A Borrajongó

Osztrák-német riesling-párbaj

2011. július 04. 12:00 - drbarta

Rendszeres olvasóknak feltűnhetett már, hogy különösen sokat szereplnek itt akár német, akár osztrák rieslingek. De még nem igazán volt olyan kóstoló, ahol azonos súllyal álltak volna egyidejűleg egymással szemben.

Most ez lett volna a tematika, alapvetően száraz(abb) rieslingek, azonos évjáratok, azonos árakban, azonos, vagy hasonló presztizsű termelőktől egymással szembeállítva, párban szervírozva. Smaragdok és grosses gewachs-ok.

A kóstoló előtt mindegyikből letöltöttem 1-1 decit, és pontosan ekkora  kis üvegcsékben, gyakorlatilag kiválóan légtelenítve visszaraktam őket a borhűtőbe. A kóstolót követő napon újrakóstoltam a sor első négy tagját, a második napon pedig a másik négyet. Ahol tapasztaltam eltéréseket a kóstoló napjához képest, ott ezt jeleztem.

Íme a sor:

 
1.páros /09-es rieslingek, 20-23 Euro árkategória/
Alzinger: Riesling Smaragd Steinertal 2009
Érett fehérhúsú gyümölcsök, őszibarack, mellette trópusiak, maracuya, valamint citrusok, illetve az elmaradhatatlan kőporos mineralitás.   Szájban közepesen telt. Tiszta, áttetsző, de nem súlytalan korty. Intenzív zamatok, lédús, friss primer gyümölcsösség, az illatnak megfelelően egyszerre kínál melegebb és hűvösebb karakterűeket. Csípősen-poros ásványossága finoman fűszerezi ízeit, de a gyümölcsök mellett csak háttérben.  Acélos, vibráló savak, cizellált, élénk szerkezet, kiváló hátteret ad az alapvetően direkt, könnyen szerethető , de kellő mélységű aromatikának. Pazar egyensúly, remek arányok. Nincs szó semmi megdöbbentőről, volt már szerencsém hosszabb, intenzívebb, komplexebb borokhoz is, de tulajdonképpen mindent tud, iskolapélda wachaui fiatal riesling. Stabil 7 pont.
Schloss Lieser (Thomas Haag): Niederberg Helden Riesling Grosses Gewachs 2009
Egyértelműen hűvösebb illat. Grapefruit, lime, kökényes-feketeribiszkés fanyarság, palás ásványosság, pici élesztősen fülledt felhő. Szájban könnyebb hatású, szintén tiszta korty. Acélos, cizellált, vibráló, pengeszerű savak, az előző borral ellentétben itt jelentősebb maradékcukor is igyekszik őket megszelídíteni, de így is alapvetően kemény marad. Hüvösen gyümölcsös rieslinges aromák, főként lime, fehér grapefruit, kellemesen fűződnek a struktúrára, de semmiképp nem adnak a bornak meglepő mélységet, mint ahogy  a legszebb moseli boroknál tapasztalható. Abszolút az a stílus, mint a megszokottabb spatlese édes borok, csak ezek a savak mélyebb aromákért, vagy további maradékcukorért kiáltanak.  Erős 6 pont.
 
