A Borrajongó

Gere Attila vizit

2011. november 24. 06:00 - akov

2011. szeptember

gere_pince.jpgA Sauskáról szóló posztunk után az ikonikus Gere Attila pincéjébe látogatunk el. Ezúttal nem volt nagy szerencsénk, az előzetes bejelentkezés ellenére is csak egy „vendéglátóipari” vezetésbe cseppenhettünk bele. A rövidre és tempósra fogott látogatás során nem tudtunk meg túlzottan sokat a pincészetről, a pincében hordók vannak, modern a palackozósor és persze acéltartályokat is használnak. Fura módon csak buszos látogatókat kóstoltatnak helyben, ha nem vagyunk elegen, akkor a borok megízleléséhez a villányi pincesor környékén található – szintén a pincészethez tartozó – Mandula Étterembe kell elzarándokolni.  És tényleg, itt igen kellemes és kényelmes körülmények között lehet a borok közelébe férkőzni.

A Borrajongó ugyan gasztronómiai kérdésekben nem illetékes, azonban nem tartanám fairnek elhallgatni, hogy a Mandula Étterem pár rövidke év kemény munkájával a legkiválóbb hazai éttermek sorába küzdötte fel magát. Emlékeztek még, amikor fanyalogni kellett azon, hogy Villányban a kacsacombon és sült oldalason kívül nincsen gasztronómia? Hát ez már nem éppen kurrens állítás, mert bizony a Mandula igazi fine dining élményt kínál. Kiváló alapanyagok és kiválóan elkészített ételek. És mindez távol a végeken...

A hazai viszonylatban hosszabb múltra visszatekintő pincészet kiváló vörösbor-központú borlappal tud az immár szárnyait bontogató villányi gasztronómiához hozzájárulni. Nagyszámú antik tételt kóstolhatunk egészen a kilencvenes évek elejéig visszamenőleg. A száraz fehérborral kísérendő ételeknél azonban hatalmas űr tátong, hiszen a pince komoly fehérborral nem rendelkezik, más termelők portékáját pedig nem kínálják a kiváló halas és más könnyebb ételek mellé. Marad a szénsavval dúsított Frici fehér és rosé változata, amelyek ugyan meleg időben kellemes italok, azonban az ételek minőségéhez nem tudnak felzárkózni. Az itallap azért felvonultat vagy 12 féle – természetesen méregdrága – champagne-t is, ami legalábbis további kérdéseket ébreszt bennem. Sebaj, ettől az apróságtól eltekintve az étterem igazán kiváló, gratulálunk és sok sikert kívánunk hozzá!

A kóstolt borok:

Olaszrizling 2010

Jó egyensúlyú, szépen összelőtt, tisztán definiált, elsősorban a citrusos és almás gyümölcsösségre épített bor. Egyszerűen friss, az évjárat hatása talán javára is vált a borstílusnak. 4 pont.

Gere & Weninger Rosé 2010

Intenzív, friss, tiszta illat eperrel, málnával és tutti-fruttival. A közepes test mellé magas sav és közepesen intenzív aromák dukálnak. Elsősorban a cseresznye, az eper és a málna vezérelnek, a savasság kellemesen frissítő fanyarságot hagy a közepes lecsengésben. Pár hónappal ezt megelőzően egy hipermarketből kóstolva a bort közel sem éreztem ezt a frissességet. Nézzük meg – ugye – hol vásárolunk. 4 pont.

Cabernet Sauvignon 2007

Cabernet alapbor, nagyméretű hordó, sokszoros töltésben. Mély rubin szín. Közepesen intenzív illat, finoman fűszeres, minimális hordóhatással. A gyümölcsök fekete bogyósak, fáradtak, semmi frissességet nem ad az összességében egyszerű illat. A közepes-magas sav és a magas/szemcsés tannin mellé édesfűszereket kapunk, az illathoz hasonlóan a bor nélkülözi a frissességet, csak fáradt gyümölcsöket találunk. Az utóízben kesernyével és magas alkohollal találkozunk. Egyszerű, inkább gasztróba való bor. 5 pont. 15%

Gere & Weninger Pinot Noir 2008

14 hónap többszörös töltésű kisfahordóban. Közepes és mély közötti rubin színnel találkozunk. Intenzív, tiszta illat, virágos, málnás és egyéb piros bogyós gyümölcsös jegyekkel, amelyekben érettség és túlérettség keveredik. A fahatás érezhető, de a háttérben marad. A test közepes és telt között van valahol, csakúgy, mint a tannin. Az alkohol magas, a közepes sav kissé lusta bort ad, a cseresznyés jegyek szépek, de a túlérett gyümölcs ismét a frissesség ellen hat. A hordóhatás szép, édesfűszerek képében jelentkezik. 5/6 pont körül. 14,0%

Perle 2004

Egy koros medoc noir a Kopárból. Mély rubin szín, a gránát szél már jelzi az éveket. Illata elsősorban bőrös, kevés animalitás is felfedezhető benne, a fűszeresség a hordót jelzi. Kis káposztát és egyéb zöldes vegetalitást is tetten érhetünk. A test ismét közepes és telt között van valahol, a hordó a fűszerek mellett érett és túlérett fekete és piros bogyós gyümölcsökkel szórakoztat. A kortyközép kissé lyukas már, hiányzik a kraft, maximum közepes utóízzel kecsegtet. Ha van, igyuk meg hamar. 5 pont.

