A Borrajongó

Prémium vörösek 2009

2013. november 13. 06:00 - furmintfan

Októberben jártam egy másik - ezúttal ültetett - kóstolón is a Bortársaságnál, ahol 2009-es prémium vöröseket mutattak be. Összesen hét bor került a poharakba, ebből öthöz különböző időpontokban volt már szerencsém korábban is, de kíváncsian vártam mit mutatnak ilyen illusztris társaságban. Kiegyensúlyozottan jó szintet hoztak a kóstolt tételek, a villányiak érezhetően lassabban fejlődnek, érdemes és érdekes lenne fél évente újrakóstolni a sort.

1375668_10202413586484826_1175557697_n.jpg

Orsolya Pincészet Leányka 2012
Kakukktojás. A kóstoló előtt műsoron kívül kaptam a poharamba, mint érdekességet. Valóban az. Illata friss, virágos, friss gyümölcsös, azon belül is leginkább almás. Az illat alapján az ember leginkább egy könnyű, reduktív bort vár, ezzel szemben kóstolva jóval teltebb, öblösebb, közepesnél nagyobb testű bort kap. Karamell, grillázs, érett fehér gyümölcsök, őszibarack, alma, körte, a korty végén kis fanyarság, és picit magas alkohol. 5+ (2590 Ft)

St. Andrea Merengő Egri Bikavér Superior 2009
A vörös sereg elsőként kóstolt tagja. 32% cabernet franc,  27% merlot, 25% kékfrankos, 9% cabernet sauvignon, 5% syrah kádban erjesztve, 16 hónapig vegyes hordóban érlelve. Koncentrált, sokrétű illat, érett erdei gyümölcsök, fűszerek, gyógynövények, kis ásványosság, szeder, meggy, áfonya, málna, szilva, pici gomba és bőr. Érdekes módon a szilvalekvárral töltött hájas sütemény illatát juttatta eszembe. A bornak savai kellő lendületet adnak, a tannin szép, selymes, icipicit tapad, az alkohol melegít, de nem lóg ki, a lecsengés is kellően hosszú. Ízben is sokat nyújt a bor, erdei gyümölcsök, szeder, szilva, málna, feketeribizli, keleties fűszerek, finom fa, kis étcsokoládé, némi ásványossággal. Már fogyasztásra érett, de kis idővel talán lesz még szebb is, elég hosszú életet jósolok neki. A kóstoló előtt egy hónappal a Borfesztiválon kicsit kevésbé tetszett, de itt és most megint nagyot szólt. 7+ (7990 Ft)

Gere Kopar 2009
A Kopár, a Konkoly, a Csillagvölgy és az Ördögárok dűlők termése, 50% cabernet franc, 40% merlot, 10% cabernet sauvignon, acéltartályban és fakádban erjesztve. A bor 60%-a új barrique hordókban, 40%-a 10-25 hektós ászokhordókban érlelődött 16 hónapig. Illatát fekete bogyós gyümölcsök vezetik, feketeribizli, szeder, áfonya, szilva, cassis, kis étcsokoládé, fűszerek, némi fa. Kóstolva a bor még kicsit fiatalnak, nyersnek hat, a jelentős mennyiségű, de jó minőségű tannin még messze nem simult be teljesen, ám az alapanyag kétséget kizáróan jó. Ízében étcsokoládé, fűszerek, fekete bogyós gyümölcsök, feketeribizli, szilva, és egyelőre még az ideálisnál több fa. Jelenlegi állapotában erős 6+, de nagyon fiatal még. (7990 Ft)

Dúzsi Görögszó 2009
Ez volt az egyik bor, amit korábban nem kóstoltam. Cabernet sauvignon és cabernet franc a Görögszó-dűlőből
 egyenlő arányban, tartályban erjesztve és 20 hónapon át vegyes hordóban érlelve. Illata túléretten szedett gyümölcsre utal, konyakmeggyes, kissé likőrös, vörösáfonya-lekvárral, orvosi pemetefűvel, kis kávéval. A túlérett gyümölcsös jelleg ellenére a savak megmaradtak, a markáns tannin viszont kissé érdes és éretlennek hat. Ízben is nagyon jellemző a konyakmeggy, cassis, mellette szilvabefőtt, sok fűszer, szegfűszeg, fahéj, csokoládé. Nem annyira az én stílusom, de a kóstolón nagy sikert aratott. Erős 6 pont. (7950 Ft)

