A Borrajongó

Koros borok Dagadtossal

2014. április 11. 06:00 - akov

Kényelmesen nagypolgári, amikor tele a pince mindenféle jó kis borral, amiről tudjuk vagy sejtjük, hogy frankón érlelhető és valamikor egyszer talán felejthetetlen kezelésben részesít bennünket. A piramis meg rendületlenül gyűlik, idő, alkalom vagy nagyvonalúság meg csak nem adódik, hogy kibontsuk őket. Hosszú évek múltán pont ez a kifinomultan örömteli érzés képes kispolgári pánikba átcsapni. Biztosan meg kellett volna már inni. Nagy bor lesz vagy romokban hever majd, ahogy kicsorog a palackból? No, hát pont Dagadtos barátunkat érte el ez a kellemetlen fuvallat, így összevarázsolt nekünk egy nagyon érdekesnek ígérkező érett vörös sort. Ahogy ott ültünk az asztal körül és az első bort vártuk, érezhetően ott lebegett a nagy kérdés: túltoltuk-e, Béláim?

pince_oreg_borok.jpg

Ráspi Soproni Kékfrankos 2006

Alap kékfrankos, szép emlékeket fűzök hozzá. Kellemesen tiszta és vonzó illat, piros bogyósok ígéretével, medvecukorral és egy kartonpapíros fedettséggel (nem TCA!), levegőt kér. Közepes test, életteli savasság, pinot noirosra hangolt lédús meggyel, cseresznyével, dzsemekkel, valamint a háttérben bujkáló kis fás hatással. Egészen rendben van, jó lecsengéssel, közepes tanninnal. Pár óra szellőzés után sok tercier jegy kezd rajta uralkodni. Fogyasztásra abszolút kész állapotban van, de ne levegőztessük sokáig! 13,5%. 5/6p

Borműhely (Pálos Miklós) De Facto Szekszárdi Kékfrankos 2006

Szép tiszta illat, fűszeres, vonzó, kellemes gyümölcsösséggel, lekvárokkal, jól beépített, cédrussal és gyantával játszó hordós jegyekkel. Testes, fekete és piros bogyós, meggyes, lekváros, mentás. Emelkedett alkohol, a közepesnél több, egy picit savanykásra hangolt sav. Jó azért, a lecsengésben túlérett hatással, aszalt gyümölcsökkel. 14,5%. 5p

Domaine de la Vieille Julienne Châteauneuf-du-Pape 2004

80% grenache, 10% syrah, valamint counoise és cinsault házasítása. Robert Parker 92 pont. Kellemes érettséget mutató illat, finom fűszeres hordóssággal, de nem fejlődik túl bonyodalmasra. Testes, szintén egy közepes érettséget vonultat fel, darabosan perzisztens tanninnal, virágokkal, keleti fűszerekkel, vonzó lekvárokkal. Magas alkohol, jó zamatosság. A sok, olaszos karakterű tapadós tannin zavaró, de így is élmény. 15,0%. 6/7p

Beaucastel Châteauneuf-du-Pape 2004

30-30% grenache és mourvèdre, 15% roussanne, 10-10% counoise és syrah, a maradék 5%-ban pedig minden, ami a borvidéken megtalálható: cinsault, vaccarèse, terret noir, muscardin, clairette, picpoul, picardan és bourboulenc. Rózsára alapozó illat, kellemes érettséggel, jó fajta beépült fával, ribizlivel, de egy idő után szinte eltűnik a pohárból. Kóstolva a közepesnél teltebb, kifinomult érettséget villant, de még tele van élettel. Az alkohol emelkedett, a tannin sok, bár jobb állagú, mint a Vieille Julienne-é. Savanyú gyümölcsök, csodaszépen simuló fás fűszerek, savanyú és érett gyümölcsök. Öröm inni, a magas alkohol kis édességet ad, de a hosszú lecsengés magáért beszél. 7/8p

Gere Kopár 2006

50% cabernet franc, 40% merlot, 10% cabernet sauvignon. Sokak szerint az egyik legjobban sikerült Kopár. Totálisan fa uralta illat, édeskés, vaníliás, mellette erőteljes, liliomos romlást mutató brett-tel. Testes, édeskés hatású, kóstolva is egyértelműen jászólban született. Azonban van itt érték is rendesen. Bársonyosan meleg gyümölcsösség, szenzációs fűszerkavalkád, tejkaramell, meggy, fekete bogyósok. A korty nem túl feszes és szerencsére a brettet is takarja az anyag. Jó hosszú lecsengés. 7p

