A Borrajongó

Borászportál furmint-teszt

2014. február 09. 06:00 - furmintfan

Ahogy a Furmint Február célegyenesébe ért, a Borászportál Bormagazin nagyszabású furmint tesztet szervezett január utolsó előtti napjára az Andante Borpatikába. Összesen 66 bor érkezett be a megmérettetésre, természetesen túlnyomórészt Tokajból. A 32 fős zsűriben helyett kapott borász, borkereskedő, sommelier, gasztronómiai szakember és borblogger egyaránt, utóbbi csoport képviselőjeként kaptam én is meghívást a tesztre.

1546465_661129283925537_1191316761_n.jpg(fotó: Borászportál)

A zsűri két csoportra osztva, vakon, kizárólag az évjárat ismeretében kóstolt meg és értékelt 100 pontos rendszerben 33-33 bort, majd az összesített eredmények alapján a legjobb 10 tételt egy szűk körű „csúcs-zsűri” újra megkóstolta, kiválasztva a három legjobb bort, évjáratra való tekintet nélkül.

A borokat illetően elég nagy volt a merítés, de persze így is sok ismert név hiányzott.

33 tétel nem kevés, így átlagosan kb. 5 perc jutott 1-1 borra, ami a kevésbé behízelgő, lassabban nyíló boroknak nem feltétlenül kedvezett, ezt szerintem némileg tükrözi a végeredmény is. Az sem könnyítette meg a dolgunkat, hogy gyakran úgy változott az egymást követő tételek minősége, mintha hullámvasúton ültünk volna. Néhány bort talán másképp értékeltem volna, ha több idő jut rájuk, de itt haladni kellett. Leleplezés után ért néhány meglepetés. Ennyit a rapid vakkóstolás szépségeiről.

Volt 4 bor a sorban, amit inkább nem pontoztam, mert erősen oxidáltak voltak, esetleg más zavaró dolgot is éreztem (másik palack bontására természetesen volt lehetőség, de itt ez nem segített). Ezekről a borokról nem jegyzeteltem magamnak sem, így jött össze 29 kóstolási jegyzet a vakszakaszról.

Az eredmények összesítése alatt megkóstoltam néhány tételt a másik csoport boraiból is, azokat már persze nem vakon. Az utóbbiakról szóló jegyzeteket elkülönítve közlöm.

Petrányi Pince Apám Kapálta Cuvée 2012

A belövőbor. A 2011-es évjáratban ez a bor furmint és tramini házasítása volt, a 2012-esre nem találtam adatot, én nem sok traminis jegyet fedeztem fel benne. Illatában kókusz, alma, arányos szerkezet, alma, reszelt alma, fűszerek, enyhe oxidáció. 4- (79)

Bihari Pincészet és Szőlőbirtok Furmint 2012

Kukoricás, tejszínes, friss gyümölcsös illat, szőlő, őszibarack, alma. Kissé még nyersnek hat, savai tartósak. Ízében fehér húsú gyümölcsök, kis vegetális jelleg, finom ásványosság. 5 pont (84)

Áts Családi Pincészet Szent Tamás Furmint 2012

Édesfűszeres illat, méz, kókusz, vanília, fehér húsú gyümölcsök, kevés trópusi gyümölcs. Közepes intenzitás, fűszerek, szegfűszeg, grillázs, túlérett alma, kissé alkoholos a lecsengés. Leleplezésnél meglepődtem, korábbi találkozásunk alkalmával meggyőzőbbnek éreztem. 5 pont (83)

Balla Géza Pincészete Sziklabor Furmint 2012

Színében arany reflexek mutatkoznak. Kissé visszafogott, eleinte kissé fülledt illat, füst, narancs, kis fűszer, marcipán, ásványosság. Élénk savak, kis narancs, maracuja, vanília, hordófűszer, lineáris szerkezet. 5 pont (84)

Bardon Borászat Meszes 2012

Nagyon halvány, szinte víztiszta szín, lassan nyíló illatában enyhe gyógynövényesség, zöldalma, körte, fűszerek, vanília. Ízében fűszerek, fehér húsú gyümölcsök, őszibarack, finom ásványosság. Arányos felépítésű, jól iható bor. 6 pont (87)

