Nincs jobb és testhezállóbb szerep, amit nyugodt szívvel tudnék kiosztani a kortárs magyar borászok chardonnay-kísérleteinek. Az van ugyanis, hogy egy ideje konszenzus alakult ki a nagy, száraz magyar fehérbor identitását tekintve: a termőhely legyen Tokaj, a fajta lehetőleg legyen furmint. Miután megfelelő mennyiségű pénzt és marketinget öltünk az egyébként kétségtelenül „über alles”-terroir talajszerkezetét mutogató ősmagyar szőlőfajta borának tűzön-vízen át történő felfuttatásába, nem is meglepő, hogy minden más, de különösen a chardonnay magasztalása megmarad a külön utakat járó, kísérletező kedvű borászok és az ilyet kajáló újságírók, szakmabeliek hétvégi hobbijának. Legyen ez forradalom, lázadás, underground vagy akármi, de a komolynak gondolt hazai chardonnay-mezőny joggal követel magának több figyelmet.
Persze jogos a felvetés, miszerint nincs is olyan nagy baj, ha a „milyen a jó hazai chardonnay?"-függvény értelmezési tartományának vizsgálata előtt ki kell kötni, hogy legyen komoly. Sőt, mi az, hogy komoly? Az elmúlt időszakban (részben a változó, csúnyán fogalmazva modernizálódó közízlést szolgálva) úgymond divat lett reduktívan, fajélesztővel, nagy mennyiségben chardonnay-t készíteni, így lett a piacon rengeteg jó savú, bárhol-bármikor fogyasztható, korrekt, de arctalan bor Nyakastól a Konyárin át egészen Béla és Bandiig. Félreértés ne essék: egytől-egyig remek borok, a nekik szánt feladatot hibátlanul teljesítik minden este a vacsoraasztaloknál és a szórakozóhelyeken is, de a szőlőfajta hazai szerepének kutatása során teljességgel érdektelenek.
Ami az ABC- elmélet megcáfolására marad a hazai palettából, az finoman szólva is kevés, de egy négymintás sor alapján meglehetősen sokszínű és érdekes. A szűk mezőny vegyes boraival kapcsolatban már előre igyekeztem megfogalmazni néhány kritériumot, melyek közül a legfontosabb talán a közhelyességtől való tartózkodás és az egyediség igénye. Előbbi leginkább a vaníliás-édesfűszeres hordódominancia, a túlzó vajasság és a savhiány elkerülését, utóbbi a termőhely és/vagy a borász stílusának reprezentálását jelenti. Az igényeknek megfelelően összeválogatott mezőny persze közel sem mondható átfogónak, de igyekeztünk olyan termelők borai alapján a chardonnay nyomába eredni, akik vagy a múltjuk, vagy a jelenük miatt fontosak a szőlőfajta hazai sosemvolt-sztorijában.
Nem lövök le semmilyen poént, ha előre elmondom: a magyar chardonnay nem létezik, mint fogalom. Egy adott borász a szüreti időpont megválasztásával és a feldolgozási technológiával olyan nagynak szánt chardonnay-t készít, amilyet ő jónak gondol. Már be lehet azonosítani, hogy ez az ő bora, az meg a másiké. És kész, ennyi. Hogy ez jó-e így, azt mindenki döntse el maga, én mindenesetre örülök annak, hogy vannak még olyan termelők, akik komolyan gondolják ezt a fajtát. Egy kozmopolita szőlőtől meg amúgy is hülyeség lenne nemzeti karaktert várni. A transzparens chardonnay-forradalom üzenetei remélhetőleg így is célba érnek.
