A Borrajongó

Egy sor pinot

2013. október 28. 06:00 - akov

Még a nyári kánikula kellős közepén bonyolítottunk egy szép pinot noir kóstolót. Pár középmezőnyös burgundi mérkőzött egy daliásabb új-zélandi válogatással, amely kiegészült egy ausztrál, valamint két magyar tétellel is.

pncsapat.jpg

A borokat vakon kóstoltuk, a leírásokat az eredeti sorrendnek megfelelően teszem ide.

Szentesi Pinot Noir 2007

Két évet volt új francia fában. Kissé fedett illat, szép fával, kevés piros bogyóssal. Testes, szinte olajos állagú, sava élénk, tanninja elég sok és kissé nyersen poros állagú. A káposzta szellőzéssel távozik, helyét kitöltik a cseresznye és a túlérett-aszalt gyümölcsök. A fa rendben van, a bor középkorúnak tűnik, még semmi palackbuké vagy más öregedésre utaló jegy nem jelent meg. Sajnos az alkohol nagyon magas és egy kevés illó is rontja a képet. 15,5%. 5p (termelőtől)

Philippe Pacalet Pommard 2009

Nem szép illat, zárt, fedett, főtt zöldséges, kevés virággal a háttérben, majd túlérett gyümölcsök és káposzta kandikálnak ki. Nyílik, de sajnos marad a konzervzöldség. Kóstolva nem túl intenzív, cseris és zöldséges. A sav lendületet és feszességet ad a kortynak, viszont a tannin állaga rossz és sehogy sincs köszönőviszonyban a bor többi részével. A lecsengés elég hosszú, szép fás jegyekkel, poros tanninnal. Kétségtelenül van a borban izgalom, de a tannin rossz és nehezen értem a zöldességet egy ilyen kiváló és meleg évjáratból. Keményen túlárazott. 13,0%. 15.000Ft. 5/6p (Bortársaság)

Lowburn Ferry Single Vineyard Central Otago Pinot Noir 2009

Érettebb illat, de nem túl komplex, szép fával, édesre érett gyümölcsökkel, rózsával. Nagyon kellemes. Testes, savassága picit nyers és savanyúba hajlik, de még éppen belefér. Érett cseresznye, ribizli és más lédús piros bogyósok, virágok, kevés aszaltas-lekváros villanással. Hosszú lecsengés, jó minőségű fa. A savon túl nincs zavaró momentum, de a magasabb ponthoz nagyobb komplexitást várnék el. 14,0%, 36,0 USD. 6p+

Felton Road Block 3 Central Otago Pinot Noir 2009

A név, amelynek köszönhetően széles körben férhetünk hozzá Európában is kiváló új-zélandi pinot noirhoz. Vonzó, érőfélben lévő illat, piros bogyós gyümölcsökkel, kiemelkedő minőségű fával, amely kellemes fűszerekkel és virágokkal vadít. Testes és intenzív, szintén cseresznyére épül. Némi konzervzöldség is jutott belé, de szellőzéssel visszavonulni látszik. Remek sav, fókuszált korty, jó tannin alakítják a szerkezetét. A korty második felét emelkedett alkohol jellemzi, majd hosszú lecsengés tisztán definiált lekvárokkal. Kiváló minőségű fa. Izgalmas, profin elkészített bor. Nem olcsó. 60,0 USD. 7p

Dufouleur Beaune 1er Cru Les Cent Vignes 2005

Remek illat, vonzó rózsásság, szép fa, mentol, gyanta, rezdüléseiben – leírni is fura – Bordeaux-ra emlékeztet. Testes, magas savval és sok poros tanninnal. Sajnos nem túl intenzív, nem lehetett elég érett az alapanyag. A tannin mind állagra, mind mennyiségre zavaró, főként egy savanykás borban, aminek csak visszafogott az íze. Drága. 13,5% 7.000Ft. 5p (IFDT)