Mills Reef Elspeth Hawkes Bay Cabernet Sauvignon 2007

Pont a múltkor kóstoltam pár Mills Reef tételt, meghökkentően jók voltak és ez itt még csak nem is öreg. Mentollal, nagyon elegáns francia fával kecsegtető illat, vonzó virágokkal, fekete bogyósokkal, egy enyhe pirazinos-fűszerpaprikás hatással. Bódítóan jó. Testes, kiváló érettséget mutat, de mellette még friss villanásokkal. Sok fekete bogyós gyümölcs, egy kevés lekvár, kiemelkedő minőségű fás köntösben. Az alkohol szinte moderált, a tannin sok, de tökéletesen érett. Marha jól áll neki a fűszerpaprika és az ici-pici hűvösség. Rettenet hosszú utóíz, igazi élmény! 14,0%. 7/8p

Bock Capella Villányi Cuvée 2003

Cabernet franc és sauvignon. A pincészet egyik legjobban sikerült borának tartják. Nagyon tiszta, bordeaux-i fajtás illatjegyek viszik, mentol, jó adag fa, virágok, vanília, fűszerek, rózsa, majd később babér, dohány. Érettnek igen, de öregnek nem mondanám. Testes, sok aszalt gyümölcsöt vonultat fel. Meggy, gyanta, fűszerpaprika és jó minőségű fa adja az alapot. Az emelkedett alkohol teremt egyfajta édességet, de a sav és a tannin időben megfogják, így nem ül rá az utóízre. Markáns hatású tannin, az alkohol miatt kicsit laza a korty, de szép hosszú. Kifejezetten jól áll neki a kis zöldesség. 14,5%. 7p

Robert Mondavi Napa Valley Cabernet Sauvignon 2005

Gyantás, fenyőfás illat, medvecukorral, szép fás hatással. Testes, sok-sok tanninnal, a közepesnél több savval, sok fás fűszerrel. Jó állagú fekete bogyósok, aszalt áfonya, buja melegség, minimális paprikásság, zöldfűszerek, hecsedli. Gazdag, nagyon jó bor, de édes az alkoholtól és a tannin is zavaróan dominál. Így is tetszik, nem lehet rá panasz. 15,0%. 28,0 USD. 7p

Vylyan Villányi Cabernet Sauvignon Selection 2003

Nagyon szép érett illat, varázslatos fás fűszerekkel, érett jegyekkel, aszaltakkal, egzotikus fűszerességgel, rózsával, mentollal, gyógynövényekkel. Kóstolva kis illó-többlet tűnik fel elsőként, majd jön a sok, szinte savanyúba hajló sav, aztán lesújt a kőkemény tannin. Aszaltas aromák, sok fás fűszer. Gazdagon zamatos, jó volna, szép volna, de szinte elviselhetetlen a tannin. Egy forró és száraz évjárat, valamint oldschool extrakció emlékét viseli. 14,0%. 5p

Vesztergombi Cabernet Sauvignon Reserve Szekszárd 2003

Érett illat, tiszta, sok fával, aszaltakkal, fűszeres, babéros, zöldfűszeres jegyekkel. Testes, szintén szép érettséget mutat, pirazin, aszaltak, fűszerek, túlérett gyümölcsök, fekete bogyósok, gyógynövények. Van még benne élet és nagyon tetszene is, de elképesztően rusztikus és rossz benne a tannin, szinte széttépi az ember száját. A hiába érleled fajta. Ezen felülemelkedve, azért egy jó kis bor, nagyon gazdag, hosszú percekig táncoló utóízzel, még egyértelmű életjelekkel. Csak éppen egy fél oldal mangalica kéne hozzá. 14,5%. 6/7p

CVNE Rioja Imperial Gran Reserva 1999

Nagyon nehéz volt kóstolni ezt a szinte filigránul könnyed bort a nagy cabernet-k után. Mindenesetre én vettem a fáradtságot, tartottam egy kis szüntet és akkor próbáltam meg értelmezni. Meleg hatású illat, több érettséget mutat az előző boroknál. Mentol, rózsa, fűszerek, kis kávé, dohány. Magas sav, szinte narancsosan fanyarba fordul, de azért mégsem. Fűszeres, gyógynövényes, de mélységeket kínáló anyag, kávés, medvecukros, dohányos, cigánymeggyes aromákkal. Kemény a tannin, a test csak közepes, az alacsony alkohol szinte üdítő. Talán egy pici brett is színezi, de így is nagyon tetszik a sok extrakt-bajnok között. Korábban nyolcat is kapott tőlem. 13,0%. 7p+