Járdovány Válogatás 2009

Csak a pincénél kapható ez a járdovány-kísérlet, ami több is talán egyszerű próbálkozásnál. 6 hónap kisfahordót kapott. Mély rubin szín. Közepesen intenzív illat, kék virágos, fahéjas és feketecseresznyés. Közepes-nagy test, viszonylag magasabb sav, ami jelentősen kikandikál a közepesen intenzív aromák közül. Málnát, cseresznyét és meggyet ismerhetünk fel benne, zöldes felhangok rontják némileg a képet. A bor kellemes, de az alkatrészei külön mozognak. Erős 5 pont. 13%  

Syrah 2007

Mély rubin szín, bíbor villanásokkal. Közepesnél intenzívebb illat, kék virággal és feketebogyós gyümölcsösséggel, tetten érhető a fajta fűszeressége. A test nagy, a sav élénk, narancsos érzetű, a gyümölcsök végre frissek, főként fekete bogyósokkal találkozhatunk. A tannintartalom természetesen magas, a gyümölcsök és a savak hosszú utóízt adnak. A fás jegyek szépek, de némi kávés kesernyével jelentkeznek. Erős 6 pont, hetes bemozdulásokkal. Jó kis bor karrierrel.

Gere & Weninger Cabernet Franc Válogatás 2007

Mély rubin szín. Bőrös, dohányos, medvecukros illat meggyel és feketebogyós gyümölcsökkel, gyógynövénnyel, feketefölddel és gyurmával. A fa jelentős, de nagyon szép fahéjas hatást ad a borhoz, a gyümölcsök elsősorban frissek. Szép, összetett és érdekes illat. Szájban telt, sűrű, jól koncentrált, a kortyközépi sűrűség ezúttal rendben van, hosszabb életet predesztinál. A tannin magas és érett, a sav közepes-magas között valahol. Bőr, dohány, meggy, feketeribizli, szilva és fűszerek. Nincs túlérett hatás, ami frissességet ad. A hordós jegyek ezúttal kakaós és kávés hatással operálnak. Az utóíz hosszú, a struktúra remek, az alkohol picit éget. Remekbe szabott, potenciállal. Biztos 7 pont. 15,0%

Kopar Villányi Cuveé 2007

50% cabernet franc, 40% merlot és 10% sauvignon. Mély rubin szín. Intenzív illat, elsősorban gyümölcsös, meggyel, szilvával és feketeribizlivel, amelyekhez kék virágok és földesség csatlakozik. A minőségi hordó vaníliával, fahéjjal, szegfűszeggel köszön be. A gyümölcsösségben nem a túlérett jegyek dominálnak. A test természetesen nagy, a tannin magas, szerkezete szemcsés és poros, egyelőre nem épült be, jelentősen szárít. Az illatban megtalált feketeribizlis, feketecseresznyés és meggyes aromák itt is jelentkeznek és nem túlérettek. A sav közepes-magas között van valahol, pont elegendő. A hordó igényes, fahéjas és édesfűszeres hatású. Az utóíz hosszú, némileg kesernyés pörkölést hagy maga után. Fiatal még, ez-az egyelőre nem épült be, kis édesség ront az elegancián. Éppen 7 pont. 15,0%

Solus Merlot 2007

16 hónap kisfahordó. Mély rubin. Közepesen intenzív illat, nem túl összetett, medvecukros, fekete bogyós gyümölcsös, gyógynövényes. Az alkoholt ezúttal az orrban is lehet érezni. A test nagy persze, itt is édeskésség emlékeztet a középkategóriás újvilági borokra. Az anyag sűrű, alkoholos, magas tanninnal és a közepesnél valamivel nagyobb savval rendelkezik. Feketebogyós gyümölcsöket, feketecseresznyét érezhetünk benne. Az utóíz hosszú, a bor összességében nem túl összetett. 6/7 pont. 15,0%

Solus Merlot 2006

A látogatás után kb. 1 hónappal nyílt baráti társaságban. Drbarta is kóstolta a bort valamikor augusztus végén, de nála csak 6 pont lett az eredmény. Ezúttal azonban komoly nemzetközi tételekkel tűzdelt mezőnyben, hosszú szellőztetés után nagyobbat szólt. Szemre szinte fekete, nagyon sűrűnek tűnik. Intenzív illat, kakaóval, kávéval, vaníliával, kókusszal, fahéjjal, szegfűszeggel. Kis vegetálisság mellett füstöt, sonkát, kék virágokat, málnát, szilvát és egyéb fekete bogyósokat érezhetünk. Az alkohol az orrunk elől sem tud elbújni, olyan magas. A test természetesen telt, a tannin magas és már remekül beépült, a fáradt nyálkahártya ellenére sem bánt. Az ici-pici zöldesség mellett szép gyümölcsöket kapunk, meggyel és feketebogyósokkal, némi ánizs fokozza a komplexitást. A hordókezelés igényes, kávét és csokit hint a borba. Az utóíz hosszú, a struktúra remek, kis alkoholos édesség és perzselés zavarja össze az eleganciát. Komoly bor mélységekkel. 7/8 pont. 15,0%

(A kóstolás 2011. szeptemberére datálható, kivéve Solus 2006, amelyet októberben jegyzeteltem le.)

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr193405706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

európai 2011.11.24. 12:15:21

A Perle-t éppen 2 napja kóstoltam, csakhogy az Ausztráliában a Yellowglen prémium pezsgője! :-)

danmurphys.com.au/product/DM_347701/yellowglen-perle

A 2007-es Cabernet Sauvignon értékeléseddel tökéletesen egyetértek.

117 2011.11.27. 17:45:05

Villány határában buszt kell bérelni... :-)