A Borrajongó

Szentesi széltében-hosszában

2012. március 14. 06:00 - akov

szentesi.jpgSzentesi József egy baráti kóstolóra hívott meg, hogy egy kellemes kis társasággal megnézzük miként fejlődnek a korábbi évjáratok palackba zárt tételei. Természetesen a Gazda bepillantást engedett a kiváló 2011-es évjárat alakulgató boraiba is, így a lehető legteljesebb képet kaphattuk a Szentesi Pince szerteágazó és határokat újrarajzoló tevékenységéről. A velencei Nadap, továbbá Etyek és Mór környékén lévő területeken szigorú terméskorlátozás mellett, főként régi magyar fajták fáradoznak azon, hogy a bennük rejlő potenciál (ismét) napvilágra kerülhessen. A borkészítés a lehető legtermészetesebb, az erjedés spontán, a kénhasználat minimális. A sallangoktól mentes és tiszta borkészítési eljárás különösképpen alkalmas arra, hogy az elmúlt időszakban a kihalás szélére sodort régi fajták legszebb arcát megmutassa.

A kóstoló alapvetően horizontális megközelítésű volt, pár kisebb vertikális kitérővel. No, nézzük a jegyzeteket:

Rajnai Rizling Pezsgő 2009

Visszafogott illattal nyit, fehér virágok, alma, sütis-vaníliás hangulat, szőlővel, mézzel. Száraz érzetű, alma és fehér húsú gyümölcsök vezetik, hosszú lecsengés, jó savak és szép arányok. A közepesnél valamivel intenzívebb, tisztán hagyja a szájat. Most picivel szebb arcát mutatja, mint a decemberi pezsgőkóstolón. Nagyon szeretem, talán ezt érdemes megkóstolni, ha bepillantást akarunk nyerni a Szentesi-féle pezsgőműhely tevékenységébe.

Rajnai Rizling Pezsgő 2008

Több mint két éve seprőn van. Eléggé zárt illat, virágokkal, almával. Krémes, nagyon sok és közepes-apró méretű bubival. Elsősorban élesztős ízvilág, friss kenyeres, nyári almás és citrusos. Szép tiszta ez is, a 2009-es talán jobban definiált és jelenleg nyíltabb. Az élesztőssége hasonló a Szilveszterkor kóstolt Szent Tamás Furmint pezsgőéhez.

Olaszrizling 2011 (minta)

Illatban még kis murcis hangulat, de alapvetően készen van a bor. Illatban fehér virág, alma, szőlő. Kóstolásra félszáraznyi cukor, almás-szőlős és fehér húsú gyümölcsös karakter, hosszú lecsengés. Számomra nem olaszrizlinges, annyira tisztán definiált és jó arányú, hogy vakon valami komolyabb fajtának gondolnám. Szentesi szerint a pince eddigi legszebb olaszrizlingje, korábban valamilyen más fajtával házasodott. Talán ezt érdemes lesz fajtaborként palackozni.

Vörös Dinka 2011 (minta)

Régen népszerű, de ma szinte nem is létezik Magyarországon. A Gazda küldetése ezt önálló borként megmutatni. Kellemesen parfümös, jó értelembe véve szappanos, szőlővirágos. Közepes sav, fehér húsú barack, még kis mustos hangulat is dereng. Meghatározzák az almás, nyári almás jegyek. Zamatos és tiszta, kis kellemes kesernyével a lecsengésben. Komolyabb szerkezet, mint egy irsainál, mégis hozza a rá emlékeztető, buja jegyeket. Van benne fantázia!

Rajnai Rizling 2011 (hordóminta)

Bátyus alapanyag, hordóban pihen. Csábos, virágos és füstös illat. Olajos, krémes állag, almás, zöldalmás, fehér húsú gyümölcsökkel, virággal. Szép savak, rajnaisan jó struktúra és frissesség, még fiatalos vonalvezetésben. Azért megjegyzem, rajnai barátunk szerkezetben azonnal megvillantja karmait, nem véletlen, hogy oda jutott ahova.

Kéknyelű 2011 (minta)

Szőlős, fehér virágos, őszibarackos illat. A közepesnél teltebb, szőlős, kerek, szép savakkal, jól iható, fehér virágos, fehér húsú dinnyével. Nagyon ígéretes!

Ezerjó 2009

A Gazda szerint túl gyorsan érik, igaz nincsen belőle már sok. Illatában kis reszelt alma, kenyérhéj, autolízises érésre hajazó jegyek. Szájban nagy test, a reszelt alma szintén érezhető, olajos, magas extrakttartalom, almával, virággal, kis alkoholtöbblettel. A sav picit citrusos, kiemelkedik a többi alkotó mellől, a kortyközépen kis lyukat érezni már. Az oxidáció enyhe jegyei felfedezhetőek, mindenesetre abszolút nem vészes, bátran ajánlható ételhez.

