A Borrajongó

Terra Hungarica Borszalon 2013

2013. november 19. 06:00 - furmintfan

A természethű borkészítést zászlajára tűző Terra Hungarica az elmúlt szombaton harmadik alkalommal rendezte meg a Gerbeaud Házban a Borszalont, 30 magyar borász mellett több külföldi kiállítóval, több mint 150 borral. A rendezvény iránt mutatott komoly érdeklődést jelzi, hogy már elővételben elfogytak a jegyek, én jó előre megvettem a sajátomat. 

Már a kiállítók névsora is komoly színvonalat ígér évről-évre, amit az általam kóstolt borok igazoltak is. Természetesen most sem jutott rá elég idő, hogy mindenkinél kóstoljak, akinél eredetileg akartam, de a kitűzött terv nagy részét sikerült teljesíteni. Meglehetősen hullámzó részletességgel jegyzeteltem, úgyhogy aprólékos borleírások helyett inkább egy amolyan összefoglaló-féle következik.

A Bott Pincénél kezdtem, bár tudtam, hogy ezzel rögtön a startnál igen magasra teszem a lécet a többi tételnek. Bodó Judit és Bodó József augusztusban palackozta le a 2012-ből származó Csontost, amely most nagyon friss, csiszolódhat még, de már most komplex, szép az egyensúlya, és egy nagy furmint ígérete van benne. Demeter Zoltán a 2011-es Kakast és a 2011-es Narancsbort küldte a rendezvényre, előbbi elegáns, de kissé lendületesebb lehetne, utóbbi egy héjon áztatott furmint, karakteres, egyedi bor. A Terra Hungarica válogatást felvonultató standon a 2012-es száraz Birtokbor is kóstolható volt, gyümölcsös, fűszeres, tetszett. Balassa István két 2011-es furmintot hozott, a Nyulászóból és a Betsekből, szerinte a 2011-es borai most lendülnek igazán formába (be kell szereznem egy Villőt :)). Mindkettőt kóstoltam már többször, de most sem hagyhattam ki őket, szépek, komplexek, hosszúak. Bott Frigyestől a 3 Cuvée-t és a Sauvignon Blanc-t vizsgáltam be, mindkettő a 2012-es év termése. Előbbi 2000 Ft alatt idén is az egyik legjobb vétel fehérben, utóbbi gazdag, citrusos, ásványos, szép darab. A Meinklang Somlói Fehér 2012 jól iható, Somló könnyedebb oldalát mutatja.

Az erős kezdést követően az emelet felé vettem az irányt, hogy a külföldi borokról véletlenül se maradjak le. A Domaine Étienne et Sébastien Riffault három Sancerre-ből érkezett sauvignon blancjában egyaránt oxidációra utaló jegyeket lehetett felfedezni, a Saulétas így is tetszett. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a palackozásnál a három borból egy csak minimális ként kapott, a két dűlős bor pedig semennyit. A Tokaj Nobilis 2012-es furmintjai következtek. A Susogó lágyabbra, gyümölcsösebbre sikerült, mint a tavalyi évjárat karakteres, szikár bora, én személy szerint azt jobban szerettem. A Barakonyi Furmint már most szép, hozza a dűlő boraira általában jellemző érett gyümölcsös, fűszeres, süteményes jegyeket, a korábbi évjáratokkal összehasonlítva talán hamarabb készre érett.

A felvidéki Mátyás Pincénél folytattam a kóstolást, a 2012-es Öreghegy Pinot Blanc kerek, jó arányú, az Öreghegy Rajnai Rizling szép, élénk savakkal bír. Az Attila Wine 2009-es Chardonnay-ja vaníliás, vajas, édesfűszeres, tetszett. Szászi Endrénél a 2011-es Szigligeti Olaszrizling mandulás, ásványos, hozza a pincétől megszokott színvonalat, a 2012-es Zeusz illatban eléggé visszafogott, ízben gazdagabb volt. Az Orsolya Pince 2012-es Olaszrizlingje virágos, friss gyümölcsös illatú, íze lédús körtét idéz, nagyon jó inni, instant kedvenc.