Yabby Lake Single Block Release Block 2 Mornington Peninsula 2008

Ausztrália abszolút nem a pinot noirokról ismert, de vannak remek tételek, magunk is kóstoltunk már ilyet. Ismét egy nagy név. Érettebb illat, meleg hatású, csak kevés vegával, érett piros bogyósokkal, fűszerekkel, finom lekvárokkal. Testes és intenzíven zamatos, közepes tanninnal, amely érett és darabos állagú. Tisztán definiált, rózsás, cseris-ribis savanyú gyümölcsös, remekbe szabott fűszerességgel, elegáns fás hatással. Mindenből annyi van benne, amennyi kell. Hosszú. Remek bor, de ára és híre alapján többet vártunk. 15.000Ft. 14,0%. 7p-

Burn Cottage Central Otago Pinot Noir 2009

Vissza Új-Zélandra. Illatát vegetálisság színezi, szép rózsával, kevés lekvárral, gyantával, kellemesen vonzó fűszerekkel. Kóstolva a sok, de minőségi fa tűnik fel elsőként. Érett és zamatos piros bogyósokra épít, de ezek édeskés lekvárjai is megjelennek. Tisztán definiált, érett tanninnal. Hosszú, de hiányzik belőle valami élénkség, egy vonással több savval szebb lehetne. Mindenesetre rendben van, de ezért az árért itt is többet várnék. 45,0 USD. 6p+

Vylyan Villányi Pinot Noir 2004

Meglepően rusztikus és érett illat. Sárgadinnye, káposzta, rengeteg fa, sok fűszer, gyógynövények. Testes-hömpölygős korty, erőteljes túlérés, aszaltas gyümölcsök, édeskés hatás, sok tannin. Kesernyésen lekváros, hecsedlis, üresedésnek indult korty. 5p-

Bruno Clair Marsannay Les Longeroies 2009

Többször kóstoltuk már, referencia értékű „olcsó” burgundi. Szép illat, remek fa, vonzó rózsásság, izgalmas kis illat, agyagos-nedves földes villanásokkal. Sok, citrusosság felé hajló sav, de van itt gyümölcs is rendesen. Ribizli, cseresznye friss és érett állapotban, nagyon tiszta definícióban. A közepesnél több tannin rendben van, a gyümölcsösség picit visszavonulóban már, így a sav rusztikusan bukkan ki felfelé. Az utóíz is kemény egy picit, talán üresedés jeleivel. Korábban jobban tetszett, de még így is rendben van. 20,0 EUR. 6/7p

Picit többet vártam a sortól, főként a drágább darabok teljesítettek alul. Egyik tétel sem volt iszonyatosan komplex vagy mély, ellenben árcédulájukon egy komolyabb összeg szerepelt.

(A képért köszönet Istvánnak.)

32 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr315602119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.10.28. 07:08:37

fedett illat? :-)

csaknem 10 éves Vylyan? ez ám a bátorság! 6-7 évvel ezelőtt volt egy pár, amit ki kellett öntenem 2 év után olyannyira eluralkodott rajta a fa. mondjuk talán 2004 nem az az évjárat volt, amikor gyorsan túlérett a bor...

emoss 2013.10.28. 08:37:42

Az itthoniak közül talán nem a jobbakat sikerült beválogatni (Etyek, Pannonhalma, Mészáros, Thummerer).
15e-ért meg "konzervzöldséget" kapni egyenesen pofátlanság.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.10.28. 08:58:41

@emoss: kosz. Nem volt cel egyebkent komoly magyarok osszeszedese. En szemely szerint nem is hiszek a hazai pinot noirban, a jo ritka, mint a feher hollo.

emoss 2013.10.28. 09:12:57

@akov: nem hinni kell, inni! :)
Ha nem is 15ezres kategória de pl. egy '11es Mészáros pinot sztem teljesen jól fogyasztható bor a mindennapokra (1700Ft-Spar) az Etyeki pedig egyenesen zseniális (nekem), igaz az 4ezres kategória (BT).

loading 2013.10.28. 09:31:11

@akov: Szerintem te is újabb állomásra indulsz a "boréletgörbén". A Pinot Noir az egyik állomás, valahol az első harmad végén, a második elején. Hiába fogod erőltetni csak a nagyágyúk (nem magyar) jönnek majd be. Saját tapasztalat, illetve mások önbevallása. Lépj tovább! Én a kis szériás magyar fajtákra léptem át (bukták ott is vannak):)

