A zöldveltelini-tanulmányozás újabb állomásához értünk.
Ezúttal borrajongói körökben két igen nagy tiszteletnek örvendő magyar termelő egy-egy tételéről lesz szó.
Szentesi József és Kaló Imre kézműves-veltelinijei nem éppen az osztrákoknál kiforrott stílust igyekeznek lemásolni, ez persze egyáltalán nem is baj.
A borok:
Szentesi József: Nadapi Zöldveltelini 2009
Mély illat. Mállott sárgabarack, sütőtök, keleti fűszerek, tejszín, kanalas gyógyszer. (éreztem már hasonlót Majoros László héjon áztatott boraiban). Szájban telt, de arányos. A savak szép magas ívben, harapnivaló szélességben adnak támasztékot és tartást úgy, hogy egyáltalán nem róluk szól a történet. Az egyébként jelentős 14.5-es alkohol is szépen besimul, nem szól bele túlságosan az egyensúlyba, mindössze picit melegít a végén. Szokatlan világú, de kétségkívül zamatos és mély bor, túlérett gyümölcsök, fűszerek, feltehetően héjból származó aromák. Krémes, lágy konzisztencia, bársonyos cseresség, gördülékeny, illesztésmentes szerkezet. Nehéz lenne kóstolás alapján következtetni az évjáratra, mondhatni kortalan tétel. Nem mondhatni tipikus zöldveltelini-vonalnak, még csak azt se mondom, hogy én ezt a vonalat keresném a fajtában, de izgalmas és egyedi tétel. Nem a klasszikus módon, de eleganciát is magáénak tudhat. 6 pont. Kettőezer alatti áráért igencsak bestbuy!
Kaló Imre: Zöldveltelini 2006
Élénkebb illat. Fűszeres-barackos-almás aromák mellett érezhető jó minőségű hordójelenlét, pörkölt kávé, toast. Szájban közepesnél teltebb, de abszolút feszes és energikus. Dinamikája mellett tökéletesen gömböyű. Sima felszín, selymes cseresség. Egyszerre meleg és hűvös karakterű. Érett gyümölcsök, fűszeresség, krémesség, kávé. Ez a bor is meglehetősen kortalan, nem ropogós, de még jócskán gyümölcsös. Tercier aromák nélkül nyújtja elsimult lekerekedettségét. Ő is 6 pontot kap.
Vannak olyan fajták, melyeknek itthon nincs túl széles hagyománya. Szerintem ilyen a zöldveltelini, de a riesling is. Ha bepillantást nyerünk azon külföldi borok világába, amelyekben ezeket a fajtákat nagy tapasztalattal kezelik, akkor hajlamosak vagyunk a hazai "próbálkozás" kóstolása révén feltenni a kérdést, hogy miért nem olyan, mint a bejáratott külföldi vonal? (pl. Bátyus Vs. osztrák/német rieslingek) A nemrég kóstolt PRIOR példája viszont azt támasztja alá, hogy nem feltétlen más stílusok lemásolása hozza számunkra az érdekesebbet.