A Borrajongó

"Ne csak írja, tudja is meg!" Első nap

2010. október 11. 06:59 - drbarta

Történt már jónéhány hónapja, hogy Bodó Judit, a személyesnagykedvenc tokaji Bott-pincétől megkeresett, hogy szerveznének néhány "kiválasztott" borblogger részére egy speciális hétvégét, amikoris betekintést nyernénk a kulisszák mögé oly módon, hogy jól meg dolgoztatnának bennünket. Azaz ne csak írjuk, tudjuk is meg!

A meghívottak között szerepel szerény jómagamon kívül Albert Gazda, Palack (Művelt Alkoholista) és Peter Klingler (Borwerk). Erdendően az lett volna a cél, hogy elsősorban szüreteljünk, sajnos a jelenlegi mustfokok ezt még nem tették lehetővé, így az lett a főattrakció, hogy egy palackozásra váró tételt a mi segédletünkkel kellene letölteni.

Az első nap én jóval korábban érkeztem, mint a többiek. Ez két privilégiumot vont maga után. Egyrészt részt vehettem a másnap palackozandó tétel előkészítésében is (átfejtés, szűrés, kénezés), másrészt részt vehettem az esti édes-bor kóstoló tételeinek kiválasztásában.

A Judit által kreált pazar vacsorára Berecz Stephanie-ék is hivatalosak voltak, akárcsak az azt követő nemkevésbé pazarnak ígérkező kóstólóra, ahol végül 15 tétel került egymás mellé. A sor jelentős része Juditék "féltve őrzött kincsei" közül került ki, valamint Stephanie-ék nagylelkű hozzájárulásá révén. A kevésbé jelentős hányadot, pedig mi hoztuk.

Néhányan, így én is, nem bírtunk kivetkőzni magunkból és jegyzeteltünk. Íme a nem mindennapi sor:

