A Borrajongó

Tejfakasztó örömködés, búcsú

2013. október 07. 06:00 - drbarta

Egy ideje már érzem, feltételezem a kedves olvasók is érzik, hogy mostanság a blog megtöltése tartalommal egyre inkább fáradtságosnak bizonyul. A részemről legalábbis. Ne aggódjanak, jó egészségnek örvendek, kóstolok is rendesen, a borok világa még mindig sok izgalmat tartogat részemre, ugyanakkor a blogolás iránti lelkesedésem jelentősen megcsappant mára. Ritkulnak a posztok, sokszor „szinte” munkának érzem már csinálni, egyre kevésbé akaródzik írni, jegyzetelni, agyalni. 

Személyes információkat kiteregetve megosztanám, hogy egy hete immár nemcsak a fiús, hanem a lányos apukák táborát is erősítem. :) Nagy boldogság ez, ugyanakkor belátható, hogy az időmet tekintve is sokkal elfoglaltabb leszek a jövőben, így megragadnám ezt az „apropót”, hogy befejezzem azt, aminek már kezdett erőlködés-szaga lenni. Persze soha ne mondd, hogy soha, azt sem tudhatom előre, hogy mennyire fog ez az egész hiányozni, de most úgy érzem kipróbálnám újra milyen blogolás-mentesen "civilként" élni. :)

Nem panaszkodom. Többet kaptam a blogolástól, mint valaha reméltem a kezdetek környékén. A teljesen tapasztalatlanul, lényegében brahiból való indítás után három és fél évvel naponta több százan látogatják ezt az oldalt, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam fogyasztóktól szakmabeliektől egyaránt, külön megtisztelő, hogy kedvenc hazai borászatom már többször „kölcsönkért” egy-egy borleírásomat a hírlevelükbe.  

Utolsó posztomban a fent bejelentett örömteli esemény kapcsán tartott hedonisztikus „tejfakasztók” felhozatalát szeretném megosztani.

ELSŐ FELVONÁS

A családdal, közeli barátokkal történt először az ünneplés. Mivel itt elsősorban nem "boros" emberek voltak jelen, így a mindenki számára befogadható édesek felől igyekeztem megcélozni a csúcsokat. Terv szerint az általában minden vendégemnél bombasikerként szereplő Oremus 3 puttonyosával vezetném fel a Három Gráciát :)

Tokaj Oremus: Tokaji Aszú 3 putt. 2007

2013-04-19 18.20.33.jpgCsupa gyümölcs aszú, leginkább házilag főzött sárgabarack-lekvár ugrik be a legzamatosabb fajtából. Arányos korty, semmi ragacsosság, nehézkesség. Kifogástalan élénkség, tisztaság, miközben harapnivalóan teltek az ízek. A lecsengés közepesnél hosszabb. Nem annyira nagy, nem is annyira komplex, de mindig rácsodálkozok mennyire tudom szeretni ezt a bort és egyáltalán mennyire kifogástalan belépő-aszú is ez. 6.5-7 pont határán, az öröm inkább az utóbbi felé húzza.

 

Bott: Tokaji Aszú 6 putt. 2007

Nagyon mély és tiszta illat. Aszalt kajszi, trópusi gyümölcsök, akácméz, méhviasz, marcipán.  Nagy test, olajosan sűrű konzisztencia, mézédesen intenzív, mindent beterítő  buja ízek.  A savak érettek, szélesek, egy kicsit talán lehetnének többen.  A korty hömpölyögve fejlődik, a lecsengés igen hosszú.  Bájos, gömbölyű, kényeztetően sima és puha aszú.  7 és 8 pont között.