Heimann Barbár 2009
35% cabernet franc, 28% merlot, 20% tannat, 17% kékfrankos a Porkoláb-völgyből, a Báti kereszt-dűlőből, acéltartályban, betonkádban és nagy fakádban erjesztve. Az alapborok 3,5 és 10 hektós, nagyobbrészt újhordóban érdelődtek, majd házasítás után további fél évet töltött hordóban abor. Illatban érett jegyeket mutat, gomba, avar, bőr, érett fekete bogyós gyümölcsök, szilva, feketeribizli, valamint érett málna, és kis fűszer. Sima korty, savai viszonylag lágyak (korábbi találkozásainkról legalábbis élénkebb savakra emlékeztem), a jelentős mennyiségű tannin selymes, érett, szépen integrálódott. Az ízképet érett fekete bogyós gyümölcsök jellemzik, sok fűszerrel, málnával, némi csokoládéval és a háttérben kis sóssággal. Tetszett, mint mindig. 7+ (7590 Ft)

Sauska Cuvée 7 Siklós 2009
Cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot egyenlő arányban a mészköves altalajú, löszös, agyagos Makárról és Zuhányáról,15 hónapon át fele-fele arányban új francia hordóban és használt kishordóban érlelve. Érett gyümölcsös illat, cassis, málna, szilva, feketeribizli, kis földesség, sok édesfűszer. Ízében erdei gyümölcsök lekvárja, sok fűszer, fahéj, szegfűbors, némi csokoládé, kevés fa. Mindenből elég sok van benne, mégis jó az egyensúlya, tanninja sima. A két Sauska bor közül ez az élénkebb, és - kategóriájához képest - elegánsabb. 7 (8980 Ft)

Sauska Cuvée 7 Villány 2009
Ezt a bort sem kóstoltam korábban. A 
Kopár és az Ördögárok termése, 40% merlot, 30% cabernet sauvignon, 20% cabernet franc, 10% syrah, 15 hónapon át 60%-ban új francia hordóban, 40%-ban használt kishordóban érett. Illatban kissé túlérett szilva, meggy, áfonya, kis likőrösség, vanília, kis gomba és avar érezhető. Szájban telt, az alkohol kicsit kilóg, a tannin sok, de jó minőségű. Ízében kávé, étcsokoládé, érett fekete bogyós gyümölcsök, feketecseresznye, szilva, áfonya, feketeribizli, érett meggy, fahéj és kis fa. Testesebb, erőteljesebb, robosztusabb, mint siklósi testvére, de én egy kis élénkséget, izgalmat még hiányolok. 6+ (8980 Ft)

Konyári Páva 2009
A Kishegyről származó cabernet sauvignon (54%) és cabernet franc (46%) terméséből készült, kádban erjesztve, 14 hónapon keresztül újhordóban érlelve. Összetett illat, fekete bogyós gyümölcsök, édesfűszerek, kávé, szeder, feketeribizli, szilva. Nagy testű bor, jelentős mennyiségű, már érett, de még várhatóan tovább simuló tanninnal. Fekete bogyós gyümölcsös, édesfűszeres íz, kis kávé, feketecsokoládé. 7 pont most, de talán még mehet feljebb is idővel. (12000 Ft)

(A kóstolóra önszorgalomból látogattam el, és fizettem érte.)
32 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr575622747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2013.11.13. 08:17:43

Köszönet a posztért! Egyre érdekesebb és hasznosabb olvasmánynak érzem ezt a blogot, érdemes volt visszavonulni :)

2013.11.13. 08:28:02

Esküszöm, legközelebb lesz ilyen, elmegyek ilyen kóstolóra... 6 pont a leggyengébbre is, négy bor 7 pontos magasságban. Itt valahol, valami nem stimmel. De nagyon nem.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2013.11.13. 09:09:38

@szeretemadragaszarborokat: Nézd, 7500 és 12 000 Ft. közti tartományról lévén szó, ez még nem is tűnik olyan pokolian erősnek

2013.11.13. 10:08:03

@drbarta: Persze, nyilván egy bordói vagy pláne burgundi árképzéshez képest nem drágák. Hazai viszonylatban azért ezek már komoly összegek.

@rszabi: Korábban kerestem ezeket a borokat, és nem találtam, de ezek szerint fent vannak. Az mondjuk nem teljesen győzött meg, hogy legtöbb esetben egy-két kóstoló pontozott, de ideje akkor újra nekifutni ezeknek a boroknak, és megnézni, hol tartanak.

De előtte Mondovino. Kár, hogy egy magyar termelő se lesz kint, érdekes lenne kóstolni az ottani viszonylatban őket...

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2013.11.13. 10:16:24

@szeretemadragaszarborokat: Én nem az árszintet nem érzem magasnak, hanem a mellérendelt 6-7 pontos átlagot :)

2013.11.13. 10:20:41

@drbarta: Innen nézve talán még kevés is ez a pontszám... Szigorú az új bloggerünk, a vége az lesz, hogy meggyőztök! :D

2013.11.13. 10:51:08

Egy érdekes adalék, pár évvel ezelőtti, de a konkurencián találtam, a jus készítése után kutatva. Kis előtörténet: arról megy a diskurzus, hogy jus készítésekor milyen bort célszerű használni, egyik kommentelő nem boldogul a borokkal, ehhez kér segítséget. És akkor a lényeg:

"Ami a bort illeti: Magyarországon sokkal könnyebb megfelelő fehérbort találni. A vörösborral már van nehézség. A magyar vörösborok jelentős része úgymond "zöld", sűrítéskor derül ki, hogy a tannin éretlen, a mártás keseredik, kellemetlen savasság marad hátra, akárhogy sűrítjük. Sokszor 2-3 éves csúcsboroknál kiderül, hogy a borokba "belenyúltak", elfedték az éretlenséget, pótolták a természetes koncentráltság hiányát. Mindenesetre valamilyen fiatal, túlzásoktól mentes, harmonikus borra van szükség. Voltak pozitív tapasztalatok merlot-val , kékfrankossal is, de nehéz általánosságban fajtát megnevezni. A vörösborok jó részének jót tesz az, ha felforraljuk, s az alkoholt meggyújtjuk a tetején. Ez a módszer a csúcsgasztronómiában nem használt, lenézett, mégis sokszor segít az apróbb borhibákat eltüntetni. Magyar vörösborokhoz egyébként nem árt egy kis portóit keverni, nem kell ötven éves, de ne legyen a legkommerszebb sem."

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.11.13. 11:28:55

nekem magasak a pontszámok. amikor a legerősebb fehér száraz (2011 Villő) egy másik blogon 8 pontot kap, alig hiszem el, hogy két magyar vörös is majdnem eléri ezt az értéket mondjuk egy-két ezer forintért alacsonyabb áron.

ennyire jók lennének a magyar vörösborok??? miről maradtam le??????????

2013.11.13. 11:39:08

@szenvedély S.: Szívemből szóltál.

Ez az, ami nekem se teljesen tiszta... Nekem ártól függetlenül magasak ezek a pontszámok, vagy én nem jól kóstolok, vagy valami.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2013.11.13. 13:25:53

@szenvedély S.: Ha a Villő - ami nálam is csont nélkül 8 pont - mondjuk 7000 vagy 8000 Ft-ba kerülne, elhinnéd? :)
Ott és akkor, ártól függetlenül én ezeket a pontszámokat éreztem jogosnak, de biztos vannak nálam szigorúbb és talán lágyszívűbb pontozók is.
Ami az árakat illeti: A Villőből 800 palackkészült, a fenti vörösborok mindegyikéből több ezer. Az árképzésnél talán ez sem lehetett utolsó szempont.
Az általad említett másik blog egyébként pontozta a fenti borok valamelyikét?

