A Borrajongó

Mondovino 2013. II. rész

2013. december 19. 06:00 - akov

A beszámoló második részében térjünk tehát át a vörösekre. Kezdjük rögtön sógorékkal, lévén Bécsben vagyunk, volt mit szemlézni Burgenlandból. Az első átütő élményt a cabernet-kékfrankos-tannat alapú Gager Tycoon 2009 képviselte. Jó sav, kirobbanó intenzitás, emberes mennyiségű fa és hosszú lecsengés. Nagy kedvencem, az Umathum minden évben szép szelekcióval érkezik a Mondovinora. A Haideboden 2011 meglepően pinot noiros kivitelű, intelligensen elegáns, a kis mennyiség ellenére is érezhető benne a fűszerező cabernet. A Pinot Noir Unter den Terrassen 2010 fülledt, kicsit büdi, de cseresznyésre és hecsedlisre szellőzik. Nem rossz, de nem is meghökkentő. A Blaufränkisch Kirschgarten 2009 viszont mély, nagyon hosszú, tele izgalommal, de azért még érlelésért kiált. Prielerhez átevezve a Blaufränkisch Johanneshöhe 2010 kerül először poharunkba, az évjárat ellenére korrekt, vonzóan piros bogyós és makulátlanul tiszta. A Pinot Noir Hochsatz 2010 hecsedlis, kevés vegetálissággal, nem rossz, de a nehéz évjárat miatt nem kellően koncentrált. A Cabernet Sauvignon Ungerbergen 2011 ellenben komoly anyag, intenzív és hosszú. A háttérben bujkáló kis zöldesség csak fokozza komplexitását. A pult alól töltögetett Marienthal Blaufränkisch 2011 meglepetésre abszolút tartja a lépést a kabernével, csak szuperlatívuszokban lehetne róla értekezni. Az egyetlen magyar vonatkozású kiállító Franz Weninger volt, aki az osztrák tételek mellett a balfi fivéreket is felsorakoztatta. Idő hiányában csak a Dürau Blaufränkisch 2009-re próbáltam rá, de nem bántam meg, mert számomra ez lett a kiállítás legjobb és legérdekesebb osztrák bora. Piros bogyós, egy picit bőrös, rettentő hosszú lecsengéssel, igazi nagy kékfrankos. Méltó barátja a Preisinger Paradigma 2011 zweigelt, kékfrankos és merlot házasítás, amely vonzóan lédús savanyú gyümölcsökkel, jó adag minőségi fával és komoly tartalmával vált emlékezetessé.

konzerhaus.jpg

Mivel az idei Mondovino szűkölködött burgundi termelőkben, nyissuk a francia vörösek sorát mindjárt Bordeaux-val. A Dourthe minden évben az összes tételét elhozza, amely vagy tíz, zömmel bal parti château-bort jelent. Főként a 2011-es tételekkel találkozhattunk, amelyeket itt-ott 2010-esek színeztek. Egy pár minta után nem volt nehéz fölskiccelni a képet: a hátam közepébe kívánom az olcsó tizenegyeseket. Kis hígság, pici zöldesség, szakító tannin és lekvárok. Talán így lehetne összefoglalni az idei évből nézve már „nem is olyan rossz” évjáratot. A Reysson Haut-Médoc 2011 tökéletesen illik a fent felfestett képbe. A Grand Barrail Lamarzelle Figeac Saint-Émilion Grand Cru 2011 borsosan zöld, keményen tanninos, viszont koncentráció tekintetében már rendben van. A Pessac-Léognan appellációból a La Garde 2011 azonban kiváló, intenzív, remek kézzel kivitelezett darab. Itt természetesen már árban is feljebb léptünk. Egyenesen haladva a pénztárca mélye felé, a Le Boscq Cru Bourgeois Saint-Estèphe 2011 hűvös karakterű, de még így is megnyerő. Végül a Belgrave Grand Cru Classé Haut-Médoc 2011 kőkemény bor, de nagyon jó alapanyagból készülhetett. Kifejezetten tetszett.

