A Borrajongó

Szepsy-horizontális 2009

2013. február 06. 06:00 - drbarta

2013-01-03 18.45.49.jpg

Tombol a Furmint Február, ideje is már valami témába vágó bejegyzés, így szinte kapóra is jön, hogy eddig még nem sikerült megírni ezt a már bő hónapja tartott, egyébként elég prémium furmint-sort.

Képzeletben tehát utazzunk vissza január elejére, amikoris Norbi barátunk hazalátogatott. Szűkre szabott idejéből csak néhány nap erejéig futotta Szegedre, az is a sokak számára kissé lehetetlennek hangzó január másodikára és harmadikára, amikor még szinte véget se ért a Szilveszter. Nem úgy a hűséges kemény magnak, mely idén is helytállt és a tavalyihoz hasonlatosan két egymás követő napra intéztünk komoly kóstolókat.

A pár hete már megírt szerintem igen fantasztikus Prager Klaus-vertikális után vagyunk tehát egy nappal, frissen eltelítve még az élményekkel, és készülünk szerényen egy úgyszintén impozánsnak ígérkező Szepsy-horizontálissal, azaz készülünk megnézni egymás mellett Szepsy István forgalomba került 2009-es száraz furmintjait.

A Pragerhez hasonlatosan Szomjas Gödénnyel kiegészülve osztjuk meg a kóstolási jegyzeteket, tapasztalatokat.

Birtok 09

drbarta:    Visszafogott illat, eleinte termál-vízen kívül nem sokat mutat, benne kénesnek ható fülledtséggel. Lassan sejlenek fel a háttérben az érett fehérhúsúak kortalan formában. Elég nagy test, jó arányokkal. Krémes konzisztencia, viszonylag telt, de jellegzetesen matt ízek, semlegesebb elegyet képez a gyümölcs, a hordó és az ásványosság. Közepesen tömör struktúra, mérsékelt cizelláltságú savak, közepesnél valamivel hosszabb lecsengés. A végén érződik némi kikandikáló alkoholos melegítés, illetve a cseressége sem tökéletesen integrált, de így is a sor talán legihatóbb arányaival rendelkező bora. Szolid 6 pont. (87)

pardi norbi:   Világos citromszín. Illatban először kellemetlen kénes fülledtség, ez némi szellőztetéssel távozik és előjönnek a trópusi gyümölcsös (érett mangó, papaja) jegyek, finom ásványos aláfestéssel. Közepesen telt korty, gyógyvizes és trópusi gyümölcsös aromák, krémes hordósság. Szép, de nem kiemelkedő szerkezet kissé szétterülős savakkal, komolyabb fókusz nélkül. Lenyeléskor melegít az alkohol, nem kifejezetten zavaró, de billenti az egyensúlyt. Eléri a 6 pontot.

Szomjas Gödény:  Halvány citromszín, nehézkes mozgás, kénes-gyümölcsös-virágos illat, de tetszetős az összhatás. Szájban nagy, szeszes, kerek test, árnyalatnyit édeskésnek hat, őszibarackkal, ananásszal, közepes utóízzel. Egy tetszetős és jól megközelíthető bor,  erős 6 pont.

 

Úrágya 09

drbarta:   Hasonlóképp visszafogottan induló illat. Mumifikált körte, az előzőtől intenzívebb hordóédesség  próbálja maga mögé utasítani a gyógyvizes fülledtséget. A visszakóstolásoknál már valamivel szebb, az utóbbi jegy valamennyit csökkent, míg a gyümölcsök kicsit több színt villantanak meg. Nagy test, olajosan sűrű konzisztencia. Hasonlóképp telt, de populárisabban édeskésebbek az ízek, több hordófűszer. Egy picit több az anyag a kortyközepet tekintve, az ízek is mintha picivel hosszabban maradnának a szájban, de az arányok  nem annyira jók. A savak szélesebbek, lomhábbak, a lecsengés szétterül, az utóízben még több szerep jut az alkoholnak, illetve ezúttal is van benne jócskán cseresség. Szűk 6 pont. (86)