A St. Andrea standjánál még megkóstoltam a 2011-es Boldogságost, ami mostanra szépen összeérett, majd ugyanitt áttértem a vörösökre. A 2009-es Valóban Méltó Pinot Noir komplex, szép, a 2009-es Hangácsról pedig már lelkendeztem itt. Ezután a kirobbanó formában pörgő Ráspi standjához sétáltam át, és egy bor erejéig rögtön vissza is kellett térnem a fehérekhez, mégpedig a 2012-es Tündér kedvéért, amely leányka, furmint és zöldveltelini izgalmas házasítása. Ezután a Skadar fantázianévre hallgató kadarka, a kékfrankosból készült 2007-es Gneisz, majd a 2006-os Zweigelt Válogatás következett a sorban, mindegyik remek egyensúlyú, sima tanninokkal rendelkező bor, utóbbi kettő pedig nem mutatja a korát. Amíg a 2006-os Máté arra várt, hogy elérje a megfelelő kóstolási hőmérsékletet, továbbálltam és Szászi Endre 2012-es Szent György-hegyi Cabernet Sauvignonját kértem a poharamba.

Spanyolországot két borászat képviselte: a Terra Personas Montsant-ból és a Celler del Pont Priorat-ból. A Terra Personas mindkét bemutatott bora carignan, grenache és syrah különböző arányú házasítása. A 2011-es Vermella nem látott hordót, a Negra már igen, a második tetszett jobban. A Celler del Pont Lo Givot-ja koncentrált, gyümölcsös, ásványos.

Visszatértem Ráspihoz egy Máté-kóstoló erejéig, nagyon koncentrált, gazdag, szép bor. Ezután Szecskő Tamásnál folytattam a 2012-es tételekkel. A Rubintos elegáns, gyümölcsös, fűszeres, a Cabernet Franc még nagyon friss, de ígéretes, a Turán pedig hozza a fajtától megszokott jegyeket, amikért nem különösebben vagyok oda, de ez már az én bajom. A Pósta Borház 2011-es Kadarkája tetszett, a 2009-es Kékfrankos kicsit kevésbé, a frissen palackozott 2011-es Cabernet Franc is jónak ígérkezik. Az Orsolya Pincénél a vöröseket is meggyőzőek voltak, a 2010-es Pinot Noirt és 2012-es Kékfrankost kóstoltatta Turcsek Orsolya.

Ismét tettem egy külföldi kitérőt: a Chateau Lagarette mindkét bora szép volt, a 2009-es cabernet franc-t némi sósság teszi izgalmassá, a négy fajtából házasított 2008-as Cuvée Renessaince nagyon szép gyümölcsöket mutat, túlérettségnek, lekvárosságnak nyoma sincs. Szentesi József vörösboraihoz valamiért eddig nem nagyon volt szerencsém, most a 2011-ből származó Merlot-val és a Velence Cuvéevel igyekeztem behozni a lemaradást. Megérte.

Weningerék meglepően sok bort hoztak a rendezvényre, sajnos a feléből nem maradt, mire odaértem, a 2011-es Kirchholz, a 2010-es Steiner és a 2011-es Frettner viszont egyaránt remek. Mátyás Andráshoz visszakanyarodva megkóstoltam a 2012-es Pinot Noirt, majd - hogy Villány se maradjon ki a szórásból -, a Wassmann Pincénél zártam a vörös kört a 2012-es Portugieserrel és a 2011-es Merlot-val, de ekkorra már – a köpőedények intenzív használata ellenére – kezdtem telítődni. Kaló Imrénél még jutott a poharamba a 2007-es Olaszrizling-Zöldveltelini házasításból és a 2001-es Leánykából, majd Bárdos Sarolta, Berecz Stéphanie és Bodó Judit koprodukciójával, a 2012-es Édes Gráciával zártam az idei Borszalont.