Bátyus Rajnai Rizling 2009

Orrolásra petrolosság, fehér virágok, fehér húsú gyümölcsök, érezhető hordóhatás. Vastag állag, emelkedett alkohol, citrusok, alma, petrol ismét, fahatás a háttérben, szép tiszta. Jó bor, jó fogyasztani, de nem a német rajnaikat kell keresni.

Zengő 2009

10g cukor „ragadt” benne. Szép virágos illat, méz, édesre érett fehér húsú gyümölcsök. A nagy savakat nagy test és extrakt tartja meg, szép a cukor és a sav aránya. Almát, mézet és őszibarackot találunk benne. Az emelkedett alkohol mellett is megmarad a jó ihatóság, remek arányainak köszönhetően szinte könnyed a bor, életöröm van benne. Nagyon tiszta és hosszú a lecsengése. Innám napestig.

Csókaszőlő 2011 (hordóminta)

Ánizsos, piros és fekete bogyós gyümölcsös, kék virágos illat, enyhe illót érezni és induló oxidációt. A Gazda szerint kénre lesz szükség hamarosan. Kóstolásra szintén piros és érett fekete bogyós gyümölcsöket érzünk, szeder, meggy a meghatározó, a sav a közepesnél több, citrusos érzetű. Természetesen az almasavbomlás még később fog következni. Jó a koncentráció, az alkoholt érezni kicsit, szépek a fahordós jegyek. Van benne fantázia, fiatalsága okán számomra nehezen megítélhető mi is lesz belőle.

Kadarka 2011 (hordóminta)

Földes illat, meggyel és más piros és fekete bogyósokkal, kis illósavat is felfedezni. A test közepes, a sav (az almasav érezhető persze) és a tannin szintén, alapvetően ribizlis hatású, kissé talán lágy.

Kékfrankos 2011 (hordóminta)

Mély fekete bogyós gyümölcsösség, ribizli, cassis, kék virágok, földesség és szép fahatás. Közepes-nagy test, komolyboros struktúra, cassis, virágosság, nagyon szép savak, almasav szinte alig, fókuszált kortyközép, nagyon hosszú lecsengés. Szinte készen van a bor és már látszik, hogy ebből valami nagyon-nagyon komoly anyag lehet. Már most lehet etalon kékfrankost kiáltani!

Csókaszőlő 2009

Közepesen intenzív illat, – a Szentesi Pince kézjegyének mondható – fekete földességgel, túlérett és érett cseresznyével, aszalt gyümölcsökkel és fűszerességgel. A test a közepesnél teltebb, a sav magas, borsos fűszeresség teszi izgalmassá, jó a kortyközép, a gyümölcsök szikárak, kissé fáradtnak hatnak.

Kadarka 2009

A kadarka a Losonci Bálinttal Szekszárdon gyűjtött klónokból szaporítva. Ebben nincs a rothadékony, nagyobb bogyóméretű P9-es klónból, aminek köszönhető az a sok, penészes utóízű kadarka. Hála a jó égnek! Emellett természetesen komoly terméskorlátozás iskolázza a gyümölcsöt. Illata eléggé zárt, inkább a fekete borsos fűszeresség, ami érezhető. Kóstolásra szintén a fekete bors és a fűszerek jönnek elsőként, érett piros és fekete bogyósok. A közepes tanninhoz remekül simulnak a szép savak, a bor friss, remek arányokkal bír. Kadarkától szokatlan koncentráció és hosszú lecsengés. Semmi mellékíz, tisztán hagyja a szájat. Számomra a valaha kóstolt top három kadarka között, de biztos vagyok benne, hogy a „best ever kadarka” top tízbe simán beférne. Remek bor.

Kékfrankos 2009

Az illatot megint a fekete föld lengi át, mellé érett és aszalt fekete bogyósok és kis virágosság dukál. Kóstolásra borsos, az alkohol picit érezhető, jók a savak, jó a kortyközép, a tannin közepes, bőven elegendő. Aszalt és friss gyümölcsök egyaránt vannak benne. Elég hosszú a lecsengése, de lehetne intenzívebb picit. Mindenesetre nagyon tetszik, nincs hömpölygés, túlextraháltság és nagybarikk, csak a kékfrankos finom komolysága.

Merlot 2009

Földes, kék virágos illat, érett és apró mértékben túlérett fekete bogyósokkal, finomkodó hordós vaníliával, csokival. Vonzó illat, a fás jegyek éppen csak előbukkannak. Közepes-nagy test, nagyon szép, nagyszemcsés csersavval, nincsen túlextraháltság, csak szép friss gyümölcsök, földesség. A Gazda szerint azért nem került forgalomba még, mert egyelőre túlzónak érzi a fahatást. Ezt megmosolyogjuk, hiszen a mi faküszöbünk – sajnos vagy nem sajnos – ennél jóval magasabbra van tolva. Aprócska minőségi vaníliás és kávés hatás valóban felfedezhető, de jól áll ennek a remek bornak. Iszonyatosan jól illeszkednek az alkotók, a kortyközép sűrű és fókuszált, óriási a struktúra. A csersav sok, de abszolút tartja vele a lépést a többi alkotó. Húsos elegancia, bombasztikus bor. A pomeroli tételek jutnak eszembe, bármikor be merném tenni egy jobb parti klassziskóstolóba. Vendégségben ugyan nem illik pontozni, de itt meg kell jegyeznem, hogy bizony a nyolc pontot karcolgatjuk!

