tajbor, az eljaras teljesen torvenyes. Tudtommal az Uragya is "grand cru" (duloklasszifikacio hijan idezojelben), fajtajegyzekeket pedig barki lobogtathat. Tortenelmi peldakkal takarozni, mert ugysem ellenoriz bennunket a kutya sem, egyszeruen nem er. A francia AOC-rendszer is tulhaladotta valt nemely/sok tekintetben, de hosszu evtizedekig (1936-tol kezdve) ovta a francia borok minoseget, es egeszen mas egy letezo szabalyozast a szukseges pontokon kiigazitani, mint a zavarosban halaszni. Summa summarum @zoli: Legyen pinot noir, csak olyan papirt meg senki nem banyaszott elo, hogy pont egy ilyen rangos, feher GC-ben ultették volna valamikor is. Ami az eredetvedelmen kivuli fajtakat illeti, az teny, bonyolult kerdes. Pl. deklasszalt asztali bor lesz belole (kenyszerbol vagy a borasz szandeka szerint eleve), de elofordult Languedocban, hogy a kiserletezo kedvu borasszal kivagattak a rajnai rizlinget es a gewurztraminert. Egy Hermitage vagy egy Montrachet azonban nem lesz egyhamar "ujdonsagokkal" beultetve. Botritisz: Lam, meg Burgundiaban is elofordul, 4-5 evenkent a Maconnais-ben. Kizarolag a chardonnay-t erinti es "vin levrouté"-nak hivjak (igen finom). Nemetorszagban is lattam egyszer Spätburgunder Trockenbeerenausleset. Ezzel egyutt nem hiszem, hogy ahova a botritiszt, mint "edesborcsinalot" varjak, az Burgundia, Oregon vagy Uj-Zeland lenne.
Kosz a turelmet !!

zoli 2014.09.24. 11:28:29

@silvousplait: Miután legfeljebb néhány hektárról van szó és semmilyen tendenciáról nem beszélünk, ez nem nagyon nevezhető többnek holmi kísérletnél, probélma akkor lenne, ha beemelnék a pinot és tsait az eredetvédelembe.
Hermitage vagy Montrachet-ben persze hogy nem ültetnek más fajtát, miután az ott előállított terméket jó áron értékesíteni tudják. Tokajjal viszont az a helyzet, hogy éppen kényszárpályákat kutatnak az édesbor piacának pangása miatt. A száraz fehérek kapcsán nem beszélhetünk kiforott egységes koncepcióról, nem olyan meglepő szerintem egy ilyesféle próbálkozás se a lehetőségek feltérképezése szempontjából. Sőt, a slusszpoén pont az, hogy a derék francia tulajdonú birtokokon jelent meg a pinot, szóval ennek kapcsán nemigen beszélhetünk "magyar példáról".
A valódi kérdés inkább az, hogy botritisz nélkül mihez kezd a borvidék, amelyiket az tette naggyá és nem feltétlenül a grand cruk.

shiraz2 2014.09.24. 13:27:02

@silvousplait: fontos dolgokat írsz! és jók a francia hasonlatok is. én spec imádom Bouzéront (lásd Domaine de Villaine) és óriási Sylvanerket is kóstoltam Elzászból, dehát a kivétel erősíti a szabályt :) az aoc rendszer súlyos problémákkal küzd, főleg a helyi kiskirályok túlzott befolyásának köszönhetően (is). lásd pl Isabelle Saporta Vino Business-ét, gondolom láttad is a filmet ami belőle készült, ha Fr-oban élsz. Itthon a az eredetvédelem és a termékleírások hasonlóan nagy problémákkal küzd, a kedvencem a somlói termékleírások...

silvousplait 2014.09.25. 09:00:44

@shiraz2: Koszonom a dicseretet es a linket is !! A Vino Business utan pedig nyomozni fogok. Az AOC-vel kapcsolatos tulkapasok engem is elszomoritanak (lenne meg idezheto pelda boven), de, kiskiralyok ide vagy oda, ilyen nagy orszagban mindig lesz kereslet es rokonszenv az "elnyomottak" szamara (patetikus megfogalmazas, viszont igy van).
@zoli: Egyetertek a kenyszerpalyakat illetoen. Nem tudtam, hogy a francia nagybirtokokon jelent meg a PN. De eppen, mert a gazdasagi helyzet az, ami, lenne egeto szukseg tiszta viszonyokra, hogy senki se piszkithasson bele tetszese szerinti fajtakkal, tetszese szerinti mertekben, tetszese szerinti dulobe. (Ha a fiktiv Zabtarisznya pinceszet 100% sauvignon blanc-t akar a Mezes Malyban - persze szigoruan "Zempleni tajbor" cimszoval -, ki akadalyozza meg ebben ?! Ez azert megiscsak problema, nem ?)

