A Borrajongó

Olasz(rizling) Bajnokság Serie B – olaszrizlingek 1500 környékén

2013. december 06. 06:00 - furmintfan

A cím második feléből és a blog fő témájából adódóan itt mégsem egészen az olasz futball-bajnokság másodosztályának legutóbbi fordulójáról lesz szó, hanem négy palack 2011-es olaszrizlingről. Az olaszrizling – mint valószínűleg sokan tudják – kis hazánk legnagyobb területen termelt fehérszőlő-fajtája (~ 4660 ha, az abszolút győztes egyébként a kékfrankos, ~ 8000 ha). Olaszrizlingből szinte mindenféle árkategória elérhető egészen a több ezer forintos dűlős csodákig. Én most inkább a piramis alja környékén keresgéltem.
A kóstolt borok árát 1500,- Ft köré igyekeztem belőni, bár némi kilengést azért megengedtem felfelé egy tételnél. Fontos árkategória ez, valószínűleg sokan osztják a véleményemet, hogy 1000-1500 körüli „alapborokkal” kell az egyszeri fogyasztót először megfogni, és ha sikerül, az egyszeri fogyasztó remélhetőleg végleg lemond a 2 literes PET-palackos alsópolcos gyomormosás-serkentők és a borospalackba zárt borutánzatok fogyasztásáról, és még a fröccsbevalót is jobban megválogatja. Aztán a többi majd elválik.
A négy borból korábban csak egyet kóstoltam, azt is legalább egy éve, így aztán próbálgattam őket mindenféle sorrendben. Az eredmény maradt ugyanaz.

DSCN2813.JPG

 

Pántlika Pincészet Dörgicsei Olaszrizling 2011
Halvány citromszín, zöldes reflexekkel. Vakon első szippantásra megesküdnék rá, hogy dugós, csakhogy a bor csavarzáras. Kis pörgetéssel már inkább csak fedettnek mondanám az illatot, némi alma, mandula, földesség érezhető. A szárazpróba lényegesen tisztább, almát, kis körtét hoz. Kóstolva a savak rendben vannak, az alkohol moderált, a test közepesnél kisebb, az ízvilágon végig uralkodik valamilyen mandulán túlmutató kesernyésség, talán leginkább erős barackmag-íz. Mellette zöldalma, körte, fűszerek. Maradjunk annyiban, hogy legalábbis ezzel a palackkal valami nem stimmelt, kár. (1400 Ft; VinoPolis)

Gál Lajos Pincészete Egerszóláti Olaszrizling 2011
Citromszín, arany reflexek. Érett illat, vanília, kókusz, érett és már barnuló alma, grillázs. A savak meglehetősen lelágyultak, így a 13-as alkohol is kicsit többnek tűnik. Barnuló alma, fűszerek, kis kesernye. Későn kaptam el, úgy tűnik ez a palack eddig tartott. A 4 pont alját még megcsípi. Fiatalon egyébként szerettem. (Jelenleg a 2012-es évjárat kapható, 2 hete tetszett, mondjuk úgy 5 pontért, az 1100-1200 Ft; bor-bolt.hu, DiVino)

Tornai Pincészet Nagy-Somlói Olaszrizling 2011
Halvány citromszín. Tipikus somlói illat light kiadásban, kis fülledtséggel. Termálvíz, kis tűzkő, minimális macskavizelet, fűszerek és némi gyümölcs, cukrozott mandula, karamell, őszibarack. A borvidékhez képest  lágy (tehát amúgy inkább közepes) savak jellemzik, közepesnél könnyebb testtel. Nem hosszú, nem is komplex, őszibarack, citrusok, nyári alma, kis ásvány, finom a fanyarság a végén, közepesnél rövidebb lecsengés. Belépő Somló-szűzeknek. 4 pont. (1000-1200 Ft környékén hiperekben, gyakran akciós)

Holló Pince Tagyoni Olaszrizling 2011
…És akkor a meglepetés... Hollósy Zsombor borait először egy sokat tapasztalt borkereskedő barátom dícsérte, majd 2 hete a Decanterben is figyelmembe ajánlották az olaszrizlinget, mint remek vételt.
Először is egy gyors földrajzóra következik, mert én hősiesen bevallom: első hallásra a Tagyon-hegy neve nekem semmit nem mondott. Balatonfüred-Csopaki Borvidék, Zánkától kb. 2 km-re északra járunk, délkeleti kitettség, vulkanikus altalaj, szóval eddig jól hangzik. Kicsöngetés után lássuk a többit.
A címke hm… hát. maradjunk annyiban, hogy egyedi, erről már a Decanterben is elbeszélgettünk az eladóval. Én egy c64-es játék grafikájának és egy kifestőkönyvnek a sajátos szerelemgyerekét véltem felfedezni benne. No de lendüljünk túl a külcsínen, lássuk mit rejt a belbecs:
A bor már azzal a kiemelkedett a sorból, hogy egyedül ennek volt teljesen tiszta és egyben friss - közepesnél nem intenzívebb - illata: finom fűszeresség, őszibarack, körte, kis virág, pici vajasság és karamell. Közepesnél élénkebb savak adnak a bornak kellő lendületet, ízében körtét, nyári almát, őszibarackot, keserű mandulát, finom ásványosságot és fűszerességet véltem felfedezni. A korty végét kísérő barackmagos kesernye viszont nekem kicsit már sok. Utóbbitól függetlenül simán 5 pont, és az árához mérten szerintem megérdemli a best buy plecsnit is. (1690 Ft; Decanter/wineandarts.hu)

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr835677955

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner.Bor blogajánló 2013.12.06. 20:26:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner.Bor blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2013.12.06. 08:24:32

C64-en már sokkal szebb grafikák voltak, ez inkább egy zx81-es színvonal.. :)

Amúgy nagyon érdekelne a folytatás, mert paradox módon ebben az árkategóriában kevésbé merek ismeretlen borokhoz nyúlni mint a 2-3 ezresek között, mert annyival több a csalódást keltő, pénzkidobás kategóriás bor.

2013.12.06. 08:28:02

Ha már olaszrizling, merem ajánlani a (korántsem másodosztályú:) két alap Szászit, 2012-ből:

A Szent György-hegyi kicsit szikárabb, férfiasabb, a szigligeti kedvesebb, gyümölcsösebb világ, mindkettő 1500 vagy picivel fölötte.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2013.12.06. 09:15:56

Szászi Endre ebben a szegmensben mindig betonbiztos megoldás.

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2013.12.07. 11:26:38

Egy ezresért lehet időnként az Aldiban venni Laposa friss rizlinget (Laposa Bence félét!), illetve más Balaton felvidéki pincéknél is akadnak ilyen 1500 körüli tételek amiket bátran lehet ajánlani - Pálffy, Sabar, Koczor, Jásdi, és még sorolhatnám. Tény hogy ezeket hiperben nem nagyon lelni fel sajnos

huskyjoe 2013.12.07. 20:51:47

A Borfaluban megvehetted volna a Hollót 1390-ért. Ha már itt tartunk, a Szászi Szt. György hegyi olasz is pont ennyibe kerül ott.
süti beállítások módosítása