pardi norbi:   Közepes citromszín. Kissé édeskés, mézes-viaszos illat, háttérben meghúzódó trópusi gyümölcsökkel és hordós fűszerességgel. Közepesnél nagyobb test, semlegesebb ízvilág, gyümölcsök háttérben, a virágos-mézes-hordós aromák dominálják. Elegendő érett sav, megfelelő, de nem kiemelkedő szerkezet, különösebb mélységek vagy tömörség nélkül. Az előzővel egy szinten, talán amazt jobban kedveltem a több gyümölcs és kevesebb hordó miatt. 6 pont alja.

Szomjas Gödény:    Halvány citromszín, zárkózott, semleges illat, halványan dereng némi édes alma és őszibarack. Szájban szikárabb, mint az előző bor, nem hat édeskésnek, picit sem, több csere is van, itt is magas a szesz. Ízeiben sem túl közlékeny, bár intenzívebb. Később nyílik, visszakóstoláskor már szinte meggyőzőnek hat. Végül felkúszik 6 pontra, de keveset mutat meg magából. Ahhoz képest, hogy évről-évre az egyik kedvenc Szepsy borom a Nyúlászóval együtt, ezt az alkalmat csalódásnak kell elkönyvelnem. Most is igaz a tézis, amit még egyetlen Szepsy-bor sem cáfolt meg: nyugodtan ki lehet bontani előző nap ezeket a palackokat, akár dekantálni is érdemes jó előre, képtelenek bármennyit veszíteni az értékükből, ellenben sokat nyerhetnek.

Szepsy 09

drbarta:    Sokkal ígéretesebb, szebb az illat, mint az eddigiek esetén. Vastag trópusi gyümölcsösség, főleg mangó, némi papaya, banán, mindez mézes-krémes közegbe ágyazva. Végre direkt örömök! Nagy test, még olajosabb konzisztencia. Teltebb, kedvesebb ízek, színesebb gyümölcsösség, mégis méltóságteljesebb rétegzettséggel. Tömörebb szerkezet, fajsúlyos savakkal megtámogatva, eddigiektől hosszabb és mélyebb a korty. Az utóízben sajnos ismét találunk némi kilógó alkoholt és cserességet, de azért ez már van annyira komoly és szerethető anyag, hogy ne arra kelljen koncentrálni.  Szűk 7 pont. (90)

pardi norbi:   Közepes citromszín. Viszonylag intenzív, tetszetős illat: fehér virágok, érett trópusi gyümölcsök, szép mineralitás. Telt korty, széles aromaspektrum: virágok, mangó, ananász, érett kajszi, édesfűszerek (szegfűszeg, vanília). Az előzőektől szebb szerkezeti felépítés, de (lehet csak a Klausok után egy nappal) nem érezni komolyabb tömörséget vagy kortyközépi fókuszt. Szép bor, komoly koncentráció, kicsit több eleganciával magasabb értékelést is kaphatna. Eléri a 7 pontot.

Szomjas Gödény:   Közép-mély citromszín. Intenzívebb és gazdagabb illat. Sült alma, szegfűszeg, pici birs. Szájban nagy, kerek, szeszes, tartalmas. Ízében is sült alma és fahéj, de különösebb fókusszal és koncentrációval nem rendelkezik. A végén érezhető egy pici cseresség. Van utóíze is, elég hosszú, 7 pontos anyag. Visszakóstoláskor még inkább meggyőző.