shiraz2 2014.09.25. 10:15:41

@silvousplait: a dokut múlt hétfőn adták az FR3-on asszem, de már megtalálható a neten. (ua című könyve alapján készült)

zoli 2014.09.25. 10:17:11

@silvousplait: "Ha a fiktiv Zabtarisznya pinceszet 100% sauvignon blanc-t akar a Mezes Malyban - persze szigoruan "Zempleni tajbor" cimszoval -, ki akadalyozza meg ebben ?! Ez azert megiscsak problema, nem ?"

Van már példa hasonlóra, de tudtommal ez világméretű tendencia, az egyes országok, régiók vérmérsékletétől függ, hogyan állnak a kérdéshez. Probléma abból a szempontból, hogy ez jelzi, hogy mekkora bajban van Tokajban (is) a borágazat.
Az se feltétlenül jó, ha ilyenkor bebetonozzuk a bevett, hagyományos(nak vélt) felállást kevesebb teret hagyva az innovációnak, de az se, ha szabad a pálya jelleggel tönkreliberalizáljuk a még meglévő értékeinket. Én igazából különválasztanám Tokajban az édes és a száraz bor kérdéskörét, az előbbiben inkább szigorítanék (a hagyományos bortípusokat tekintve), az utóbbin lazítanék. Persze mindez megkerülhetetlen egy normális, általánosan elfogadott klasszifikálás nélkül.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.09.25. 10:33:38

@zoli: Az édes borok terén szigorításra (a kategóriákra vonatkozóan nevezzük inkább egységesítésnek) van törekvés, de bizonyos kérdésekben nincs konszenzus. A klasszifikációt tekintve, a legtöbben azt gondolják, hogy a területek besorolására még nem áll készen a borvidék.
A száraz bor sem könnyű kérdés, de szerintem a jelenlegi status quo-ról nehéz lesz elmozdulni. 3 tokaji fajtából jóformán nem is készül száraz bor (elvétve a kabar itt-ott előfordul önállóan vagy házasítva). A furmint-hárslevelű-muskotály trióra lehet mondani, hogy ez nem túl sok, de nem is túl kevés. A többi fajtával meg a legtöbben úgy vannak, hogy ha valaki nagyon akar sauvignon blanc-t, pinot noir-t, stb., az csinálja zempléni tájborként és így nem zavarják egymás köreit.

zoli 2014.09.25. 10:50:21

@furmintfan: A száraz borokról: tudom, hogy szokatlan és tájidegen lenne Hegyalján, de az, hogy egy >6000ha-os borvidéken szinte nem is termelnek korrekt alapminőségű ivóbort, szerintem túl nagy luxus, ha a likviditási szempontokat nézzük. Ehhez meg a 3 fő fajta nemigen partner, korábbi érésű, kevésbé rothadékony, gazdaságosan termeszthető, piacosabb fajtára lenne szükség.
Ez hangozhat elsőre szentségtörésnek is, de a realitás az, hogy a Tokajban termelt szőlő 1/3-a (merészebb becslések szerint még több) az Alföldön vagy éppen valamelyik környező országban landol, ráadásul még országos szinten is nyomott áron. Nem ez az inkább, ami nem Tokaj rangjához méltó?

shiraz2 2014.09.25. 12:03:17

@furmintfan:
az édes borok terén azért a törekvésen már túlléptek Tokajban, elfogadták az új szabályozást, halasztott hatállyal. (lett is brühühű)
a világ legtöbb komoly száraz fehérboros vidékén 1-2-3 fajtával dolfgoznak max. szerintem nem a fajták száma a további fejlődésnek. mindig minden fontos dolog fejben dől el.

shiraz2 2014.09.25. 12:16:21

@zoli:
szerintem ad1 termelnek elég és jó alapszintű ivóbort is Tokajban, lásd Kerház az elmúlt években. ad2 egy kisméretű presztízsborvidéknek nem is feltétlenül kell kielégítenie minden piaci szegmenset. (ettől még vannak bizonyos cégenek eladatlan tételei, de ott a bor vagy nem megfelelő minőségű vagy nem megfelelő árazású, plusz a magyar bor szókapcsolat elsimertéségén még van tennivaló a világban)

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.09.25. 12:18:54

@shiraz2: Persze, tudom, hogy az új szabályozást elfogadták, én most konkrétan a néha kiújuló, és most éppen a Tokaji Ősz vezérfonalát adó late harvest-cuvée-szamorodni-főbor polémiára gondoltam (legyen az aszú alatt egy egységes édesbor kategória, és milyen néven, avagy ne).

