A Borrajongó

Finewines.hu: Új-Zéland

2014. március 25. 06:00 - akov

Ismét lendületet vett a Finewines.hu és megint egy izgalmas kóstolósor került az asztalra. A kiemelkedő minőségű borokat kínáló vállalkozásról és a mögötte álló emberről itt olvashattok egy érdekes interjút. A téma ezúttal a sokarcú Új-Zéland volt, amely szokás szerint nem tud csalódást okozni. Számomra Új-Zéland maga a kompromisszumos Újvilág, ahol sok dolog van úgy, ahogy akár annak az Óvilágban is sok helyen lennie kéne. Először is a bortermelők komoly technológiai tudással rendelkeznek, de ezt mégsem arra használják, hogy populáris műborokat készítsenek. Inkább kifinomultságra és fineszre törekednek. Ezzel a hozzáállással Új-Zéland 2007-ben a legmagasabb átlagárat diktáló bortermelő országok listáján az első helyre került (közel 7 USD/liter ár), maga mögé parancsolva az isteni franciákat. És mindezt a környezeti fenntarthatóságra irányuló össznemzeti fétis mellett kalapálták össze. Ezt pedig nem lehet eléggé tisztelni. Ésszel élni és ízléssel dolgozni – úgy tűnik, klasszikusan Új-zélandi erényként kerül majd be a bortörténelemkönyvekbe.

mills1.jpg

A kóstolt tételek zömmel a Drop Shop kínálatából származnak. Ahol rendelkezésre állt, ott a kiskereskedelmi árat is feltüntettem.

No. 1 Family Estate Cuvée No. 1 Blanc de Blancs Brut (Marlborough)

100% chardonnay, palackos erjesztésű pezsgő a szigetország legnagyobbra tartott pezsgő-specialista termelőjétől. 6.9g/l sav, 7g/l dosage. Elegánsan vonzó illat, brióssal, friss virágossággal és érlelt jegyekkel. A bubik virgoncak, szúrósak, de közel sem kellemetlenek. Tiszta zamatok, citrusos, nyári almás aromákkal, frissítő grapefruitos lecsengéssel. Szép arányok, fókuszált korty, elég hosszú lecsengés. Komoly anyag. 12,0%. 6/7p

Te Mata Zara Hawkes Bay Viognier 2009

Neves termelő, aki talán inkább a vöröseiről híres. De nézzük most ez a francia fában erjesztett viognier-t. Csöpp gumival nyit, de szellőzik, visszafogottan kedves, édes fehér húsú gyümölcsökre és süteményszélre emlékeztető illattal folytatja. Olajosan testes, sok fehér húsú gyümölccsel, fűszerrel, virággal, az utóízben evidenssé váló hordóval. Zavaróan alkoholos, rendesen éget, az utóízt enyhe kesernyésség színezi. Erre mondják nálunk a faluban, hogy nagyvalagú a menyecske. 14%. 5p (Drop Shop)

Cloudy Bay Marlborough Sauvignon Blanc 2013

Nagy klasszikus a Wairau alkörzetből. Közel nyolcas sav és két gramm maradékcukor. Rendkívül tiszta és intenzív illat, a legkülönbözőbb gyümölcsök zöld és érett rétegeivel. Bodza, egres, fű, árokszéli gaz, rukkola, csalán és fehér húsú gyümölcsök. Fantasztikusan gazdag. A közepesnél teltebb bort némi CO2 színezi, a remek egyensúlyt a lendületes sav, a döbbenetes intenzitás és az illatban megismert gyümölcsösség teremtik meg. Arányos, tartalmas és modern, mégsem csusszan műboros irányba. 13,5%. 6.950Ft. 7p (Bortársaság)

Pegasus Bay Waipara Chardonnay 2009

Saját gyökerű ültetvény, francia fa. Mélyebb szín. Illatát súlyos mennyiségű fa uralja és jönnek mellé a battonage jegyei is, őket csak hátulról fedezi a szép virágosság, a trópusi gyümölcsöket idéző érettség és némi gumi. Kóstolva testes, zamatos, nagyon jó minőségű, de rendesen aránytalanul használt fahordóval. Trópusiak, sok fűszer, szőlő, kiválóan textúrált sav, emelkedett alkohol. Kár érte, mert nálam ez egy erős hét pontos anyag, de ennyi fához gyomor kell. Csalódás. 14,5%. 9.900Ft. 5p (Drop Shop)

Te Mata Woodthorpe Hawkes Bay Syrah 2011

Közép rubin szín. Intenzív, virágos, törékeny syrah interpretáció, vonzó piros gyümölcsökkel, friss dzsemes jegyekkel. Testes, de mégis szinte könnyeden filigrán, egy kevés tanninnal, sok fűszerrel és piros bogyós gyümölccsel, eperlekvárral. Arányos, zamatos, elég hosszú lecsengéssel. Szeretni bolondulásig. 12,5%. 5.800Ft. 6p+