Füleky: Kései furmint Király-dűlő 2000

Érett, mézes-diós-grillázsos illat, szájban közepesen telt, palackérett, kissé rusztikus aromái, valamint kissé lelágyult savai ellenére teljesen talpon. Érettség és nem öregség-érzetet kelt, még jócskán van élvezeti értéke. Eléri az 5 pontot.
Kikelet: Late Harvest 2003
Aszalt kajszis-mézes-petrolos, de zárkózottabb illat. Szájban a maradékcukrot és közepesen telt testet arányos, megfelelő magasságú és finom tapintatú savak ellensúlyozzák. Lecsengése kissé cseresebb, mint az ideális. 6 pont.
Familie Weiss: Neuburger Beerenauslese 1995
Aszalt gyümölcsös, likőrős illat. Szájban koncentrált, gazdag és intenzív. Éles, lüktető savak, érdes felszínek, intenzív kesernyék. Nem harmónikus bor. Nehéz pontozni, 4 pont.
Robert Weil: Riesling Spatlese Kiedricher Graffenberg 2004
Őt én már jól ismerem. A többieknek viszont új volt. Örülök, hogy sikert arattam vele. Érett, petrolos, citrusos-köves illat. Szájban jólesően könnyű ebben a sorban, mégis zamatos, citrusok, manadarin, mineralitás, fűszerező petrol, életteli, játékos, tiszta és precíz savak. Nagyon itatja magát. 7 pont.
Jo Pithon: Coteaux du Layon St.Lambert Les Bonnes Blanches 2002
A termelő egy másik hasonló tételéhez volt már szerencsém. Chenin blanc, biodinamikus termelőtől, a Loire mentén Anjou-ból. Szokatlan, oxidatív stílusú borairól ismert. Most is nagyon furcsa aromatika, égetett cukor, rusztikusság, intenzív pörkölt aromák, szokatlan kesernyék. Telt, olajos test, savkészlete kicsit lágy, de mégis jó az egyensúly. A furcsa ízek mellett jó felépítésű, gördülékeny, viszonylag sima felszinű bor. Nehéz pontozni, nem keresem ezeket a stílusú borokat, de erényeit el kell ismerni. 6 pont. (a többiek egyáltalán nem szerették)
Domaine de Cauhapé:Symphonie de Novembre 2003
Őt is már jól ismerjük. Kicsit szúrós-fügés-konyakos, mégis nagyon élénk illat. Vastag test , hazai borokhoz képest szokatlan, de mély lenyomatú aromatika, magas, széles, sokrétű profi savkészlet. Az alkohol mégis érezhetően melegít, egyszerre sokat nem enged fogyasztani. Szűkebben hozza a 7 pontot, mint korábban. Kicsit megosztó bor volt, nekem jobban tetszett, mint a többieknek általában.
Chateau Lafaurie-Peyraguey: 1ére cru Sauternes 1999
Elsőre kissé szúrós, majd karamelles-gyógynövényes, mindenképp mély illat. Ez is szokatlan világú ízekkel bír a hazai borokon szocializálódottaknak, karamelles édesség, gyógynövényes kesernyék, rusztikusság, gombásság. Szokatlan, de nagyon komplex. A szerkezet pazar, krémesen sima felszínek, lágy de mégis minden szegletet megjáró savak, kiváló egyensúly. Nagy bor! 8 pont
Wenzel: Ruster Ausbruch 2003
Az előző borok után jólesően gyümölcsökre koncentráló illatok. Vastag, koncentrált, olajosan cammogó test, lágy, de mégis abszolút elegendő savkészlet. Sima tapintata mellett könnyen emészthető, kedves, furcsaságoktól mentes aromatika. Nagy és hosszú, de kevésbé komplex, mint az előző (bár fogyasztásra ösztökélőbb) 7-8 pont.
Batic: Valentino 2006
Szalmabor Szlovéniából. Konyakos, likőrős, grillázsos, pörkölt jegyekkel felszerelt aromatika. Vastag test, nagyon intenzív, nagy amplitúdókat megmozgató, szerteszaladó érzetek. Nem épp elegáns, de mégse diszharmónikus bor, kétségtelen gazdagsággal. 6 pont.
Kikelet: Tokaji Édes Szamorodni 2003
Aszalt kajszis, finoman gombás, finoman dohányos aromatika. Az előzőektől sokkal könnyebb és játékosabb. A savak sokrétűek, arányosak, finoman bizsergető állagúak. Cizellált, elegáns, finoman részletgazdag bor. 8 pont.
Bott: Tokaji aszú 6 putt. 2007
Előzőek után sokkal frissebb érzetű gyümölcsössége. Vastag, olajos test, nagyon zamatos korty, selymes, tökéletesn élmentes tapintat, finom, lágy savak. Nem kilométer hosszú, nem is a legkomplexebb a sorban, de talán ez volt a kis privát kedvencem. Életöröm mellett harmóniát nyújt fiatalsága mellett is. Eléri a 8 pontot.
Bott: Tokaji aszú 6 putt. 2006
Aszalt kajszis, viaszos, finoman botritiszes illat. Nagyon intenzív bor, mégis sima felszínű. A savak eszméletlen sokrétűek és hosszúak. Kirobban a vitalitástól, de mégis csiszolt, elegáns és letisztult. Minden porcikája mesteri. 9 pont
Füleky: Tokaji aszú 6 putt. 2002
Nem került kereskedelmi forgalomba. Igazi kuriózum. Aszalt gyümölcsök , kajszi, szilva, mazsola, méz, dohány, botritiszes gombásság. Szépen érett, komplex aromatika, finom konzisztencia. Vitális erőteljes, sokrétű savvilág, gerincesen viszik a hosszú lecsengést. 8 pont.
Füleky: Late harvest 2001
Az egyszerűbb bort takaró név csalóka, ez valójában jégbor. A tőkén megfagyott szemekből kínkeserves munkával kb 10 %-os lékinyeréssel született a több, mint 260g/l cukortartalmú édesbor. Valószínűtlenül tömény, sűrűn olajos mozgás. Aromáiban az aszúktól jóval kevésbé komplex, egyszerűbb töppedt-szőlős, mazsolás ízek jellemzik. Nagyon intenzív, émelyítően szirupos édességével, a savai nem veszik fel a versenyt, bár ekkora cukortartalomnál már nem hiszem, hogy ugyanazt a típusú egyensúlyt kellene elvárnunk. Nagyon nehéz pontozni, felmutat olyan erényeket és hiányosságokat amelyek mentén túl sok kategória lenne érintve ahhoz, hogy egy kompenzált közbülső szám visszaadná az élményeket.
Füleky:Tokaji aszú 6 putt. 2000
A 02-es aszúhoz hasonlóan komplex aromatika, mazsolás, aszalt szilvás, dohányos, itt jön némi törökméz, karamell, némi férfias rusztikusság. Krémes, élektől mentes konzisztencia, barátságos, talán az ideálistól hamarabb lefutó savak. Mindenképp pazar.  7-8 pont.
 
3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr1002361984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2010.10.11. 09:56:50

Wow, micsoda sor. Látom a Robert Weil-el megint nem tudtad visszafogni magad! :)

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2010.10.11. 13:17:43

Valóban írigykednék magamara, ha nem lettem volna ott! :)