A Borrajongó

Clive Coates: Burgundia borok nélkül

2014. március 10. 06:00 - akov

Minden burgony-fixált tag nagy megelégedéssel nyugtázta, hogy az idei VinCE sztárvendége nem más, mint maga a nagy Coates. A valaha élt legnagyobb Burgundi-szakértőnek tartott Clive Coates MW számos alapművet publikált, pontszámait és birtokokat minősítő csillagait az egész világon mérvadónak tartják. Sokan voltak úgy, hogy a rendezvény forgatagát és a résztvevők – fogalmazzunk finoman – extrovertáltságát idén már nem vállalják, de végül a januárban meghirdetett mesterkurzus híre az évek óta gondosan épülgető VinCE-falakat is ledöntötte. Jómagam is így voltam valahogy, hiszen a hetvenhárom éves Clive Coates valóban rendkívüli, talán soha vissza nem térő élménynek ígérkezett.

coates.jpg

Mihelyt letettem magam a teremben, és vetettem egy pillantást az előre meg nem hirdetett borlistára, már sejtettem, hogy gond van. Hasonló érzést fogott el, mint két évvel ezelőtt a Steven Spurrier kóstolónál. A sor ugyanis három-három bort tartalmazott Burgundia két legnagyobb négociant házától, és hiába van mindkettőnél kiváló bor, ezek biztosan nem a portfólió tetején ülnek. Meglepődtem, hiszen azt gondoltam, Clive Coates nem áll ki akármilyen borsor elé és minimum valami ritkaságot, de legalábbis egy itthon nem hozzáférhető érdekességet kóstolhatunk. Sajnos nem így alakult. Igaz, Coates előadásával még megmenthette volna a helyzetet, de kísérletet sem tett rá, így a nagypapás mesterkurzus végül egy általános iskolás szintű bevezető lett Burgundiához. Ebben a korban ez is szép dolog, azonban az előadást bárki, de tényleg bárki megtarthatta volna.

A kóstolt borok (az egyes tételek árát magam kerestem ki az internetről, Euróban adom meg):

Bouchard Père & Fils Bourgogne La Vignée Chardonnay 2012

Elhangzott az előadáson, hogy nem volt hordóban, pedig a valóságban egyötöde hordóban erjedt és érlelődött 6-8 hónapig. Ez textúráltságán érezhető is volt. Kellemesen tiszta, citrusos, fehér virágos, fehérborsos illat egy kevés vajassággal. Erőteljes, de jó fókuszt biztosító sav, citrusos tisztaság, minimális fa-érzet, nagyon jó egyensúly. Nem egy nagy formátum, de kellemes. 13,0 EUR. 5p

Bouchard Père & Fils Mersault Les Clous 2012

Nem túlzóan direkt illat, citrusokkal, virágokkal, kis szőlővel és egy adag fával. Testesebb, olajosabb az előzőnél, nagyon szép tiszta, nyári almával, gazdag citromos rétegekkel. Több fa érződik rajta – sokakat ez zavart is –, de szerintem rendben volt nagyjából (egy évet volt hordóban, 15% új fával). Szintén remekül fókuszált, kiváló egyensúlyú tétel, hosszú felé kacsintgató lecsengéssel. 26,0 EUR. 6p

Bouchard Père & Fils Beaune du Château Blanc 1er Cru 2010

Illatát a minőségi fa uralja, egyébként sok minden más nincs, eléggé zártnak tűnik. Testes, érett citrusokkal, nyári almával, lendületes, de egyben finom szerkezetű savval. Egyensúlyban és koncentrációban még ráver az előző két tételre, de egyben zártabb is, érlelésre van szüksége. 28,0 EUR. 6p

Drouhin Laforêt Bourgogne Pinot Noir 2011

Zárt illat, füstös, vegetális, hecsedlis-piros bogyós. Kóstolásra majdnem felállok és kifutok a teremből. Borzalmasan savanyú, nagyon rossz tanninnal, a többi meg szólásra sem érdemes. Ezt a „nyóceurós” szart betenni Clive Coates-nak, elképesztő. Aki ezt kiválasztotta, annak nálam másnap már biztosan nem kéne bejönnie a céghez. 7,45 EUR. 4p

Drouhin Nuits-Saint-Georges 2010

Vaníliával játszó fás jegyek, minőségiek, de kicsit talán sokan vannak. Mindenesetre vonzó az illat, szép piros gyümölcsökkel, kellemes vadassággal. A közepesnél teltebb, kemény, erőteljes, savanyúba hajló, citromos savval. Hosszan felrakódik, alig-alig üt át rajta a közepesen hosszú lecsengés. 39,0 EUR. 5p+

Drouhin Nuits-Saint-Georges Procès 1er Cru 2010

Nagyon elegáns és vonzó illat, jobb minőségű fát érezni, szép virágokkal, ribizlivel, izgalmas fűszerekkel. Kóstolva azonban ez sem dob sokkal messzebbre. Rigid, szikár, sok kesernyésbe forduló, hosszan felrakódó tanninnal. Elég hosszú az utóíz, szép a cseresznyés-ribizlis aromatika, de a citromosan markáns sav nélkül azért meglettem volna. Van benne fantázia, de zárt és rusztikus. 70,0 EUR. 5/6p

(A belépőt és a mesterkurzus árát természetesen magam fizettem.)