Mills Reef Elspeth Trust Vineyard Hawkes Bay Syrah 2010

Nagyon primőrös, nagyon hordós illat, füstös és tejkaramellás fás érzettel, vonzó virágokkal, borssal, szederrel és más fekete bogyósokkal. Kóstolva is áthatja a sok hordó a szépen zamatos alapanyagot, amely talán inkább piros bogyós dzsemeket és rózsát idéz. Közepes tannin, a közepesnél több sav és elég hosszú lecsengés adják a keretet. Zavaróan sok hordó jellemzi és átvonul rajta egy enyhe műboros hangulat. Nagyon drága. 13,0%. 12.900Ft. 6p+ (Drop Shop)

Felton Road Bannockburn Central Otago Pinot Noir 2012

A múltkori Finewines.hu pinot noir kóstolón már előkerült, akkor is szép volt, de most még három hónap előnyt kapott. Zseniálisan vonzó illat, komoly minőségű, intelligensen használt fával, rózsával, egy kevés vegetálissággal. Jó sav, szintén remek fa, sok piros bogyós gyümölcs és fekete cseresznye adják az alapot. Közepes mennyiségű, poros tannin, érés minimális jegyei, remek állagú savak és szép lecsengés. Egyértelműen láthatóak a fejlődés jelei, de nem gond, ha még pár évet várunk vele. Intelligensen elkészített bor, nagyon tetszik. Rosszindulatú árazás, 30%-kal kevesebbért beszerezhető külföldről. 14,0%. 19.500Ft. 7p+ (Drop Shop)

Amisfield Wine Central Otago Pinot Noir 2009

Jóval érettebb illat, ismét csak szép francia fával, minimális vegetálissággal, eperrel, eperdzsemmel és rózsás virágossággal. Zamatosan fűszeres és piros bogyós, izgalmas érési jegyekkel, intelligensen használt hordóval. Az alkohol picit emelkedett, a bor teltsége már a múlté, de így is kellemes az élmény. Drága. 14,0%. 9.800Ft. 7p (Drop Shop)

Pegasus Bay Prima Donna Waipara Pinot Noir 2006

Érettebb versenyző. Vonzóan rózsás illat, egy kevés vegetálissággal, szép érettséggel. Vanília, izgalmas fűszerek, fekete és piros bogyós gyümölcsök még egy tagadhatatlanul friss vonulatával. Kóstolva is hasonló az élmény, az egész bort áthatja egy kellemes érettség, a szép fás jegyek, a fűszerek kavalkádja és a ribizlisen friss és egyszerre aszaltas gyümölcsösség. Van egy kis megingás a korty közepén, de visszajön a bor, talán több levegő kellene neki. 13,5%. 14.500Ft. 7p+ (Drop Shop)

Mills Reef Elspeth Trust Gimblett Gravels Hawkes Bay Cabernet Sauvignon 2010

Új-Zéland talán legjobbnak tartott termőhelyéről jön ez a bor, a bordeaux-i bal part kavicsos és homokos talajára hajazó Gimblett Gravels alrégióból. Illatában szuperérett és elegánsan adagolt aszalt gyümölcsök, virágok, remek fa, fűszerek, menta és egy komplexitást fokozó, minimális vegetális réteg. Testes, nagyon koncentrált anyag, de mégsem csorbul a kiváló egyensúly. Fekete bogyósok, fűszerek, dzsemek, menta, egy csipetnyi paprikát és ribizliszárat idéző pirazin. Poros tannin, nagyon hosszú lecsengés. Van benne fa persze, de ez az anyag simán be fogja építeni. Komoly bor, komoly jövővel. 14,0%. 12.900Ft. 7/8p (Drop Shop)

mills2.jpg

Mills Reef Elspeth ONE Gimblett Gravels Hawkes Bay 2006

A pincészet csúcsbora, 50% syrah, 25% malbec, 13% merlot és 12% cabernet sauvignon. Finoman őrjítő illat, benne főként a bordeaux-i komponensek lenyomatával. Izgalmas érési jegyek, menta, kiváló minőségű fás fűszeresség, életteli és aszalt fekete bogyósok. Kóstolva rendkívül testes borral van dolgunk, friss gyümölcsei alapján szinte még karrierje elején tart, éppen csak megérintette az idő. Mentol, cédrus, sok fekete bogyós gyümölcs, valamint a syrah fel-felbukkanó borsos karaktere egy egészen elképesztő elegyet alkotnak. Az egésznek az ízlésesen használt fa, a jó sav és a sok, de szép érett tannin ad keretet. Hosszú percekig vibráló lecsengés. 14,0%. 8p (Drop Shop)

(A rendezvénynek a Béterv lakásétterem adott helyt. A belépőért természetesen fizettem.)

