A Borrajongó

Furmint-folytatás

2011. június 10. 06:00 - drbarta

A múltkori furmint-sorunk olyan felemelő volt, hogy mielőbbi folytatás után kiáltott. Annál is inkább, mivel legutóbb ugye "csak" 07-esek és 08-asok voltak vegyesen, látni szerettük volna, hogy mi a helyzet a 09-esekkel, így ezúttal kizárólag ilyeneket válogattunk.

Mivel már egy ideje külön Demeter Zoltán-kóstolót is terveztünk, most igyekeztünk a két ötletet egy huszárvágással egyesíteni. Így az említett termelő több tétele is jelen lesz.

Kíváncsiak voltunk nagyon, hogy most is megismételhető lesz -e az előző sor átlagosan ütős szintje.

Ezúttal is vakon kóstoltunk, ebben a sorrendben:

Tovább
7 komment

Prestige-Chablis

2011. június 08. 06:15 - drbarta

A múltkori Chablis-ráhangolódás után éreztem, hogy érdekel a téma, és szeretnék a borvidékről még kóstolni. Ha ezt tapasztalom, akkor általában minél előbb kíváncsi vagyok arra, hogy egy meghatározónak mondott tétellel mit tudok kezdeni.

Bő egy hónapja Párizsban volt szerencsém néhány napot eltölteni, és sikerült 1-2 palack érdekességet is hazahozni, közéjük igyekeztem kiemelkedőnek tartott Chablis-t is válogatni.
A Dauvissat kétségtelenül Chablis presztizs-termelői közé tartozik.  A most kóstolt tétel a les Preuses grand cru területről származik. Egészen remek nemzetközi értékelésekkel rendelkezik: Wine Advocate 97 pont, Wine Spectator 93 pont, International Wine Cellar 95 pont, Burghound 94 pont, Bettane&Dessauve 17.5 pont.
Íme:
Tovább
Szólj hozzá!

Pfneiszl: Távoli világ 2008

2011. június 06. 06:00 - drbarta

Shiraz, carmanére, zinfandel, malbec és sangiovese házasítása. Zárkózottan induló, majd szépen nyíló illat. Szilva, pörkölt aromák, bors, fahéj, puncs. Van benne komplexitás. Szájban közepesen telt, arányos felépítésű. Nagy mélységérzetet nem ad, szerkezetileg is lazább, mint a nemrég kóstolt kékfrankosuk. Ízei kedvesek, pirosbogyósok, szilva, fűszerek, lehetnének intenzívebbek, bár így is kellően hosszan szájban maradnak. Szép, cizelláltságot is mutató savak, remek hordóhasználat, egyáltalán nem túlzó a fajelenlét. Sima, csiszolt felszinek, semmi durvaság, remek fogyaszthatóság. Letisztultság, gyümölcsorintáltság, jó egyensúly, profi munka,  de nem sikerült felfedeznem jellegzetes, „soproniasságot” .  6 pont megvan.

Szólj hozzá!