Urbán 09

drbarta:    Ismét visszatérünk a kénesnek ható gyógyfürdős vonalhoz. Nehezen és messze nem elégségesen szellőzik ki órák után se. Mellette azért megfigyelhetőek gyümölcsfoszlányok,  sok ásványosság, némi füstös-toastos hordójelenlét. Szájban nagy testű ismét, de eddig a legizmosabb a korty. Semleges ízekkel kitöltött, a savak magasak, feszesek, az eddig leginkább fókuszált a kortyközép, elég hosszú a lecsengés. Az ígéretes szerkezeti pluszt viszont teljesen felülírja, hogy az utóízben ezúttal nem csak kilóg, hanem határozottan perzsel az alkohol, a cseresség is még zavaróbb, mint eddig bármikor.  Nagyon nehéz értékelni. Tulajdonképpen mindenki eldöntheti, hogy eredendően mondjuk  hét pontból mennyit szokott levonni, ha az egyensúly hiánya már nemcsak esztétikailag zavaró, hanem jelentősen visszaveti a fogyasztási élményt.

pardi norbi:  Közepes citromszín. Az előzőhöz hasonlóan megnyerő illat: gyümölcsök, virágok, szép hordós jegyek, visszafogott ásványosság. Nagy test, az illathoz hasonló aromákkal. Sajnos itt sincs tökéletes egység, vagy szerkezeti bravúr. Érettek ugyan a savak, de nem integráns részei a bornak, az alkohol pedig elég durván kilóg. Étel mellett könnyen lehet, hogy nagyobbat szólna. 6 pont.

Szomjas Gödény:    Halvány citromszín, itt is zárkózott az illat. Eleinte szúrósan kénes és tojásszagú, ami 2x áttöltve eltűnik. Szájban kevésbé lekerekedett savak, a végén halvány cserzés, ízében édes alma, édesfűszer, sok szesz, de jobb koncentráció, egy fiatal, semleges, de igen jó bor. 7 pont.

 

Szent Tamás 09

drbarta:   Kicsit zártabb az illat, mint emlékeim szerint, de azért az immár jellegzetesnek mondható fülledtség mellett határozottan jelen vannak az érett fehér húsú gyümölcsök, ismét ásványos-füstös jegyek által kísérve. Van benne mélység, sejlenek a szunnyadó tartalékok. Szájban tényleg szép. Nagy, de tulajdonképpen a tartalommal teljesen arányos test. Rétegzetten vonulnak a vastagon gyümölcsös, ásványos, hordófűszeres  ízek. Komoly intenzitás, és ami sajnos ebben a sorban egyáltalán nem magától értetődő, ez a bor tényleg finom, vannak zamatok. A közép sűrű, van erő, van fókusz, a tartalmak szép hosszan bontakoznak. Az egyensúly itt se makulátlan, az alkohol magas, illetve szintén van integrálatlan cseresség, de itt van annyira mély tartalom mellettük, hogy azt lehet mondani elférnek. Komoly bor, magabiztosan a sor legjobbja, de most nem szólt akkorát, mint nyáron. 7.5 pont. (92)

pardi norbi:   Közepes citromszín. Illatban kiemelkedően ásványos, minden más aroma (érett körte, trópusi gyümölcsök, hordófűszerek) csak emögött húzódik meg. Mély, öblös korty gazdag aromavilággal: trópusi gyümölcsök, körte kompót, fahéj, vanília, ásványok. Érett savak, szépen bontakozó fókuszált kortyközép, stabil szerkezet. Kicsit itt is magasnak éreztem az alkoholt, de sokkal közelebb van az egyensúlyhoz, mint az Urbán. Szép bor, 7 pont.

Szomjas Gödény:    Közepes citromszín. Zárkózott, picit szúrós illat. Ízében édeskés, őszibarackkal, fahéjjal, szegfűszeggel, magas a szesze, finom és diszkrét a hordó cserzése a végén. Egyértelműen koncentráltabb és intenzívebb anyag, kiemelkedik a sorból. Erős 7 pont.

