A Borrajongó


Fill the Winebox MiniVino 2017. december

2018. január 06. 06:00 - furmintfan

A Fill The Winebox csapata még a múlt év decemberében, a karácsonyi ajándékozási szezon előtt tartott egy utolsó kóstolót, azaz úgynevezett Minivino-t. Az eddigi kóstolókról, a cég koncepciójáról már többször szóltunk, ezen a téren nem is bocsátkoznék önismétlésbe. Újdonság is van azért a Fill The Winebox háza táján, még ha ez nem is öltött még teste. Hamarosan megnyitják ugyanis saját borbárjukat és borboltjukat, de erről többet majd akkor, ha mindez fizikailag is megvalósul, addig pedig maradjunk a legutóbbi MiniVino-nál. A borkereskedés mögött álló három barát az állandó választék szereplői mellett ismét magával hozott egy csokorra való új mintát. Az év végén már nem jutott idő a beszámoló formába öntésére, ezt most pótolom.

 ftwb201712otazu.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Boros ládák újratöltve - Fill the Winebox MiniVino 2017. február

2017. március 17. 06:00 - furmintfan

Tavaly novemberben már hírt adtunk a Fill the Winebox koncepciójáról és bemutató kóstolójáról. A kereskedés alapítói azóta sem tétlenkednek, folyamatosan új irányokba tapogatóznak, igyekeznek bővíteni a kínálatot, több fronton is. Továbbra is cél Magyarországon kevéssé ismert borvidékekről, illetve termelőktől jó ár-érték arányú borok forgalmazása - ebben a szemléletben már most elég szép portugál választék alakult ki a kereskedésnél - de az olasz és német borok felé is nyitni akarnak. Újdonságként egy nagy név boraival is megpróbálkoznak a tulajdonosok, ez pedig nem más, mint az ikonikus priorati pince, a Clos Mogador, amelynek két bora is elérhető a webshopban. Végül, de nem utolsósorban, magyar borokat árusítását is tervezik a közeljövőben, várhatóan itt is a kisebb, kereskedelmi forgalomban nehezebben elérhető pincékre koncentrálva.
A Fill the Winebox csapata nagyjából negyedévente tart bemutató kóstolókat - "MiniVino"-kat - ahol a látogatók megismerkedhetnek a szerteágazó szortiment egyes boraival, így kaphatnak egy átfogó képet a kereskedés kínálatáról. A februári kóstoló beszámolója következik most.

ftw201702_4.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Jószomszédi (ki)oktatás – Osztrák vöröshármas

2016. április 15. 06:00 - ungert

Bár műértő körökben közismert, hogy Ausztria az úgynevezett helyi-tradicionális fajtáiban képes nagyot villantani a vörös térfélen is, azért engem, elsősorban befelé, mintsem kifelé fogyasztó borivót a kellemesnél intenzívebben lepett meg, hogy mi történik a középmezőnyben, valamint attól felfelé. Kétségtelen, hogy a hárompilléres – blaufränkisch, St. Laurent és zweigelt – fajtaalap hazánkban az első kivételével éppen nem áll közel a prioritásokhoz, azért a végeredményként tálalt vörösborok egyrészt minőségi, másrészt stilisztikai leckével szolgálnak az itthoni közízlésnek, arról nem is beszélve, hogy a ziccer is sokkal szebb, ha őshonos fajtával rúgják. Néhány héttel ezelőtt furmintfan társaságában abba a kényelmes-kellemes helyzetbe keveredtem, hogy egy hosszabb és többszínű borozás keretei között először megkóstoltunk, később pedig jól elfogyasztottunk egy rövidebb, de annál tartalmasabb osztrák sort, amely tananyagszinten hivatott demonstrálni a nyugati szomszéd vöröstehetségét. A látókörbővítésen túl persze az sem mellékes, hogy a kékfrankos-indítástól különváló, egyébként apa-gyerek-viszont ápoló fajtapáros karakterileg jelentős eltérést mutató, ugyanakkor egységesen magas színvonalú végeredményt képest produkálni. Ilyenkor pedig az van, hogy félretéve minden téves, de élő borsovinizmust kénytelenek vagyunk leborulni és elismerni a kvalitásokat. És ha már úgy alakult, akkor mindezt az ilyenkor szokásos négykezű formátumban igyekezzük megtenni alább.

img_0050.JPG

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása