A Borrajongó

Régészet a szőlőben – Mastroberardino

2011. október 20. 06:00 - akov

pince2.jpgHa egy olyan campaniai pincét kellene megnevezni, amelynek nem csak borai kedveltek világszerte, hanem legendás története is a legek között tartja számon Olaszországban, akkor a Mastroberardinoval igazán nem tévedhetünk nagyot. A korábbi, kvázi butik pincéket érintő látogatásainkat (ld. Marisa Cuomo itt és itt, valamint Antonio Caggiano posztjainkat) magunk mögött hagyva belépünk az ipari méretben történő bortermelés doménjébe. A Mastroberardino évi 2.4 millió palackos termelésével, 350ha termőterületével olasz viszonylatban is a nagyobb pincészetek közé tartozik.

Nem árt elidőzni a birtok történeténél, amely kicsiből indult és igen hosszú idő alatt rengeteg munkával méretesre duzzasztott családi vállalkozás képét rajzolja fel elénk. Az emlékezet által megőrzött első ős, Pietro di Berardino az 1750-es évektől termelt bort a környéken. Igaz, nehéz lenne megmondani milyen borok voltak ezek, de a családnévhez ragasztott „Mastro" jelezhet valamit. A kispincéből aztán 1878-ban lett hivatalosan is vállalkozás, amikor Angelo Mastroberardino beballagott a helyi kereskedelmi kamarához és hivatalosan is regisztráltatta a borászati és kereskedelmi vállalkozást.

A számunkra érdekes korszak a második világháborút követően köszöntött be, amikor is a sokadik ükunokák, Antonio és Walter Mastroberardino fáradhatatlan munkája megalapozta az igazi aranykorszakot. Antonio és testvére először is – a legnehezebb időkben is dacolva az északról jövő kozmopolita világfajtákkal – az ősi campaniai szőlőfajták megőrzésére és a velük való kísérletezésre tette fel az életét. A ma igen népszerű, ókori eredetűnek tartott fiano és greco di tufo fajtákat például a sír széléről kellett visszahozni, mert a filoxéra következményeként az 1930-as évekre már majdnem teljesen kipusztultak. Óriási energiákat fektettek a legjobb termőhelyek és az egyes fajták termőhely-igényének vizsgálatába. Emellett Antonionak maradt még némi ideje az ókori szőlő- és borkultúra távolba révedő emlékeinek kutatására.

1968.jpgAz elszánt kísérletezés első gyümölcsét az évszázad aglianico évjáratának tartott 1968-as Taurasi hozta meg, amelyet mérföldkőnek tartanak az újkori olasz borászat történetében. A bor akkorát szólt, hogy egyetlen csapásra meghozta a nemzetközi hírnevet Mastroberardinoéknak. A már csak aukciókról és privát pincékből kb. $700-800 áron beszerezhető bor állítólag ma is fenomenális és még el sem érte (!) csúcsát. Az aglianico pedig még ennél is többre képes, hiszen egy-egy jobb évjárat akár két emberöltőt is kibírhat. Jól illusztrálja a nemrég New Yorkban megtartott Mastorberardino mega-vertikális, ahol Robert Parker embere, Antonio Galloni az 1958-as és 1968-as évjáratot 97 pontra, az 1934-est 92, az 1928-ast pedig 95 pontra értékelte!

1993-ban a két fivér, Antonio és Walter összekülönböztek és két részre szakították a patinás családi bizniszt. Antonio a nevet és a pincét vitte, míg Walter a legjobb termőterületeket. Az ezt követő években a borászat félkarú óriásként igen kemény időszakot élt meg, míg Walter barátunk létrehozta a Terredora borászatot, amely ma már a vezető középbirtokok sorát gyarapítja.

Néhány évvel később – az öreg Antonio immár Piero fiára támaszkodva – engedélyt kapott Pompeii szőlőinek újratelepítésére. Közel 2000 év után újra szőlők zöldellhetnek a pompeii-i villák (rom)kertjeiben! Az ásatások által feltárt, a vulkanikus tevékenységnek köszönhetően konzervált szőlőtőkék és magok valóban borért kiáltottak. A pár hektáros ültetvény szűztermése hozta létre 2001-ben a Villa dei Misteri (piedirosso és sciascinoso) vörösbort, amelynek különböző évjáratai igen nehezen és drágán szerezhetők be (100 Euro körül).