Tokaj Nobilis: Tokaji Aszú 6 putt. 2007

Hasonló karakterű illat, finoman aszalt kajszi, méhviasz, méz, vanília. Letisztult, elegáns aszút ígér. Szintén olajosan sűrű a korty nagyon intenzív ízekkel, de itt a savak is mind a helyükön, így izmosabb és fókuszáltabb lesz a korty, miközben simásága, csiszoltsága, egységessége kifogástalan harmóniát biztosít. Nagyon hosszú a lecsengés. Komplexitást tekintve lehet még feljebb, de hát ennek kialakítására még rengeteg ideje van. Fantasztikusan szép. 8+

Kikelet: Tokaji Aszú 6 putt. 2007

Kicsit színesebbnek tűnik az illat. Az általában jellemző kajszis-mézes-viaszsos-marcipános világhoz egy sor fűszer és kandírozott citrus is csatlakzik. Szájban itt is sűrű, olajos érzetű konzisztencia fogad, viszont az előző bor nyugodtabb harmóniája után itt van némi játékos feszültség, vibráció a levegőben. Rengeteg édesség feszül össze pörgős savakkal, miközben sziporkázik az ízkavalkád. Megint csak nagyon hosszú a lecsengés. 8+

 2013-03-31 15.19.07m.jpg

MÁSODIK FELVONÁS

A boros cimboráknak is kedveskedtem egy sorral, melyben terv szerint száraz fehér, száraz vörös és édes kategóriában egyaránt szándékoztam néhány komolyabbat villantani.

Gizella: Szilvölgy furmint 2012

Szilágyi Laszlótól kaptuk ajándékba, hogy kóstoljuk meg. Citrusok, lédús grapefruit, fehérhúsú őszibarack, pici tutti-frutti.  Arányos test, telt, haraphatóan zamatos ízek. Nem annyira hosszú, de kerek, arányosan kitöltött az egész. Magabiztos 6 pont.

Van Volxem: Riesling Wiltinger Gottesfuss  Alte Reben Grosse Lage 2012

130 év körüli sajátgyökerű tőkék, a világ egyik legöregebb ültetvényéről. Jónéhány évjárata szerepel már a blogon. A moseli rieslingek jellegzetes citrusos- illatos szőlős- zöldalmás gyümölcsösségét hozza kifejezetten mélyről jövő ásványosságal kísérve. Arányos test, zamatos limonádés ízek sok kőporos fűszerességgel. Izmos, tömör struktúra, precíz savak, hosszan, remek fókusszal fejlődő korty. Nagyon mély bor, még pályája elején. 7 és 8 pont között.  36 Euro itt.

Prager: Riesling Smaragd Klaus 2012

Citrusos-őszibarackos-diszkréten ásványos illat. Elegánsan visszafogott, semmi  extrát nem ígér. Szájban alig közepesnek tűnik a test, és akárcsak az illatnál ízben se akar robbantani,  csak olyan arányosan telt az attack. Ezután jön a Klaus védjegy: koncentrált közép, precízen acélos savak, újabb és újabb löketekben rendkívül hosszan és fókuszáltan vezetik a kortyot.  Ez hihetetlen hossz mindig lenyűgöz, akkor is ha jelen formájában még tényleg zárkózott, kevés színnel.   7 és 8 pont között. Kb. 12 000 Ft. itt.

2013-10-02 19.21.23.jpg

Ch. de St. Cosme: Gigondas 2011

A sor megkreálásának legnehezebb sarokpontjához érkeztünk. Két fantasztikus, személyes kedvenc csúcsriesling, köztük a Klaus után jöjjön egy vörös, mely  minőségben, vagy legalábbis élményben tartja a sor felfelé ívelését, ugyanakkor felvezetést jelent a következő, a nagyobb durranásnak szánt vörös számára. Mindezt úgy, hogy ne a fa legyen az első, amit megérzünk benne, ami igen gyakran megesik még okosan hordózott vörösekkel is német/osztrák rieslingek után. Ezen feltételek egy remek dél-rhone-i ért kiáltanak.

Kirobbanóan gyümölcsös bor. Rendkívüli tisztaságban, koncentrációban jelenít meg egy sor erdei gyümölcsöt, málna, szeder, ribizli, friss szilva. Amellett, hogy haraphatóan zamatos teljesen arányos, friss és feszes. Korrekt tömörség, szép fókusz és hossz,  még ha nem is olyan hihetetlen mértékben, mint a Klaus esetén, ugyanakkor az örömöt tekintve meg sikerült feljebb lépnünk, legalábbis abszolút új színekkel tölti fel a sort. Nem tudok elképzelni ettől alkalmasabb tételt ezen sor ezen pontjába. 7 és 8 pont között. 26 Euro itt.