Basilicus Birtok Mestervölgy 2012

Illata kicsit fülledt, visszafogott, neutrális, fehér húsú gyümölcsök és fűszerek, földes-köves ásványosság. Ízben sós, ásványos, barackos, hordófűszeres, elég élénk savakkal, kissé magas szesszel. 5 pont (83)

Bodvin Áldomás 2012

Behízelgő illatában virágok, jázmin, alma, körte, jó arányok. Alkoholja kissé magas, kevés maradékcukor is kerekít rajta, off-dry jellegű. Ízében alma, körte, enyhe ásványosság, fűszerek. Elég intenzív ízű bor, jó alapanyagból, kissé populárisra hangolva. 6 pont (87)

Fanni Kertje KisŐNagyŐ 2012

Almás, barackos, fűszeres illat, kis hordófűszerrel, némi dohossággal. Ízében alma, fűszerek, zöldfűszerek. A dohos jelleg sajnos itt is megmarad. 4- (79)

Hangavári Pincészet és Szőlőbirtok 2012

Édes illat, méz, érett őszibarack, sárgabarack, édes alma, trópusi gyümölcsök, ananász, maracuja, kis késői szüretes beütés. Kissé magas alkohol, hosszú lecsengés, kevés maradékcukor. Ízben is érett barack, trópusi gyümölcsök, fűszerek. 6 pont (88)

Kreinbacher Furmint 2012

Enyhe fülledtség illatban. Körte, barack, kis ásványosság az illatban, ízében alma, barack, narancs, fűszerek, kis ananász. Picit rövid. 5 pont (84)

Tokaj Oremus Szőlőbirtok Mandolás Furmint 2012

Vaníliás, fűszeres, körtés, barackos, füstös, ásványos illat. Ízben körte, alma, hordófűszerek, kis grillázs, kissé magas, de még tolerálható alkohol. Még fiatal, de gazdag, nagyon ígéretes bor. 6+/7 pont. (89)

Pannon Tokaj Dominium Furmint 2012

Kissé fülledt, illatban körte, trópusi gyümölcsök, fűszerek. Ízében alma, körte, kevés citrus, fűszerek, kis édesség, picit emelkedett alkohol. Ízére még kicsit ráül a hordó. 6- (86)

Pelle Pince Király 2012

Neutrális fehér húsú gyümölcsös, hordófűszeres illat, kókusz. Ízében pörkölt mogyoró, grillázs, alma, kis gumi. Nagyon fiatalnak, nyersnek és rendezetlennek tűnik még, de biztosan szebb lesz. Szintén nagyon meglepődtem leleplezéskor, bár az alacsony pontszám itt inkább a bor fiatal kora miatti ziláltságának a számlájára írom. Mindenesetre ez most 4 pont (81)

Pelle Pince Furmint 2012

Illatban édes citrusok, fűszerek, körte, lágy savak, ízben alma, őszibarack, kis gyógyszeresség, ásványos jegyek. Csiszolt, szép szerkezet, élénk savak, van tartása, hossza. 6 pont (87)

Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet Mád Furmint 2012

Aranyszínű reflexek a színben. Közepesnél intenzívebb illat, trópusi gyümölcsök, édes barack, fűszerek. Remek arányok, leheletnyi maradékcukor, trópusi gyümölcsök, méz, ananász, őszibarack. Magamnak felírtam, hogy ez valószínűleg egy Balassa bor, talán egy Nyulászó, aztán a leleplezésnél csak pislogtam. Elég sokszor kóstoltam a Mád Furmintot, azóta is volt hozzá szerencsém, szeretem, jó bor, csak éppen a fent leírt szín és aromatika nem igazán jellemző rá. 6+/7 pont (89)

Tokaj Kereskedőház Furmint 2012

Illatban fülledtség, füst, majd narancsos marcipán, fűszerek, mézeskalács. Fűszeres, körtés, almás, ásványos íz. 5 pont (85)

