A Borrajongó

Szentesi 2012 - vörösborok

2012. november 16. 06:00 - akov

A Szentesi Pince készülőben levő fehér borait bemutató poszt után most rátérek a 2012-es vörösökre. A teljes felhozatalt eddig két ízben kóstoltuk meg, most a november 4-i jegyzeteim következnek. A nagyrészt ismert fehérszőlők boraival összehasonlítva a vörösök között igencsak sok, számomra teljesen ismeretlen fajtából készült bor idén. Pont ezért megy élményszámba ezek ízlelgetése, a jövőbeli potenciáljuk méregetése. Úgy tűnik, hogy a fajták egy része könnyeden tréfás, de egyedi és izgalmas bort fog adni. Ezek valószínűleg nem, vagy csak korlátozottan lesznek alkalmasak palackos érlelésre. Természetesen nekik is megvan a saját szerepe, leírni semmiképpen sem kell őket. A fajták egy másik része viszont igencsak komoly potenciállal kecsegtet. Persze bebizonyosodhat még ezek ellenkezője is, de a jövő zálogát is rejthetik. És nem csak a Szentesi Pince számára. Pont ez izgalmas az egészben.

voros_hordo.jpg

Kék Bajor

Üvegballon. Silleres szín, fáradt pirosba hajlik, egy öregebb pinot noirt mintáz. Virágos, fűszeres, piros bogyósok lekvárjaival és aszalványaival. Közepes test, közepes sav, kevés tannin, elég zamatos, az illatban detektált piros bogyósok lekvárjaival és aszaltjaival. Közepes lecsengés, kerek, jól iható. Nagyon érdekes, egyedi karakter. A legnagyobb valószínűség szerint friss bornak való.

Feketefájú Bajor

Üvegballon. Hasonló szín, mint a kék bajornál. Visszafogott illat, piros bogyós lekvárokkal, eperrel, fakéreggel. Kóstolva fűszeres, szikár, aszalt gyümölcsökkel. Közepes sav, közepes tannin, közepes lecsengés. Jól iható, szintén egyedi karakter. Primőr bornak való lehet ez is.

Fekete Muskotály

Üvegballon. Silleres szín. Határozott, de nem túl erős vagy gejl módon muskotályos illat, amihez szőlő, eper és málna vegyülnek. Vicces illat vörösbornak, de mivel természetesen erjedt, nem pacsulis és nem kelt undort. A közepesnél teltebb, szőlős, muskotályos, piros gyümölcsökkel. Könnyed és tiszta. Nyelni való.

Tihanyi Kék

Üvegballon. Világos szín, átlátszó, amolyan „pinós”. Fűszeres illat, fakéreggel, piros bogyósokkal, hűvös fekete borssal és valami kis zöldes karakterrel. Elegáns, vonzó. Közepes test, fekete bors, a közepesnél magasabb sav és alacsonyabb tannin jellemzik. Finom, hosszú utóíz, kis magos kesernyével. Nagyon egyedi karakter, már egy hosszabb lecsengéssel, mint az előzőek. Talán palackos érlelésre is való.

Pinot Noir

Sokadik töltésű francia hordóból kóstoljuk már. Világos szín – végre, mondja a Gazda! – már áttetszőre tisztult le. Illata virágos, egy pici fa máris érezhető rajta, piros bogyósok vezetik. Jó sava van, a közepes-magas tartományban játszik (ne feledjük, hogy bőven az almasav lebomlása előtt járunk!). Friss, finom, jó szerkezetű, fűszeres, jól fókuszált, roppanós piros bogyósokkal. Közepesnél több tannin, hosszú lecsengés. Ebből valami komoly lesz!

Hajnos Kék

Még héjon van. Nagyon borszerű, már tiszta, élénk színű. Kék virágos illat, friss gyümölcsökkel. Testes, fekete bogyósok és meggy vezetik, friss, a közepesnél több tanninnal és egy jó adag almasavval. Tiszta, már szerkezetre is szép, hosszú lecsengéssel. Az idei év egyik meglepetése. Több mint egyszerű bor.

ballonok_1.jpgLaska

Üvegballonban van. Finom virágos illat, fűszeres, friss, főként meggyel, földdel és fakéreggel, vegyül bele kevés aszalt gyümölcs is. Telt, nagyrészt fekete bogyósok lakják, érett meggyet és szedret idéz. Kevés piros bogyós gyümölcs teszi érdekesebbé. Már most jó szerkezetű bor, nagyon hosszú lecsengéssel. Nem olyan tömör, mint egy cabernet sauvignon, de letagadhatatlanul bordeaux-i szerkezet. Potentát, friss és nagyon-nagyon jó. Ez nem meglepetés, a korábbi kísérletekben már megmutatta karmait a fajta.

Csókaszőlő

Hordóból kerül elő. Elég sötét szín, még nem tisztult le. Illatában piros és fekete bogyósok egyaránt vannak, talán a meggy a legjellemzőbb. A közepesnél teltebb, abszolút cigánymeggyes, marha jó savval, fűszerekkel, a közepesnél több tanninnal. Jól fókuszált, nagyon hosszú. Remek bor lesz.

Kadarka 2012

Hordóból. Közép rubin szín. Illatában rózsa, piros és fekete bogyós gyümölcsök. Kadarkához mérten testes és tartalmas, a közepesnél több tanninnal és savval, fekete bogyósokkal, meggyel, szederrel és aszaltakkal meg földdel. Nagyon hosszú. Kiváló.

