A Borrajongó

Akkor és most – Weninger kékfrankos

2014. június 10. 06:00 - ungert (törölt)

Ha egymondatos véleményt kellene formálnom, akkor azt állítanám, hogy a balfi pince kékfrankosa a szélességéből adódóan meglehetősen diverz hazai kékfrankostérhez rendelt koordináta-rendszer origója. A biodinamikára hangolás utolsó éveként jegyzett 2009-es évjárat óta töretlen lendülettel épülő Weninger-brand legfontosabb hozadéka, hogy a gyökerénél fogva helyezte vissza a fontos hazai borvidékek térképére a kékfrankos fővárosát (sic!). Ennek a történetnek sok együtthatója van, de abban azért többé-kevésbé egyetértünk, hogy a kiváló ár, a termőhely és a finomság ritka konstellációját bemutató úgynevezett alapbor sokat tett a közízlés fejlesztésért, ami minimum dicséretes dolog. Akit érdekel a múlt, az olvasson vissza itt, itt és itt.
03062014755.jpg

A legutóbbi évjáratváltáskor háromévnyi tapasztalattal a hátam mögött kellő magabiztossággal szereztem be a saját palackomat, a nyerőszériát ugyanis még 2010 sokszor emlegetett nehézségei is csak halványítani tudták, de megtörni nem. Nem merek messzire mutató következtetéseket levonni a most tapasztaltakból, de azt biztosan állíthatom, hogy a ’12-es évjárat palackjával úgy pórul jártam, mint borral eddig még nem túl hosszú pályafutásom során soha. Történt ugyanis, hogy kivételesen nem szólóban szerettem volna faggatni, hanem kontextusként önszorgalomból melléraktam egy 2008-as soproni társát. A palackot nagyjából két éve vásároltam egy Tescós leértékelés keretében, sok reményt tehát nem fűztem hozzá, de úgy voltam vele, ha más nem, legalább tanulópénznek jó lesz. Ehhez képest úgy alakult, hogyha most nem bontom ki, akkor a friss évjárat még a kontextusos vizsgálatnál is keserűbb ízt hagy a számban, így véve el a kedvemet a további próbálkozásoktól.

Nem tudom, hogy a teljes évjáratra, egy részhalmazára, vagy csak az én palackomra igaz, de a friss Weninger-frankos egy ízig-vérig Janus-arcú bor. Első nap, frissen kóstolva mindenét rendben találtam, megjegyezve, hogy a stílus a bőrös, borsos-köves útról lekanyarodva gyümölcsösebb irányt vett. Az akkor elfogyasztott egy deci hatpontos ígérettel kecsegtetett. Optimális esetben (és így tesz a fogyasztók döntő többsége is) a kezdeti impulzusoktól felbuzdulva jól behabzsolom az egész palackot, majd elégedetten hátradőlök és konstatálom, hogy továbbra is minden a legnagyobb rendben. Ezúttal viszont kikeltem a fogyasztók döntő többsége-szerepemből, és vákuumozva eldugtam a hűtő mélyére a maradékot, hogy másnap, valamint harmadnap faggassam ki újra és újra.

Kár volt. Bár se az illat, se a korty túlnyomó többsége nem bicsaklott meg, a végén kikerülhetetlenül jelentkező poros-kartonpapíros zavaró keserűség úgy dugába döntötte az egész bort, hogy arra már-már szavak sincsenek. Mintha egy csomónyi port nyelnénk le a borral együtt, és ez az érzés másnapra sem akart halványulni, úgyhogy csalódottságomban a maradék fél litert a lefolyó itta meg. Nincs kompetenciám eldönteni, hogy ez dugó-, bor-, vagy egyéb hiba volt, de fontosnak tartom megjegyezni, hogy szűk ismeretségi körömön belül akik kóstolták, szerették. Remélem, hogy csak véletlen és ideiglenes kicsúszás a saját palackom bukása a kékfrankos-origóból.

A történet talán megíratlanul marad, hogyha ’12 botlásával szinkronban nem szerepelt volna váratlanul jól a négy évvel idősebb társa. Barnás, silleresen világos színe már öregedő bort vetít elő, amit a primer jegyektől mentes, zöldfűszeres, bőrös, konyakmeggyes illat is alátámaszt. Komplex, tiszta és vonzó, ugyanakkor meglepően súlytalan, melyből képes inkább előnyt, mintsem hátrányt kovácsolni. Tanninja érintésnyi, a savak adják a korty ívét. Viszonylag hamar kiürül, ami adódhat a korából és a hipermarketes tárolásból egyaránt. Már megkezdte a szélét a rozsda, de ettől függetlenül is élvezetes, finom, úgymond tipikus kékfrankos. Igya meg minél hamarabb, aki birtokol belőle. 5 pont. (cca. 2 200 Ft, Tesco)

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr1006286760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.06.10. 12:55:16

Nem figyelem és jegyzem meg árgus szemekkel az évjáratokat, mint a komoly boros szerzők [:)], de a 11-es (?) meg büntetően illósnak tűnt legutóbb (étteremben).

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2014.06.10. 14:30:44

@Hepci: A Weninger-boroknál tipikusan játszik a palackvariáció, úgyhogy nem tartom kizártnak. Sajnos.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.06.10. 18:14:06

@Hepci: @ungert: Ha azt vesszük, hogy Ráspinál még nagyobb palackvariációra számíthatunk, akkor nem sok kiszámíthatósággal kecsegtet a Soproni borvidék jelenleg. A palackvariáció mellett persze ott van az a tény, ha minden rendben van, akkor általában igen jó ár/érték arányú borokat lehet venni mindkét termelőtől.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.07.10. 19:10:24

@ungert:
Tegnap végigkóstoltuk 2007-ig visszamenőleg a balfi kékfrankosokat + 2011-ből a horitschonit. A 2008-as valamivel jobb formát mutatott az itt leírtaknál, a sor legjobbja volt. A 2009-es intenzívebben kezdett, de kortyközépen megzuhant, egyedül azt kóstoltam vissza ma, nincs sok változás. A 2012-es még(?) kicsit ziláltnak tűnt, de alapvetően rendben volt. A 2010-es és 2011-es valahogy nekem nem állt össze, a horitschoni pláne nem. A 2007-es szerkezetben tartotta magát, de eléggé üres volt, a savakon kívül nem sokat mutatott. Több-kevesebb illó mindegyikben volt, de a két csavarzáras (2007, Horitschon 2011) rátett egy lapáttal, kifejezetten kellemetlen, záptojásos volt nyitás után mindkettő, és a szellőzés se nagyon segített rajtuk.