A Borrajongó

Tegnap ittam – St. Andrea Szeretettel 2013

2014. augusztus 25. 06:00 - ungert (törölt)

Az a helyzet, hogy a csavarzáras, fajélesztővel turbózott, populárisra hangolt rozédömping peremén egyre kevesebben próbálkoznak a fősodortól elütő, sokszor egyszerűen csak borszerűnek mondott műfaj készítésével és fejlesztésével. A miértek érdemi megválaszolása nélkül – nyilván a piac diktál, nincs is ezzel olyan nagy baj – az látszik, hogy a hazai termelők a provence-i stílusban, hordóhasználattal igyekeznek az egyedi hang, az elegancia és a komolyság hangsúlyozására ebben a legatyásított, szinte külön életet élő boros szegmensben.

standiroze.jpg

Persze az acéllal történő teljes vagy részleges szakítás önmagában még nem garancia a mennybemenetelre, nem is beszélve a patikamérleg-technológia izgalommentes biztonságához viszonyított tucatnyi rizikófaktorról. És ha már Lőrincz György egyike azon hazai borászoknak, akik a rozét nem mennyiségi, hanem elsősorban minőségi irányból közelítik (természetesen hordós támogatással), akkor a Szeretettel kötelező tananyagnak kell, hogy minősüljön. Úgy tűnik, hogy minőségi garancia forrásával kapcsolatban tett kijelentésemet megerősíti, hogy a St. Andrea-rozé idei eresztése immár öthatod részben fátlan. De a legkevésbé sem komolytalan.

Az illat nyilván nem átütő, inkább visszafogott és elegáns, az epres-málnás vonalon túl hosszabb szöszöléssel is rejteget felfedeznivalót. A hordót orrban nem érezni. Kóstolva telt, de nem lusta, élénken és hosszan savas, de nem durván, a fáról csak egy árnyalatnyi kortyvégi cseresség árulkodik. Úgy tud friss és élvezetes lenni, hogy nem esik túlzásokba, ráadásul ízig-vérig természetesnek tudja magát mutatni. Rozémércével mérve hosszú, elegáns és kifinomult, de szélesebb kontextusban vizsgálva sem bukna el egykönnyen. Ez túlzás nélkül mondható hazai tehetségnek. Vastag 5 pont, bár érlelhetőnek bizonyulhat, magára vessen, aki most nem issza meg. (2150 Ft, Bortársaság)

[A palack fotóját a kereskedő weboldaláról emeltem el.]

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr236628077

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tegnap ittam – St. Andrea Szeretettel 2013 2014.08.25. 09:39:01

Egyre kevesebben próbálkoznak a fősodortól elütő, sokszor egyszerűen csak borszerűnek mondott rozéműfaj készítésével és fejlesztésével.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

emoss 2014.08.26. 14:15:59

Ez is egy irány, ez is egy "stílus". Véleményem szerint viszont a rosé elsősorban egy könnyű nyári frissítő és mint ilyen kimondva-kimondatlanul - az V. ker-i csajokat kivéve - húzóra fogyasztandó. Erre a szerepre viszont én nem vagyok hajlandó kiadni 2150Ft-ot.

nick: 2014.08.26. 15:44:05

@emoss: bort húzóra még 2014-ben is?!
...max. csak fröccsöt, nem? :-)

de OK, végülis írtad előre, hogy ez a te véleményed
azért én nem így gondolom :-)

Szegediszomelijé 2014.08.26. 18:13:48

Talán most már több a kísérlet a kommersz rozékon túl is: van Figula, Orsolya -pár éve még ennyi sem volt. Én a nagy többségtől elütően ezt a stílust fogyasztom -így a cikk egy örömhír számomra.
Ha vannak tippek még, szívesen veszem!

emoss 2014.08.27. 11:19:54

@nick: nem titkolom - miért is tenném, simán. Természetesen a megfelelő "szintű" borokat értem ez alatt mint pl. az elmúlt 1 hónapban talán 3 tucattal is vásárolt Varga pinot roséját ami először 900Ft/2 palack áron futott a .escoban. Viccből próbáltunk rá aztán lenni nagy csodálkozás...ilyen is van. Nem akciósan 529ért vettük kartonszám a tesóval mert a 40 fokban olcsóbb és finomabb volt bármilyen más alternatívánál (gyümis sörök, kóla, stb).
Nincs az égvilágon semmi bajom a cikkben említett stílusú roséval csak éppen - ahogy írtam is - nem adok 2200Ft-ot értük.
Egy borvacsorán ahol X séf kifejezetten ezt a rosét álmodja meg az Y fogáshoz biztos patent a történet de szomjoltónak...