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.10.28. 10:07:06

@loading: Félreértesz azt hiszem. Régebb óta iszom, annál, minthogy a pinot noir most került volna be a látóterembe... Nem hinném, hogy éppen én tartanék az 1/3-nál. LOL :D

A magyar pinókról leszoktam, ritkán veszek belőlük, mert nem túl jók és drágák, miközben stílust tévesztenek. Villányból és Szekszárdról biztosan.

loading 2013.10.28. 10:59:06

@akov: Szerintem te értesz félre - ez majdnem független, hogy mióta iszol. Csak látszik, hogy ragaszkodsz a pinot-hoz, miközben nem leled benne örömödet. Inkább problémákat okoz. Ezért írtam, hogy feleslegesen próbálkozol, én is, mert már másik fázisban vagy.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.10.28. 11:01:41

@loading: Mondjunk inkább, hogy a fentiek közül csak 2-3-ban leltem örömöm. A jó pinot ritka és drága.

Egyébként aki akar jó magyar pinot, talán érdemes Szentesi 2011-es PN-ját megkóstolni (nem az etyeki alapot, hanem a nadapit). A 2012-es is hamarosan palackban lesz.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2013.10.28. 11:43:43

Lehet, hogy pinot noirból készül a világ legjobb borainak egy jó része, de nekem úgy tűnik, hogy nagy átlagban az egyik legrosszabb ár/érték arányt adó szőlőfajta.. :)

Octopus 2013.10.28. 12:11:52

@rszabi: valószínűleg nem az egyik, hanem "a" ;) A pinot noir nem egy általánosan jó képességű fajta, ellenben pl a syrah-val. Kivételes körülmények között kivételes dolgokra képes, elérhető áron készülteknél meg örülhetsz, ha iható :)

Szerintem ilyen szempontból a magyarok nem is olyan rosszak árértékben, akármilyen hazai vörössel összehasonlítva. Az már inkább kérdés, hogy elég érdekesek-e, nyújtanak-e pinot-élményt.

emoss 2013.10.28. 13:25:31

Mivel Nektek jóval nagyobb tapasztalatotok van és nagyságrendekkel többet kóstoltok mint én a legnagyobb tisztelettel kérdezem, hogy mi a gond pl. a Mészáros féle '11es pinot-val? Komolyan, nem fajtajelleges, fás, nyers, éretlen-túlérett, stb? Mit éreztek v. mit nem éreztek benne? Vagy csak egy "tömegpinot" és Nektek nem mozdul meg a szeizmográfotok rá? Nyilván nem a világ élvonalával összehasonlítható de a célközönség is más. Kíváncsi lennék a véleményetekre.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2013.10.28. 13:49:18

@Octopus: Én nem hiszek az egy szőlő mind felett, típusú kitételekben.Valószínűleg leesne az állam egy DrC vertikális után, de könnyen el tudom képzelni, hogy egy Chateau Margaux sor is hasonló élményt szerezne. Kár, hogy az egész kérdéskör számomra pusztán teoretikus elmélkedés.. :)

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.10.28. 14:28:31

@emoss: Hát az említett bor most így nincs meg (ez az alap pinója volna, vagy van egyáltalán valami szelektált?).

Nekem az a bajom a Mészáros pinóival, hogy nem pinot noirok, azaz aromatikailag közelebb esnek a BDX fajtákhoz, mint a PN-okhoz. Igaz, jól árazottak, ez tény. Intersparban szoktam is venni belőle.

emoss 2013.10.28. 14:57:34

@akov: sztem alap, és Sparos igen. Én csak hiperes tételeit ismerem nem találkoztam/hallottam szelektáltjáról.
Ahha, na végre vmi irány. Magyarán, amit eddig ittam magyarokat nem is a PN valódi arcát mutatják, jól értem? Szerinted legalább is?

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.10.28. 15:17:41

@emoss: Igen, létezik egy ilyen probléma. :D

Ami pinot-os és magyaros: Losonci Gereg PN 2011, Szentesi Nadap PN 2011, Dobogó PN 2011 (v. 12?)

