A Borrajongó

Furmint-folytatás

2011. június 10. 06:00 - drbarta

A múltkori furmint-sorunk olyan felemelő volt, hogy mielőbbi folytatás után kiáltott. Annál is inkább, mivel legutóbb ugye "csak" 07-esek és 08-asok voltak vegyesen, látni szerettük volna, hogy mi a helyzet a 09-esekkel, így ezúttal kizárólag ilyeneket válogattunk.

Mivel már egy ideje külön Demeter Zoltán-kóstolót is terveztünk, most igyekeztünk a két ötletet egy huszárvágással egyesíteni. Így az említett termelő több tétele is jelen lesz.

Kíváncsiak voltunk nagyon, hogy most is megismételhető lesz -e az előző sor átlagosan ütős szintje.

Ezúttal is vakon kóstoltunk, ebben a sorrendben:

 

Bott: Teleki
Illatában körtekompót,fűszerek, édesgyökér. Vonzó! Szájban telt és krémes. Viszonylag mély zamatok, karakterük az illatnak megfelelően érett körtés-édesen fűszeres. A korty közepe kellemesen tömör. Savai nem éppen magasak, vagy cizelláltak, inkább szélesek, kerekek, kedvesek, a bort közel gömbölyűvé egészítik ki.  Ízei hosszabban szájban maradnak, mint amennyire a savérzet fut ki. Az alkohol picikét kikandikál a végén, kényes a fogyasztási hőmérsékletre.Nálam ő lett ma a bronzérmes. 6 és 7 pont között. (89)
 
Demeter: Lapis
Frissebben gyümölcsös, citrusos, virágos illat, határozott ásványossággal. Szájban közepesen telt. Kifejezetten izmos, magas szerkezet. Citrusos-sós-gyurmás ízek, közepesen intenzívek, de nincs bennük annyi mélység, ami a korty teljes hosszán meg tudná tölteni a szerkezetet gazdagsággal. A savak így dominánsak lesznek, némi élük is van. A leleplezés meglepett. Mélyebb, gazdagabb, érettebb karakterű, és mindenképp finomabban csiszolt, kiműveltebb borra számítottam. A 6 pont azért stabilan megvan. (87)
 
Majoros: Deák
Átható, mélyről jövő illat, az előzőektől több összetettséget ad. Mállott ásványosság, aszalt sárgabarack, paradicsom, pörkölt magvak, héjaromák?. Közepesen telt korty. Az illatnak megfelelő karakterű, de a vártnál kevesebb mélységet adó ízek. Erőteljes pörkölt-füstös hordójelenlét. A savak lendületesek, sajnos némileg külön utakon járnak, kifejezett élük is van. Van benne tartalom, de rendezetlennek hat. 5 pont.
 
Demeter: Birtok
Eredendően belövőnek szántuk, de annyi szépet lehetett már róla olvasni, hogy mégis kíváncsi voltam rá, hogy mit nyújtana a vak-körben. Kedves illat. Frissebb, gyümölcsösebb, citrusok, élénk körte, virágok, bodza némi marcipános édesség. Szájban az eddigiektől könnyedebb, ugyanakkor tisztább és sallangoktól mentesebb. Nem mély, nem komplex, eddigiektől kevesebb tartalommal, szálaznivalóval. Ugyanakkor az egyensúly végre kifogástalan, a savak finomak, csiszoltak, játékosak. Kis maradékcukor is érződik, ami feltétlen jól áll neki. 6 pont alja.(86)
 
Kikelet: Váti
Ismerős, nehezen összetéveszthető illat, kifejező vérnarancsos-pink grapefruitos gyümölcsösség. Szájban közepesen telt. Tiszta és letisztult, sallangoktól abszolút mentes közegbe illeszkednek az illat által már beígért mély, lédús és igen jól definiált gyümölcsök. Mellette gyakorlatilag egyáltalán nem érződik hordó, viszont finom, visszafogott sós ásványosság is behálozza az ízeket. Kiváló egyensúly, dinamikus, cizellált és szépen csiszolt savak. A bor gömbölyű történet, minden részlet a helyén. Nagyon remek, mindenkinél csont nélkül a sor legjobbja. Erős 7 pont. (91)
 
Balassa:  Betsek
Illatában citrusok, virágok, gyurma, gyógynövények. Szájban közepesen telt. Nagyon remek arányokkal bíró, élénk korty. Határozottan mély, ugyanakkor hűvös hangulatú aromatika, a citrusos-körtés gyümölcsök mellett menta, zsirkrétás-gyurmás mineralitás. A savak játékosak, cizelláltak, pont ideális intenzitással. Kis maradékcukor is mintha kerekítene. (leleplézéskor derült ki, hogy félszáraz) Nagyon rendben van a tétel, nálam itt ma ezüstérmes lett. Tartalmas és egyensúlyos, talán lehetne kifinomultabb és fineszesebb. Eléri a 7 pontot.(89-90)
 