Évről-évre a Mondovino egyértelmű sztárja a Moueix-birodalom lehengerlő kínálata. Óriási élmény a tíznél is több jobb parti château borát végigkóstolni. A tizenöt Eurótól elindulva haladhattunk az igazán nagy és drága borokig, amely kiváló lehetőséged ad a jobb part általános teljesítményének felmérésére. A Saint-Émilion Grand Cru appellációnál kezdtünk. A Puy-Blanquet 2011 rendben van, kicsit híg, lekváros és tanninja kemény. A Saint-Emilion Grand Cru Classé besorolású La Serre 2011 (40,0 EUR) fűszeres, vonzó, friss fekete bogyósokra épül, de eközben már a tanninja is kulturált. Remek bor, nem kétséges. A szintén Saint-Émilion GCC Château Magdelaine 2011 (52,0 EUR) egészen fantasztikus, friss, jó savú, lédúsan gyümölcsös és rettentő hosszú. A Lalande de Pomerolban tevékenykedő Château de la Commanderie 2011 minden tekintetben adja az évjárat sajátosságait, amelyhez a jobb parton még magas (14%-14,5%) alkoholok is társulnak. Pomerolra átnyergelve a Lagrange 2011 (23,0 EUR) már pici érettséget mutat, szép fája-fűszere van, de azért a lekvárossága zavar. A Plince 2011 (30,0 EUR) már egyértelműen feljebb lép, vonzóan komoly, koncentrált, keményen tanninos, de gyümölcsössége frissebb és tisztább. Remek cucc. A La Grave à Pomerol 2011 (32,0 EUR) pedig könnyen zavarba ejti az embert. Mentás, virágos, lédús szedres, remek fókusszal. A hasonló áru Bourgneuf Vayron 2011 illata szenzációs, kóstolva szikár és kemény kissé, de egyértelműen élvonalbeli versenyző. A Lafleur-Gazin 2011 ennél talán még lenyűgözőbb, jelen állás szerint nyíltabb bor, kiváló minőségű fa, fókuszáltság és remek fekete bogyósok kerülnek róla a noteszba. A felsőházba a Latour à Pomerol 2011-el (52,0 EUR) érkezünk meg és nem is csalódunk, hiszen évjárat ide vagy oda, itt már olyan szelekció van, hogy kizártak a nagy tévedések. És nincs is hiba, minden szempontból nagy az anyag. Kis kedvencem, a Providence új évjárata azért nem éri el a 2010-es bájait, illatban zárt is kissé, de kóstolva mutat persze erényeket. Friss, jó vezetésű, szép gyümölcsösséggel és nagyon-nagyon hosszú lecsengéssel. Idén meglepetésként még a Providence 2002-t is magukkal hozták, amely ugyan az előző tulajdonos alatt készült, de szerintük most van a csúcsán és kiválóan fogyasztható. És valóban. Zseniálisan érett, de még életteli illat, kiváló fával, fűszerekkel. Telt, zamatos, nagyon hosszú, szép kerekségbe dolgozta magát össze. Nagyon tetszett, a sor talán legszebb bora. Végül a Certan de May 2011 (64,0 EUR) zárta a csapatot. Már érettséget mutat, vonzó virágossággal, violával, nagyszerű gyümölcskarakterrel és kiváló fával. Elképzelhetetlenül hosszú.