zoli 2014.09.25. 13:18:23

@shiraz2: ad1-et folytasd légyszíves, ki készít még Tokajban versenyképes áron versenyképes piaci terméket? Értsd: gyakran berakja a bevásárlókocsiba az átlagpolgár vagy kirendel egy palackkal belőle a vendéglátóegységekben. Zárójelben: hiába javulnak évek óta a Kerház alapborai, a reputációja, elfogadottsága nemigen.
Talán a Dorombor felel meg a fent említett elvárásoknak, mondjuk nem is Tokaj neve és fajtái adják el.
ad2 - "kisméretű presztízsborvidék" lenne Tokaj? A hazai körülmények közt nemigen és az exportja se alakul olyan fényesen, hogy ne ezt vegyük alapul.
Kicsit sarkítva: lehet büszkén tönkremenni meg lehet a hibákat beismerve elindulni egy új irányba is. Nincs már nagyon mit eródálni a Tokaj néven, ha azt vesszük alapul, hogy miket lehet kapni külföldön legnagyobb számban (lásd pl. lengyelországi szeszboltok kínálatát, ők elvileg hagyományos piacunk volnának).

silvousplait 2014.09.25. 14:18:45

@zoli: Hihetetlen, hogy mennyire fontos lenne a vegletektol tartozkodni, vagyis az arany kozeput. Nem ertek Tokajhoz, de attol tartok, tenyleg nagy bajban van - es mit szoljon akkor a tobbi borvidek ?
@shiraz2: Kosz a tippet.

shiraz2 2014.09.25. 17:46:45

@zoli: kérésed számomra parancs: dereszla-dorombort írtad, 7szőlő bistro vonal, pajzos, disznókő alap fr, royal tokaj, sauska alap
a méreteket nem hazai viszonyok között kell nézni, mert a végén még csőlátásunk alakul ki, oszt abból olyan van mint amikor pintyőkét válogatott szövkapitánynak nevezik ki :)
egy gondolat Lengeloroszághoz, én inkább negatív dolgokat tapasztaltam ott magyar borhoz való viszonyulásban, szóval én nem fűznék rövid távon nagy várakozást hozzá, főleg ha orosz gyarmat lesz

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.09.25. 18:58:38

@shiraz2: kemény sommázat. De nem lesz az. BTW egy ennyire erős vodka - sör piacon felesleges szinte nyomulni

zoli 2014.09.25. 19:39:58

@shiraz2: ezek valóban jól elkészített és okosan pozícionált borok, de ismertnek, közkedveltnek annyira azért nem nevezném őket. Talán a Royal Tokaji, a Sauskáról is inkább Villány ugrik be a népeknek.
Szép ez a mindenséggel mérjük magunkat hozzáállás is, de egyelőre nem kapkodnak külföldön a Tokaji után, első körben inkább a valóban égető feladatokkal kellene foglalkozni.
A nyugati piacok annyira telítettek és annyi közismertebb, jobban csengő nevű bor van igen nyomott áron dömpingben, hogy ott szerintem éppenhogy erre a száraz alapszegmensre nem lesz komoly kereslet, de ne legyen igazam. A volt KGST-országokban vagy a Baltikumban meg a beazonosíthatatlan termelőjű lőréket árulják Tokaji név alatt. Szóval én nem áldoznám be a magyar piac kiszolgálását a nagyobb ívű távlatok oltárán.
@akov: szerintem egyáltalán nem rossz piac a lengyel bor szempontjából, de a magyar finoman szólva se tartozik a menő cuccok közé, talán az öregek nosztalgiáznak hamis bolgár kadarkával a régmúlt időn, bár ebben a műfajban is előbb választanak mondjuk egy grúz bort, mint magyart.

loading 2014.09.25. 22:34:10

@zoli: @shiraz2: Inkább moldávot, bár a grúzok is jönnek felfelé. Az időseknél igen van nosztalgia a tokaji édesek és az egri bikavér iránt. Ugyanakkor mára az egri bikavér (alsó polc 9-11 PLN)a gimnazisták berúgóbora lett, az egyik stációja az alkohollal ismerkedésnek.
A lengyel üzletek többsége, beleértve a helyi BT-t is (Centrum Wina), elég sok félszáraz és félédes bort tart a világ minden részéről. Gondolom a helyi igényeknek megfelelően.
Ugyanakkor több barátomtól, ismerősömtől hallom, hogy száraz bort szeret inni (főként vöröset). Ezekből a nehéz, túlextrahált, csokoládés típusoknak örülnek leginkább. Viszont van, aki a Nyakas Aligvárom vagy a Bolyki Királyleánykáért van oda.