2013.11.13. 13:59:26

@akov: Bizony ám! Két nap, elég nehéz kiválasztani, hogy mi férjen bele, annyi mindent kéne kóstolni... :D

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.11.13. 14:01:52

@furmintfan: @drbarta: Szerintem ezek a pontszámok eléggé reálisak, én ezeket a felvetéseket baromira nem értem. A Kopar 09 kapott egy 6-os, a Görögszó is, a Sauska Villány is. A Barbár pontja szerintem reális. A Merengőt fiatalon ittam, akkor 6p+-os volt, simán leht most jobb, mint palackozás után. A Pávát sosem ittam.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2013.11.13. 14:28:55

@akov: Nekem is megbízhatónak tűnnek, amiket én is kóstoltam azok vagy egyeznek, vagy 1 ponttal térnek el. Plusz még a Villőt is jól látja az újdonsült szerző :) Mit mást kívánhatnék még olvasóként? :)

Fiskális 2013.11.13. 14:29:21

Nem tudom, hova írjam, de ide is jó végül is: láttátok ezt? (Nyilván nem itt kellene vitatkozni róla, bár a listákban szereplő tételek java mellett szívesen elüldögélnék, hogy megbeszéljem a rangsort.:-)

www.penzcentrum.hu/utazas/ezek_a_legjobb_borok_boraszatok_magyarorszagon_itt_a_lista.1038269.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

Én magam nem szeretem az ilyen amerikai típusú toplistákat, mert mennél közelebb van szakmailag, s mennél jobban értek hozzá, annál jobban csalódás s egyoldalúnak tűnő. De az nem tagadható, hogy sokakat orientál a pult két oldalán.

Fiskális 2013.11.13. 14:30:20

@drbarta: Még ketten-hárman visszavonulnak, s már meghaladhatatlan lesz, ugye? :-)

Fiskális 2013.11.13. 14:40:57

@szeretemadragaszarborokat: azért ez a jus vonatkozásában el van túlozva (Bűvszaki nem? emlékszem rá, -- onnan?). Szóval lehet simán olyan bort találni 2000 alatt/körül is, ami jó a jus-be, vagy általában a főzésbe. Pont az, ami főzés közben pillanatok alatt elpusztul (aromák, finom felhangok stb.), amiatt szeretjük a jó, különleges és így általában drága bort. Korrekt, tiszta bor kell, ami egyensúlyban van. Többször nekifutottam a híres burgundi marhának (gyakorlatilag borban készül) s sokfajta borral, s a hús minősége, a zöldségé döntőbbnek bizonyult, mint a boré, persze egy bizonyos borszínvonal fölött. (Nagyon híres francia szakács blogon pl. cáfolták ezzel kapcsolatban, hogy pinot nélkül nincs burgundi, pedig sznob közhiedelem. A burgundi szó a köretre/tálalásra ill. az eredetére utal egyébként is.)
Több híres séf elmondta, leírta már: minden olyan bor jó főzni, amit az adott kategóriában szívesen fogyasztana is ebéd után az értő szakács. Szerintem ennyi a szabály, én ezt tartom be. :-)

2013.11.13. 14:56:22

@Fiskális: Pontosan, többek közt te is hozzászóltál ahhoz a beszélgetéshez, jól emlékszel.

A lényeg nekem nem ez volt benne, hanem amiért az egészet felhoztam; konkrétan, hogy adott az éghajlatunk, a vegetációs időszakunk, amiket ugye nem lehet megváltoztatni, maximum együtt élni velük. Ezeket én nem mondanám ideálisnak a bordói fajtáknak, és akkor most finom voltam... És ebben a közegben készülnek 6-7 pontos borok a hazai boros sajtó szerint, nagyobb részt olyan világfajtákból, amik Bordeaux-ban is leginkább a folyó két partján, az óceánhoz közelebb érnek be tökéletesen. Tudom, persze távolabb is, de ez nem minden évjárat esetén van így.

Ez nem áll össze, meg az általam eddig tapasztaltak. Említettem, akov rá is kérdezett, hogy megyek a Mondovino-ra. Nem azért megyek, mert itthon nincs elég boros rendezvény; azért kell kimenni, és ott kóstolni, hogy az itthoni kínálatot helyére tudjam rakni. Nekem tavaly a Jean Pierre Moueix féle sor (akov meg is énekelte, tessenek csak visszakeresni, csak egyetérteni tudok a beszámolójával) olyan szintű gyomros volt, amiből azóta se nagyon jöttem helyre; igen, valahol ott kezdődik a vörösbor. És koránt sincs ott vége, van egy olyan sanda gyanúm...

