A Borrajongó

Bor, mámor... Bénye ízelítő

2014. július 18. 06:00 - furmintfan

A Bor, mámor… Bénye fesztivált először 2009-ben rendezték meg Erdőbényén 6 helybéli borászat összefogásának köszönhetően, azóta az augusztusi rendezvény már hagyománnyá vált. Bő egy hónappal az idei rendezvény előtt öt pincészet - a Bardon Borászat, a Béres Szőlőbirtok, a Budaházy-Fekete Kúria, Csite Norbert, valamint a Karádi és Berger Borászat – adott egy kis ízelítőt erdőbényei borokból az érdeklődőknek az A38 teraszán.

benye2.jpg

Ahogy Berger Zsolt és Regéczy-Béres Melinda elmondta, a fesztivál hamar népszerűvé vált, és nem csupán a helyibeliek és a környékbeli települések lakosai között, hiszen egyre többen érkeznek az ország távolabbi részeiből és külföldről is. A faluban már tavasszal kiadták szinte az összes szabad szobát a fesztivál idejére, de a település focipályáján kemping is várja a sátorozni vágyókat. Természetesen a környéken is rendelkezésre állnak majd szálláshelyek, a települések között pedig transzfer is biztosított.

Idén már 16 pincészet kínálja borait az Erdőbényére látogatóknak. A borokhoz a borvidék legjobb éttermei készítenek hagyományos hegyaljai ételeket. A fesztivál azonban nem kizárólag a borról szól, cél egy komplett „Erdőbénye-élmény” átadása: felolvasóest, piac, kézműves termékbemutatók, koncertek, gyermekprogramok, gasztronómiai bemutatók várják majd a vendégeket.

Az öt pincészet 2-2 száraz bort hozott el a beharangozó kóstolóra, és Béresék megkoronázták a sort egy késői szüretelésű édes borral is.

Bardon Borászat Meszes 2012

Vonzó, de nem tolakodó illat, virágokkal, virágporral, őszibarackkal, körtével, szőlővel. Áttetszően tiszta, elegáns, jó szerkezetű bor, remek arányokkal, közepesnél könnyedebb testtel. Zöldalma, körte, citrusok, leheletnyi mineralitás az ízben, amibe zöldfűszerek visznek egy kis csavart. 6p

Bardon Borászat Omega 2012

Furmint és hárslevelű, egy tartályos és egy hordós részből áll össze. Illatában és ízében finom fűszeresség és fehér húsú gyümölcsök, körte, kis fanyarság a lecsengésben. Alapvetően jó arányokat tart, talán az alkohol emelkedett egy hangyányit. 6p

Béres Szőlőbirtok Sárgamuskotály 2012

Klasszikus, kissé parfümös muskotály-illat, szőlővel, virágokkal, bodzával és egzotikus fűszerekkel. Ízében szőlő, citrusok, a korty végén finom fanyarság. A savak eleinte kellő tartást biztosítanak a bornak, de az egyensúly a korty végén kissé az alkohol felé billen. 5p-

Béres Szőlőbirtok Holdezüst 2011

Félszáraz házasítás hárslevelűből és furmintból, az előbbi fajta dominanciájával, 11 g/l maradékcukorral. Lassan nyíló illatában őszibarack, neutrális fehér húsú gyümölcsök. Édes fehér húsú gyümölcsök, őszibarack és némi trópusi gyümölcs jellemzi ízét. Könnyed, nem túl komplex, kissé az édesség felé dől, de ezt a fanyar lecsengés valamelyest kompenzálja. Jól iható belépőbor. 4p

Béres Szőlőbirtok Magita 2009

Furmint, hárslevelű, kövérszőlő és zéta házasítása, 86 g/l cukorral. Trópusi gyümölcsös, sárgabarackos, narancsos illat, ízében naranccsal, őszibarackbefőttel, trópusi gyümölcsökkel, egy kis édesfűszerrel. Szép savak, finom cseresség, viszonylag könnyedebbre hangolt késői szüret, jó arányokkal. 6p

benye1.jpg

Budaházy-Fekete Kúria Sárgamuskotály 2012

A Rány dűlő termése, félszárazra kierjesztve. Érdekessége, hogy részben hordóban erjedt, ami meglehetősen egyedi karaktert kölcsönöz neki. Kókuszos, vaníliás hordófűszerek uralják az ornamentikát, a muskotályos fajtajelleg érezhető, de háttérbe szorul, a 10 g/l maradékcukor jelenléte nem feltűnő. A test a fajta boraihoz képest szokatlanul telt, a korty enyhén cseres, az alkohol kissé fűt a végén. Nem kifejezetten behízelgő, rusztikus, de egyedi bor. 5p-

Budaházy-Fekete Kúria Furmint 2013

Még nem került forgalomba, előtte kap egy kis palackos érlelést. Gazdagon fűszeres, zöldhéjú körtés illat, fűszeres, füstös, fehér húsú gyümölcsös, körtés íz. A hordót még nem tudta integrálni, a fa is határozottan jelen van az ízben. A savak szélesek, kellően magasak is, de a bor még kicsit kusza. Mostani állapotában 5p-

Csite Toplec Furmint 2012

A Toplec a Határi egyik aldűlője. Fűszeres, köves-gyurmás-ásványos illat, neutrális fehér húsú gyümölcsökkel, kókusszal, vaníliával. Inkább széles, mint magas savérzet, jó egyensúly, picinyke maradékcukor. Alma, körte, visszafogott citrusok, minerális jegyek jellemzik az ízét. Karakteres tétel. 6p

Csite Toplec Furmint 2011

Félszáraz, 11 g/l maradékcukorral. Túlérettbe hajló gyümölcsök, minerális jegyek, minimális almahéj és gomba. A maradékcukor mellett jó savak dolgoznak, a korty picit érdes, cseres, a végén az alkohol is befűt picit. 5p+

Karádi és Berger Palandor 2011

Picit tompán nyit az illat, majd alma, citrusok, finom ásványosság bújik elő. Érezhető egy csipet reszelt almás, almahéjas vonal is. A savak határozottak, élénkek, néha el is uralják a kortyot, pedig az alkohol és a test is több, mint közepes. Fűszeres, almás, citrusos, mandulás, minerális ízvilág jellemzi, közepesnél hosszabb lecsengéssel. 5p+

Karádi és Berger Száraz Szamorodni 2010

Almás, zölddiós, almahéjas karakter, illatban pici illóval, ízben kiegészülve citrusokkal, aszalt gyümölcsökkel, dióval és ásványos jegyekkel. Jó savak, közepesnél könnyedebb test, citrusos-minerális lecsengés. 5p+

 

A rendezvény honlapja: http://bormamorbenye.hu/

A meghívásért köszönet a szervezőknek.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr456502173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.