Gondolatok

drbarta:    Sokat vártam és nem voltam makulátlanul elégedett a sorral. A pontok ezt valószínűleg alig tükrözik, hiszen az első végigkóstolás tanulságai alapján születtek, amikor szinte csak az értékekre igyekeztem koncentrálni, de megmondom őszintén, a visszakóstolásokra már annyira le voltam terhelve ettől az 5 bortól, hogy egyikhez se tudtam felhőtlen örömmel közelíteni. Az egyensúlyok nem igazán voltak a helyzet magaslatán, többé és kevésbé kilógó alkoholok, cserességek gyakorlatilag mindegyik tétel esetén. Nehezen befogadható, órák után is érezhetően fülledt illatok, a Szepsyt és a Szent Tamást leszámítva semlegesnek ható, nem túl sok zamatot nyújtó ízképek.  A hordó mindegyik esetben meghatározó, a szerkezetek pedig  csak a tízezer forint fölötti palackárú tételektől fogva kezdenek el tiszteletet kivívni. Lehet, hogy csak az előző napi Prager-vertikális tette túl magasra a lécet, de ez nem változtat azon, hogy ezek a borok úgy átlagosan nézve nálam több kategóriával, lényegében minden elemükben jelentősen elmaradnak a Klausoktól. Nem akarok sokat dohogni, átlagon fölüli borokat ittunk klasszis áron, és néhány klasszis szintű bort is világklasszis áron.

pardi norbi:     Vegyes érzéseim vannak a kóstolt borokról. Egyfelől érződik rajtuk, hogy nagyon komoly anyagot szüretelt a borász, viszont jelenleg nem nyújtják azt, ami potenciálisan bennük van. Visszatérő probléma volt a kilógó alkohol és, - bár ez ízlés dolga - a jelentős fahatás (mondjuk komolyabb újvilági chardonnay-kat kóstolva a fásság kifejezés új értelmet nyer). Két-három év múlva érdemes lesz újrakóstolni őket, hátha addigra a termőhelyi karakter kerül előtérbe, amit a borok zöménél most is vártunk volna.

Szomjas Gödény:   Úgy érzem szellőztetési mániám kifejezetten jól passzolna a Szepsy-borokhoz. Úgy tűnik csak az Úrágya lógott ki lefelé a sorból, a többi bor 6-7 pont körüli szereplése nem jelent kifejezett csalódást. A Szepsy volt ezúttal a legkedvesebb bor, a Szent Tamás viszont magasan kiemelkedik a sorból. Nem futnak nagy formát jelenleg ezek a borok, eléggé zárkózottaknak tűntek, az igazi szépségüket nem mutatták meg. Azt sejtem, hogy nem mostanában érdemes rájuk nyitni, de ha mégis, akkor szellőztessük meg őket bátran.

 

 

 

20 komment
Címkék: tokaj furmint szepsy

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr485060231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.02.06. 18:08:31

Hm, egy friss adalék Niklas barátunktól. Nála jobban muzsikált:

winevirtuosity.com/uragya/

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.02.06. 18:18:48

@drbarta: nagyon kemény vélemények, szerencsére egybehangzóan!

részben állandó vesszőparipám - az ár/érték szempontjából, másrészt a mindenféle problémák (még ha hasonlóak voltak), akkor is elkedvetlenítenek. nem várom, hogy több évtizedes wachaui borkészítési előnyt hozzanak be a tokaji borok gyakorlatilag egy évtized alatt, de versenyképességet igenis vártam.

egyre erősebben érzem, hogy nagyon óvatosan kell bánni a 4.5-5.000 huf fölötti tokaji borokkal, mert nem tudják visszaadni (és akkor 10-15 év távlatából még nem is vizsgálhattuk őket!) azt a 20-30 € körüli értéket, amit egy wachauitól ennyiért megkapunk. itt a szakértők biztosan tudják, hogy egy Jamekben vagy egy Pragerben 10-15 év biztosan van, Knoll és FX. Pichler pedig - ha nagy hiba nem történt a tárolásban (vagy egyéb) - biztosan, hangsúlyozom: biztosan kibír 20 évet palackban.

ehhez képest a vezető tokajiak ára majdnem ugyanannyi!!!