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.11.13. 17:43:39

@szeretemadragaszarborokat: kosz a visszajelzest a regi cikkrol. Majd a szellemunk talalkozik valamelyik teremben. :8

Fiskális 2013.11.13. 18:16:57

@szeretemadragaszarborokat: ezt a részét nem is vontam kétségbe, világos, úgy látom, Te a nemzetközi "ranking"-hoz képest a pont-sort majdnem egy egész ponttal lejjebb vinnéd, mármint ami az inkriminált posztot illeti.
Nekem nincs ekkora tapasztalatom messze, de a mostani erősen kommersz Lidl-es francia s főleg bordói dömping is ezt támasztja alá, hiszen -- s most másik skálára megyek -- 1-2 ezressel simán olcsóbban versenyeznek az azonos hazai színvonallal.
Másrészt meg az is igaz, hogy a körülmények ellenére akad dűlő, pince, év s szerencse, hogy valaki beletalálhat, s a közel tud menni, na nem a francia, olasz vagy spanyol-portugál csúcsokhoz, de a tisztes első osztályhoz. Ezt érdemes levadászni, megsüvegelni, még akkor is, ha én pl. azon a párton vagyok (nem kevés külföldi borspillerrel együtt s mégis lám milyen hazafiasan), hogy az originál hazai fajtákban, ami csak nekünk van, s a mennél tisztább borkezelésben van az igazi fantázia. (Elnézést a sommás és nem eléggé szofisztikált fogalmazásért, de erős időhiányban vagyok, sajna :-(

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.11.13. 19:25:30

@furmintfan: (és kicsit) @szeretemadragaszarborokat:
elnézést, "másik blogot" írtam "másik poszt" helyett.:-)

mindketten az árra ugrottatok rá részben, ami sztem jó jelző, de nem tökéletes és nem ez a lényeg.

inkább az, hogy míg a magyar fehérek elérhetik a 8 pont és a b***g kategóriát, addig a vörösök nem képesek erre (még?) és sztem ez nem jelentkezik a pontszámok különbségében.

a vörös listáról a Barbárt, a Görögszót és a Kopárt kóstoltam fiatalabb korában, egyik sem volt olyan óriási élmény, mint a Villő.

@Fiskális: néztem a listát és nem értek egyet vele. nagyságrendben helyreteszi a magyar borvidékeket, de nálam nem ők jönnének ki elsőnek.

Szepsy 2009-es Király hársán kívül (amiből ez volt az utolsó tétel - remélem, csak egyelőre), nem ittam tőle nem Mádon olyan száraz fehéret, amitől földhözvertem volna magam. ugyanakkor az édes borokban nagyszerűeket készített, de ez az 5-öshez kevés

DZ-nek meg nem találtam olyan borát, ami az első egy-másfél év után minőségben ugyanott maradt volna, vagy jobb lett volna, mint frissen. (bár talán az Őszhegy SM-jére, lehet, éppen ez igaz lenne!)

gyanítom, a hírnevük miatt vastagabban foghatott az értékelők ceruzája. ha a minőség mellett a felárat figyelembe sem veszem (és nem csak azt, amibe az került, hogy ezeket a megállapításokat megtegyem = tanulópénz!), akkor nálam 4-nél jobbat nem kaphatnának.

és bármennyire is szeretem Tokajt, sztem Magyarországon most nincs olyan pincészet, amelyik minőségben és annak évről-évre való fenntartásában (akár csak egyetlen egy kimagasló bor esetében) eléri a főbb wachaui pincészeteket. ők kiérdemlik az 5-öst.

és akkor fel sem tettem még az obligát kérdést: hogyan lehet egy olyan pincének 5-öst adni, ahol a borász saját bevallása alapján órákat kell szellőztetni a bort, hogy a kén(!!) kiszellőzzön!

aber halló, miről beszélünk????

innentől pedig felmerül a pontozók/kiadó hitelessége és felelőssége, de ez már egy másik történet.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2013.11.13. 20:01:33

