A Borrajongó

Chile a házban – Santa Carolina bemutató

2014. szeptember 15. 06:00 - ungert (törölt)

Úgy tűnik, hogy a Veritas nagysebességű külföldi kínálatbővítésbe kezdett: éppen hogy megittam, megírtam és kihevertem Dél-Afrikát, ismét meghívó érkezett a postaládámba. Ezúttal egy chilei termelő, a Santa Carolina boraival szélesedett a külföldi spektrum, ráadásul a stílus és az ár tekintetében is láthatóan széles merítéssel. Mondanom sem kell, hogy Dél-Amerikával is éppen annyira állok hadilábon, mint Afrikával, szóval éltem a lehetőséggel, és a pénteki munkanap zárásával, jól felpakolva indultam és érkeztem Győrből Óbudára, hogy folytassam az újvilági felzárkózást. Bár a bemutatóról – a vasúti közlekedés anomáliáiból kifolyólag – a kitartó rohanás ellenére is sikerült elkésnem, a kéttáskás városi futóedzés fáradtságaiért bőségesen kárpótoltak a kóstolt borok, és tulajdonképpen ez a fontos, semmi más.

tabali-vineyard-big.jpg

Az nem kérdés, hogy az ország elég extrém jelenségnek számít a világtérképen a maga négyezer kilométernyi hosszúságával, amihez ráadásul mindösszesen százhetven kilométernyi szélesség jutott. Az más dolog, hogy a borok tekintetében a hossz negyede, körülbelül ezerötszáz kilométer releváns az ország közepén, ami – bár alapvetően mediterrán klímával bír – a szélességi dimenzió mentén három egységre tagolható. A Csendes-óceán közelében található területek hűvösebbek, ami inkább a ropogós-gyümölcsös fehérek és a túlérettséggel nem kacérkodó vörösek pályája, míg az ország Andok-közeli másik széle a zúzós nagyborok terepe, és a kettő között ott az arany (?) középút. A lényeg, hogy az extrém változatos földrajzi adottságoknak köszönhetően (említve az Atacama-sivatagot is északon) jelentős napi hőingadozással kell számolni, ami – állítólag – még izgalmasabbá teszi a történetet.

A chilei borok története egyébként ötszáz évvel ezelőtt kezdődött, ekkor spanyol telepítésekkel próbálkoztak, melyek közül az egykori mennyiségrekorder, a País még mindig megtalálható az országban. A spanyol telepítések persze kikoptak a tizenkilencedik század közepén, helyüket a filoxéramentes országba vándorló európai borászok közreműködésével a francia fajták foglalták el, ennek következménye, hogy a vörös tőkék majd’ fele cabernet sauvignon (fehérben a rokon sauvignon blanc tud felmutatni hasonló helyzetelőnyt).

A Santa Carolina pincészetről dióhéjban egyébként annyit, hogy egy helyi hierarchia része: a történet az agrárium széles fogalmával foglalkozó Watt’s S.A. csoporttól indul, majd az összesen kétezer hektáron gazdálkodó Carolina Wine Brands borkészítési ágon keresztül folytatódik a Santa Carolinával. Mindegy, nem akarok belebonyolódni, a lényeg, hogy a Carolina Wine Brands nevében José Tomás Andueza, a vállalat európai exportmenedzsere (fotómon, és elnézést a borzasztó minőségért) mutatott be néhány bort úgy, hogy azzal igyekezett a teljes Santa Carolina ár- és minőségspektrumot lefedni, az meg külön jó, hogy én is ott lehettem, kóstolhattam és jegyzetelhettem.