Dom. de Villeneuve: Chateauneuf du Pape  V.V.  2010

Fantasztikusan mély és komplex illat, szilvával, szederrel, keleti fűszerekkel, levendulával, érintésnyi szarvasgombával. Nagy, de teljesen arányos test. Szédítően mély ízrétegek, szuperérett gyümölcsök és fűszer-bazár. Strukturált, nagyon hosszú, ugyanakkor bársonyos és csiszolt minden porcikája.  Úgy nagy és nagyvonalú, hogy semmi nehézkesség nincs benne, a 15-ös alkoholt elnyeli. Nagyon szeretem ezt a bort, minden évjáratot meg szoktam venni a Terroir Clubban, de ez most mégis meglepett, hogy ekkorát szólt. 8 és 9 pont közé.  12 500 Ft.

2013-10-02 19.24.13.jpg

Demeter Zoltán: Tokaji Főbor „Eszter bora” 2011

Ismét stílusváltás jön a soron belül, de mégsincs bennem az a feszültség, mint a fehérekről vörösekre váltáskor. Ha valami,  akkor egy Demeter-főbor képes arra, hogy akármilyen bor után következve is tündököljék. Még nincs forgalomban, Demeter Zoltántól kaptam ajándékba, remélem nem bánja, hogy ennek ellenére írok róla. :)

Elképesztően színes trópusi gyümölcs-kavalkád. Telt, finoman krémes, kényeztetően sima konzisztencia. Nagyon tiszta és nagyon gazdag aromatika, külön tetszik, hogy szinte csak primer gyümölcsös jegyekből építkezve mennyire sokszínű ízvilágot tud produkálni. Remek egyensúly, szemrevalóan, ha nem is drámaian hosszú a lecsengés.  Lenyűgözően finom az egész bor úgy ahogy van. Eléri a 8 pontot.

Szepsy: Tokaji Aszú 6 putt. 2006

Szepsy-borok idén már többször okoztak csalódást, itt is beszámoltunk, máshol is beszámoltak már ilyen esetekről. Megmondom őszintén, addig amíg száraz borai iránt mondhatni vegyes érzésekkel bizonyulok, édesek tekintetében még sohase csalódtam. Általában már fiatalon félelmetesen komplexek, fantasztikusan egyensúlyosak és feltételek nélkül finomak külön tanfolyam elvégzése nélkül is.

2013-10-02 19.31.02.jpgEgészen megigéző illata van, kissé közhelyes is próbálkozni visszaadni ami tapasztalható. Aszalt kajszi, narancslekvár, kandírozott trópusi gyümölcsök, füstösség, gyömbér plusz sok-sok egyéb fűszer, diszkrét törökméz, a legfinomabb dohány…de tényleg a teljesség igénye nélkül, nagyon-nagyon komplex. Fantasztikusan mély a korty. Áradó íz-kavalkád, egyik réteget váltja a másik, félelmetesen hosszú. A savak szinte puhák, annyira sima tapintatúak, de  egy pillanatra se jut eszünkbe megkérdőjelezni az egyensúlyt, finom cizelláltsággal követik a korty véget nem érő fejlődését. A rengeteg maradékcukor teljesen magától értetődően fér el. Nem lehet belekötni. 9 pont simán,ki tudja, lehet több is? Méltó befejezése a sornak.

 

 

A blog természetesen/feltehetőleg működik tovább, a kollégák nélkülem is nyomják az ipart. Én pedig köszönöm szépen az eddigi megtisztelő figyelmet! Mindenkinek a legjobbakat!

28 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr165552958

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mozgások a borblogvilágban 2013.10.09. 17:52:01

Unger Tamás elhagyja a Művelt Alkoholistát és máshol folytatja. A Borrajongó blog Drbartája pedig abbahagyja a borblogolást, legalábbis egy időre. Úgy érzi, már kezdett erőlködés-szaga lenni az írásainak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2013.10.07. 06:29:00

Szép a vége. Nagy űrt fogsz hagyni magad után, nemcsak itt, ezen az oldalon, hanem a dögszagú magyar blogger-térben is. Sajnálom!