Avignonesi + Capannelle 50&50 Toscana IGT 2001

Két pincészet művészi összeborulása, amely egy Toscana IGT borban testesül meg. A legjobb sangiovese és merlot válogatások házasítása. Nagyon előrehaladott érettséget mutat, kávés-dohányos vonalon mozog, meggy, aszaltak, kis virág és gyógynövények színezik. Kóstolva többen bujkáló dohosságot (TCA?) is érzünk. Porrá aszalt gyümölcsök, sok tercier aroma, nagyon sok, hosszan felrakódó tannin és elég rusztikus savtartalom, szinte citrusos érzetű. Persze van itt fa is, fűszer is, de sajnos bágyadtak az aromák. Nem egy nagy élmény. 13,5%. 80,0 EUR. 5p

Zenato Amarone Valpolicella Classico 2006

80% corvina, 10% rondinella, 10% oseleta és croatina. Érett és gazdag, remek virágossággal, beépült hordóval, vonzó meggyességgel, fűszerek hadával, finom vaníliával, aszaltakkal. Ahogy szellőzik-melegszik, úgy lesz a szárításos technológia miatt magas illó egyre evidensebb. Testes, alkoholosan csipkelődik és édeskés is persze, de lehengerlő a gazdagsága. Aszalt és szárított gyümölcsösség fűtötte gazdagság, egyedi fűszeresség, dohány és sok-sok tannin, de egészen körbeér benne minden. Kicsit kevesebb illót elviselnék. 16,5%. 7p

Remek kis sor volt, köszönet érte Dagadtosnak. Örömteli, hogy a romboros-szomorkodós party-t végül sikerült megúszni, és a borok többsége úgy került az asztalra, ahogy annak lennie kellett.

(A fotó Bakó Ambrus pincéjében készült. Remélem nem haragszik nagyon, hogy ezzel színesítettem a cikket.)

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr495961672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2014.04.11. 06:35:03

Köszi az írást, érdekes sor lehetett.
"Totálisan fa uralta illat, édeskés, vaníliás, mellette erőteljes, liliomos romlást mutató brett-tel... kóstolva is egyértelműen jászolban született :) "
Szerintem itt most nem sikerült összhangba hozni a pontszámot a leírással.

A Zenato Amarone 06 tavaly 4 800 Ft. környékén volt a helyi Tescoban. Eléggé extrém bor. Valóban nagyon gazdag, de ugyanakkor nekem szinte ihatatlan. Darabos tanninok, gyilkos alkohol...persze ha egy sorban szerepel és nem vagy rákényszerítve, hogy az otthon megbontott üveg tartalmát nap, mint pusztítsd, hogy végre elfogyjon és nyithass valami rendeset, akkor el tudom képzelni, hogy sokkal jobb lehet a végkicsengés.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.04.11. 08:34:22

@drbarta: Btw, vakon kostoltunk. Jo azert ez a Kopar, van benne ertek. A multkori languedoc-i (Gauby) boron ennel joval tobb brett volt.

Amarone: ha nem szereted a szeszt, ne igyal Amarone-t, Portoit es hasonlokat. Ezeknek a boroknak alapkellekuk a magas szesz, ami meghatarozza a karaktert.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.04.11. 17:14:15

@drbarta @akov: : Hiperekben évekig tárolt boroknál, nem vonnék le végletes következtetéseket. Az a bor nagyon komoly értékeléseket kapott sok helyről: WS 94, WE 94, Cellartracker 92 (100 szavazat átlaga alapján).

emoss 2014.04.11. 17:35:51

Ha ez volt a kóstolási sorrend, mi alapján találtátok ki?
Nálunk is fel-felbukkannak oldschool tételek amikre rápróbálunk de legtöbbször csalódás a vége ('03-'06).
A helytelen tárolásban látom én is a hibát, nem tudom elképzelni, hogy nagy fajtákból készült cuvéek ne bírjanak el 6-8 évet.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.04.11. 18:07:09

@emoss: A borok parositva jöttek, vakon, a hazigazdi belátása szerint. Egyedül a Riojat éreztem nem sorrendinek, a többi rendben volt. Termeszetesen ezek a borok jól voltak tartva.