Hugh Johnson egyszer a "borászat igaz régészének" nevezte Antonio Mastroberardinot. És valóban, nem csak az ókori értékek újrafelfedezéséhez és átmentéséhez vitte közelebb Campaniát, de elhivatottságával és kísérletezőkésségével megalpozta és sikerre is vitte a régió újkori borkultúráját.

pince.jpgA Mastroberardino főhadiszállása Atripalda zajos kisváros központjához közel található. A hosszú évtizedek során a város bőven körbenőtte a történelmi épületet, a pince pedig kényszerűen a városból lakmározott. Az egyik pinceág Atripalda belvárosának egykori utcáját foglalja magába, jó szolgálatot tesznek a gondosan lerakott régi utcakövek. Organikus fejlődés és történelem, így megy ez errefelé. A feldolgozót nem mutatják, már készülnek a szüretre, átépítések vannak. Abban biztos vagyok, hogy mindenféle modern eszközt megtaláltunk volna. Az egyik épületben éppen palackozás folyik, a bálába rendezett borosüvegeket robotkar helyezi a szalagra, egyszerre több száz üveget mozgat. Tisztára, mint a Suzuki gyárban.

A pince gyönyörű, nem tagadhatja a déli hangulatot és az arisztokratikus múltat. A makulátlan tisztaságban több mint 1000db 225l-es kisfahordó pihen, amelyek mintegy 90%-a francia, a fennmaradó 10% pedig kísérleti terepül szolgál. Utóbbiban megtalálható némi magyar barikk is, öröm látni a Dél-Olaszországba emigrált hazai tölgyeket. Érdekesség, hogy 1980-ban egy földrengésnek köszönhetően a pince összerogyott – a Vezúv nem több mint 40km innen – és teljesen újra kellett építeni. A fő járatok találkozása által létrehozott kupolákba ekkor került három kortárs művész színes és meghökkentően mozgalmas freskója. Egyszerre arisztokratikus és modern.

1934.jpgEgy kisebb helyiségben a családi "borrezerv" tekinthető meg, amely jó áttekintést ad a Mastroberardino teljes történetéről. Megcsodálhatjuk az 1934-es és 1968-as évjárat kopott palackjait és sok-sok más régiséget. A kóstolóterem kellően arisztokratikus, családi emlékek, régi könyvek és oklevelek díszítik. Irigyen nézem a falon sorakozó keretes Wine Spectator rézplecsniket, büszkén vallanak a nemzetközi sikerekről.

Nem kísérelném meg a teljes Mastroberarindo portfólió bemutatását, hiszen egy ekkora borászat kínálata meglehetősen összetett. Természetesen az aglianico a legfőbb profil, amelyből a csúcsra pozícionált termőhelyi válogatásoktól az egyszerűbb és olcsóbb tételekig válogathatunk. Hasonló a helyzet a fiano és greco di tufo fajták esetében is. A speciális státusú Villa dei Misteriről már írtunk, amely Pompeii IGT besorolást kapott. Ezeken túl a borászat rendelkezik területekkel a Vezúv oldalán a Lacryma Christi del Vesuvio DOC termőhelyen, ahonnan piedirossoból készítenek vörös- és coda di volpe-ből fehérbort. Száraz fehérben további szinfolt a falanghina fajta, amely szintén klasszikus errefelé. Ha már szédülünk, akkor erre erősíthetnek rá a szárítással koncentrált fiano és aglianico passito tételek, amelyek még némi botrytiszt is kapnak a nedvesebb novemberi időjárásban. És persze ráadásként van még pár féle grappa és olivaolaj is.

A kóstolt borok:

Fiano di Avellino DOCG 2010

Fiano alapbor a classici sorozatból. Közepes citrom szín, elég intenzív szőlős, citrusos, almás illat egyéb fehér húsú gyümölcsökkel, fehér virágokkal, némi ásványossággal, egressel és mogyoróval. Kóstolásra citrusos, lime-os, nyári almás és grapefruitos frissességgel és kis fanyarsággal, elég sűrű, savai a közepesnél többen vannak, játékosak. A lecsengés közepes. Mindazonáltal nem túl bonyolult reduktív tétel. 5p (84p). 12,5%. 8,0 EUR.

Radici Fiano di Avellino DOCG 2010

A felső kategóriás Radici sorozat fiano válogatása, szintén reduktív technológiával készült. Illatában fehér virágok, fehérhúsú barack kiegészülve enyhe zöld vegetálissággal, fülledtséggel és némi köves karakterrel. Közepesnél nagyobb test, citrusos, fehér húsú barackkal, nyári almával, kis zöldességgel, hosszú utóízzel. A savak közepesek, leheletnyi édesség teszi jól fogyaszthatóvá. Kissé gazdagabb, mint az első bor, de nem túl bonyolult ez sem. 6p alja (86p). 13,5%. 9,5 EUR.

Greco di Tufo DOCG 2010

Greco di tufo alapbor. Közepes citrom szín. Intenzív, szappanos illat, fehér virágokkal, barackkal, egressel. A fajtának megfelelően a sav magas, nyári almás fanyarság uralja a bort, mellette némi lime és kesernye vegyül a közepes lecsengésbe. Összességében az aromák nem tudnak felnőni a magas és zöldes érzetű savakhoz. Nem ez volna az első ilyen greco di tufo, amit kóstolunk. Éppen 5p (82p). 12,5%. 8,0 EUR.

Nova Serra Greco di Tufo DOCG 2010

Termőhelyi szelekció. Meglehetősen hasonló az alap grecohoz. Elég zárt illat, szappanos, fehérhúsú őszibarackkal. A közepes test és visszafogott aromaintenzitás mellé magas sav, citrusos és nyári almás fanyarság társul. A lecsengés közepes, a gyümölcs kevés. Itt jobban illeszkedik a testhez és aromákhoz a savtartalom, de még mindig ez utóbbi viszi a prímet. 5p (84p). 13,5%. 9,5 EUR.

Radici Taurasi DOCG 2006

hordo.jpgFelsőkategóriás aglianico két dűlőből, francia újfában. 1986-ban hozták létre a Radici („gyökerek") márkanevet, amely a Mastroberardino család ősi gyökereire és a földdel való kapcsolatukra utal. Mély rubin, szinte fekete megjelenés. A közepesen intenzív illat fülledt, medvecukros, bőrös, fűszeres és dohányos, amely mellett megjelennek a túlérett bogyós gyümölcsök, a kakaó és a lekvár. Kis káposzta rontja az igen elegáns illatot. A test nagy, a sav és tannin magas, az utóbbi darabos hatású, erősen felrakódik. Túlérett gyümölcsök, szép fahasználat, dohány, kakaó és lekvár jellemzik a bort. Hosszú lecsengés kis kesernyével, kevés gyümölccsel. Térjen még aludni, hátha kinyílik. 6/7p határán (89-90p). 13,5%. 19,0 EUR.

 

Radici Taurasi DOCG Riserva 1999

Az 1999-es évjárat igazi 5 csillagos volt Taurasiban, mérhető a legendás 1968-ashoz. A borok jó struktúrával és magas tannintartalommal rendelkeznek, hosszan érlelhetők. 30 hónap francia és szlavón hordókban, 18 hónapos palackos érlelés után került forgalomba. Szemre mély rubin, gránát széllel, a kor látszik rajta, de nem 12 év, az biztos. Az illat intenzív, egy bal parti nagy bordeaux-ira hasonlít bőrrel, édesfűszerekkel, fahéjjal, szegfűszeggel, kék virággal, fekete földdel és némi hússal. Minden nagy és magas. Az illathoz hasonlóan kakaót és édesfűszereket érzünk, érett és túlérett feketebogyós gyümölcsöket, a szenzorom „frekvenciatartományának" legalsó részén porrá aszalt feketére érett gyümölcsöket és mindent elborító fekete földességet érzek. Biztosan van még tovább, de az érzékelő csak feketét mutat. Szép fakezelés, darabos tannin, a hosszú utóízben szépen támogatja egymást a sav, a tannin és az aromák. Nagy és sűrű, mégis jól iható. Klasszis bor. 8p (93p). 13,5%. 21,0 EUR, igen jó vétel!

Radici Taurasi DOCG Riserva 1998

A 1998-as évjáratot nem a legjobbak között tartják számon, a szüreti időszakban korábban jöttek az esők, így némiképpen hígították az alapanyagot. Illata zártabb, fülledtebb, fekete földes, kakaós, kávés, violás, dohányos és túlérett gyümölcsös. Rendkívül komplex. A nagy test itt is megvan, de a koncentráció kisebb, a sav magas, a tannin pedig szemcsés. Dohány, kakaó, érett és túlérett fekete bogyósok, meggy, hecsedli és kis fura fémesség. A hosszú utóíz itt is megvan, de a bor struktúráján és koncentrációján érzékelhető az évjárat hatása. 6/7p (89p). 13,5%. 21,0 EUR.

A pincészet honlapja: http://www.mastroberardino.com/

A Campania-sorozat lapja ide kattinva elérhető.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr203315301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.