Viszont számukra a jó bor fontosabb, mint annak származása. És Magyarország, főként a 2006-s események óta - saját tapasztalat, érzés, stb. - hátrébb került az érdeklődésben, amely inkább Nyugat-Európa és Amerika felé fordul (kultúra, egyebek tekintetében). Ezt fokozza, hogy a magyar bor ott alsópolcos kategóriává vált, mind a magyar, mind a lengyel kereskedők kitartó munkája okán.

Ami az árakat illeti: 40 PLN alatt nem láttam minőségi magyar bort. 40 PLN-ért 1 liter wódkát vagy 3,5 kg málnát lehet venni (múlt héten csak 6-8 PLN volt Varsóban 0,5 kg, sajnos keveset bírtam venni). De valójában a hazai árak duplájáért lehet beszerezni pl. a Merengőt, a Kopart, Pannonhalmi PN-t, Frittmannt, stb. 100-200PLN (7500-15000Ft) között pedig már rendesen küzdeni kell a szép számú nemzetközi vetélytárssal. Aki megteheti az inkább megveszi az új-zélandi borokat, mint a magyart.

Azt gondolom, hogy rebranding kell a magyar bornak, egyben megfelelő szelekció fajtára, bortípusra. Ma azt látom, hogy az itthon népszerű, én nem szeretem, savra hangolt - német, osztrák hatású borokat oda kivinni jelképes mennyiségtől eltekintve, nem érdemes. Inkább a szekszárdi és villányi vörösöket, a csokis fajtából,ezeket sem szeretem. Viszont a mátrai turánokat mindenképp, amelyektől eddig majdnem sírtak és függőként várják újabb adagjukat(20 fős minta). /Sajnos a 2013-as és a vélhetően a 2014-es év nem kedvezett a turánoknak, javaslom elkerülni./

A Tokaj és a szőlőfajták témában azt gondolom, hogy az előttem szólókban egyszerre van kettősség: sokan lelkesednek pl.Szentesi József régi szőlőfajta kísérletiért, vagy más borászok ilyen szőlőkből készített boraiért. Ugyanakkor Tokaj esetében mintha mindenki hirtelen kő konzervatívvá válna és tiltakozik a három szent fajta mellé bármi is bekerüljön.
A PN és több más vörös szőlőfajta kísérletként került oda, még a 80-as években, illetve talán két helyen később, szándékosan. Ha nagyon bevált volna,akkor már rég mindenki vörös Tokajit árulna.
Én nem hiszek a nagy száraz furmintban. Vagy ha lesz is egyszer, akkor azt, sajnálatomra, nem élem meg. Viszont szükség van magas minőségű száraz borra Tokajban is. Ehhez pedig mindenképpen kellene, kellenének más fajták.

zoli 2014.09.26. 00:29:04

@loading: "Én nem hiszek a nagy száraz furmintban. Vagy ha lesz is egyszer, akkor azt, sajnálatomra, nem élem meg. Viszont szükség van magas minőségű száraz borra Tokajban is. Ehhez pedig mindenképpen kellene, kellenének más fajták."

Én nem is feltétlenül a magas minőségű bor esetében tartanám szükségesnek újabb fajták kipróbálását/bevezetését, hanem a gyorsabb bevételt biztosító, közérthetőbb kategóriában, ami nem is nagyon létezik.
Vannak fajták, amik a teljes érettség megléte nélkül óhatatlanul gyenge minőséget adnak, a furmint és a hárs (azaz Tokaj több, mint 90%-a) például ilyen. Tehát míg idén máshol olaszrizling, sauvignon, veltelini, szilváni, stb. kényszerszüretéből is összetákolható egy még elfogadható minőség, ezáltal mégse totális bukta 2014, addig Tokajt fájdalmasabban fogja érinteni.
Mindig a jéghegy csúcsáról esik szó, de alóla közben olvad a felszín alatti rész, biztosan lesz idén is jónéhány eladásra termelő gazda, aki végleg bedobja a törcsit.

A furmint szólóban szerintem se életbiztosítás, én inkább szavaznék a házasított Tokajira (a hárs némi kellemet, a sárgamuskotály illatot csempészhet bele), csak ehhez szakítani kell egy nálunk már meghonosodott szuicid világtendenciával, a fajtafetisizmussal, ami nem könnyű mutatvány.