@szenvedély S.: Akkor a kérdésem tárgytalan. :)
Drbarta nevében nem tudok nyilatkozni, de magam részéről megpróbálom megmagyarázni a "B***g"-faktort. Amikor először kóstoltam a Villőt, a bor olyan volt, mint egy úthenger, nem is tudtam, meg sem próbáltam elemezni, inkább csak elmerültem benne, élveztem, ilyesmi, és akkor kb. azt mondtam, hogy ez kb. 9 pont oszt jónapot. Kapargattam az állam a padlóról, ilyesmi.
Másodjára már kicsit többet tudtam vele foglalkozni, a szesz kicsit kilógott, és akkor még picit a fa is bedolgozatlannak tűnt. Szóval első meglepetésből felocsúdva maradt a bivalyerős 8 pont, amit most is tartok, és az, hogy ez a bor óriási és egyedi élmény.
Magyar vörösbor valóban nem tudott hasonló reakciót kiváltani belőlem, legközelebb talán a Kreinbacher Syrah 2009 és a Ráspi Gneisz 2006 járt hozzá.
A pontozásban az is benne lehet, hogy 7 felett talán még óvatosabb az ember, és a 9-hez tökéletes egyensúlyt is feltételez a komplexitás és koncentráció mellett.
Ami DZ korábbi évjáratú borait illeti, olyan borzasztó sok tapasztalatom nincs. A régebbi tételeket általában csak néhány éves korában kóstoltam, nem tudom milyenek voltak frissen. Idén kettő régebbi tételt kóstoltam: a 2009-es Lapis tavasszal szép volt, és a 2007-es Boda is tetszett nyáron, bár az tényleg biztosan lehetett már jobb formában.
Nem lehet, hogy amiről beszéltek, csak egy ideiglenes állapot a bor fejlődése során?

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.11.13. 22:18:17

@furmintfan: nekem a 2011-es Bodám vesztette el a varázsát egy évig borhűtőben tárolva. semmit nem találtam a tisztaságából és a kecsességéből. a 2009-es Veres - ami a művész legmegénekeltebb bora volt - viszont végig 15 fok alatt tárolva másfél év alatt jutott el oda, hogy egy nagy, alkoholos, borra emlékeztető valami lett belőle, amit teljes egészében az alkohol ural. sztem ezzel mindkettő értékelhetetlen lett. a Szerelmi más kategória persze, de az öregedéssel az alkohol azt is nagyon kikezdi.

ezzel összehasonlítva mondjuk egy 2011-es Van Volxem Saar Rizlinget (cirka 5-8 €-ért kapható még itt-ott): bár beltartalmában kevesebb, mint a fentebb említettek, mégis egyszerre friss, izgalmas és főleg: nem veri szét az alkohol.

mit nem adnék, ha drbarta visszakóstolná ezt a két DZ bort...:-)

szóval biztosan létezik "ideiglenes állapot a bor fejlődése során", de ez feltételezi nekem, hogy a bor állapota javulni fog. a fentebb említett borokból a Veresnél volt elég palackom, hogy ezzel kísérletezzek, az nem javult.

2013.11.14. 08:19:00

@Fiskális: Igen, pontosan, szerintem ugyanarról beszélünk! Ha egy ponttal lejjebb mennének az értékelések, szerintem nem lehetne belekötni.

Ahogy te is rámutattál, nyilván az itt pontozóknak nagyobb a nemzetközi kitekintése, mint mondjuk nekem, elég csak akov koncepciózus portugál borok tárgyában írt sorozatára, vagy akár arra a rengeteg burgundi borra rákeresni (jó múltkorában megtettem, szinte az összeset elolvastam), amiről itt már poszt íródott. Csak azt nem értem, hogyha nem csak a magyar, hanem a nemzetközi viszonylatokkal is tisztában vannak, akkor miért ez a magyaros finomkodás? Ez a "jaj, meg ne bántsunk valakit" pontozás?

Nem hiszem, hogy ez bárki helyzetén is javít (sőt!), de nem akarok senkit "vádolni", pláne azt nem szeretném, ha bloggereinknek elmenjen a kedve a posztolástól, úgyhogy inkább befejezem.

Fiskális 2013.11.14. 09:08:58

@szeretemadragaszarborokat: szerintem a tisztességes, s őszinte beszédtől, érvekkel, senkinek nem megy el a kedve... vagy ne menjen el a kedve! :-) Igazad van.
Egyébként szerintem én nem láttam még itt, hogy vöröshöz le merte volna valaki írni a 9 pontot. Tévednék? (saját elemzésekre gondolok)
Igen, nem szabad belemenni a foci utcájába, hogy ti. a csapat vagy valaki "világhírű" -- itthon. De máshol nem.
Másrészről meg óvatosan kell bánni a "jóivású" (ezt nem szeretem,, itt irónia :-) úri középosztállyal. Egyrészt mert, ha stabil, elérhető árú, s változatos képlet, akkor ízlésformáló is, piac szélesítő is, s egy ilyen szélesebb, megbízható mezőnyből jönnek/jöhetnének a 7 és 8 pontosok valójában. Szerintem Wachau, ami lassan kezd referencia hely lenni (mármint nekünk magyaroknak, merre lehet s hogy menni), pont ezt mutatja.

