A Borrajongó

Dominio de Pingus

2012. augusztus 21. 06:00 - akov

Azt hiszem, hogy ribera del dueroi bortúrám már így is túlzóan sok mindennel kényeztetett. Fantasztikus helyeken jártam és fantasztikus borokat kóstoltam. Olyan pincészetekhez sikerült eljutni, ahová nemigen lehet, de legalább is keveseknek adatik meg. Éppen Quintanilla de Onésimo falucska felé tartok és magam sem hiszem el hova megyek. A meleg ellenére vidámsággal vegyes hideg verejtékben fürdök. Teljesen valószerűtlen, hogy a Dominio de Pingusnál várnak engem. Pedig pontosan ez a helyzet. Nem nagyon tudom, mire lehet számítani egy borkedvelőktől ennyire elzárkózó, tulajdonképpen megközelíthetetlen helyen. A világ egyik legdrágább és legkeresettebb borát előállító Dominio de Pingushoz bejutni olyan fegyvertény, amelyhez kevés más pincelátogatás hasonlítható. Amíg ezt – újra és újra – feldolgozom, jöjjön egy kis történelmi áttekintés és képbehelyezés.

sisseckfr.jpg

A birtok alapítója és borásza, Peter Sisseck 1962-ben született Koppenhágában. A borral már szűkebb családi körben is kapcsolatba kerül, de az életre szóló elkötelezettség a Bordeaux-ban dolgozó borász nagybácsinál, Peter Vinding-Diersnél tett látogatással kezdődik. Vinding-Diers a nyolcvanas években Graves-ban megalkotott újhullámos fehérborokkal szerez magának ismertséget.[1] A történet egy apró magyar mellékszállal is kecsegtet: 1990-ben Peter Vinding-Diers Hugh Johnsonnal együtt alapítja meg a Royal Tokaji borászatot. Az ifjú Peter nagybátyja mellé szegődik, a nyolcvanas évek közepén a Château Rahoulnál (Graves) dolgozik, majd egy rövid sonomai kitérő következik (Simi Winery). A kezdeti lépesek után Koppenhágában végez agronómusként, majd a Bordeaux-i Egyetemen folytatja tanulmányait. Sisseck mentorként tekint nagybátyjára és követi őt a Château Landirashoz, ahol hamarosan Vinding-Diers keze alól igen komoly borok kerülnek ki. Peter fiatalkori becenevét is Vinding-Diersnek köszönheti: „A nagybátyám azt mondta, egyetlen családban két Peter nevű borász számára nincsen hely.” – idézi fel Sisseck a Pingus név eredetét.[1]

1990-ben Peter Sisseck Ribera del Dueroba utazik, hogy részt vegyen egy új birtok, a Hacienda Monasterio létrehozásában. Két rossz évjárat után, némileg eltérő filozófia mentén saját vállalkozást alapít, a Monasterionál pedig csak konzultánsként marad.[1] Természetesen elismeri, és igen nagyra becsüli a Vega Sicilia és a Pesquera borait, de ő csak a tempranillo fajtára akar fókuszálni és francia módon, de modern megközelítéssel szeretne bort készíteni. Sissecket szíven találja a La Horra környékén felfedezett öreg tőkés tempranillo ültetvény, amelyet soha nem gyomirtóztak és nem is műtrágyáztak. A gyümölcsre senki sem szerződött le, így 1995 májusában lecsap az az évi termésre. Bárcsak rögtön megvette volna az ültetvényt, mert mikor 1997-ben ajánlatot tesz rá, már tízszeres árat kénytelen fizetni érte.[2]

Az 1995-ös Pingusból összesen 3.900 palack (325 karton) készült. Mikor Sisseck a hordóból kóstolgatta a bort, érezte, hogy valami különleges született. Miután piacra került az első Pingus, hamar szájról-szájra kezdett járni, hogy Ribera del Dueroban új csillag van születőben. Egy olyan modern borról susmorogtak, amely még a Vega Siciliát is megszorítja. „1995-ben a szerencse az én oldalamra szegődött, ez volt az első évem és szuperül sikerült. Jeffrey Davies, egy kis tételekre specializálódott bordeaux-i négociant felfedezte a bort, en primeur-ként forgalmazta és a piac kezdett megőrülni a Pingusért”.[1] Később a Château Landirasnál felkeresi nagybátyját és mintát visz neki. Éppen ott tartózkodik az angol Corney & Barrow kereskedője, Adam Brett-Smith, akinek nagyon megtetszik a bor. Két héttel később a Pingus 1995 Robert Parker asztalán landol. Parker teljesen odavan a borért: „Az egyik legnagyszerűbb fiatal vörös, amit valaha kóstoltam.” – írja 1998-ban és 98 ponttal díjazza a Wine Advocate-ben. „Az árat egy médoc-i szuper másodbirtok szintjére lőttem be, ami be kell vallani, kissé arcátlan. De az ár csak ment fel. Amikor Parker nagyon kedvezően írt a borról, spekuláció tárgya lett. Soha nem terveztem extravagáns árazású bort készíteni. Egyszerűen csak így alakult.” – idézi fel Sisseck a kultbor születésének pillanatát.[1]