Merlot (Pázmánd, 1-es függöny)

Hordóból. Finom, egyenes, vonzó illat, leginkább szedres és más fekete bogyósokkal telített. A közepesnél teltebb, sok savval, fekete bogyósokkal, szederrel. A tannin a magas szintet ostromolja, közepes szemcseméretű textúrát ad. Nagyon hosszú. Remek bor lesz.

Kékfrankos

Hordóból. Sötét szín, de már szinte letisztult. Illatban rózsa, szeder, meggy és aszaltak, pici fa is érezhető már. Nagyfokú tisztaság, rendkívül vonzó. Telt, sok citromos érzetű almasavval, a közepesnél több tanninnal. Friss, szedres, nagyon hosszú. Több mint ígéretes!

Cabernet Sauvignon (Pázmánd)

Még héjon van, pötyög, hamarosan préselni kell. Édeskés illat, friss és aszalt fekete bogyósok, virág. Testes, aszalt meggyes, nagyon sok tanninnal és savval. Lehengerlő sűrűség, nagyon hosszú lecsengés. A tannin sok és keserű.

Cabernet Franc (Nadap)

Még héjon van. Virágos, szedres, mély és intenzív illat, édeskés hatású, csak kevés aszalt gyümölcs van benne. Testes, magas savval, citrusos almasavval, kemény tanninnal. Koncentrált, friss és aszalt gyümölcsökkel, nagyon hosszú.

Cabernet Sauvignon (Pázmánd) + Cabernet Franc (Sukoró) + Merlot (Pázmánd, bakművelésű)

Együtt pihennek egy 225 literes hordóban. A cabernet rész kb. 140 litert tesz ki. Finom, tiszta illat, igaz visszafogott, de vonzóan csokira és fekete bogyós gyümölcsökre emlékeztet. Testes, a közepesnél több savval, sok tanninnal. Elég kerek, friss szeder és kevés aszalt gyümölcs adja a karakterét. Fókuszált, nagyon hosszú. Lehengerlő.

Tarcali Kék 2012

A cabernet fajtáknál is később hajlamos érni, ezért még héjon van. Elég friss illat, virággal, földdel, szederrel, meggyel és más fekete bogyósokkal. Testes, friss, meggyes, szedres, fűszeres. Jó sava van, a tannin nem kevés, de mérsékeltebb, mint a bordeaux-i fajtáknál. Fókuszált korty, nagyon hosszú lecsengés. Az idei év másik meglepetése!

pv.jpgPetit Verdot

Héjon ázik, egy kevés cukor dolgozik még benne. Virágos, meggyes, fekete bogyós gyümölcsökkel, fűszerrel. Friss. Kóstolásra kőkemény a bor, egy igazi acélökölként súlyt le. A kesernyés tannin mellett fekete bogyósok vezetik, szeder és cigánymeggy. A sav természetesen nem kevés. A lecsengés viszont nagyon hosszú.

Most így állunk. Sok-sok ígéret és kincs pihen a hordókban és a kisebb-nagyobb üvegballonokban. Az újabb kóstolás előtt pár hónap türelmet kapnak. Egy biztos, a 2012-es évjárat a Velencei-tó körül nem tűnik rossznak. A borok zamatosak, jó a savuk, hosszú az utóízük és talán az alkoholok sem igen szálltak el. Egyik-másik fajta teljesítménye még a Gazdát is kifejezett meglepetésként érte. Természetesen a magam részemről nem vonnék le messzemenő következtetéseket, hiszen még annyi minden megtörténhet. A kilátások jók, érjenek csak, tisztuljanak a borok. Az idő közben gyorsan pörög, lassan itt a Karácsony, így ideje más munkákra koncentrálni.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr304901865

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner.Bor blogajánló 2012.11.17. 11:42:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner.Bor blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kegyetlenkirály 2012.11.16. 06:54:01

Jó reggelt ! A Laska és Tarcali Kék fajtákról lehet még tudni valamit ?! Szülők ,szedés időpontja ,fok ,..stb ?

akov · http://borrajongo.blog.hu 2012.11.16. 08:14:16

A szüretről itt írtam (Laska).

borrajongo.blog.hu/2012/10/09/szentesi1_szuret

Laska: régi magyar fajta, szerintem senki nem elemezte a szülőket.

Tarcali kék: ez valami magyar keresztezés, a Tarcali Kutatóból. A cabernet után lett leszedve, talán 1 héttel.

Bodomi 2012.11.16. 09:17:59

Becsülöm ám, hogy ennyi magyar fajta van a sorban. Mármint azt, hogy nem csak világfajták, hanem helyi jellegűek.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2012.11.16. 09:23:04

Nagyon durva fajtaválaszték. Még ha egy részük házasításra kerül is, megéri ennyi mikrótétellel megjelenni a piacon (OBI engedélyeztetés, adminisztráció..), vagy ezeknek egy része nem kerül kereskedelmi forgalomba?

akov · http://borrajongo.blog.hu 2012.11.16. 09:37:02

@rszabi: Kiserlet. Nem kerulnek forgalomba. Egyedul a csokabol van ertelmezheto mennyiseg.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2012.11.16. 09:39:38

@akov: Köszi. Ha lesz majd lehetőséged végleges formájában kóstolni ezeket a különlegességeket, akkor nagyon kíváncsi lennék a részletes elemzésedre, pontszámokkal.
süti beállítások módosítása