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2013.02.06. 19:15:39

@szenvedély S.:
Mivel a "nagy tokaji száraz" újkori története még csak 13 éves, ezért senki nem tud biztosat mondani a 20+ éves palackos tárolásról, de ez alapján 12-t biztosan tudnak :)
borrajongo.blog.hu/2012/09/25/uragya2000

Szomjas Gödény · http://szomjasgodeny.hu/ 2013.02.06. 19:48:01

@szenvedély S.: a fene se tudja, a klaus nem hiszem hogy egy reprezentatív wachaui. inkább egy hosszas munkával kikeresett igen kiváló példány. persze ezt elmondhatjuk szepsy mester borairól is.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.02.06. 21:01:35

@Szomjas Gödény: @rszabi:

példákat fogalmaztok meg, de jó és rossz példák mindig akadnak, nem ez a lényeg és nem ez a problémám. biztosan rosszul fogalmaztam, de gáz, hogy ha mondjuk 18-22 €-ért megvesz vki egy wachaui nem a legelső vonalból, hanem mondjuk közvetlenül utánuk - a példa kedvéért mondjuk Josef Jamek - egy borát, akkor ezért a cca 6.000 huf-ért nemcsak egy jó bort veszel, hanem az ELTARTHATÓSÁG BIZTONSÁGÁT IS, mondjuk legalább 10 évre és ez a termelőkre ebben az árkategóriában 80%-ban igaz!

amiről én beszélek, hogy ennél a kb 20 €-nál jóval több pénzért nemhogy nem biztos, hogy jó bort kapsz Tokajban, de a minőségi garanciát sem, hiszen vagy a bor nem tudja, vagy mi nem tudjuk - egyelőre -, hogy a nagy tokaji száraz tudja-e.

röviden: amint az elemzésből is kiderül, egyes tokaji borok árazását tartom itt-ott messze aránytalannak.

(ebből a szempontból tökmindegy, hogy a 2000-es Királyudvar Úrágya éppen ellenpélda vagy mi a helyzet a Klaus-szal.)

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2013.02.07. 06:01:53

@szenvedély S.: Egyrészt részben egyetértek Gödénnyel, a minta nem reprezentatív. Mint már többször elmondtam, a Klaus szerintem valami speciálisan kiemelkedő dolog. Úgy gondolom sok olyan igen veretes wachaui sort is lehetne produkálni,beleértve Knoll, Jamek, Alzinger, Rudi Pichler top borait, illetve FX-től és Hirtzbergertől az árban megfelelőeket, mely hasonlóképp jelentősen elmaradna a Klausoktól. Az én privát véleményem szerint nagyjából 2-3 bor lehet Wachauban amit mellé lehet rakni, de már többször jeleztem, hogy nekem konkrétan ez a kedvencem.
A Szepsy szárazakról én ugyanezt nem tudom elmondani tokaji viszonylatokban. Évek óta érzem, hogy gyakrabban tisztelem, mint szeretném őket. Mások a kedvenceim na, annak ellenére, hogy konkrétan a Szent Tamást ma is a legnagyobb száraz-anyagnak tartom a borvidéket tekintve. Illetve többször elgondolkoztam, hogy mi lehet az oka, hogy a Mester szárazai gyakran ilyen nehezen befogadhatóak, addig az édesek minden kétséget kizáróan eszméletlen finomak, egyensúlyosak, képtelenség nem szeretni őket.