A Pingus 1995 további karrierjéhez más véletlenek is hozzájárultak. 1997 különösen fekete év volt Sisseck számára. Felesége elhagyta, tavasszal pedig kemény fagyok okoztak kárt a szőlőben. De mindez semmi, november 27-én aztán tényleg becsapott a ménkű. Egy 300.000 karton bort szállító hajó elsüllyedt az Azori-szigeteknél, fedélzetén 75 karton Pingus 1995-el.[2] Az egész dolog tragikusnak tűnt, az eleve kis mennyiség jó része a tenger alá merült. Peter rossz hangulatát az 1997-es évjárat hátcímkéjén osztotta meg a nagyvilággal.[2] Ebben az évben semmi sem sikerült. A hajótörésről értesülve azonban mindenki Pingust akart, ami egészen 495 dollárig pumpálta fel az árat. Kétségtelen, ez a rendkívüli esemény is hozzájárult az ikonbor kialakulásához.

pingusok.jpg

No, de hogyan is készült a mára a világ legkeresettebb borai közé emelkedő Pingus 1995? „Kezdők szerencséje.” – meséli Sisseck. „Az öreg tőkék és a tavaszi fagyok miatt a hozamok természetszerűen alacsonyak voltak. A pincében egy csomó dolgot csináltunk, ami Ribera del Dueroban nem volt szokásos, a maximumot akartuk kihozni a szőlőből. Egy kicsit untam magam a Monasterionál, mert soha nem volt elég pénzünk. A Pingusnál látni akartam, meddig lehet a tempranillo határait kitolni.”[2] A hozam extrém alacsony volt, 12hl/ha körül alakult, az aprócska terület miatt könnyebb volt a tökéletesre törekedni. Rendkívül gondosan, bogyónként válogatták a termést, majd az erjesztett bor új francia hordókba került.

A siker természetesen nem csak egyetlen évjáratra szólt. Peter ügyesen menedzselte a kincset, amihez hozzájutott és megpróbált egyre jobb bort készíteni. A Pingus hamar Spanyolország legkeresettebb és legdrágább borává vált, hiszen mindenki megpróbált a „Pingus-élményből” részesülni. Néhány év alatt stabilan olyan ikonokat utasított maga mögé, mint a Vega Sicilia vagy a borvidék megújulását elindító Pesquera. Magam is megdöbbentem, amint a közeli Peñafielben, egy kis élelmiszer- és borüzletben 900 Euróért listáztak be egyetlen palack Pingus 2009-et. A régebbi évjáratok tizenkettes kartonjai különböző aukciókon 7-8.000 dolláros áron mennek el. A Robert Parker által 100 pontra adott 2004-es évjárat kartonjáért pedig kb. 12.000 dollárt kérnek el!

Az idők során Sisseck folyamatosan tökéletesítette és alakította az 1995-ben megkezdett munkát. A legnagyobb változások nem a pincében, hanem a szőlőben történtek. A Pingust adó öreg tőkés dűlők 2000 óta biodinamikus művelésben vannak, 2005-től pedig a birtok másodborának (Flor de Pingus) termőterületei is erre az útra léptek. Az egyes tőkéket egyedileg kezelik, hogy a megfelelő balanszot (érettség, alkohol, sav) elérjék. Sisseck minden kétséget kizáróan modern bort készít, de egyértelműen a beavatkozástól mentes borászat híve. Nincs savpótlás, nincs fajélesztő és enzim, de az almasav lebontása is természetesen zajlik le.