Korábbi Finewines.hu kóstolók:

Finewines.hu: Burgundia vs. Oregon párbaj (2014. február)

Szobára Piemonttal (2013. november)

Weingut Dönnhoff riesling.hu módra (2013. november)

Piemont újratöltve (2013. november)

Finewines.hu Nagy Pinot Noir kóstoló (2013. december)

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr65874857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.03.25. 08:14:39

Klassz összefoglaló, de nem értem, hogy miért írod egy 7 pontos bornál, hogy drága (10.000), amikor a következő bor másfélszer annyiba kerül és csak nüanszokkal (fél ponttal) jobb és ott nem találod drágának. Amúgy van olyan PN ami nálad csont nélkül 7 pontos és sokkal olcsóbb mint 10.000ft?

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2014.03.25. 08:16:04

A cloudy bay 13-at pont múlthéten kóstoltam. Tetszett szokás szerint, bár nálam "csak" 6p-ig jutott. De nem is ez az érdekes, hanem az hogy másnap az eltett maradék (nem az eredeti üvegben, darabban, hanem teletöltött kisüvegben) kb. 2 kategóriányit esett vissza nem több, mint 24h alatt. Az ízei ugyanazon karakterűek voltak csak az élet ment ki belőle.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.03.25. 08:16:58

Amúgy a DS árképzése tényleg elég fura, mert ugyan van rengeteg túlárazott bor is, de pl a Sassicaia 2010-ese itt a legolcsóbb nemzetközi viszonylatban. Valakivel össze kéne dobni rá, van jelentkező? :)

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.03.25. 08:40:45

@drbarta: A Cloudy Bay-t én is kóstoltam éppen a fenti kóstoló napján, csak úgy 220 kilométerre odébb, sok más s. b. mellett (majd írok róla, ha végre utolérem magamat), a 7 pontot nálam is hozta. Sajnos(?) a palack teljes tartalma elfogyott aznap. :) Mindenesetre kíváncsivá tettél, legközelebb, ha lesz alkalmam, teszek vele egy próbát, mit tud másnap.
A sorból még a Te Mata Syrah-t és a Felton Road Pinot-t kóstoltam tavaly ősszel, előbbi nálam 6 pontig jutott, a Felton Road a nagy Finewines pinot-kóstolón 7-ig (akkor még Akovnál is). A Te Mata Syrah esetében kicsit meglepett ez a könnyedebbre hangolt stílus, de nem volt ellenemre, meg kellene kóstolni újra.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.03.25. 08:49:36

@rszabi: Hát nem tudom, lehet nincs igazam. Drágának érzek egy 7p-os 10.000Ft-os pinot noirt a magyar piacnak. Egy 20 ezrest méginkább persze...

@furmintfan: akkor nagyjából ugyanazok a pontok.

@drbarta: A CB nekem csont nélkül 7p volt, annyira jól és gazdagon elkészítve, hogy szinte elképesztő. Ilyenkor mindig eszembe jutnak a 6 pontra taksált tokaji furmintok vagy somlói nemtommik, amikhez képest ez a kis Cloudy Bay 2 pont előnyben kéne, hogy legyen.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.03.25. 08:52:55

@rszabi: Nem a Sassicaia-t vádolták meg azzal, hogy más palackozást szállít Kelet-Európába? Én vigyáznék... ezek az olaszok... :D

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2014.03.25. 08:58:13

@akov: Ezen nem veszünk össze. Nekem az intenzitás és hossz inkább csak nagyon jó, semmint "döbbenetes".

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.03.25. 09:33:38

@rszabi: Dunno, cikkeztek róla valahol anno, hogy összehasonlították az Olaszo-ban és valahol máshol beszerzett palackokat és tök mások voltak.

dagadtos 2014.03.25. 14:39:05

@akov: De igen, vádolták vele, de pont a DS-nél ettől azért ne félj. Szerintem az sokkal kérdésesebb, hogy valóban rendelhető-e, én úgy tudom, hogy elég hamar el is adták a bort ezen az áron. Most azt látom a honlapon, hogy hamarosan rendelhető, de ezt láttam egy hónapja is kb., szóval érdeklődni kell náluk szerintem. A 2010-est amúgy a 2004-es utáni legjobbnak mondják, sajnos még nem kóstoltam én sem. (2004-es pazar volt, tényleg, 2006-os jóval gyengébb, rusztikusabb, állítólag ez megint elég elegáns, meg kéne nézni.)

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.03.25. 14:41:57

@dagadtos: @rszabi: Akkor jól rémlett. Viszont most nézem a Mondovinon kóstoltam már. Nekem a sok bor közt nagyon rusztikus volt. Igaz, meg kéne nézni önmagában, mert ez a sétálókostoló elég unfair az olasz borokkal szemben.