A Borrajongó

Szentivánéji duhajkodás a Somlón

2013. június 03. 14:00 - akov

Somló aprócska borvidékén járva, a termelőkkel beszélgetve mindig az volt az érzésem, hogy amilyen kicsi a hely, akkorák az ellentétek és a látszólagos érdekkülönbségek. Fogyasztóként értetlenül áll az ember ez előtt, hiszen a termelőnek az volna az érdeke, hogy minél jobb bort tudjon készíteni és minél előbb – lehetőleg minél jobb áron – el tudja adni a teletöltött palackokat. Ez pedig összefogás, termelői eszme- és tapasztalatcsere, közös promóció és stratégiai gondolkodás hiányában elképzelhetetlen. Még 500 hektár is túlzottan nagy ehhez. Ennek megfelelően az utóbbi években Somló mintha megrekedt volna az olykor a Barátok Közt legszenvedélyesebb epizódjait idéző mókuskerékben. Úgy tűnik azonban, most valami változik. Engedjétek meg, hogy szó szerint közöljem Balogh Zoltán (Somlói Apátsági Pince) meghívóját.

somlo.jpg

„2013. június 22-én a Somló-hegyen csapunk egy formabontó bulit.

Amiért formabontó az az, hogy az esemény nem kerül sem a termelőknek, sem a vendégeknek pénzbe. Nem áll újmagyar pályázatosdi az esemény mögött, sem pedig milliárdos ambíciók. Nem szed senki pénzt a pincészetektől, sem pedig fesztiválos karszalagot és idétlen fesztiválpoharat nem tukmál senki senkire.

Egyszerűen elkezdődött a Somlón teljesen magától az, amire sokan évek óta várunk, és amin csendben vagy hangosabban dolgozunk. A somlói bortermelők beszélgetnek, boroznak, ötletelnek és összefognak, ha kell. Nyilván az ilyen reakcióhoz kell egy gyújtóanyag, egy katalizátor. Ez pedig a Félúton borozó és borbolt. Soha még nem volt példa arra, hogy a Somlón egyszerre két tucat borospince tartson fogadóórát. Egy teljesen spontán, úgymond alulról jövő kezdeményezés ez.

Tudjuk, hogy a Somlóra eljönni nem egyszerű, tudjuk, hogy az utak hepehupásak, tudjuk, hogy jellemzően a pince mögötti budiban fogja végezni a dolgát a legtöbb vendég, tudjuk, hogy a szálláslehetőségek korlátozottak és messze vannak a menő borvidékek wellness hoteljeitől. De mindezzel a puritán körítéssel együtt mégiscsak az ország egyik legkarakteresebb borvidékén lehet két tucat pincénél borokat kóstolni és beszélgetni azokkal, akik a borokat csinálják. Mindezt a borivás és a borvidék szépségeinek maga egyszerűségében.

A hupákolásról bővebben itt olvashatsz.

Üdv,

Balogh Zoltán, Somlói Apátsági Pince”

Mit lehet ehhez hozzátenni? A hely önmagában is gyönyörű, nem még borokkal. Spuri a Somlóra! :D

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr155340501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Puskásutcalakás 2013.06.03. 20:31:14

Na, végre, Somló mint borvidék megjelenik!!! Nagyszerű, mert egy nagyon nagy potenciál (nekem Tokaj után következik, és messze a többi nagy borvidék elé helyezem), de együtt gondolkodás, együttes megjelenés, fellépés nélkül ez kevés. Majd most:-) elindulnak a dolgok:-)

Fiskális 2013.06.03. 22:42:50

Bocs, hogy elmenni látszom a nagy hír mellett, de ez a kép gyönyörű:-)

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.06.03. 22:50:30

@Fiskális: köszi. Igen, 2011. márciusában készült. Ha nem saját, mindig odaírom természetesen a forrást.