Bordeaux-ra következzen hát a Rhône-völgy. Nagy csalódás volt idén, hogy a Beaucastel nem tette tiszteletét a kiállításon. Csak szürke árnyéka, a Famille Perrin kínált pár bort. A klasszikus kedvenc, a Côtes du Rhône Reserve 2010 korrekt ismét, jó savval, szeretni való gyümölcsösséggel. A Châteauneuf-du-Pape Les Sinards 2010 szintúgy jó bor, de azért jócskán elmarad a kiválóságtól. A Beaucastel keltette űrt a Chapoutier egyedül próbálta megtölteni. A Côtes-du-Roussillon Villages Bila-Haut 2012 (kapható a Drop Shopban is) könnyed, kedves, precíz vörösbor, kirobbanóan tiszta gyümölcsössége és fogyaszthatósága igazi örömforrás. A Côtes-du-Rhône Belleruche 2012 hasonló erényeket hordoz, megsüvegelendő koncentráció és egyensúly mellett. A Gigondas 2011 szintúgy remek, de a sor legszebb bora címet egyértelműen a Châteauneuf-du-Pape La Bernardine 2010 vitte el.

Az egyéb francia vörösök közül egyet emelnék ki, de azt nagyon. A Madiran éllovasának számító Château Montus 2010 (24,0 EUR) igazán nagyszerű bor, lendületes, földes, sok-sok gyümölccsel és tanninnal, mély aromák és vitalitás jellemzi. A sok „nagyság” ellenére is képes kiegyensúlyozott maradni és érlehetősége minden vitán felül áll. Osztrák fizetés esetén három kartonnal vásároljunk!

Olasz vörös kategóriában szokásos módon ért utol a csalódás. Egy ilyen sétáló kóstolónál az ember már túlontúl fáradt az itáliai borok sokszor túlzó rusztikusságához. Sziklakemény tanninok, sok sav, sok hordó. Nehéz ezek mögött bármilyen részletet felfedezni, szóval csak néhány tételt emelnék ki. Az Ornellaia Le Volte 2011 korrekten cseresznyés és inná az ember napestig. Mind a Le Serre Nuove 2011, és mind a negyedszázados évfordulós címkével ellátott Ornellaia 2010 a „torkomon akadt”, mindkét bor nehezen értelmezhető oldalát mutatta. A Frescobaldi Brunello di Montalcino Castelgiocondo 2008 viszont szép, zamatosan piros bogyós, a sok sav és tannin ellenére is megtalálja egyensúlyát. A Frescobaldi Mormoreto 2010 egy remek bordeaux-i házasítás, zseniális illattal, komoly tanninnal, de rendkívül hosszú lecsengéssel és intrikus gyümölcsösséggel. A Fine Wine Lounge-ban mért Tenuta San Guido Sassicaia 2010 az elegáns vonalat célozza, kulturált tanninnal, szép piros bogyósokkal és lekvárokkal. Még így is kemény bor, nem rossz, de közel sem áll meg tőle az idő. Az olaszokat a Sandrone Barolo Cannubi Boschis 2009-el búcsúztattam, amely nem túl komplex, de nagyon vonzó illatával hódított. Darabos, magas tannin, lendületes sav, szép lekvárok, szárított fűszerek és kezdődő érési aromák jellemezték. Hiányoltam az intenzitást és komplexitást, de majd biztos az idő meghozza. Nézegesse, akinek van rá 100 Eurója!

A spanyol vörösök közt főként Rioja csillogott. A Bodegas Lan Rioja Gran Reserva 2005 jó kemény darab, szikár, de nem rossz. Az Editión Limitada 2009 ugyancsak vasököl-díjas, középutas Rioja, finom meggyel, lendületes savakkal, kiváló tétel. A Marques de Vargas Privada Reserva 2005 különcsége, hogy orosz (!) hordóban érik, a Kaukázus erdeinek lassan növő fái adják hozzá a tömör alapanyagot. Modernül illatozik, fája sok, de valóban finom karakterű. Kár, hogy brutális savának és tanninjának rusztikus élét az orosz fa sem tudta tompítani. A Marques de Murrieta Rioja Reserva 2007 szép, érlelt karakterű, piros bogyós iskolázású. Szép hosszú. A Gran Reserva 2005 piacra kerülése előtt két évet tölt hordóban, majd öt évet palackban. Illata remek, piros bogyós, cédrusos, kóstolva a sok savon és tanninon is „átnéz” bor, zavarba ejtően hosszú lecsengést mondhat magáénak. Végül a pince tradicionálisan iskolázott csúcsbora, a Castillo Ygay Rioja Gran Reserva 2005 búcsúztatta Rioját. Az egész Mondovino egyik legjobb és legérdekesebb bora volt számomra, csak annyit mondok, hogy varázslatosan izgalmas és emlékezetes. Rioja után Priorat nagyágyúját, a Clos Mogadort 2010-et néztem meg, de ő most kevésbé tűnt izgalmasnak. Picit talán fiatal még, ezért korai volna temetni.