WP_20140912_16_29_37_Smart.jpg

Santa Carolina Cellar Selection Sauvignon Blanc 2014

Az alapsorozat egyik fehér tagja, és mint ilyen, pont azt és pont úgy hozza, amit és ahogy ettől a kategóriától elvárunk: egy a tucatból alapon egy korrektül elkészített sauvignon blanc, ami identitásmentes, azaz éppúgy készülhetett volna bárhol máshol, mint ahogyan egyébként chilei. Zöldes-bodzás, friss és ropogós illat, kerek, jó savakkal érkező korty, de erőteljes neutralitásával azért nem rúgja be két lábbal az ajtót. Akarom mondani: nem annyira erőteljes, hogy kiszálljon az ember a fél palacknál, hanem megissza az egészet, mert jólesik. Nyilván a gasztronómiában is sikeres, és ezt nem csak a listaár ismerete mondatja velem. Ennyi, azaz 4 pont. (1300 Ft)

Santa Carolina Cellar Selection Cabernet Sauvignon Rosé 2014

Fenntartásaim vannak, és – becsületemre mondom – nem az alapanyag miatt: bár nem tipikus, azért itthon is készül cabernet-ből rozé, sőt, alkalmanként még zseniális is tud lenni. Ez itt viszont nem lesz aduász: a szín silleres, az illat közhelyes, jóindulattal epres-málnás cukorkát dönt magából, de a tutti-frutti emlegetése sem ördögtől való. Fröccsnek ne csinálja meg senki, a savakat ugyanis félúton maga mögött hagyhatta. Talán a végén egy kevés feltűnik, de a maradékcukor-gyanú azért nem áll jól ilyen vékony alap mellett. Megint az van, mint ilyenkor mindig: látni vélem a célközönségét, de az biztos, hogy nem én leszek az. Talán 4 pont, alulról. (1300 Ft).

Santa Carolina Reserva Sauvignon Blanc 2013

Ha jól emlékszem, akkor ez az ultimate kedvenc a szélesebb közönség körében, és hát meg kell kóstolni ahhoz, hogy megértsük, miért. Körökkel előzi az alapbort: egyrészt felülírja a sauvignon-papírformát, nem az elsődleges zöldességre gyúr, annál mélyebb, sárgadinnyés-trópusi illatokkal fogad. A szűklátókörűség hátránya, hogy félrecímkézettnek gondolom, de nem, ez ilyen. Kóstolva sem cáfol rá önmagára: legkevésbé sem tolakodó, sőt, tök elegáns, egyensúlyos, gyümölcsös, finom és izgalmas, meg minden, amit ilyenkor mondani szokás. A lényeg mégis az, hogy úgy tud sauvignon blanc lenni, hogy nem rúgja ki a pohár falát. Must see, must drink, 6 pont. Úgynevezett négyzetméteres best buy. (2200 Ft)

Santa Carolina Gran Reserva Chardonnay 2011

Kilenc hónapnyi francia hordóval indult pályafutása, így igyekszik megidézni a klasszikus chardonnay-stílust. Orrban nem különösebben lep meg, láttunk-ittunk már ilyet itthon is: a vajas, édes trópusiakkal tömött illat nem emeli a tucat fölé, bár érezni, hogy érett a cucc rendesen. Szájban aztán megindokolja önmagát: az rendben van, hogy kacérkodik a hordós-túlérett sztenderddel, de olyan savai vannak, hogy az rögtön új koordináta-rendszert generál, és ahhoz igazít mindent. Van benne élet, van benne frissesség, és mégis komoly. Persze lehet kötekedni, hogy a szesz kicsit csíp a végén, de most éppen minek. Gyengébb 6 pont. (3400 Ft)

Santa Carolina Reserva Merlot 2013

Betonban erjed, francia hordóban érik nyolc hónapot. Ha jól jegyzeteltem, akkor Andok-közeli, nagy hőingadozású területről származik az alapanyag. Összességében rendben van, bár különösebben szokatlan dolgot nem tapasztaltam a kóstolásra során: tiszta és kiegyensúlyozott, mind az illat, mind a korty korrektül gyümölcsös, a tanninja sem tolakodik tulajdonképpen, hosszban viszont nem lesz bajnok. Gasztronómiába vele. 5 pont. (2300 Ft)