Pinot Noir Reserve 2008

Illó érezhető, túlérett piros és fekete bogyósok, kakaó és bors az illatban. Kóstolásra nekem kissé lágy, érett és túlérett gyümölcsökkel, kissé emelkedett alkohollal, kakaóval. A fa visszafogott itt is, de azért rá lehet lelni. A csersav közepes, a kortyközép kissé lágy.

Pázmánd Cuvée 2008

40% pinot noir, 25% merlot, 25% kadarka és 10% kékfrankos. Az arány és a fajtaösszetétel a hordók feltöltésének kényszerűségéből adódott, merő véletlen tehát ez a bor. Virág, ánizs, bors, aszalt fekete bogyósok és ismét földesség az illatban. Aromáit érett piros és fekete bogyósok határozzák meg, fűszer, bors és szép fahatás egészítenek ki. A csersav közepes, csakúgy, mint a sav és az intenzitás. Most is nagyon jó bor, de kb. egy évvel ezelőtt jobban tetszett, frissebb volt, ezúttal érettebb aromatikát mutat. A lecsengés hosszú, van benne izgalom. Szép bor, inkább a pinot noiros és a könnyedebb kékfrankos vonalra épít. És milyen jól teszi!

uvegek.jpg

Velence Cuvée 2009

A két cabernet-ből 35-35%, merlot-ból közel 30%, petit verdot-ból 2-3% került bele, utóbbi a cabernet-tel együtt került feldolgozásra. Szinte fekete színben játszik. Mély, elegáns illat, kis hordós vaníliával, érett és aszalt fekete bogyósokkal, ánizzsal, parfümmel. Itt sincs túlextraháltság, a test közepes-telt, nincs hömpölygés, mégis szépen koncentrált, fekete földes, egyaránt friss és aszalt gyümölccsel is találkozunk, az alkohol rendben van, a savak szépek, arányosak a csersavtartalommal. Feszes szerkezet, szép kortyközép és zamatos, hosszú lecsengés jellemzik. Ha egy külföldinek meg szeretném mutatni milyen bordeaux-i házasításokat lehet potenciálisan nálunk készíteni, ezt a bort biztosan megmutatnám. Kiváló tétel!

Velence Cuvée 2008

30-30% cabernet, 10% merlot, a fennmaradó részben kékfrankos és kadarka alkotják. Illata elég zárt, virágos enyhén, fekete bogyósokkal és fűszerekkel, valamint a pincére oly jellemző földességgel. Vastag a korty, borsosan fűszeres, érett és túlérett fekete cseresznye és más fekete bogyósok itatják át, kis hordós vanília és csoki is érezhető. Savilag kissé lágyabb, mint a 2009-es, ami talán jobban is passzol az érettebb aromavilághoz. Remek a koncentráció és szép hosszú a lecsengés, benne meggymagos kesernyésség. Ízlés kérdése, hogy valaki a 2009-es párját preferálja-e, ő is kiváló bor.

Nagyon köszönöm a meghívást és az irigylésre méltó sort! A borok tisztasága, tisztán definiáltsága és természetessége bármelyik magyar pincének becsületére válna. Tizedennyi kísérletezést és kutakodást pedig még a legnagyobb termelőknél is vállalni lehetne, mégis, ennek nyoma is alig érzékelhető. Pedig a magyar bor ügyét, kérem, nem az idegen fajták puffogtatása juttatja majd révbe!

(a képet ismét egy régebbi Művelt Alkoholista posztból kölcsönöztem)

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr624303010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.03.14. 10:11:22

hú, ez nagyon klassz lehetett, most az egyszer irigy vagyok! :)

európai 2012.03.14. 11:22:49

A 2008-as Velence engem egyáltalán nem győzött meg, a kiválóságtól fényévekre van, a 2009-es azonban érdekel és a szintén 09-es merlot is. A rajnai pezsgőröl jól ismered a véleményemet. Ui: Nagyon szépen megírt beszámoló.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2012.03.14. 12:09:38

@európai: A Velence 08 egy éve nem tetszett, vagy én vagy a bor változott, de most rendben volt eléggé. A merlot valóban komoly bor! A rajnai: ennél a tételnél vannak variációk, amit veled kóstoltattam abban nem erjedt ki a cukor. Szentesi ezeket szivesen kicseréli, tud a problémáról. A másik 50 féle pezsgőnél ez nem fordul elő.

európai 2012.03.14. 12:35:31

Tegyünk mégegy próbát! Igyuk a merlot-t együtt!

Szomjas Gödény · http://szomjasgodeny.hu/ 2012.03.16. 12:00:46

@európai: hát, szerintem a 8as velence jobb mint a 9es, de kóstolója válogatja :)

európai 2012.03.20. 09:59:17

Beolvasok annak aki kitölti...ha nem lesz méltó.