Gróf Degenfeld Szőlőbirtok BIO Furmint 2012

Hordós jegyek által uralt, kókuszos, vaníliás, füstös, toastos aromák az illatban, mellette fűszerek, érett gyümölcsök, alma, őszibarack. Közepesnél enyhén magasabb alkohol, kókusz, vanília, finom fa, fűszerek, körte, alma, barack. 6 pont (88)

Bezerics-Németh Borház Furmint 2012

Őszibarackos, almás, körtés, kicsit fűszeres, picit gyógyszeres illat. Ízben alma, karamell, kis grillázs, enyhe fémességgel, közepesnél élénkebb, citromos savval. 3+/4- (78)

Barnabás Pince Furmint 2011

Tejszínes, kukoricás, őszibarackos, fűszeres illat. Ízében barack, alma, ásványos, hordós jegyek, jó egyensúly, jó savak. 6 pont (86)

Kovács Nimród Winery Furmint Nagy-Eged 2011

Ásványos-hordós illat, füst, vanília, alma, körte, egyéb fehér húsú gyümölcsök, kis gumi. Izmos test, szép hordóhasználat, vanília, barack, körte, alma, fűszerek, krétás ásványosság. Magabiztos 6 pont (88)

Majoros Birtok Deák Furmint 2011

Illatban kis fülledtség, pörkölt magvak, kókusz, vanília, fűszerek, némi olajos hal konzerves vonal a háttérben, termálvízzel. Élénk savak, barackos, ásványos íz, hordós jegyekkel. Kissé nyers összhatás. 4 pont (80)

Royal Tokaji Borászat Szent Tamás Furmint 2011

Fülledten indul az illat, majd édesfűszerek, édes fehér húsú gyümölcsök, ásványos jegyek érezhetőek. Élénk savak, közepesnél magasabb alkohol, fűszerek, kókusz, alma, körte, barack. 5 pont (85)

Szent Benedek Pincészet Furmint 2011

Illatban  őszi- és sárgabarack, kevés trópusi gyümölcs. Arányos, könnyed, jól iható, de kicsit egyszerű és rövid. Kevés maradékcukor is lehet benne, őszi- és sárgabarack, almahéj, kókusz vezetik az ízt. 5 pont (83)

Tokaj Classic Furmint 2011

Fülledt illat, kis égett gumi, gyanta, gomba, korhadt fa, ami ízben is megjelenik, hordós jegyekkel párosulva. Nyers és rövid. 3 pont (72)

Majoros Birtok Deák Furmint 2010

Enyhe késői szüretes beütés, gomba, ásványok, kis fa, érett gyümölcsök. Éles, de nem különösebben tartós savak, narancshéj, narancs, zöldfűszerek, kis cseresség. 5 pont (84)

Béres Szőlőbirtok és Pincészet Lőcse Furmint 2009

Aranyba hajló szín, kis illó, petrol, ásványos jegyek, kókusz, vanília, dió. Arányos szerkezet, kellően hosszú lecsengéssel. Ízében vanília, süteményes jegyek, körte, ásványosság. 5 pont (85)

Katona Borház Furmint 2007

Öreg bútoros, ánizsos, gombás, datolyás, palackbukés illat, amit ízben is hoz, érett barackkal és körtével. Csúcsán már túl van, kissé gyorsan kiürül. 4+ (82)

Bodvin Primőr Furmint 2013

Félszáraz. Illatban friss körte, kevés trópusi gyümölcs, szőlő, traubi. Könnyű, traubis, szőlős íz, laza szerkezet. 4 pont (80)

Angyal Borászat és Szőlőbirtok Furmint Kései Szüret 2011

Félszáraz. Eleinte fülledt, majd almás, szőlős, citrusos illat. Könnyed test, citrusos, citromhéjas, fehér húsú gyümölcsös íz, a testhez képest lágy, viszont kissé alkoholos. 5- (83)

Matyisák-Vízkeleti Pincészet Furmint 2008

Édes. Illatában narancs, barack, marcipán, kis palackbuké, ízben ugyanez + trópusi gyümölcsök, kis cseresség. 6 pont (88)

bpfurmint.jpg

Az alábbi 4 bort nem pontoztam:

Hangvári Szőlőbirtok és Pincészet Tokaji Furmint 2011

Petrányi Pince Csopaki Furmint 2011

Matyisák-Vízkeleti Pincészet Tokaji Furmint 2009

Fanni Kertje Dobai Furmint 2012

 

A másik csoport boraiból megkóstolt tételek:

Andrássy Furmint Dry 2011

Virágos, szőlős, almás, körtés illat. Könnyed, friss gyümölcsös, kis grillázzsal, almával, körtével. 5 pont (84)

Andrássy Furmint Dry Limited Edition 2011

Illatban friss gyümölcsök, alma, körte, szőlő. Arányos szerkezet, off-dry érzet. Ízében szőlő, alma, körte. 5 pont (85)

Demetervin Furmint 2012

Almás, csipetnyi reszelt almával, naranccsal, narancshéjjal, ásványos jegyekkel, jó savakkal. 5 pont (85)

Holdvölgy Meditation Furmint 2009

Illatában kakaó, érett gyümölcsök, barack, fűszerek, jó savak, közepesnél magasabb alkohol és nagyobb test, ízben fűszerek, süteményes jegyek, kis kakaó, barack, alma, kis citrusosság. 6 pont (88)

Holdvölgy Király Furmint 2011

Ásványos-sós illat, citrusos, sós íz, szikár, élénk savakkal, a háttérben barackkal, hordófűszerekkel. Még fiatal, de ígéretes. 6+ (89)

Oremus Mandolás 2003

Palackbukés, érett sárga húsú gyümölcsös, gombás illat. A savak még tartják magukat, a test közepesnél nagyobb. Ízben érett barack, alma, grillázs. Szépen öregszik. 6 pont (88)

Spiegelberg Furmint 2012

Hordófűszeres, kókuszos, tűzköves illat. Ízben is leginkább fűszeres: kókusz, vanília, fehér húsú gyümölcsökkel. 5 pont (83)

Szent Tamás Szent Tamás 2011

Ásványos, finoman fűszeres illat, kevés gyümölccsel. Jó savak, kissé emelkedett alkohol, közepesnél nagyobb test. Ásványos, ízlésesen fűszeres íz, grillázs, vanília, érett gyümölcsök. Szerintem még lesz szebb is. 6+/7 (89)

Tokajicum Darázskő Furmint 2012

Almás, körtés, barackos, fűszeres, finoman ásványos, némi extraktédességgel, közepesnél magasabb alkohollal. 5+ (85)

 

A teszt végeredménye:

TOP 3 Bor:

1.Bardon Borászat – Edgar 2012
2.Pelle Pince – Szent Tamás Furmint 2012
3.Andrássy Pincészet – Tokaji Furmint (Limited Edition) 2011

1624161_10201491187141200_209606543_n.jpg(fotó: Borászportál)

A Top 3 bort nem számítva a teszt eredményei alapján a legjobb borok évjáratonként:

A legjobb 2012-esek:

1.Gróf Degenfeld –Tokaji BIO Furmint 2012
2.Pelle Pince – Tokaji Furmint – 2012
3.Áts Családi Pincészet – Szent Tamás Furmint 2012
4.Royal Tokaji – Furmint 2012
5.Balla Géza Pincészete – Sziklabor Furmint 2012

A legjobb 2011-esek:

1.Szent Tamás Pincészet – Szent Tamás Furmint 2011
2.Royal Tokaji – Furmint Dűlőválogatás 2011
3.Kreinbacher – Öreg Tőkék Bora 2011
4.Barnabás Pince – Furmint 2011
5.Szent Benedek Pincészet – Tokaji Furmint 2011

A legjobb 2009-esek:

1.Béres Szőlőbirtok és Pincészet – Lőcse Firmint 2009
2.Spiegelberg Borpince – Somlói Furmint 2009
3.Holdvölgy – Meditation Furmint 2009


Köszönet a Borászportálnak a meghívásért.

(A Borászportál cikke a tesztről: http://boraszportal.hu/poharral-a-kezben/20140205/boraszportal-furmint-teszt-a-bardon-gyozott)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr815798903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.