Jut is eszembe, a tokaji trió kizárólagosságának kőbe vésése se túlzottan régi dolog, nem kell annyira idegenkedni a - szükséges - változásoktól. És mielőtt elharapná valaki a torkomat, ezalatt természetesen nem azt értem, hogy Tokaj kezdjen el nagyüzemileg technorozékat gyártani...

shiraz2 2014.09.26. 10:50:03

@loading: "Sajnos a 2013-as és a vélhetően a 2014-es év nem kedvezett a turánoknak, javaslom elkerülni" ezt kóstolás alapján írtad? mert ha nem, akkor javaslom azért pl Losonci 2013-as Turánját megkóstolni. és 2014-ről sem tudjuk milyen borokat fog adni, csak ha majd megkóstoljuk őket.

silvousplait 2014.09.26. 11:10:20

@shiraz2 @loading @zoli @furmintfan: Isten bizony, orom olvasni egy ennyire kulturalt vitat !! :))

loading 2014.09.26. 14:41:05

@shiraz2: Igen. És a 2013-as Losoncit is kóstoltam. Sajnos jelentősen elmarad a 2012-estől. És hiába 500Ft-tal kedvezőbb az ára erre való tekintettel, számomra sem az ár, sem a minőség nem megfelelő.
2013-ból egyedül Szecskő T. turánját nem kóstoltam a mátraiak közül, talán még nem is jelent meg vele a piacon. Viszont tőle a 2012-es is jelentős csalódás volt.

2014 értékelése valóban jövendőmondás részemről. Azonban ha a jobbnak számító 2013-asban sem születtek jók, akkor úgy vélem nem megalapozatlan a vélekedésem. De ne legyen igazam! :)

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.09.26. 16:29:56

@silvousplait @shiraz2 @loading @akov
Tokajban mindig sok lengyel turistát látok, de legutóbb is csoportosan mentek be egy meglehetősen gyenge borokat árusító helyre és pakolták meg a táskákat az olcsó vackokkal.
A házasított Tokaji szerintem sem ördögtől való dolog, én akár dűlős borok formájában is szívesen látnám gyakrabban, ha úgy többet tud nyújtani.
Egyébként, amennyire láttam-hallottam, a hárs pl. egészen jól bírja az idei évet, de persze veszteség ott is lesz.

shiraz2 2014.09.26. 17:33:32

@loading: én szeretem a 2013-as Losonci Turánt, és kerülöm két teljesen más évjárat összehasonlítását, szakmailag kevés értelme van. ahogyan írtad, alalcsonyabb áron van mint a 2012-es, ezt az árat magabiztosan hozza

loading 2014.09.26. 20:39:39

@shiraz2: nekem nem szakmám, ezért minőségre és élményre összehasonlítom. Jelen téma tárgyát tekintve jelentős eltérés van a kettő évjárat között(dús, buja vs. tanninos, de vékony), ezért nem ajánlom lengyel-rászoktató bornak a 2013-asat.
Mint írtam nekem nem éri meg ezen az áron sem.

Nem fogunk összeveszni azon, hogy te szereted. Neked a barna, nekem a szőke, ezen vitatkozni dőreség :)

shiraz2 2014.09.27. 12:51:45

@loading: egyetértünk, nem is az ízlésre gondoltam, mindenki azt szeret amit akar :) csak a két évjárat hasonlításának értelmetlenségére hívtam fel a figyelmet.

shiraz2 2014.10.08. 21:41:25

@loading: nincs, de miért tőlem kérdezed? kinek kellene Mo-ról ezek között ott lennie szerinted?

loading 2014.10.08. 23:21:31

@shiraz2: Nem tudom. Te foglalkozol természetesen borokkal.
Csak, mint kihagyott lehetőségként írtam a magyar-lengyel borkapcsolatokban (is).

shiraz2 2014.10.09. 17:13:52

@loading: ha nem tudod, akkor értem :) ha megnézed a cikket, kiderül, h egy főleg olasz borokat importáló cég a főszervező. gondolom azokat hívta meg akikkel dolgozik. amúgy ebben a mezőnyben elég kevés magyar birtok tudná felvenni a versenyt.

loading 2014.10.09. 22:20:20

@shiraz2: Olvastam a cikket (ezért másoltam be). Tudom főként olaszok vannak. De nem kizárólag.:)
Azt gondolom, hogy nem is igazán tudják, hogy nálunk vannak ilyen termelők. Ezen (is) kellene, lehetne változtatni. Nem akarom rád lőcsölni, de te/ti vagy(tok) helyzetben ebben a kategóriában. (Én csak egy zug Turán "csempész" vagyok :) .)