2013.11.14. 09:59:39

@Fiskális: Meggyőztél! Nem kellett sokat! :D Akkor folytatom!

Nem, 9 pontos magyar borra én se emlékszem, viszont a konkurencia a múltkor kicsit elborult:

www.gaultmillau.hu/muvelt-alkoholista/csucstamadas-szekszardon

Három borra szórt ki, itteni viszonylatra konvertálva ilyen pontokat:

7,5
8
8,5

Mondjuk kapott is rendesen, tőlem is hideget-meleget (leginkább hideget:) Az ottani egyik kommentemben utaltam már rá, de azóta megint találtam egy hasonlóan érdekes cikket, egy ottani blogger írása:

tancolomedve.hu/atfogo-irasok/1134-merre-tart-ez-a-parbeszed

Az eredeti, amire anno még jobban felszaladt a szemöldököm:

www.dropshop.hu/blogpost.php?article_id=155

Nem tudom, milyen reakciókat, visszajelzéseket kapnak az itt blogoló kedves borisszák, ezt ők tudnák megmondani, és hogy ez befolyásolja őket, vagy sem. De ha tényleg az van, amit ez a két cikk sejtet, akkor itt valaki nagyon fordítva üli meg a lovat.

Erre a kérdéskörre egyébként érdemes lenne egy össznépi posztot szánni, mindegyik érintett blogra kitenni, és ott mindenki elmondhatná, ami a bögyében van, már ha van egyáltalán ilyen igény. Pár borászt is bevonni, aki bevállalósabb és nyíltabb, hogy akkor kóstolnak-e, nem csak hazait, ha igen, mikor mit és hol, mi a véleményük a blogtérről, miért hisztiznek, ha kaptak egy negatív kritikát, ilyesmik.

Hogy lenne értelme, vagy sem, nem tudom. Minden esetre aktív résztvevője lennék, az biztos. :D

Fiskális 2013.11.14. 10:32:22

@szeretemadragaszarborokat: hát igen, ez egy ALAPKÉRDÉS. Persze, hogy mindenki kerülgeti, mert van kényelmetlen benne jócskán, s mindenki tart tőle, hogy jó magyaros veszekedésbe torkollik. :-(
OFF TOPICnak tűnik, de nem az: Ha előveszitek a majd 200 éves Széchenyit, nézzétek meg mit írt a nemzeti önismeret problematikájáról. Már akkor egyik nagy bajunknak tartotta az önbecsapást a "nemzetközi mérce" letojását stb. Attól tartok borban, lóban, akadémiában, gőzmalomban, mindenben így gondolta. De nyilván azt nem hitte, hogy 180-190 év múlva is itt toporgunk, ekörül, hogy hazudjunk-e magunknak, s közmegegyezéssel higgyük is el? Kicsit ebből fakad a "nyugatosok" és a "szlavofilek" sok évtizedes vitája is, s direkt az orosz s nem a magyar terminológiáét használom, hogy ne hozzam ide a politikát.

Fiskális 2013.11.14. 15:53:28

Elnézést a redundanciáért, csak most vettem észre, hogy ezt már kitárgyaltátok tkp. "a szekszárdi" blog alatt... bár én általánosítanám is, elvonatkoztatva a bortól, de még a gasztronómiától is :-(

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.11.18. 14:53:08

@furmintfan: már napok óta tervezem megírni, hogy tetszenek a témaválasztásaid, szeretem az ilyen sok bort egyszerre áttekintő magyar témájú anyagokat. csak így tovább!:-)

PS: a pontjaidból meg majd mindenütt levonok egyet. :-D

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2013.11.18. 20:00:37

@szenvedély S.: köszi :) remélem, soha nem kell 0 pontos borról írnom :)

emoss 2013.11.29. 13:48:21

Félelmetes sor, részemről sárgulok.