Demeter: Boda
Visszafogott, ugyanakkor elég komplex illat, nehezen szálazható komponensekkel. Friss gyümölcsök, körte, nyári alma, köves ásványosság, bodzavirág. Szájban közepesen telt. Viszonylag keményebb, szikárabb bor, ugyankkor tiszta, sallangmentes. Semlegesebb gyümölcsösségre, karakán ásványosságra épülő aromatika.  Cizellált savszerkezet, viszonylag csiszoltak, élmentesek. Határozottan elegáns bor, de lehetne gazdagabb, mélyebb.  Erős 6 pont.(88)
 
Gizella: Szilvölgy
Citrusok, körte, banán, tejszín, kerti fűszerek az illatban. Közepesen telt, arányos korty. Kellően mély, egyenlő mértékben gyümölcsökre, fűszerekre és ásványokra épülő aromatika. Letisztult világ, jó egyensúly. A savak játékosak, élénkek, ugyanakkor lehetnének picit csiszoltabbak, illetve a korty vége felé érezhető némi cseresség. Egyébiránt tényleg vonzó.  Stabil 6 pont. (87-88)
 
Bár ismét egy erős sor mögött vagyunk, de egy lépéssel úgy éreztem elmaradtunk a várakozásoktól. Voltak most is a múltkorihoz mérhető kiemelkedő borok, de nem jött az a megdöbbentő érzés, hogy klasszist klasszist követne.
7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr82972242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

beragadt 2011.06.10. 08:49:08

Nagy érdeklődéssel olvastam ezt a 09-es furmit tesztet. A válogatás szerintem kiváló volt.

A végkövetkeztetéshez kapcsolódóan vajon ez évjárati hatás, vagy csak még fiatalok a 09-esek és időt kérnek?

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2011.06.10. 09:16:54

@beragadt: Nehéz kérdés. A 09-es évjárattól elvileg vastag, gazdag,kerek, korán fogyasztható, kissé lágy savú borokat várnék. (Nekem pl. a Bott-tételek jó példák erre, a 08-as tételeikhez képest direktebbek, megközelíthetőbbek, kedvesebbek a 09-es évjárat borai, de a Telekinél és a Csontosnál is el tudnék képzelni élénkebb savakat. )

Demeter Zoltán borainál meg mintha ez fordítva lenne. A 08-asok mélységét, gazdagságát nem nyújtják a 09-esek, így érzetre keményebbek, savdominánsabbak. Ugyanez igaz szerintem a Szerelmi hársra is, a 08-as elképesztően jó egyensúlyát nem tudja visszaadni a 09-es.

Én is kíváncsi vagyok, hogy idővel ezek hogy változnak, de én nem tartozom azok közé, akik csodát várnak némi elfektetéstől. Kicsit tudnak kerekedni az élek, picit jobban összerázódni, de szerintem az alapvető egyensúly nem változik. Amely borokban szerintem nincs elég mélység, kraft, azoktól nem várok csodát. Azt se igazán gondolom, hogy a savdominancia mintegy jelezné a potenciált. A savgazdag borok bizonyára sokáig talpon maradnak, de úgy gondolom, hogy évek múltán se fog magától helyre állni az egyensúly.

Szomjas Gödény · http://szomjasgodeny.hu/ 2011.06.10. 10:16:58

Mit jelent a "héjaromák" kifejezés?
Szerintem hasznos lesz 2 év múlva visszanézni ezt a sort :)

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2011.06.10. 10:25:56

@Szomjas Gödény:
Héjon áztatott boroknak szokott lenni speciális "aromakészletük", melyet nehezen tudok egyéb szavakkal megragadni. A Deák-ban a tiszta gyümölcsön és jellegzetes tokaji ásványokon kívül volt egy csomó olyan aroma, ami növelte a komplexitást, és karakterében emlékeztetett azokra a jegyekre, melyek héjon ázással kerülhetnek esetleg a borba. Mivel az előéletét a bornak nem tudom, és egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy valóban héjból származnak, ezért írtam utána kérdőjelet.

demisec · http://thepit.blog.hu 2011.06.10. 10:46:39

Hat erre én is kiváncsi leszek, mivé fognak fejlődni majd ezek a most meg élesebb borok. Kicsit hasonló a tendencia, mint Takacs Lajosnal 7-8-9es evjaratoknal...a friss savak, szikarsag, tomorseg kerülnek inkább előtérbe. Nekem meg szoknom kell ezt a felallast az előző évek vastagabb borai után(: (nálam abszolut 2008 volt az arany középút). Kicsit csodálkoztam, hogy a Veres kimaradt ebből a csokorbol...Mindenkinek ő tetszik a legjobban 2009bol.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2011.06.10. 20:12:40

@demisec: szia, azért maradt ki, mert nemrég már szerepelt
borrajongo.blog.hu/2011/03/08/rieslingek_es_tokajiak_parban

Szerintem is az a nyerő az évjáratbol

2011.06.13. 20:58:41

@demisec: épp tegnap néztünk egy takács lajos furmint sort (2005, 2008, 2009). a 2008-as markánsan kiemelkedett a sorból.