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr185851091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2014.03.10. 06:47:49

Hát ez nem hangzik valami jól. Őszintén irigykedtem azokra akik erre a kóstolóra el tudtak jutni, de meglehetősen átverve éreztem volna magam, ha teszem azt ezért utazok fel Szegedről. Ettől azért volt már néhány kategóriával nívósabb sor itt helyben a "klubban" is.
Kis kukacoskodás. Tudom Márkus György szokta tán hangoztatni, de hogyan mérhető, hogy xy egy adott borvidék "valaha élt legnagyobb szakértője"-e?

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.03.10. 06:59:23

Kicsit furcsálltam, hogy előzetesen nem tették fel az előadás borainak listáját, de azt hittem, csak én vagyok túl gyanakvó.
Török Csabától kérdeztem az előadás után, hogy milyen volt. A boroktól ő sem volt éppenséggel elájulva, de az írásod alapján is úgy tűnik, hogy nem maradtam le semmi eget rengetőről.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.03.10. 08:31:50

@drbarta: Jogos. Nem tudom ki mitol lesz nagy szakerto, de mindenesetre CC-t a legnagyobbnak tartjak.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2014.03.10. 08:59:23

@akov: Csak elgondolkoztam, hogy amikor Nyugat-Európai webshopokból rendelek burgundi bort, akkor a borok mellett leggyakrabban a Burghound pontjait szokták nagydobra verni. De amikor infokat keresek borokról a termelők honlapján, akkor is a Press fül alatt a hazai RVF és Bettane et Dessauve cikkeken túl is rendre a Burghound jön elő.
Nekem ezekből az jön le, persze lehet, hogy tévesen, hogy a világon sokkal de sokkal többen tarthatják mérvadóbbnak Allen Meadows-t.
Nincs persze ezeknek jelentősége, csak nem szeretem annyira ezeket a "valaha élt legnagyobb" kifejezéseket, ha egyszer biztosan rengetegen vitatkoznának vele.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.03.10. 09:06:57

@drbarta: Azért ehhez vedd hozzá azt, hogy Allen M. amerikai, tehát az amerikai vásárló őt fogja figyelni. Továbbá kérdés, hogy CC milyen meghatározó könyveket jegyez és AM milyeneket. Azt hiszem CC ezzel jócskán előnyben van, sokan Burgundiát ezek alapján a könyvek alapján ismerik.

aquarius71 · www.finewines.hu 2014.03.10. 09:15:37

adhatták volna azt a címet is az eseménynek h a "Kész átverés show"... sajnos ez sem változtatta meg (inkább ) megerősítette a VinCÉvel kapcsolatos véleményemet..

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2014.03.10. 09:19:05

@akov: Szándékosan azért is írtam, hogy "Nyugat-Európai" beszerzési források esetén is ezt tapasztalom, amit tapasztalok.
Egyébként nem feltétlen vitázni akarok az alaptézissel, nem is vagyok hozzá elég tájékozott. Csak a megfogalmazás nekem akkor is meredek volt, illetve jeleztem, hogy szűk tapasztalataim alapján nem tűnik úgy, hogy az ő "pontszámai, csillagai" az egész világon a leginkább mérvadóak lennének.
Persze lehet azért mondom csak mindezeket, mert nekem, az egyszerű fogyasztónak eddig sokkal következetesebbnek és megbízhatóbbnak bizonyultak Meadows értékelései.

loading 2014.03.10. 12:18:56

Érdekes. Úgy tűnik idén nem nagyon akart összeállni a program. Egy "workshopon" voltam, az sem a professzionalizmus csúcsa volt. A legfeltűnőbb a kiállítók listája volt: eltért a weboldal, a kiadvány és a tényleges ott lévők listája. Olyanná kezd válni, mint maga a VinCE újság.

európai 2014.03.10. 13:44:49

Az előadó és a borok is legyenek mindig kiválóak. Másként nem érdemes.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2014.03.10. 17:36:07

egykor mondta nekem valaki, hogy a profi és az amatőr között az az igazi különbség, hogy míg előbbi tervez, utóbbi remél...

olyan jó lenne tudni, hogy e rendezvény felelős szervezője ki volt! név szerint!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.03.11. 08:34:55

Ezt megérdemelte, aki befizetett rá. :)
Ha lesz rá igény, mesélek nektek Toszkánáról, mindössze 250 euro lesz rá a beugró... hozok bort is... benzinkútról...