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.10.07. 08:20:44

csatlakozom Tamáshoz! ha legalább csak a tokajiakról írnál még...

most hova, kihez forduljak a legújabb dilemmámmal? ;-)

aquarius71 · www.finewines.hu 2013.10.07. 08:34:16

Kedves Dávid! Legfőképp sok boldogságot es jó egészséget kívánok a család minden tagjának a kis jövevény érkezése alkalmából! Másrészről én is szomorú vagyok amiatt h befejezed... Minden hétfő reggelt a borrajongon kezdtem h vajon van-e új cikk Tőled... Írásaid frissek, tiszták, egyensulyosak, izgalmasak, vibralóak es nagyon hosszú lecsengesuek, mint egy csúcs riesling! Az egyik legszebb stílusban író bor blogger vagy - de tényleg! Hiányozni fognak a borleirasaid, de büszke lehetsz: kategoriàt teremtettel.. Köszi mindent! Feri

Daeril 2013.10.07. 09:16:29

Boldogságot a gyerekekhez!
Remélem, legalább kommentek formájában még látunk erre!
Visszatérésedben bízva! H.Dániel

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2013.10.07. 09:42:40

Gratulálok, üdv a lányos apukák boldog világában. :)

Friend of Wine 2013.10.07. 11:06:54

Gratulálok a kislányod születéséhez :-)
Remélem, hogy csak ideiglenes a visszavonulásod, mindig érdeklődéssel olvastam az írásaid (mert tényleg szépen írtál a borokról) és mert az ízlésünk is hasonló.
Bízom benne, hogy valamelyik boros rendezvényen még összefutunk.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.10.07. 12:13:04

Gratulálok a kislányhoz!
Magam ezekkel a finoman (néha értelmetlenül?) részletező-cizellált borleírásokkal nem tudok megbarátkozni, összességében viszont tartalmilag ez a blog a legérdekesebb honi boros online olvasnivaló az utóbbi 1-2 évben.
Remélem, így is marad...

Andras Kato 2013.10.07. 12:35:17

gratulálok a második gyermek születése alkalmából. remek borsorral ünnepeltél!
én egyetértek Veled, első a család.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2013.10.07. 14:06:38

Köszönöm a jókívánságokat, megértő kommenteket.
@aguarius71: Oh, ettől nagyobb bók nem is létezik :)
@szenvedély S.: Nézd, ha kérdésed van hozzám, dobsz egy mailt, legfeljebb fogalmam nem lesz, hogy mit válaszoljak.:)

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.10.07. 14:47:51

@drbarta: először is elnézést! van úgy, hogy az ember a szokatlan, nehéz vagy kemény környezetben/napokon a megszokotthoz nyúl és a megszokottól kapja a legnagyobb sokkot. nekem ez az év szórja ezeket, ezért sem sikerült a nagy képre gondolnom - szóval elnézést!

első a család, vagyis a második csemetéhez kellett volna gratulálnom, utána elkeserednem!:-)

azért lesz az élet problémás, mert ez olyan, mintha holnap Messi visszavonulna a Barcelonától, vagy amikor szegény Freddie nem énekelt többet a Queen-nel.

az ízlésed közel állt hozzám, a leírásaid helytállóak, a mércéd pontos, a középpontod Tokaj és a rizlingek. mivel a vörösök nem túlzottan érdekelnek és az egyéb magyar (vagy széles borvilág) tájegységek is kevésbé, ezért - hadd fogalmazzak így - kevés rendszeresen követésre méltó író maradt a magyar nyelvű borblog szférában.

nyilván benézek majd, mert akov is nagyon szépen ír, de olyasvalaki, aki utat mutatot és elfogulatlan is a teljes magyar bortermeléssel/kereskedelemmel, ráadásul rendszeresen vártam az írásait, (most) nincs.

demisec · http://thepit.blog.hu 2013.10.07. 15:06:02

Értelmét vesztette minden...:)

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.10.07. 17:44:07

Szia Dávid!

Egyrészt itt is gratulálok a csemetéhez, jó egészséget kívánok minden érintettnek (és sok nyugalmat :D ).