Másfelől egyetértek veled. Annak ellenére, hogy nagy rajongója vagyok Tokajnak, és egy csodának tartom, hogy alig több, mint tíz év alatt mennyi tényleg szép és érdekes száraz tétel született ott, még korainak tartom én is, hogy így megszaporodott a 20 Euro környéki és feletti tételek száma.

loading 2013.02.07. 09:51:25

@drbarta: Ha nem haragszol, egyetértek a "Évek óta érzem, hogy gyakrabban tisztelem, mint szeretném őket" mondatoddal. Ez jól kivehető a borleírásod és a pontozásod közötti "diszharmóniából". Más termelők 1,5-2 ponttal kevesebbet szereznek ilyen jellemzőjű boraikra.
Én magam nem szeretem a száraz borait: élményben eddig mindig csalódást okoztak. Az árak az én szempontomból túlzóak. És egyetértek szenvedély S-sel, nem meggyőzőek az eltarthatósági kilátásai: sajnos 2-3 éves borai közül is elég sokat kellett megbuggyanás miatt kiönteni. Az ok engem kevésbé érdekel: az ő neve szerepel a palackon, neki kell biztosítania az összes befolyásoló tényező hibátlanságát.

Azzal is egyetértek, hogy egy útkeresésnek vagyunk részesei, amelyben vannak jobb napok és döccenők. De hagy mondhassuk el ezt, és ne kelljen csendben bólogatnunk, ha valami nincs rendben.

pecz 2013.02.07. 10:43:08

Ha a szerző tudja, hoyg a 09-es Szepsyk kénesek, akkor miért pont a 09-es sort kóstolja?
Én bízok benne, hogy a 09-es Szepsyk még jobbak lesznek majd, idő kell nekik. Most lehetett volna azért hozzákóstolni egy 07-es Nyulászót, vagy egy 11-es akármit.
Egyébként a 09-esket tavaly szeptemberben egy Szepsy borvacsorán kóstopltam. Nagyon zárkózottak voltak, nem tetszettek. Néhány üveggel be is szereztem belőlük, de eszem ágában nincs kinyitni egyelőre.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.02.07. 15:21:24

@loading: nekem nem csak a mesterrel van problémám. más termelőknél is megfigyelhető, hogy nem mindegyik bor eltartható. a legutóbbi ilyen vitát éppen a DZ-féle Veres Furminttal kapcsolatban olvastam, ott sem volt egyöntetűen lelkes mindenki, mindössze egy évvel a nagy sikere után. valószínűleg - valamiért - túlságosan is palackfüggők a borok. az biztos: nem egyenletesen teljesítenek. és eltarthatóságban nem érik el a wachauiakat.

@drbarta: sajnálom, ha nem egyértelműen fogalmaztam: amit írok, semmi köze a Klaushoz! azt, hogy a ti véleményeteket mennyire befolyásolta, hogy előtte egy nappal kóstoltátok, nem tudom lemérni.:-)

sejtem, melyiket tartod ár/értékben a legjobb tokaji száraznak és valószínűleg egyetértünk. relatíve már az is sokba kerül, de most tesztelem, hogy hosszabb ideig eltartható-e, mint a "tokaji nagyok" borai.:-)

@pecz: inkább az a kérdés, hogyha 2 év múlva újra visszakóstolják a 09-eseket a mostani hepe után hupa jön-e, vagy megint hepe?

utóbbinál nem lennék a helyedben...

pecz 2013.02.07. 15:36:56

Még a 2005-ös Szepsyk is megjavultak, szépek lettek néhány év alatt. Akkor jóízűen meg is ittam őket, talán még egy Szt. Tamás-om van. Szerintema 09-es borok is jók lesznek majd.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.02.07. 15:46:26

@pecz: 2012-ben 2x is voltam Istvánnál: január, ill. április. Minden bor kifogástalan volt, sőt. Ugyanakkor olvasva a fentit elfogadom, hogy a Szepsy borok sokszor reduktív karaktert mutatnak, és elég nehézkesek is a magas alkohol és az almasav bontás miatt. A hosszabb szellőztetés mellett érdemes lehet hidegebben kóstolni a Szepsy szárazakat.