Szőke Mátyás Pincészete Paskomi Chardonnay Barrique 2011
A címke két dologról is tájékoztat: a bor dűlőszelektált (ezt értjük) és kishordóban érett (ezt nem értjük). Az értetlenkedés nemcsak abból fakad, hogy a hordóméretre már évek óta nem gerjed az átlagnál egy arasznyival körültekintőbb fogyasztó, hanem abból is, hogy (szerencsére) egyáltalán nem az érlelési aromákról szól ez a történet. Orrban a halvány szappanosságot leszámítva friss és tiszta, az illatot döntően barackos-sárgadinnyés aromák vezetik, de jelen van egy kevés citrusféle, meg persze érezni valamit abból a bizonyos hordóból is, de csak annyit, amennyi még simán tolerálható. Viszonylag korai szüret eredménye lehet, hogy nem bukik át közhelyesen édesbe a dolog, és ez dicséretes. A korty szellős, tiszta, ízletessége leginkább a savaiban rejlik. A tizenöt körüli szeszt első nap integráltnak éreztem, második nap már itt-ott kikönyökölt. Nem túl hosszú és nem is rétegzett bor, de a letisztultsága becsülendő. Ügyesen elkerüli a klasszikus buktatókat, de ez még önmagában csak erős 5 pontra elegendő. (2000 -3000 Ft, CBA)
Légli Landord Chardonnay 2011
Lehet, hogy túl sztereotip vagyok, de nem gondoltam volna, hogy a balatoni klíma és talaj így képes felülírni a chardonnay-karaktert, de itt (szerencsére?) ez történt. Az illat direkt és erőteljes: citrusfélék elsősorban, zöldfűszerek másodsorban, meg persze egy kevés hordó is jelen van. A korty szinkronban van az orrban tapasztaltakkal: erőteljes, határozott, de kiváló minőségű savak teszik izmossá elejétől a végéig árnyalatnyi fűszerezettséggel, határozott, fanyar karakterrel. Chablis-style, de nem holmi olcsó kópia. Igényel némi savtoleranciát, de cserébe sok felfedeznivalóval szolgál. Egy éjszakás szellőzés még egy árnyalatnyit színesített rajta. Sima 6 pont, value for money. (4 000 Ft, Bortársaság)
Németh Attila Gábor Cserepes Chardonnay 2009
Nem kizárólag a mélyebb színe miatt különíthető el határozottan a mezőny többi tagjától; a bor minden cseppje dönti magából az egyébként nehezen megfogalmazható, a pincére jellemző jegyeket. Az extrémérett alapanyagnak köszönhetően orrban már feltűnnek a trópusi gyümölcsök, jelen van egy árnyalatnyi barackosság, némi édesfűszer és a kiváló minőségű hordó is. Először az optimálisnál jóval melegebben kóstoltuk, nem is tetszett. A második körben már megfelelő hőmérsékleten érkezett a poharunkba. A korty kicsit sem finomkodó; súlyos és öblös, de nem nehézkes a megfelelő mennyiségű savnak köszönhetően. A tizenötös szesz éppúgy veszik el benne, mint a félszáraznyi maradékcukor, a vége cseres, de nem durván. Az eddigiekhez képest farnehéz, egyébként fantasztikus, gazdag bor. Hiába; ez is, az is chardonnay, mégsem fair, ha egy ligában indulnak. Másnap és harmadnap is állt, mint a cövek, így az erős hatost 7 pontra kerekítettem. (emlékeim szerint 3 000 Ft, pincétől)
Sauska Tokaj Chardonnay 2011
Nehéz ügy ez a bor. Egyrészt step-by-step belesül a kritériumaim teljesítésébe, másrészt viszont értem, legalábbis tudni vélem, hogy miért olyan, amilyen. Viszonylag világos szín, az illatban egyértelmű a hordódominancia vaníliával és egyéb édesfűszerekkel, plusz (a sorban először!) feltűnik a gyakran emlegetett vajasság is. Most akkor ez az első chardonnay, vagy mi? A korty puha és édes érzetű, a sav már kevesebb, mint amennyit én szeretnék, emiatt hamar ellustul és kiürül. Tokajt persze ne keressük benne, ez nem arról szól. Érezni, hogy tiszta az alapanyag (nyilván, hiszen szeptember elején szedték le), de puhasága mellett annyira körző-vonalzós hatása van az egésznek, hogy a második pohárba simán belealszik az ember. Ugyanitt tény, hogyha valakinek megtetszett a chardonnay tankönyvi definíciója, és késztetést érez, hogy ezt hazai alanyon tesztelje, akkor felejtse el az előző három bort és rohanjon a Sauskáért. 5 pont. (4 000 Ft volt akciósan, Bortársaság)
P.S.: Ha még valaki nem tette volna, akkor most feltétlenül olvassa el alföldi merlot tanulságos eszmefuttatását a témában.