A rendezvény, a kiállítók, a borok..., minden hozta a már megszokott magas színvonalat. Még teltháznál is lehetett levegőt kapni, és mindig akadt borász, akivel az ember a lehetőségekhez képest nyugodt körülmények között tudott egy kicsit beszélgetni. A Terra Hungarica Borszalon továbbra is kiemelkedik a budapesti boros rendezvények egyre bővülő köréből.

A Terra Hungarica honlapja: http://terrahungarica.hu/

(Ui.: Aki járt a délelőtti mesterkurzuson, beszámolhatna róla. :))

27 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr915642900

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner.Bor blogajánló 2013.11.19. 18:00:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner.Bor blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pecz 2013.11.19. 06:14:07

Kiválóak voltak a borok, nem volt tömeg.
Ugyanakkor a belépéskor egy nagy sorba kellett beállni, ami nagyon lassan ment. A belépő árába beleférhetett volna néhány kenyérfalatka,a borászok asztalára kihelyezve, nameg néhány kancsó víz.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.11.19. 08:09:41

lehet, hogy csak nekem nem volt a palackommal szerencsém, de a Bott Frigyes SB-nál kimondottan magasnak éreztem az alkoholt és (még?) nem egyensúlyosnak. rendben van a mélység és az ásványosság, de a sav hiányzott. és ha az most hiányzik, később már nem lesz több.

megérne egy mélyebb vizsgálatot? :-)

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2013.11.19. 08:19:03

@szenvedély S.:

Részemről mindenképp, ugyanis birtoklok belőle, és épp három másik hazai sauvignon blanc mellett igyekszem ránézni a közeljövőben.

Talán még poszt is lesz belőle... : )

2013.11.19. 08:27:02

Köszi a beszámolót! Sajnálom, hogy lemaradtam!

Azért jó lenne, ha jövőre nem a bécsi Mondovino-val egy időpontra tennék a szervezők... Elég sokan voltak kint, honfitársak, és lehet, többen voltak közülük, akiket érdekelt volna ez a rendezvény is.

Engem személy szerint annak ellenére is, hogy egyre kevésbé bír érdekelni a budapesti boros rendezvények dömpingje.

tunderninja 2013.11.19. 08:46:21

A legerősebb sorok ami teljes sort foglal magában nem sorrendben:
-Meinklang
-Wassmann
-Balassa
-Szentesi
-St.Andrea
-Ráspi
-Pelle
-Pósta

Ami nagy volt:Kakas 2009,Barakonyi 2012,Wassmann Portugieser,-és a Cab.Franc-Cab.Sav.,Szentesi Velence Cuvée,Meinklang Szürkebarát,Bott Frigyes Riesling,Szántó Tibor csokoládé,külön köszönet az élményért.
St. Andrea Hangács,Pelle Szent Tamás,Barta Öreg Király,Balassa mind a kettő talán ezek voltak azt est legjobbjai.Szecskő Cabernet Franc idő kell,de csekkoljuk még. Celler del Pont Lo Givot,nagyon nagy volt,Ráspi Zweigelt válogatás tényleg referencia,pedig nem hittem volna.Domaine Étienne et Sébastien Riffault csak az első és a középső.
Ami nekem akkor ott abban az állapotban abban a hangulatban- csalódás volt:Hollóvár minden,Kaló,egy haverom a Hajós-Bajai borvidéken is tud ilyen bort csinálni.Nem is értem.Sajnos a SAP Olasz és a Furmint is csalódás volt.A Juhfark és a Hilla rendben.Attila Syrah és Turán,Csobánc Bormanufaktúra ezt nem is értettem itt egy kicsit resetelnem kellett a rendszert,hisz eddig a múltban minden jó volt(Furmint love)
Végre a borok jól le voltak hűtve és inkább melegítettem a kezemmel,minthogy jégkockát dobjak bele.
Hozzáteszem én csak kóstoltam és saját véleményt írok,nem én izzadtam a szőlőben és a pincében ,amikor a csalódott borokat írtam,a tiszetelet akkor is jár.De a Kaló borok azért inkább hasonlított egy Smith programra.

tunderninja 2013.11.19. 08:48:14

Ja és a Pelle Szent Tamás és Zsófia is nagyon rendben volt.

