A Borrajongó

Tokaji hétvége II. Balassa István és a Szent Tamás Pincészet

2012. szeptember 26. 06:00 - drbarta

DSC_0330.JPGSárospatakról Mádra vezetett utunk. Itt Balassa Istvánnal találkoztunk, aki a saját boraiból és a Szent Tamás Pincészet tételeiből is hozott egy merítésre valót.

István azon kevesek közé tartozik, akik nincsenek annyira rossz véleménnyel a 2010-es évről. Elmondása szerint a kulcs a megfelelően korán és megfelelő határozottsággal végbevitt növényvédelem volt, ami ha megtörtént, a későbbiekben már kezelhető volt a helyzet. Nem nagy mennyiségben, de szépen beérett, jó savakkal rendelkező alapanyagot szüretelt.

Ezt a sort kóstoltuk:

 

Balassa-borok

Nyúlászó furmint 2010-Tartalmas, élénk illat, érett almával, körtével, kajszival, némi marcipános édességgel és fogpasztára emlékeztető mineralitással. Elég nagy test, telt ízek, sok gyümölcs, jelentős hordó. A savak magasak, dinamikusak, fajsúlyosak, alapvetően dominálják a szerkezetet, de érettek és nem rossz tapintatúak. Gazdag bor, még kissé szertelen egységgel.

Betsek hárs 2010-Tömény illat, sok érett fehérhúsú gyümölcs, méz, virágok, sokféle fűszer. Nagy test, jó arányok mellett telt, hosszú ízek. Cizelláltabb, finomabb savak, jobb egység, csak a legvégén türemkednek ki kicsit a felszínből. Igen szép!

Mézes Mály furmint 2011-Arányaiban fűszeresebb illat, mézzel, fehér és sárgahúsú gyümölcsökkel, ásványossággal. Telt korty, telt ízek. Fajsúlyos, érett, az előzőektől puhább savak, némi cseresség.  Itt is van jócskán tartalom, de még ziláltabb az összkép.

Betsek kései furmint 2010- Kajszi, birsalma, marcipán. Telt, arányos korty. Mély ízek, nem túlzó édesség, kellő strukturáltság, fürge savak. Az egység is rendben. Nagyon jó!

Zéta kései 2010- Trópusi gyümölcsáradat, méz, marcipán. Olajos sűrűségű korty, jelentős maradékcukor, nagyon mély ízek . Áhítja is mindez a 13-as savakat, amely ügyesen át tudja mozgatni.  Hosszú lecsengés, sok vibrálás. Rendkívüli vásár lesz az áráért.

 

Szent Tamás-borok

DSC_0331.JPG 

Mád furmint 2011- Citrusok, körte, alma, érintésnyi ásványosság. Közepes test, tiszta, kellemes ízek, alig közepes lecsengés. Szellősebb szerkezet mellett arányos, egyensúlyos.

Mád hárs 2011-Szintén friss citrusok és fehérhúsúak, érintésnyi virágos-mézes beütéssel. Közepes test, némileg édesebbnek, teltebbnek ható ízek, közepes lecsengés.

Birsalmás furmint 2011- Tartalmasabb illat, a fehérhúsú gyümölcsösség mellett jelentős ásványosság, itt is némiképp fogpasztára emlékeztet. Közepesnél picit nagyobb test, előzőektől karakánabb ízek, valamivel több struktúra. Tiszta, krémes, száraz, lehetne azért tömörebb.

Percze furmint 2011- Hasonló, de kifinomultabb illat. Szájban is érezhető a rokonság, közepesnél nagyobb test, tiszta, finoman krémes textúra. Teltebb, tetszetősebb, de hasonlóképp karakán ásványosságra épülő ízek, tömörebb szerkezet. Nagyon szép!

Szent Tamás furmint 2011- Itt is hasonló bort kell elképzelni, csak kicsit több. Komplexebb illat, nagyobb test, teltebb, még karakteresebb, de hasonlóképp tetszetős íz. Hosszabb, cizelláltabb, hasonlóképp tiszta és egyensúlyos.  Általában nekem sokat megérnek a nüanszok, de ezúttal valószínűleg az előzőt választanám fele annyi pénzért.

Király kései furmint 2011- Kajszi, töppedt szőlő, méz. Telt korty, mély ízek, arányos sav-édesség egyensúly. Szépen strukturált, kellően tömör alapváz. Nagyon remek édes bor, abszolút vállalható áron.

3909 kései cuvée 2010-Mélyebb és komplexebb illat, a kajszi és mézesség mellett több botritisszel, nagyon finom gombássággal. Telt korty,mély ízek, izmos test, dinamikus savak, feszesség. Több és komolyabb, mint az előző, de mégis  kevésbé kerek és bájos történet. Fele annyiért ismét az előzőt választanám.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr454801071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szegediszomelijé 2012.09.27. 18:17:55

Birsalmás Furminthoz nemrég (tegnapelőtt is) volt szerencsém. Értékes bornak tartom, örülök az új szereplőnek:-) Nagyon fiatal, sztem még lesz élvezetesebb.