demisec · http://thepit.blog.hu 2013.02.08. 09:36:10

@akov: Utolsó gondolataiddal teljesen egyetértve ilyenkor mindig az a kérdés fogalmazódik meg bennem, hogy jó-e az, ha egy bor ennyi feltételt szab a fogyasztoja fele? Értem, hogy jobb lesz a bor szellozve, szerintem is elegansabbak hidegen, bár engem a tegnapi túlhutott 11-esek se igen győztek meg, egy ideig én is hittem abban, hogy az évek is segítenek, de egy átlag fogyasztó így nagyon kevés esélyt kap, hogy a pénzéért megkapja a hőn áhított Szepsy-élményt. Vakkostolokon ez valamiért gyakran elmarad (s akkor jön ismét a fejvakaras: szellőzés, hűtés, palackerleles?).

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.02.08. 15:59:47

@demisec: érdekes gondolatot vetettél fel. sztem olyan verseny van a világ borai között, hogy egy bor nem engedheti meg magának, hogy csak 11 fokon, Mád 50 km-es körzetén belül, 21 és fél óra szellőztetéssel legyen - no nem tökéletes, hanem normálisan iható!!! főleg ennyiért!

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2013.02.09. 07:01:43

Elnézést a kései reagálásokért, de most jutottam némi időhöz.
@loading: Azért én a "tisztelem, mint szeretem"-et nem úgy értettem, hogy a termelő nevét nagyra tartom, és az egyébként gyenge bor ezért kap magasabb értékelést, hanem úgy, hogy érzem, hogy vannak pontban díjazandó értékek a borban, de összességében mégse az én stílusom. Szerintem jelentős különbség. Azért szerintem minden tisztelet mellett is úgy érzem szorult elegendő egészséges kritika a posztba a pontoktól függetlenül is. :)

@pecz: "Ha a szerző tudja, hogy a 09-es Szepsyk kénesek, akkor miért pont a 09-es sort kóstolja?" Ezt nem tudom értelmezni. Hol írtam, hogy én olyat, hogy tudom, hogy kénesek? Miért ezt a sort kóstoltuk? Erre voltunk kíváncsiak :)

@szenvedély S.: @demisec: Egyetértek veletek. Mint egy másik poszt alatt kifejtettem nem hiszek túlzottan a túl sok előkészület és a napokig tartó szellőztetés hatalmas erejében. Nálam az a tapasztalat, hogy egy több óráig tartó, többszöri visszakóstolást engedélyező kóstoló elegendő arra, hogy megtudjuk jelenleg mi van a palackban.

shiraz 2013.02.10. 13:02:33

@pecz:
egy komoly bor 2 éves korában is komoly meg 12 éves korában is.
egy nikolaihof ha már wachaunál tartottunk tujda ezt.

Szomjas Gödény · http://szomjasgodeny.hu/ 2013.02.10. 21:14:32

@shiraz: Sok mindent meg kell még értenem, és a Nikolaihof is pont közéjük tartozik. Egyikben sem éreztem sosem komoly átütő erőt, fókuszt, hosszt, koncentrációt. Tudsz esetleg pár konkrét példát mondani, ahol tökéletes nyilvánvalóan megmutatkozik ez a nagyság? (Vagy minden boruk kiváló és figyeljek jobban?)

shiraz 2013.02.11. 11:29:20

@Szomjas Gödény:
szerintem minden boruk kiváló, de íme két ajánlat:
Gruner Federspiel In Weingebirge 2011
Riesling Smaragd Vom Stein 2009
majd mesélj ha kóstoltad őket :)

Szomjas Gödény · http://szomjasgodeny.hu/ 2013.02.11. 12:17:37

Köszönöm, majd igyekszem figyelni rájuk! Tavaly voltak a VinItalyn, a Vom Stein talán ott is szerepelt, de a Klausok most kicsit összerázták a boros tájképem :)