Újvilági vonalon had kezdjem Ausztráliával. Peter Lehmann minden évben egy szép hosszú sorral jön a Mondovinora. Az alap- és középborokra most nem nagyon pazarolnám a billentyűket. Sok a gumibogyós, intenzíven eukaliptuszos bor, amelyeken ilyen kínálat mellett inkább átlépek. Az attrakció az Eden Valley Shiraz 2009-el kezdődik. Ez egy érdekes, természetesebbnek ható, jó ár-érték arányú bor. A Mentor 2009 enyhén paprikás, gumibogyós, lekváros kissé, de tagadhatatlanul tartalmas, sok tanninnal és édességgel. Viszont az Eight Songs Shiraz 2008 kiváló, vonzóan fekete bogyós, jó tanninokkal. Persze a sor legjobbja a Stonewell Shiraz 2009. Komplex, mély, érett tanninnal, füsttel, eukaliptusszal, pici bitumennel. Izgalmas kis káosz, de valahol összeáll. Penfolds-éknál a BIN 138 Grenache Shiraz Mourvèdre 2009 szörpös, lekváros, de jó felépítésű, nagyon kedveltem. A St. Henri Shiraz 2005 pedig meleg hatású, szép fás jegyekkel, piros bogyósokkal és lekvárjaikkal. Kiválóan nagy bor. Tovább haladva a Yalumba The Signature 2008 profin zamatos, nagyon tetszetős. Mégsem ez képesztett el, hanem a The Octavius Old Vine Barossa Shiraz 2006, amely koncentrált, mély, szinte végtelen utóízével az ausztrál felhozatal egyik legjobbja. A Barry McRae Wood Shiraz 2009 nagyon eukaliptuszos, mentolos. Hosszú, de műboros érzete van, elmarad a Yalumba mögött. Nagyon tetszett még a Henschke Henry's Seven 2010. Ez egy jó kivitelű, egyenes, lendületes bor, vonzó mentás-fekete bogyós karakterrel. Végül a Henschke Keyneton Euphonium 2010 megbonthatatlan egysége és lézer pontosságú vezetése mellett búcsúztam – ismét jó emlékekkel – az ausztrál boroktól.

Befejezésképpen egyéb vörös kategóriában is szemeznék néhány dolgot. A Dél-afrikai Kanonkop borait tavaly is nagyon szerettem, most sem csalódtam. A Cabernet Sauvignon 2009 picit paprikás, de az egész bor felépítése nagyon jó. A Paul Sauer 2009 még jobb, igaz kissé fiatalos még, de a kiválóság így sem kérdés. Hoztak magukkal egy Pinotage 2003-t is, amely elképesztően zseniális, szinte kortalanul tiszta és gyümölcsös. Teljesen magam alá rogytam tőle. A chilei borokat sosem kedveltem, de a nagyrészt biodinamikus és beavatkozásokat kerülő Casa Lapostolle már évekkel ezelőtt meggyőzött és felkeltette érdeklődésemet. A „Casa” sorozat alap-középborai korrektek, egyik-másik diszkréten brettes, ami Chilétől szinte hihetetlen. A Syrah Las Kuras Cuvée Alexandre 2009 viszont már egy komoly bor, nagyon szerettem. Hasonlóan az egész Alexandre-sorozat érdekes borokból áll, talán a Cabernet Sauvignon 2011 érdemel külön említést, a szó szoros értelmében egy tankönyvi cabernet, tanítani való szőlészeti-borászati háttérrel. Végül a Clos Apalta 2010 egy igazán komoly formátum, minden szempontból szép és érett, gazdagon fűszerezett, jó savú és lebilincselően hosszú lecsengésével minden chilei tételnél meggyőzőbb.