A fentiek ellenére pont a Dominio de Pingus vált a „200% új fa” technológiáról hírhedté. Ez annyit tesz, hogy az almasav lebomlását követően ismét új hordóba fejtik a bort. Sisseck erről így vall: „Azért csináltam, mert szimplán úgy éreztem, szükség van a természetes oxidációra. [...] Akárhogy is, nem igaz, hogy mindig 200% fát használtam a Pingushoz. Csak kb. a bor ötöde került megint új fahordókba.”[4] Egyébként is, ezt az egyik dűlő állandóan visszatérő reduktív karaktere indokolta. „Ez a kissé éretlen tanninoknak volt köszönhető, amelyek elnyelték az oxigént. Úgy találtam, hogy ha az almasav lebontása után új hordóba fejtem a bort, akkor nem redukál annyira keményen, innen a 200% új fa címke.”[4] A 2006-os évjárat óta Sisseck folyamatosan csökkenti az új fa mennyiségét. A Pingus 2008 volt az első, amelynél – az almasav lebontását kivéve – csak használt hordókat alkalmazott. Ahogy a tőkék egyre jobb állapotban vannak, és egyre jobban kezelik őket, úgy van szükség kevesebb fára a pincében. A túlzó fahasználat Sisseck szerint „lusta borkészítésre” utal, hiszen minden a „szőlőben dől el”.[4]

Sisseck természetesen nem pihen. Továbbra is a Hacienda Monasterio irányítója. 1999-től a katalóniai Clos d'Agon pincészetnél, 2001-től pedig a ribera del dueroi Quinta Sardoniánál vállal konzultánsi feladatokat. A két Pingus boron túl újabb és újabb projektek körül bábáskodik. Némi küldetéstudattal és az Alonso del Yerro korábbi borászával, Pablo Rubioval hozták létre a PSI-t. A görög ábécé 23. betűjéről elnevezett projekt célja, hogy a Ribera del Dueroban megtalálható öreg tőkés ültetvényeket megmentsék. Míg 1990-ben a borvidéken található 9.000 hektár szőlő mintegy kétharmada öreg tőkés ültetvény volt, a ma telepített 22.000-ből már csak mintegy 4.000 hektár ez a felbecsülhetetlen örökség. Az öreg tőkék megőrzésén túl további cél, hogy a szőlőtermesztőket támogassák és motiválják őket a termelőtevékenység fenntartására. Sisseck és Rubio közel egy évig válogatták a projektbe bevonandó területeket. A PSI első évjárata a 2007-es, a bort a projektre alapított Bodegas y Viñedos Alnardo készíti, természetesen Peter Sisseck és Pablo Rubio felügyeletével.

Sisseck számára Bordeaux az origó. „Mindent Bordeaux-nak köszönhetek.” – vallja be egy interjúban.[3] A szakmai alma materen túl Sisseckre erősen hatottak Bordeaux feltörekvő „garázsistái” is. Mikor a Dominio de Pingust gondolatban felépítette, elsősorban Jean-Luc Thunevin (Château Valandraud) tevékenysége és sikerei inspirálták.[3] Bordeaux azonban nem álom többé, hiszen Sisseck és Silvio Denz (Château Faugères) megvásárolták a Saint-Émilion Grand Cru besorolású Château Rocheyron-t. Az összesen 7,4 hektáros birtokot organikusan művelik, a 40 és 60 éves merlot és cabernet franc tőkék közel 20.000 palack bort adnak. A 2010-ben először elkészített Rocheyronnal Sisseck visszatér oda, ahonnan elindult. De várjunk csak! Nem kísértetiesen emlékeztet ez egy régi történetre, amely valamikor 1995 fagyos tavaszán kezdődött egy addig alig ismert, Közép-spanyolországi borvidéken?

(Folytatjuk. A következő részben sort kerítek a Domino de Pingus rejtelmeinek és borainak bemutatására. Peter Sisseck képét innen vettem el, eredeti forrását nem ismerem. A másik kép a birtok borhűtőjéről készült.)

Irodalom:

[1] Stephen Brook: Interview - Peter Sisseck (Decanter News, 2009. január 30.)

[2] Tim Atkin: Can a bottle of Spanish red be worth £200? (The Observer, 2006. január 22.)

[3] Maggie Rosen: Sisseck of Pingus owes success to Bordeaux (Decanter News, 2009. február 5.)

[4] Adam Lechmere: Pingus to cut down on new oak, says Peter Sisseck (Decanter News, 2012. július 26.)

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr34722317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2012.08.21. 21:34:44

Néhány nappal előtte a Bodegas Aaltonál azt mondták, hogy:
„Spanyolország nagy részén annyira meleg van, hogy képtelenség prémium minőségű bort készíteni savpótlás nélkül. Ez Ribera del Duero-ban is így van, még ha nem is mindenki szeret erről beszélni.”
Itt meg azt hogy nincs savpótlás.
Érdekes kontraszt.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2012.08.21. 23:01:06

@rszabi: Kösz. Valóban ellentmondó a két dolog, sőt a Vega Siciliánál is ue. állították: nem pótolnak savat. Én csupán tolmácsoltam, amit elmondtak, semmiképpen nem akartam belevinni a véleményemet...