2013.11.19. 09:02:27

@tunderninja:

"Hozzáteszem én csak kóstoltam és saját véleményt írok,nem én izzadtam a szőlőben és a pincében ,amikor a csalódott borokat írtam,a tiszetelet akkor is jár."

Nem izzadtál, valóban. De amikor a nehezen (esetleg könnyen) megkeresett forintjaidat ide szántad és FIZETTÉL ÉRTE (méghozzá nem is keveset) akkor nagyjából el is dőlt a dolog... Azt meg végképp nem értem, hogyha szar egy bor, akkor ok-okozati viszony áll fent, és ez azt jelenti, hogy nem tisztelem a készítőjét? Akinek igen a válasz, reláció analízisből ezzel a mozdulattal el is taknyolt.

Bocs, nem neked szól ez igazából, csak annyi helyen hallottam/olvastam már ezt, hogy szerintem ideje ezt egyszer s mindenkorra elfelejteni.

loading 2013.11.19. 09:48:01

Szerintem pedig nem voltak kiválóak a borok.A legtöbb fiatal, vagy éppen most palackozott tétel (ld. Szentesi), amely messze van bármilyen formájától. Nem tudok kiemelkedő tételt említeni. Sokkal több nem jót. A tavalyi ebből a szempontból erősebb volt.

@tunderninja: Csobáncit nem kóstoltam itt, mert az előző héten megvolt. Csak erős szavakat tudnék használni. Finoman kifejezve: elfelejtették megkóstolni a kivitt borokat a rendezvény előtt. Kaló nekem örök csalódás. Nem ittam tőle kiemelkedő bort, jót is alig. Inkább máshol költöm el a borra szánt pénzem, főként mert a tőle vásárolt palackok nem sokáig élnek (most úgy 60%-os veszteséget könyveltek el barátaim 6 hónapja vásárolt boraikon).
Attila pince vörösei?! A turánját 8200 Ft-ért árulják, pedig ...... A syrah-ja tévedés (azonnal visszajött). A francia borok fiatalok, illetve brettesek voltak. A sauvignon blanc-ok csapnivalóak.

@furmintfan: Szecskő minden bora fiatal. Ezt maga is mondta, hogy min. 1 év kellene még. Jelenleg mind szétáll. A turánját megkommenteltem direktben (visszalépés, stb.).
Orsolya 2010-es pinotja, bár most került palackba magán hordozza az évjárat hatásait - savas, vékony, egysíkú. A kékfrankosa nem rossz, de szintén fiatal (saját bevallásuk szerint is).

A helyszín szerintem már nem ok, főként így "kettévágva". A poharak felvétele szerencsétlen helyen volt, megakasztotta a sort, egyben pont a közlekedési útba esett az emelet és a földszint között.
Valóban jó lett volna 1 palack víz és pogácsa a belépti díjban. Ugyanakkor látva, hogy Kalónál a pogácsákat (azok finomak voltak) többen 4-5-sével vitték, biztosan semmi sem lett volna elegendő.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.11.19. 10:37:44

érdekes dolgokat írtok/linkeltek be.

a borászatra sok minden mondható, de ha az érzelmi résztől megszabadulunk, akkor ugyanúgy tiszta kereskedelem, mint a mosópor, csak kóstolhatok.

a jó borász jó kereskedő is, tisztel engem, mert a borára költöm a pénzemet. még jobban tisztel, ha esetleg még többet költök azzal, hogy odautazok hozzá a pincébe meglátogatni, ahol, a saját, jól ismert környezetében könnyen elejthető áldozatot játszom. és ez itt már messze nem az egyenlő erők "küzdelme" annyira kiszolgáltatott vagyok.:-) de szeretem, mert ahhoz megyek, aki érdekel és itt már érdemes belevinnem az érzelmeimet.

