A Borrajongó

Sauvignon blanc minisor

2013. augusztus 21. 06:00 - pardi norbi

A sauvignon blanc-nal nem indult problémamentesen a kapcsolatom. Ez főleg annak tudható be, hogy sokáig kizárólag magyar italokkal próbálkoztam, és be kell valljam, a mai napig nem ittam igazán nekem tetsző honi sauvignon-t. Simon József 2002-es bora tetszett leginkább, de az is inkább egy remek fehér volt, mint a fajta kiemelkedő képviselője. Aztán mikor sikerült beszerezni néhány chilei meg új-zélandi palackot, egycsapásra megváltoztak a dolgok és főleg utóbbiaknak kifejezett kedvelője lettem. Főleg nyáron, melegben. Ahogy telt-múlt az idő, a fajta kevésbé hedonikus, inkább precíz és ásványos, általam szintén nagyon kedvelt változataival is sikerült egész nagy példányszámban összefutnom: a loire-i borokkal. A harmadik, személyesen preferált sauvignon-os vidék Bordeaux, innen sajnos a mai napig nagyon korlátozottak a tapasztalataim. Ezúttal mindhárom területről vásároltam egy-egy palackot, és egymás mellett kóstoltam őket.

Domaine Chauveau: Pouilly-Fume Les Croqloups 2011.:  12 hektáros családi birtok bora, fahordót nem látott. Halvány citromszínű. Kifejezetten visszafogott illat (később sem nagyon nyílik), lime, grapefruit és leginkább füstös-kovás mineralitás. Alig közepes test, az illathoz hasonló aromakészlettel, egyértelmű ásványossággal. Szerkezetileg megfelelő, talán kicsit savhangsúlyos, de még nem zavaróan. Szédületes mélységek nincsenek benne, a savak nem képeznek egy precíz, szilárd gerincet, mint az innen kikerülő nívósabb borok esetén. Ettől függetlenül szívesen ittam, szárazabb húsú grillezett tengeri hal mellett szépen muzsikált. Valahol 5 és 6 pont között, talán előbbihez közelebb. $25.  

Brancott Estate: sauvignon blanc „B” 2011.: A marlborough-i birtok válogatásbora, acéltartályos erjesztéssel készült és értelemszerűen csavarzárral látták el. Világos citromszínű. Közepesen intenzív illat, zöld citrusok, licsi, fekete ribizli, minimális vegetalitás. Közepesen telt korty, finom gyümölcsös zamatokkal. Szerkezetileg is rendben van, nem tudok belekötni, nincsenek élek, oda nem passzoló részletek. Ugyanakkor kicsit unalmas és egysíkú, elmarad a legjobb általam kóstolt új-zélandi sauvignon-októl. Az előzőhöz hasonlóan 5 és 6 pont között. $28.

bancott&PF2011.jpgChateau Carbonnieux: Blanc 2009. A pessac-leognan-i pincészet  bora 10 hónapot töltött fahordóban (30% új) palackozás előtt. A bort adó tőkék átlagéletkora 30 év. Kicsit csaltam, mert ebben a borban az itteni szokásoknak megfelelően némi semillon is van, dehát annyi baj legyen...Világos aranyszínű. Közepesen intenzív, tetszetős illat: érett trópusi gyümölcsök, vaj, grillázs, méz, akár, mint egy édes Sauternes illatjegyei. Egészen telt korty, vastag, sima tapintatú, illesztésmentes alkotókkal. Az íz is nagyon gazdag, gyümölcsös, de a hordós érlelés aromái is markánsan megjelennek. Szerkezetileg nem kimondottan mély, vagy fókuszált, inkább a kerekség, gazdagság és krémesség jellemzi, kicsit szétterülős savakkal. Hosszú, élvezetes lecsengés. Szép bor, magabiztos 6 pont, $50. 

carbonnieux2009.jpg  

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr915469040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.08.21. 08:09:04

ambivalens érzéseim vannak, Norbi. irigyellek a bő 100$ ráfordításért/nem irigyellek az 5-6 pontos borokért.

valahol 4-5 potot érhet szerintem minden évben a Nyakas SB cirka 7$-ért, amit minden évben kipróbálok és tavaly óriási meglepetés ért, mert a 2010-es verzió legalább 6 pontos volt, másfél év tárolás után. sztem a 2011-essel nem lesz ilyen szerencsém, mert nagyon más volt az évjárat, de azt is tárolom.:-)

viszont ami fontosabb: jutottál valamiféle konklúzióra? megvennéd/nem vennéd meg újra? maradt még olyan terület/pincészet, ahonnan érdemes lenne SB-t próbálni?

töppedt 2013.08.21. 16:00:45

Amikor még volt ez a blog, vittem egy Kaló 2007 Sauvignon blanc-t Neki. Ízlett. Nekem is.
Még van belőle ha legközelebb hazajössz megihatjuk:)
albertgazda.blog.hu/2011/05/08/kalo_imre_sauvignon_blanc_2007

pardi norbi · http://borrajongo.blog.hu 2013.08.22. 00:05:40

@szenvedély S.: köszi a kommentet.
Az árakkal és főleg azok országok közti összehasonlításával vigyázni kell. A Royal Tokaji alapfurmintja otthon nagyjából 7-8 dollár (és általában jó vétel), Philadelphiában meg 20. Szóval szinte biztos vagyok benne, hogy az általam kóstolt borok helyi beszerzési ára jóval alacsonyabb, mint amennyiért én vettem őket. Ha az USA-ban a Nyakas SB 12-14 dollár lenne, már nem is tartanád talán olyan jó vételnek:)

A kóstolt borok közül nem szándékozok újabb palackot vásárolni, inkább kipróbálok újakat, vagy ha nem akarok kockáztatni, akkor veszek azokból, amik már többszörösen beváltak. Mindazonáltal nem bántam meg a befektetést, jók voltak a borok és tapasztaltam a kóstolásukkal.

@töppedt: Köszi szépen a gáláns ajánlatot, élni fogok vele. Privátban válaszoltam hosszabban.
süti beállítások módosítása