Másrészt köszönet a blog kezdete óta végzett munkádért. Végül is ez a blog a Te blogod, Norbival mi csak később csatlakoztunk. Ha nem találkozok Veletek, talán sosem veszem rá magam az írásra.

Ahogy nézem, ez volt a 451-ik posztod, ami süvegelendő.

Remélem én is, iszol még olyasmiket, hogy ne tudd megállni, hogy posztba öntsd!

(UGYANITT: Szerzőket keresünk. Feltételek: idült alkoholizmus, feneketlen pénztárca, nagy munkabírás, cserében megbecsületlenség és versenyképtelen kereset. :D)

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2013.10.07. 18:28:05

@akov:

"Szerzőket keresünk. Feltételek: idült alkoholizmus, feneketlen pénztárca, nagy munkabírás, cserében megbecsületlenség és versenyképtelen kereset"

A legőszintébb álláshirdetés amit valaha láttam.. :)

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2013.10.07. 19:49:49

Vonzó, ezen még el kell gondolkodnom.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2013.10.07. 20:51:38

@szenvedély S.: Ez szép volt :) Még két ilyen komment és visszajövök :)
@akov: Köszönöm szépen! A blog azé aki megműveli :)
Valóban vonzó így leírva, hogy milyen remek kis "állás" is ez :)

IWAS 2013.10.07. 22:30:47

@drbarta
Gratulálok a kis jövevényhez! Nagyon impozáns a fenti borsor, igazán kioszthattál volna néhány 10-est búcsúzóul. ;-) Ahogy mások, úgy én is remélem, hogy ha majd találkozol egy-egy "gyöngyszemmel", akkor az élményedet megosztod velünk legalább komment formájában.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2013.10.08. 09:04:08

@IWAS: Köszönöm szépen. Az már nem én lettem volna :)

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.10.08. 10:37:31

@drbarta: megírom őket most és hetente küldöm el, hogy legyen miért izgulnod!:-)

aztán két hét szabi után visszatérsz!:-)))

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2013.10.08. 12:45:57

@akov: Tényleg nagyon jó lenne ebben a csapatban, de fájna a szívem bezárni a sajátomat.. :)

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.10.08. 13:47:50

@rszabi: Te tudod. A meghívást megkaptad. :D

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.10.08. 20:17:34

@rszabi: csak szüneteltetnéd. és itt lehet több lenne a hozzászóló... avagy mit mondtak a Ripacsok? egyedül nem megy! :-)

emoss 2013.10.10. 11:46:50

Jó egészséget, sok sikert a továbbiakban! ;)

117 2013.10.15. 19:56:33

@drbarta: Gratulálok a gyermekáldáshoz és a bloghoz is! Úgy érzem, mind a stílusod, mind az ízlésed "fehérek között európai".

117 2013.10.15. 19:58:42

@rszabi: Olvasgatom a Te blogodat is. Én a magam részéről arra kapacitállak, hogy csatlakozz. Akkor nem kellene két oldalt betöltenem egymás után. :-)

töppedt 2013.10.16. 17:52:04

@drbarta
A blog nagyszerű volt, elfogulatlan, izgalmas, olvasmányos, nem kis részt neked köszönhetően. Most nem tudok hasonlót, amire érdemes naponta ránézni.
Az időzítés zseniális: a csúcson kell abbahagyni, erre jobb "ürügy" mint a tündéri lányka jövetele,-nem létezik, az írásokból egyébként izzadságszag még nem érződött.
Gondolom azért időnként összefuthatunk még és talán nem kell hozzá szájsebész konferencián regisztrálnom :)
Üdvözlettel
JF

Fiskális 2013.10.17. 11:54:06

@drbarta: Magam részéről is köszönet. Én nagyon kedveltem az írásaidat, hiányozni fognak innen. Remélem nem végleg. Vörös funból olyan sokan vagyunk, jó volt látni a Te finom rizlinges ízléseddel a világ másik felét is. Szóval köszönet. :-)

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2013.10.17. 12:08:09

Köszönöm mindenkinek a szép szavakat :)
süti beállítások módosítása