Ahogy halad az idő, magasra hág a hangulat a bécsi Konzerthausban. A bor fogy, az ember számolatlan, a lökdösődés-dörgölőzés pedig egyre terhesebb irányba halad. Innen-onnan pohártörés klasszikus zaja és fel-felharsanó hőbörgés jelzi: indulni kell. Még egy séta a belvárosban, egy jó sör és egy finoman igényes vacsora terel vissza a valóságba. Minden hely csordultig emberekkel, méregdrága kocsmák, bisztrók és éttermek szórakoztatják a bécsieket. A kirakatok lépten-nyomon 300-400 eurós cipői jelzik, itt bizony másféle hangulatban telnek a hétköznapok. Nem kell aggódni azon, hogy ki tart el kit és ki, mikor, milyen palackot emel le a felső polcról.

(Ahol ár szerepel, ott a Wein&Co kedvezményes kartonárát tüntettem fel.)

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr375697341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2013.12.19. 12:48:36

Kicsit depresszív lett a vége, de persze az igazságtartalmát nehéz lenne vitatni.. :)
Jól érzem, hogy idén nem volt annyi nagy durranás összességében, mint az előző években?

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.12.19. 13:12:45

@rszabi: Köszi. Most Burgundia kimaradt, páran voltak Chablis-ból. Beacastel sem volt, de a többi maradt szerintem. Lehetet válogatni, sőt osztrák borokból szerintem minden eddiginél jobb volt a felhozatal. A Fine Wine Lounge nagyot drágult, most 3cl-ek 30 EUR-ért voltak a komolyabb borokból, így hanyagoltam.

2013.12.19. 16:49:38

Na igen. Mondovino és a vörös sor.

Kezdem a franciákkal, szinte ugyanazt tudnám ismételni, amit akov kiválóan összefoglalt: a két bordeaux-i sort érdemes megemlíteni. A Dourthe sorból én is a La Garde 2011-esét emelném ki, a többi bornál kevésbé voltunk lelkesek, persze hozzá tartozik, hogy elég nagy tömegben, és emiatt korántsem ideális körülmények közt kóstoltuk.

A Moueix sorral már inkább szerencsénk volt. Egyrészt emlékezett ránk tavalyról a cégcsoport képviselője (amiről akkor győződtünk meg, amikor magától mondta, hogy Magyarországról jöttünk - mi voltunk a leginkább meglepődve!), így kétszer kóstolhattuk a teljes sort. Első nap melegben, zsúfolt tömegben, és gyorsan kellett kóstoljunk. Ugyanez második nap: szellősen, ideális hőmérsékletű borokkal, lassan. Persze, hogy a második nap sokkal jobb volt a teljes sor, de nem mehetek el amellett, amit akov is említett: a 2010-es nagyon erős, szinte hibátlan sor mellett ezek a borok inkább hajlottak lekváros és/vagy tanninos irányba, ezzel nem is sikerült megugrani a tavalyi szintet... Ami, azt hiszem, etalon marad egy ideig. Persze panaszkodni nincs okunk, a Lafleur Gazin vagy a Providence, a Latour á Pomerol és főként a Ceran de May így is gyönyörű, élményszámba menő tételek voltak.

A Famille Perrin: dettó egyeznek a benyomásaink. Ide-oda kalandoztunk még, de a Moueix sor után kicsit talán céltalanul is, ugyanis elkövettük azt a hibát, hogy a bordeaux-i kalandokat folytatandó beültünk a Fine Wine részbe...

