A Borrajongó

"Ne csak írja, tudja is meg!" Második nap

2010. október 12. 06:00 - drbarta

A második nap délelőtt kimentünk a Határi és Csontos dűlőkbe. Eredendően ugye szüretelnünk kellett volna, ez helyett részt vehettünk a szőlősgazda tépelődésében. Mikor szüreteljünk? Nagyok az eltérések nemcsak soron belül a bogyók érettsége között, hanem fürtön belül is. A száraz bornak való alapanyag még átlagosan 17-18 mustfokos, a vadkár viszont napról napra jelentősebb lesz.

Délután került sor végre a megdolgoztatásunkra. A lepalackozásra váró tétel nem kerül kereskedelmi forgalomba. Nagyrészt Hétszőlős alapanyag, kisebb részt a Bott pince saját tételeinek lepalackozása után megmaradt maradványborok. A beavatottak számára Buli-bor néven lesz ismert. Nem tudom, hogy korlátozott számban vehető lesz a pincétől, ha igen akkor nagyon kedvező áron, magnum palackos kiszerelésben. Egy kifejezetten finom, könnyű, nagyon jóivású borról van szó.

A palackozás részleteit nem taglalnám. Bodó Józsi türelmes, szájbarágós útmutatása mellett különösebb zökkenők nélkül sikerült vele megbírkóznunk. A jó hangulatról a jó társaságon kívül a pince saját tételeiből összerakott sor is gondoskodott, amit a munka előtt és közben magunkhoz vettünk.

Íme:

 

Buli-bor 2009
Az általunk palackozott tétel. Nem egy komplex, de mégis nagyon finom, nagyon jó fogyasztású maradékcukros tétel . Friss gyümölcsösség, jó arányok. 5 pont.
Határi Hárslevelű 2009
Krémes textúra, zamatosság, fogyasztásra ösztökélés találkozik a fajtához képest különösen tömör struktúrával és határozott ásványossággal. Egyszerre bájos és komoly. Picit érezhető az alkohol melegítése, de nagyon tetszett. Közel a 7 ponthoz.
Határi Furmint 2009
Sokkal szigorúbb, ásványos illat. Szájban kifejezett gyümölcsös zamatossága mellett tömör, gyurmásan-sós, nagyon egyedien „határisan” ásványos. A savak lendületesek, vibrálóak, szárnyukra veszik érzékeinket, mindamellett nem dominálják az egész bort, mert van akkora mélysége a kortynak, hogy kiegyensúlyozott marad. Nagyon eltalált bor, igazi nagy furmint. 7-8 pont
Csontos Furmint 2009
Az előzőtől kedvesebben zamatos, nagyon fogyasztásra ösztökélő, de szintén tömör és jellegzetesen ásványos bort kapunk. Savai játékosak, mennyiségileg ügyesen balanszíroznak a pont elég illetve egy picivel többet elbírnék érzet között. A maradékcukor is jobban érződik, mint hogy egyszerűen kerekítő tényezőnek nevezzük. Ezek mellett épp az a stílus, amit nagyon hiányoltam a 08-asokból: bájos, szerethető, játékos, anélkül, hogy markánssága csorbát szenvedne. 7 pontot eléri.
Teleki Furmint 2009
Csupa báj, gömbölyűség, kerekség, zamatosság. Az előző furmintoktól lágyabb, krémesebb, de a lösztalajhoz képest így is tömör. Nem igazán ásványossága inkább kedvesen fűszeres mélysége ad komplexitást.  Savai kicsit gyors lefutásúak, kevésbé cizelláltak, mint az előzőek. 6 pont.
Bott-bor 2008
Illata jóval érettebb bort ígér. Kóstolva csupa ásvány, markánsság, szigor, a struktúra feszes, savai minden figyelmet megragadnak. Nekem továbbra is túl kemény és szikár, inkább elismerem, mint szeretem. 5 és 6 pont között.
Csontos Furmint 2008
Hasonló világú, csupa ásvány és tömörség. A korty eleje nagyobb mélységével, komplexebb világával sokkal jobban ellensúlyozza a sokrétűen vitális savvilágot. Komoly bor, bájt hírből nem ismer, de mégis arányosabb és sokkal inkább jobb fogyasztani. 6 és 7 pont között, közelebb az utóbbihoz.
Teleki Furmint 2005
Illatában kis oxidáltság is megjelenik. Nem egyszerűen érett, hanem öregedő bort jelez. Szájban a bor szebb állapotban van, érett konzisztencia, jó tartású savak. Az aromatika tercier hangulata viszont jelenleg nem az én világomat tükrözi. 4-5 pont
Teleki Furmint 06
Ezúttal az édesen fűszeres, mézes érettséghez nem társul öregség-érzet. Krémes, finom, komplex, fogyasztásra ösztökélő. Bár játékossága már nem olyan, mint a fiataloké, mégis megőrzött sokat a régi bájából is. Jó arányai megmaradtak, nyugodtabb hangulata mellett is. 6 és 7 pont között.
Bott-rythis 2009
A korábbi évjáratoktól könnyedebbre hangolt édes bor. Érett, zamatos gyümölcsök, határozott ásványosság. Elegáns vonalak, finom tapintatú savak, melyek egy lehelenyit hamarabb kezdenek ereszkedni, mint várnánk. 6 és 7 pont között
Édes furmint 2007
Ez a tétel alacsonyabb cukortartalma végett nem került bele az évjáratazonos Bott-rythis tételbe. Az iménti tételhez hasonló méretekkel rendelkező, könnyedebbre hangolt édes bor. Jó arányok, az előzőtől omlósabb konzisztencia, mézesebb aromák, némi palackbukés jegyekkel. Nekem jobban tetszett az előző frissessége, de ez is remek. 6 pont.
Aszú 6 putt. 2008 (hordóminta)
Az eddig kóstolt Bott-aszúknál megszokott tisztavilágú aszaltkajszis, finoman, sallangoktól mentesen botritiszes világ. Dinamikája inkább a 06-oshoz teszi hasonlóbbá, alkotórészei nyilvánvalóan inkább szétállnak még. Bármilyen magasságokba elérhet még.
 
3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr412363821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2010.10.12. 09:41:17

Azannyát', második nap is volt??? :)

Szomjas Gödény · http://szomjasgodeny.hu/ 2010.10.12. 23:21:31

@akov: Mi is szoktunk tartani mindig,
"másnap"-nak nevezzük.

Szegediszomelijé 2010.10.13. 20:05:48

Azért a pofátlan jólétnek is legyenek mán határai:-)
süti beállítások módosítása