2.páros /09-es rieslingek 27-28 Euro árkategória/
Prager: Riesling Smaragd Achleiten 2009
Korban előrehaladottabbnak tűnik illatban. Alapvetően zárkózott. Érett fehérhúsú gyümölcsei, főleg barack, nem tűnnek annyira primernek, olyan éretten kortalanok. Mellette petrolosság is már felütötte a fejét. Szájban szikrázóan vitális kortyot kapunk. Lüktető, kemény, acélos, precíz savak vezette szerkezet, viszonylag mély ásványos kortyközép. Füstös, gyógynövényes, sós, köves-poros, kesernyés, gyümölcsökben nagyon visszafogott ízek, hírből nem emlékeztetett a Vievinumon tavaly megismert gyümölcsbombára. Jelentős intenzitása, komplexitása, cizelláltsága alapján simán  7 pontos tétel, de a tavalyi arcát, illetve egyéb ilyen korú smaragdokat ismerve nem vagyok meggyőződve, hogy ennek így kéne most kinézni.  Másnap visszakóstolva együtt a sor első 4 tételét, megállapítottam, hogy nem igazán tudom szívből szeretni. A Heymann-Löwenstein a maga komótosabbságával együtt is egyértelműen fölébe kerekedett tisztább, jobban befogadható ízeivel, tekintélyesebb mélységével, csiszolt gördülékenységével.
Heymann-Löwenstein: Riesling Erste Lage Uhlen Laubach 2009
Komplex és mély illat. Meleg hangulatú gyümölcsösség, barack, trópusiak, sárgadinnye, narancs. Szájban teltebb érzetű, mint az eddigiek, részben a krémesebb konzisztencia, részben a magasabb maradékcukor miatt.  Savai szélesek, kerekek, de nem nyújtanak túl nagy vibrációt, cizelláltságot, az előző bor szikrázó vitalitása után elég lustának hat, ami az első kortynál még csalódást is okoz. Alaposabban megnézve persze rögtön érzékelhető lesz nagy mélységű aromakészlete, barack, mangó, déligyümölcsök, súlyos fülledten köves- földes  ásványok,  mindez hosszan szájban maradva. A bor komoly tartalmassága, kifejező gyümölcsössége, sajátos karaktere mellett gördülékeny és igazán szerethető.
Másnap még jobban tetszik. Megnézve az első 4 bort újra együtt egészen letaglózónak tűnik mélysége. A kortyközép nagyon sűrűn kitöltött gyümölcs és ásványhegyekkel, a savak pedig mintegy lágyan beburkolják ezt a tömör magot, semmi különíven futó magánakció. Ugyan nem lett dinamikusabb, de mégis úgy volt kiváló, ahogy volt. Egyértelműen az első 4 közül a legtöbbet ő nyújtotta másnap. Első nap 7 pont, következő nap már a 8 pontot se sajnáltam.
 
3.páros /08-as rieslingek 30 Euro körül/
Knoll: Riesling Smaragd Schütt 2008
Illatában fehérhúsú öszibarack, citrusok, maracuya, narancs, finom ásványosság. Nagyon tiszta, semmi túlérettség, hivalkodás nélkül is igen megnyerő, a komponensek nagyon szépen összeintegráltak. Közepesen telt korty. Intenzív, mély, tiszta aromák, ízletes, friss gyümölcsök, a kortyot finoman átszövő pikáns-kőporos ásványosság, de mégse lehet már itt leragadni, hiszen hibátlan arányossága, csiszolt, cizellált részletei éppúgy leveszik a lábáról a kóstolót. Alapvető világa, felépítése, arányai hasonlítanak az első körben kóstolt Alzinger-re. Komplexitásban talán nem is több attól, de mélyebb, és a bor alkotói sokkal harmónikusabban illeszkednek, a bor egésze szálazhatatlanabb egységet képez, a felszinek tükörsimák. Arisztokratikus elegancia, kifinomultság hatja át. Eléri a 8 pontot.
Keller: Westhofener Kirchspiel Riesling Grosses Gewachs 2008
Illatában sárgahúsú öszibarack, ananász, mangó, barnacukor. Két nappal később jellegzetes krétás-gyurmás ásványosságot is fölfedezni véltem. Az illat egésze nem orrbamászóan intenzív, lassan bontakozik ki, de végig áthatja valami csiszolt kedvesség. Szájban az előző tételhez egészen hasonló felépítésű bort kapunk. Tiszta, áttetsző,  bármiféle sallangtól mentes. Sárgahúsú gyümölcsei tiszták, kifejezőek. Az ízek a Knoll-hoz képest kevésbé tűnnek mélynek,  a korty közepe kevésbé tűnik tartalmasnak, ugyankkor a lecsengésben és az utóízben hosszabban megmaradnak az ízek. Két nappal később komplexebbnek tűnt, az illatnál említett speciális gyurmás-krétaporos ásványosság ízében is megjelenik, a konzisztencia is picit zsírosabb.   Cizellált, hosszan cikázó, dinamikus, de végtelenül finomra csiszolt, bizsergető savak. Ez utóbbiak ennél a bornál tetszettek a legjobban az egész sort tekintve.  Az egyensúly a harmóniáig tökéletes. Nagyon elegáns bor ő is, nagyon jó lett a párosítás. Első nap 7 és 8 pont közé tettem, két nappal későbbi visszakóstoláskor már nem éreztem szintkülönbséget az előző borhoz képest.
 