És nekem itt volt a végén az i-re a pont, innen én per pillanat nem tudom, van-e feljebb: Chateau Lafleur 2006. Hihetetlen, megdöbbentő, félelmetesen nagy, még így, ennyiből is!

A zárszóhoz, egy pár sort:

Elég sűrűn megfordulunk Bécsben, és ezt mi is mindig elképedve tapasztaljuk: tömve az éttermek, és minden második ember előtt egy pohár bor! Ez nekem ugye mániám, hogy itthon tehetős emberek is sör-felest vedelnek (ami nem lenne gond, ha legalább azokból is a jobb minőségűt választanák, de nem), és mikor kerül végre ez a nyomorult borkultúra a helyére... Ott kint a hétköznapi élet része. Egyszerűen, természetesen.

A Mondovino idején egy piac mellett laktunk; ha azt mondom, hogy nagyobb és színvonalasabb volt az árukínálat, mint öt budapesti delikát üzletet együttvéve, azt hiszem, nem túlzok! Ott is ugyanezt láttam: egy könnyebb reggeli mellé egy pohárka bor, legalább olyan hányadban, mint egy-egy pohár sör.

Persze lehet mondani, hogy anyagi kérdés az egész, csak ez kicsit hiteltelen, mert kis túlzással Pesten a fél belváros egy óriási kocsma... Mégis, ha bort kell kérni egy ilyen helyen, még mai napig sírhatnékom támad...

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.12.19. 16:59:08

@szeretemadragaszarborokat: Nagy hála a részletes beszámolóért!

Hát igen, Bécs az Bécs. Éppen most beszélgettünk valakivel erről, a tipikus osztrák faluban ott van a tehenész, tejet és mást csinál, kurva drága, de megveszi a hoteles. Miért? Mert jó minőségű. Egyébként drága. Ugyanez a zöldségessel. A tehenész, meg a zöldséges meg minden hétvégén a hotel éttermében kajál. Mindenki jól jár.

Azt hiszem nálunk hatalmas gond, hogy a falu termelési láncát kinyírjuk azzal, hogy beugrunk a szomszéd teszkóba és mindent ott veszünk meg.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.12.19. 17:41:54

@akov: na azért itt nem teljesen így megy, mert nem tescoban, hanem billában, hoferben, spárban, mpreisban vásárolnak, de mondjuk több a jövedelem, kevesebb az adó és szoktak rendesen dolgozni is. a tej a nagy tiroli termelőktől jön nem a faluból, a zöldség, gyűmölcs Münchenből vagy dél-tirolból. fura, hogy az északinak (München) jobb az íze, mint a délinek. gondolom, előbb Spanyol+-ból jön...

azt, hogy a helyi láncok/ellátók hogyan szervezik be a helyi földművest, tejest, tehenest, ne kérdezd, de biztos, hogy a billában - ami a legjobb áruválasztékú - olcsóbb az eper, mint az őstermelőnél. na most ez közelít a közgazdasági csodához, de cserébe egy élhető országot kapsz.

okos emberek mindig mondják, hogy nem fel kell találni a melegvizet, hanem megnézni, másutt hogyan melegítik fel! (és akkor ezzel a "speciális magyar agyműködés" teóriájának is adtam egy pofont.) uff!

2013.12.19. 22:03:03

@akov: @szenvedély S.: Mi ezen, amikor kint járunk, elég sokat vitatkozunk: szomszéd kertje zöldebb effektus, vagy tényleg jobbak a kint kapható élelmiszerek (és nem csak borra értve, úgy általában)? És akárhányszor járunk kint, azt tapasztaljuk, hogy jobbak.

Nem ismerem pontosan a helyi viszonyokat, de hajlok rá, hogy azért van, amit említettél: a helyiek megveszik a helyiektől, és ezzel mindenki jól járt.