Santa Carolina Gran Reserva Carmenere 2011

Ha mennyiségileg nézzük, akkor Chile ötödik legfontosabb szőlőfajtájából szűrték. Egyet lépünk feljebb, ami azt jelenti, hogy előkerül a túlérettség, a hordó (amúgy elegánsan), és persze lehet sorolni a különböző túlérett-aszalt erdei gyümölcsöket is. Ettől eltekintve inkább csak megjegyezném, hogy a lecsengésben beintő alkoholédesség, a közepesnél több tannin és a nagyság ellenére ragadt benne annyi sav, hogy tulajdonképpen jól lehet inni. Rendben van, bár nem túl emlékezetes, alulról talán még a 6 pontot megkarcolja. (3400 Ft)

Santa Carolina Reserva de Familia Carmenere 2011

Pár kiló izmot szedett magára az előzőhöz képest, egyéb különbséget képtelen voltam felfedezni, ami adódhat a kóstoló tehetség(telenség)emből is. Egyébként megint szép a hordó, erőteljesek az erdei gyümölcsök is, a tannin sok, de nem érdes egyáltalán, integrált, egységes az egész bor. Kár a végén befigyelő édességért (fogalmam sincs, hogy mennyi a szesze). Legyen mondjuk 6 pont. (5100 Ft)

Santa Carolina Reserva de Failia Cabernet Sauvignon 2012

Bennem felmerült egy kis illó gyanúja. Ha így is van, az még alacsony toleranciaszinttel is elkönyvelhető elegánsnak. Óriási bor: mindenből sok van benne, de semmiből sincsen benne több, mint amennyi még éppen szükséges. Harapható tannin, veszélyesen érett piros gyümölcsök, szilva (!), meg a fene tudja, hogy még mi. Nagy, de nem telít el, és ez jó. Mondjuk 7 pont. (5100 Ft)

Santa Carolina VSC 2010

Csúcsbor, első felvonás. Meglepő konstelláció: petit verdot (60%), carmenere (15%), cabernet sauvignon (10%), mourvedre (10%) és malbec (5%). Sok-sok pont még több neves bormagazintól. Brutálisan sötét szín, elképesztő tartalmat ígér ránézésre is. Direktségről szó sincs: orrban füstölő, vanília, sokféle porrá asztalt piros gyümölcs, meg egyéb dolgok, amiket napok alatt sem tudnék megfejteni. Bitang korty, fejleszakító vastagság, a tannin sem épp visszafogott. Likőrösnek is mondható éppenséggel, vastagsága kilométerekben mérhető. Fejtse meg nálam rutinosabb kóstoló, nekem nem sikerült. Az biztos, hogy hegymászó felszerelést célszerű előkészíteni mellé. Vagy egy steaket. 7 pont. (11 400 Ft)

Santa Carolina Herencia 2009

Csúcsbor, második felvonás. A bor neve örökséget jelent, a koncepció körülbelül annyi, hogy ezzel a borral kívánják a jelenből kifejezni a múlt hagyományai iránti tiszteletet. A carmenere mellett gyakorlatilag indikálhatatlan mennyiségű cabernet sauvignont és malbecet tartalmaz. Három percnyi kóstolás alatt csak azt tudtam leszűrni, hogy rohadt nagy, veszettül komoly és döbbenetesen mély. Szétszálazhatatlan, vastag, a hordó másodlagos fűszerei nem kicsit emelnek a szépségén, de van benne élet is. Az a fránya alkoholédesség a végén, már megint. Erős 7 pont, enni kell mellé. Főleg, hogy nem látom azt a magyar fogyasztót, aki ilyen ár mellett be fog ruházni egy palackra. (27000 Ft)

A rendezvényen Osváth István meghívására vehettem részt. A Veritas egész csapatának köszönöm szépen a bemutatót, Istvánnak pedig külön köszönöm a levezető kóstolót, hát ezt meg főleg. Az első fotót innen emeltem el.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr36684783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.