a budapesti (és mindenütt másutt) megtartott rendezvények kereskedelmi seregszemlék. a bor nagyáruházai. persze a régi, falusi, kóstolós piaci értelemben véve és ez adja a báját. sajnos itt már sokkal több a gyenge termék, vagy a túl fiatal termék, amit ugyancsak el kell adni. ha nem rossz a helyszínválasztás (gyakran az!) a rendezvény arra alkalmas, hogy kiválasszam azt a néhány eladót, akiknél szeretnék egy komoly küzdelmet később elveszíteni.:-)

kösz a tippeket!

tunderninja 2013.11.19. 11:19:14

@szeretemadragaszarborokat: Lehet igazad van,de sokat néztem és nézem a mai napig a Kersztapákat főleg az elsőt és a másodikat,és a tiszteletről sok van benne.:)

tunderninja 2013.11.19. 11:21:18

@loading: A Velence Cuvée azért ott van el kell rakni mert a piac elviszi.Én nem ettem abból a pogácsából,előtte elmentünk a haverral a borsba enni egy májkíwéyt duplát,hogy legyen szívóhatás:)

2013.11.19. 11:28:38

@tunderninja: Én meg sokat néztem a Harcosok klubját. :D

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2013.11.19. 16:22:51

@tunderninja: Igen nagyon tisztelik benne a saját és családjuk jogait, de más emberek életét valahogy nem tisztelik.. ;)

töppedt 2013.11.19. 19:36:12

Minőségi borok fogyasztása mellett elkötelezett, független borszerető emberek vagyunk, akik borokkal kizárólag hobbiból foglalkoznak és tisztán hobbiból írnak is róluk.
Ez volt a múlt..
Dávid forog a fogászati székben..
Úgy tűnik a posztíró és a MA-ról visszatért kommentelők egyáltalán nem nem értik miről szól a Terra Hungarica.
Igyatok inkább ipari borokat..

tunderninja 2013.11.19. 21:17:40

@töppedt: Szerintem jó a Terra Hungarica.

zmarko 2013.11.19. 22:29:43

A borszalon idén is nagyon színvonalas volt. Az egyetlen kritika, hogy tényleg hiányzott egy kis pogácsa és víz az asztalokról. Mivel köpni nem szeretek, így hamarabb eltelítődtem.
A Balassa borok most is kiválóak voltak, a Gellértben és a várban is kóstoltam őket, de nem akartam kihagyni, mert mindig lenyűgöznek. A Villő el is vitte az est kedvenc bora címét nálam. A 12-es Bott Csontos még nagyon friss, de nagy ígéret. (Tavaly a 11-es volt a kedvencem.)
Ezen kívül a Pelle Pince borai és a Királyudvar Ilona és Aszú tetszettek nagyon.
Vörösek közül a Gneisz, a Zweigelt válogatás és a Máté Cuvée volt rám a legnagyobb hatással, Ráspi borai most tetszettek a legjobban az eddig kóstoltak közül.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.11.19. 23:08:17

@töppedt: most fejeztem be egy 2009-es Prager Klaus rieslinget. ide ezekkel az ipari borokkal, bitte!!

Dávid biztosan forog a székében, de ezt hallván, biztosan nem azért, amiért te gondolod! :-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.11.20. 00:32:49

Őszinte elismerésem a szerzőnek, hogy - akár köpködve is - képes volt ennyi bort megkóstolni vízivás nélkül.

@töppedt:
A poszt írója miként érintett ebben a bizonyos nemértésben?

2013.11.20. 08:30:28

@töppedt: Ha csak nem értenék... Bűzös egy banda ez! Még cuccozni is szoktak! Egy pohár instant tannin por pezsgőtablettában, és már írnak is...

Kommentár, poszt, mindegy nekik.