Nekem itthonról a kedvencem: ha valaki járt már egy szabolcsi kis faluban, Tarpa vagy környékén, isteni finom aszalt szilvát kaphat. Önmagába fogyasztva is csemege! Ehhez képest menjen valaki körbe Budapesten, vagy akármelyik vidéki nagyvárosban, és próbáljon meg aszalt szilvát venni...

Egy rothadó, íztelen mócsingot kap csak, Chile-ből hajón szállítva, valószínűleg ott érlelve (és nem a napfénytől...)

Fiskális 2013.12.19. 23:02:35

Mielőtt még teljesen neki keserednétek, azért vegyétek már figyelembe, hogy Ausztria Európa és a világ egyik leggazdagabb, s legjobb életminőségű országa. 47 ezer dolcsi a GDP (nyersen) és nálunk valami 12 ezer. Az már zavaróbb, hogy mondjuk 1915-ben a két régió közt az OMM-en belül nem volt messze ekkora a különbség, csak talán valami 70%-100% max. De ezek az alaptények. A polgárosodás széles méretekben folytatódott akkor, amikor nálunk lényegében 1918-ban tévútra futott s elakadt. Az 1989-es felzárkózási kísérlet nálunk kudarc. Ők azóta kifejezetten siker korszakban vannak, kifejezetten polgárosodott, kifinomult citoyen attitűdökkel és szofisztikált életmódbeli elemekkel (gasztrokultúra, iparművészet, lakáskultúra, mientalítás, kommunikáció stb.)
Fáj, nem fáj, ez határoz meg mindent. Bocs, hogy ennyire OFF-TOPIC voltam, de nem állhattam meg :-) (Így aztán lelkesítő lettem most, miiii?)

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.12.19. 23:34:27

@szeretemadragaszarborokat: @szenvedély S.: @Fiskális: Köszönet az építő hozzászólásokért. Valóban, Bécs a világ egyik legélhetőbb és leggazdagabb városa, és ez minden mozzanatban látszik.

A Pratersternen ettem egy döner kebabot és olyan sűrű és finom joghurt volt benne - nyilván ez egy hétköznapi élelmiszer, hiszen a sarki gyrosos is ezt árulja -, amit nálunk az egész országban nem találnék meg. No comment.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.12.20. 00:29:32

@akov: sztem sima 1 kilós kiszerelésű hoferes Griechische joghurt volt. lehet vagy 3,8 €, de az a kiló megéri az ezrest!:-)

pinotnoir_777 · http://murtzi.blog.hu/ 2013.12.20. 16:22:21

Még két adalék a fenti kérdéskörhöz:
A legjobb minőségű magyar éĺelmiszerek elsöprő többsége Németországba és Ausztriába jut, úgyhogy sokszor amit prémium osztrák terméknek gondolunk, az magyar(vagy legalábbis az alapanyag)
A másik hogy itthon több mint százezer ft hektáronként a biominősíttetés minden évben, Ausztriában ingyen. Meg gasztro téren úgy érzem, itthon az igényes, kifinomult ízlésű emberek nagy részének nincs pénze, akik meg megtehetnék, azok meg nem hajlandók beismerni, hogy az igazán jó minőségnek ára van. sajnos nagyon vékony a két halmaz metszete (pénz és ízlés)

európai 2013.12.21. 21:29:30

@akov: Nagyon érdekes, hogy még az 2009-es Bin 138-at kóstoltatták mert OZ-ban már túl vagyunk az unalmas 2010-es és az igazán gyenge 2011-en is. A 2014-es Red Earth-be pár hete válogattam be a kilences Bin 138-ast de ha már úgyis kóstoltad, lehet, hogy kiveszem. A Yalumba Octavius-nál is nagyobb, 2004-es The Reserve vörös küvét viszont mindenképpen megmutatom, óriási fénypont lesz.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.12.21. 22:42:59

@európai: Köszi! Már vártam a kommentárod!