Figula rosé az egyik kedvencem, nagyon ízlik, tartalmas szép tétel, jól sikerült még szerintem a Konyári, a Bock, a Gere Tamásé és Szemes Józsié, ezek mind tartalmasabb-vastagabb borok.
Orsolyát nem kóstoltam és az Etyeki Kúriához sem jutottam el idén (még), előző években nagyon ízlett valakinek van tapasztalata vele?

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2014.08.27. 11:24:02

@emoss: I see your point, ahogy az angol mondaná, a magyar tucatrozé tényleg arra való, hogy megidd, és tényleg a kevesebbet szeretnék érte kifizetni (Vargát ittam én is párszor a nyáron, fröccsbe tökéletes), de azért jó dolognak tartom, hogyha vannak komolyabb próbálkozások. Kevesek vagyunk, hogy újraformáljuk a hazai rozéképet, de a sokszínűségre lehet és kell is törekedni.

Ha már a klasszikus stílusnál tartunk, én Gálék szigetcsépi rozéját folyattam és folyatom tonnaszámra, nyolcszáz alatt van literje, ha lédig hozod. Persze itt bejön a képbe a műanyag káros hatása már megint, de ebbe már tényleg nem szeretnék belemenni.

emoss 2014.08.27. 11:51:04

@ungert: teljesen egyetértek. Ez (pl. Varga) egy tucatrosé ezt inni kell. 1800Ft felett meg lehet kóstolGATni, poharazGATni. Mikor-mihez-mit veszel le a polcról, ennyi :)

silvousplait 2014.08.28. 13:53:34

@Szegediszomelijé @emoss: Egy jo roze Bandolbol (Provence): >50 % mourvèdre, pl. Château Simone vagy Château Pibarnon, Domaine Tempier, hordos erleles, 20 euro koruli ar. Ennyiert ki venne meg idehaza ?! (Egyes szamu koltoi kerdes...) Biztosithatok mindenkit, hogy az ilyen roze abszolut mertekben BOR - irja ezt egy altalanos rozekerulo, de a Bandolt nem hagyom! Es most jon a leginkabb meglepo: legalabb 5-10 evig nemcsak hogy jo, de meg javul is a palackban. Ki hiszi el ezt idehaza ?! (Kettes szamu koltoi kerdes...)

wine underground 2014.08.28. 14:17:42

Korábban Egerben mások is készíttettek nagyon kellemes fahordós rozét, pl.: Demeter Csaba, Pók Tamás, Aegidius. Nem tudom, hogy azóta változtattak-e a koncepción...

Szegediszomelijé 2014.08.28. 21:54:52

@silvousplait: Léci tegyél nekem félre egy pohárral:-)

emoss 2014.08.29. 22:14:02

@silvousplait: nekem semmit nem mondanak ezek a nevek, 20€-ert pedig max. kiemelt alkalomra veszek bort, mar ha egyaltalan... Nekem egy jo rose attol jo rose h atlag 1500-ba faj, csavarom, iszom es azt kapom amit varok. 5-10 evig javul, es? En elhiszem Neked, csak ki akar 10 eves roset inni? Ne haragudj de nem hat meg, a rose attol rose h friss, picit bubis, gyumis, roppan es talan a legnagyobb erenye h nem kell gondolkozni meg magyarazni kozben, siman csak "jo".

silvousplait 2014.08.30. 09:06:14

@emoss: Izlesekrol en sem vitatkozom, egyszeruen csak megirtam, hogy ilyen is van, es milyen jo, hogy van, mert ettol szinesebb a vilag. Klassz dolog a rantott hus :), no de orokke ??! Az pedig, ha egy tiszavirag-eletunek tartott mufaji valami (a roze) hosszu ideig elall, elgondolkodtathat(na) az adott fajta, no meg a borkultura, termohely stb. milyensegeirol is. Orulok, ha ezt idehaza is egyre tobben megteszik, annak ellenere, hogy a Provence-i rozek tulnyomo tobbsege is pont olyan, amilyennek az "idealis" rozet leirtad.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.09.03. 09:14:13

@emoss: 2000/palack felett én se költök roséra (meg roséra úgy általában is ritkán). A St. Andrea most akciós 1790 a Bortársaságnál, azt hiszem egy próbát nekem megér.