A Borrajongó

Remete-kadarka

2011. április 11. 06:00 - drbarta

Három évvel ezelőtt Vesztergombi József 2006-os kadarkája meghatározónak mondható élmény volt a "karrieremben". Abban az időben még javarészt csak alsó-közép árfekvésű villányi kabernékből állt a borfogyasztásom és éreztem, hogy kezdek a stílusba kicsit belefásulni.

Egy szekszárdi kirándulás alkalmából mindenféle előismeret nélkül elkeveredtünk Vesztergombi József hajlékába, és egy remek hangulatú néhány óra után be kellett látnom, hogy a kóstolt borok közül számomra abszolút a 06-os kadar bizonyult a legszebbnek. (hozzá kell tenni, akkor még nem tulajdonítottam neki jelentőséget, hogy a "komolyabb" vöröseiből a nem túl acélos 04-eseket kóstoltuk)

A bor tehát igencsak tetszett, olyannyira, hogy a kirándulás után hamarosan elkezdődő szegedi borfeszten feltett szándékom volt további szép kadarkákat keresni. Így is történt, de mivel azt az élményt egyik próbálkozásnál se kaptam meg újra, a szándékolt "stílusváltást" a fehérborok irányába folytattam. (és arra több üdvözülést találtam :)

A 2006-os kadarkát az eset után bő egy évvel kóstoltam újra. Nem éreztem már annyira meghatározónak, de még mindig kifejezetten tetszett. (úgy 6 pont erejéig)

Örömmel vettem hát tudomásul, hogy a Szegeden nemrégiben megnyílt Filoxéra bortékában kaphatóak a szekszárdi mester borai, köztük az újabb kiadású kadarka is.

 Ez utóbbira természetesen rá kellett, hogy nézzek:

 

Vesztergombi József: Szekszárdi Kadarka 2008
Tipikus  és nagyon szerethető kadarka-illat. Buja, de mégis kifinomult, ánizsos-vaniliás fűszerkavalkád, cseresznye, ribizli, csipkebogyó. Szájban közepesen telt. Fűszeres-pirosbogyós gyümölcsökkel telt finom zamatai végett igen jóivású bort kapunk, bár nagy mélységről, összetettségről nem beszélhetünk (tulajdonképpen az illata komplexebb volt).  Közepesnél kevesebb tannin, selymesen sima tapintat. Egyszerűbb lefutású, puha, de mégis jó tartást adó savak. Kellemesen fanyar, nem túl hosszú utóíz. „Nagyságának” szintje végett 5-6 pontnál többet nem adnék rá, de ez nem azt jelenti, hogy szeretném, ha „nagyobb” lenne. Így jó, ahogy van, sem a borstílustól, sem a képviselt árkategóriától nincs szükségem többre, remek képviselője a fajtának.  Kompromisszumok nélkül, szívesen fogyasztottam.
3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr262815314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.