Cian 2013.11.20. 09:37:09

@töppedt: Tudjuk szerintem sokan, miről szól a TH... A borok sokkal gyengébbek voltak átlagban, mint az előző évben. Ezenkívül kicsit furcsa, hogy egy csepp víz sem fért bele a belépőjegy árába. Nem vitatom, hogy ez az egyik legjobb borkóstoló az évben, de az előző TH-hoz meg a Kékfrankos és barátaihoz képest erősen halovány volt a felhozatal... Ennyi 4 illetve 4,5 pontot régen adtam kóstolón...

pinotnoir_777 · http://murtzi.blog.hu/ 2013.11.20. 20:50:12

Két dologra szeretnék a rendezvényen kiállító termelőként reagálni:

A borok pont jó időben való megmutatása: ez elég nehéz feladat, a rendezvény résztvevői nagyrészt kispincék ahol a tételek sokszor hetek alatt elfogynak, így sokszor az a dilemma merül fel, hogy melyik a kevésbé rossz: ha egy már sehol vagy alig beszerezhető tételt viszünk vagy inkább olyat, ami még nincs a csúcson de arra már alkalmas hogy a kedvet meghozza a későbbi alaposabb ismerkedésre. Azért volt olyan tételem, amit én már visszavásároltam, hogy a TH borszalonon megmutassam:)

-az általános színvonalesés érzése nekem csak azért érdekes mert a pincék közt alig történt változás. És szerintem sok termelő a top tételeit hozta. Ettől függetlenül természetesen mindenki érezheti így. De ennél alaposabb átfogó-magyarbor feltérképező kóstolót nem tudnék ajánlani, az biztos. Termelőként pedig nekem egy hiánypótló értékelvű oientáló közösség a TH.

-mi lehet hogy nagyon a periférián voltunk, de végig tudtam vizet tölteni mindenkinek aki kért, egy 6-os csomag ásványvíz volt az asztalomhoz készítve. Pogácsát viszont tálcán sem láttam.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.11.21. 18:32:36

@pinotnoir_777: Köszönet a termelői visszajelzésért!

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2013.11.22. 00:58:19

@loading: nem írtam, hogy minden bor kiváló volt, de az átlagszínvonal még így is veri a nagyobb budapesti kóstolórendezvényekét, valahol pedig a fiatal borokat is be kell mutatni
@tunderninja: megmondom őszintén, Szecskő Tamás vörösborai tekintetében most igyekeztem pótolni a lemaradásomat, a turánnál nincs összehasonlítási alapom, a cab. franc-t meg én is még fiatalnak tituláltam, úgyhogy abban egyetértünk
én relatíve keveset álltam sorba (pár percet, de korán is érkeztem), utána nem tudom mi volt a helyzet, a poharamat is gyorsan megkaptam, bár a pohárosztás helye és módja valóban meglepő volt, bár úgy láttam, frissen öblített poharakat osztottak, ami azzal az előnnyel járt, hogy így legalább nem volt kartonszagú a pohár (ugyanitt olaszrizling októberen kicsit kemény volt, hogy a poharas standnál egy hősugárzó olvasztotta le az élő szövetet a kedves vendég arcáról, amíg megkapta a poharat, 10 mp is sok volt)
@szenvedély S.: "a rendezvény arra alkalmas, hogy kiválasszam azt a néhány eladót, akiknél szeretnék egy komoly küzdelmet később elveszíteni." ebben nagyon egyet tudok érteni, de mindenhova nehéz eljutni kóstolni, viszont 1-2 folyton kimaradó pincét ilyenkor gyorsan meg lehet nézni
@Hepci: ittam vizet közben, a borászok nagy részénél volt ásványvíz, jobb megoldás hiányában amikor öblítést kértem, megittam az öblítővizet, mea culpa :)
@Cian: hm, hazudnék, ha azt mondanám, hogy szórtam a 7 pontokat, de ameddig feljegyeztem pontszámokat (Szentesi környékén hagytam abba), 5 pont alá nemigen mentem... bár már megkaptam mástól is, hogy lágyszívű vagyok :)
@pinotnoir_777: köszi a visszajelzést!
"A borok pont jó időben való megmutatása: ez elég nehéz feladat, a rendezvény résztvevői nagyrészt kispincék ahol a tételek sokszor hetek alatt elfogynak" ezzel is egyetértek, és szerintem a legtöbb friss bornál fel lehet mérni a benne rejlő potenciált

2013.11.28. 08:30:36

@töppedt: Köszi a linket, nagyon jó kis interjú!