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.10.28. 15:26:43

@akov: Losonci Geregből már nincs túl sok, de a Dobogó ugye nem a tokaji Dobogó?

tudsz most olyan külföldi PN-t mondani, amit érdemes egyfajta útmutatóul inni?

loading 2013.10.28. 16:12:00

@akov: @szenvedély S.: Megéri a 6eFt a Losonci Geregért?

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.10.28. 17:40:09

@loading: nemtom megmondani, mert ugyan tudok róla ezt-azt, de végül nem kóstoltam.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.10.29. 00:45:21

@akov:
A 2011-es Szentesi sokkal jobb, mint 07-es?
Szerintem ugyanis a 07-es nem kevéssé volt illós...

Jó emlékeim voltak Légli Géza korábbi pinóiról. Erre a legutóbb bontott példány (válogatás, 2009?) valami üres-savanyú alsópolcos cuccnak tűnt, ehhez képest horror áron.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.10.29. 06:38:12

@Hepci: igen, jobb a 11-es, ezért ajánlom.

loading 2013.10.29. 09:42:08

@akov: Volt ilyen érzésem. Nem köteketésként, de akkor miért ajánlottad emossnak?
@Hepci: Légli megerősítve. 4eFt-ért kudarc. :(

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.10.29. 09:54:32

@loading: Szerintem a Losonci Gereg PN-t érdemes kipróbálni. Mellette túl van árazva. Ha más nem vmi borbemutatón, fesztiválon el lehet kapni.

BobArctor 2013.10.29. 19:27:13

Én nem tartom reménytelennek a magyar pinókat, de tényleg könnyebb mellényúlni, mint beletrafálni. Szekszárdot és Villányt nem is erőltetem, nem csípem a testes pinókat, Egerből ittam jót Hagymásitól, deévjáratot nem tudnám megmondani, talán 2008. Viszont az aktuális kedvencem Balatonszőlősről a Gellavilla 2011-es Öreghegyi pinot noirja, tartalmas, gyümölcsös, fajtajelleges, nem nehézkes, ételhez jól párosítható. Most hogy nézem a Bortársaságnál, összvisz 1500 palackkal készült, valamivel 4e alatt szerintem jó választás pinovadászoknak :)

Szegediszomelijé 2013.10.29. 21:30:03

@emoss:
MP alapborai tök jók, és nem feltétlen BDX irányúak. Az alak Kadarkája pl. egyáltalán nem Dél-Pannon példa, élénkebb, gyümölcsösebb, nem fára hangolt. Akovék inkább a több különlegességet, egyediséget keresnek (nem mindíg teljes sikerrel, láthatod), ezért nem rezdült rá -de ez nem von le az értékéből. árában az a bor valszeg rendben van.

emoss 2013.10.30. 09:02:17

@Szegediszomelijé: én is így gondolom, Kadarkát nemrég vettem pont, kíváncsi leszek.

117 2013.10.31. 22:09:01

@szenvedély S.: A Dobogó AZ A Dobogó...

117 2013.10.31. 22:12:21

@akov: "A magyar pinókról leszoktam, ritkán veszek belőlük, mert nem túl jók és drágák, miközben stílust tévesztenek. Villányból és Szekszárdról biztosan." Teljesen egyetértek - azzal, hogy én még az első harmadban vagyok :-) és próbálkozom, egyre ritkábban :-( Minden esetre Günzer Tamás 2006-os pinot-ja a mostani állapotában ízlett néhány hónapja.

2013.11.21. 16:09:22

Érdekes ez, én is hasonló küzdelmet folytatok a pinot-val, nem igazán sikerül elfogadható áron találni olyat, amit másodjára is szívesen vennék le a polcról.

Talán ez volt egy kivétel az utóbbi időben, futólag találkoztam vele csak, de akkor kifejezetten tetszett:

www.borkereskedes.hu/kulfoldi-borok/2309-chanson-bourgogne-pinot-noir-2011-22042123.html

Lehet, ráugrok holnap, aztán meglátjuk, mire jutunk.

2013.11.22. 12:02:16

@szenvedély S.: Ha odaértem, mindenképpen!