4.páros /07-es rieslingek 30 Euro körül/
Prager: Riesling Smaragd Wachstum Bodenstein 2007
Érett citrusokra épülő illatvilág, sokkal több gyümölcsösséget kínál, mint a 09-es Prager. Mellette finom füstös-poros ásványosság. A komponensek nehezen szétszálazható remek egységet képeznek. Közepesen telt korty. Igen nagy mélységű korty, de bárminemű dráma, vagy tüzijáték-érzet nélkül. Érett citrusok, grapefruit, limonádé, narancs, pici menta, füstös-sós-pikáns mineralitás. Konzisztenciája finomabb, mintegy omlósabb-porhanyósabb, mint a fiatalabb boroknak, az alkotók harmónikus egységben, kár szálazni. Talán mindenkinél az est bora. Erős 8 pont.
Van Volxem: Scharzhofbeger Pergentsknopp Riesling Grosses Gewachs 2007
Illatában maracuya, narancs, tiszta ásványok, méz, vajkaramella. Mély, kedves, szépen érett. Szájban közepesen telt. Bár van benne kraft, de mégis könnyed érzetű. A konzisztencia vajszerűen omlós, a zamatok mélyek, érettek. Déligyümölcsök, grillázs, fülledtség-porosság nélküli palás ásványosság. A savak szinte észrevétlenül cizelláltak, nincs sistergés, nincs vibráció, hanem mintegy belefonódnak a puhán selymes textúrába. Kiváló egyensúly, érezhetően maradékcukor is játszik. Kicsit szokatlan világú riesling, de harmóniája, kidolgozott komplexitása  megfogott. Vissza-visszakóstolgatva is egyre jobban tetszett. Kisebbségben (de nem egyedül) voltam a véleményemmel, miszerint az előbbi Pragerrel gyakorlatilag megegyező minőség. Az pedig 8 pont.

 

Nagyon erős sor volt, kiegyenlítetten klasszis szintű mezőny. Egy bor lógott ki egy picikét lefelé, egyébként 7-8 pontos konzisztens minőséget tapasztaltam. A kóstoló napján még enyhe osztrák fölényt éreztem, a visszakóstolásoknál az átlagot tekintve már nem tapasztaltam szignifikáns eltérést.

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr953035784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Friend of Wine 2011.07.04. 14:47:12

A szokásos magas színvonalú írás, gratula.
Sajnálom, hogy nem lehettem jelen, más elfoglaltságom volt.
Kérem az utolsó mondatban a szignikikáns szó javítását szignifikáns-ra, nehogy köztársasági elnök úr megharagudjon a helyesírás miatt :-)

Kabócás 2011.07.04. 14:52:54

úgy nézem, repkedtek a 8-ak :) no majd legközelebb...

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2011.07.04. 15:36:23

@Kabócás: Nem mindenkinél. De a 7 fölötti átlag talán mindenkinél adott volt. Sokszor nehéz megtalálni , hogy a 7 -es 8-as határán merre billen a mérleg. A Schloss Lieser-t leszámítva 90-93 pont között lett volna az egész sor a 100-as skálán nézve.

117 2011.07.07. 13:53:45

@drbarta: Most kezdek "rendszeres" olvasótok lenni. A rizlinget meg szeretem. Belföldi kelőhelyei is vannak a jóféle germán rizlingeknek. hol találni őket?

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2011.07.07. 20:15:53

@117: www.riesling.hu
Szerintem nagyon igényes kis választék van ott német rieslingekből. A fenti sor ugyan általában nem onnan származik, de biztos vagyok benne, hogy találsz ott megfelelőket. Ha érdekel részletesebben, akkor kattints rá a blogon a rajnai rizling tag-re, és rengeteg kóstolójegyzetet találsz a választékukból.De email-en is szívesen adok tanácsokat.

117 2011.07.10. 12:43:33

@drbarta: Köszönöm a linket!