A Borrajongó


Ami tavalyról kimaradt - magyar egyveleg

2016. február 20. 06:00 - furmintfan

Azt hiszem mindannyian vagyunk úgy bloggerek, hogy megkóstolunk egy csomó bort, amelyekről ilyen-olyan okok miatt aztán nem születik írás, vagy legfeljebb egy ömlesztett egyveleg (pont mint ez). Nem is baj ez, mindenről nem lehet írni, erre se idő, se energia, és sokszor hely sincs. Az utóbbi néhány hétben összegyűjtögettem azokat a tavalyi jegyzeteket (kb. februártól decemberig), amelyek ide nem kerültek ki, és a viszonylag érdekesebbnek tűnő borokat kiválogattam. Vannak köztük olyanok, amelyek a blogon nem, vagy csak ritkán szereplő pincészetektől érkeznek, de vannak itt régi ismerősök, visszatérők is. Ha más haszna nem is volt, legalább egy helyre kerültek a jegyzeteim. :)

egyvelegdugokm4.jpg

Tovább
5 komment

2010-es rajnai rizling kvartett osztrák ráadással

2015. december 11. 06:00 - furmintfan

2010 ezerszer elátkozott évjárat a modern kori magyar borászat történetében, de néhány gyöngyszemet azért ez az év is "kitermelt". Ha volt fajta, amelyből - legalábbis ahogy több forgalomba került tétel és számomra legutóbb az itt megörökített kóstoló is igazolta - sikerült 2010-ben időtálló és klasszis borokat kihozni itthon, az a rajnai rizling.
Egyik nagy kedvencem a fajta, de kis hazánkból egyelőre elenyészően kevés bor közelít a nagy osztrák, német vagy akár elzászi rieslingek szintjéhez. Sőt, úgy igazán "rajnais rajnai" sem feltétlenül sok akad, ha már itt tartunk. Persze már csak az eltérő természeti adottságok miatt is aligha várható el, hogy a honi rajnai rizlingek úgy általában wachaui vagy moseli stílusjegyeket hordozzanak, de ezer más dolog is közrejátszhat még. A 2010-es év borai mégis megvillantottak valamit abból, hogy készülhet komoly bor a fajtából a Kárpát-medencében is. De mint tudjuk, egy fecske nem csinál nyarat... 2010 előtt és után is palackoztak jó rajnai rizlinget ezeknél a pincéknél (is), de az eddigi tapasztalataim alapján ezt a kivételes produkciót legtöbbjüknek azóta nem sikerült megismételni, és őszintén szólva azt is kétlem, hogy a jövőben gyakran borulunk le áhítattal egy-egy magyar rajnai, pláne egy egész évjáratos rajnai sor előtt.
A termelőkkel folytatott beszélgetésekből és a hírekből mindenesetre tűnik, hogy egyre többen látnak fantáziát a rajnai rizlingben Magyarországon. Badacsonyban szép számmal akadnak ilyen borászok, de ott van még pl. Szentesi József, Miklós Csabi, Losonci Bálint, Légli Ottó, Bukolyi Marcell, Bősz Adrián, hogy rögtön 6 másik borvidék képviselőjét felsoroljam, sőt, már Tokajban is kacérkodnak a gondolattal. Kérdés, hogy a fajta és az utóbbi években tapasztalható szélsőséges időjárás - a hőség, az aszály, vagy éppen az esős ősz - milyen extra kihívások elé állítják itthon a szőlészeket, borászokat. Én mindenesetre szívesen innék még sok ilyen jó magyar rajnait, mint a múlt vasárnap, úgyhogy szurkolok, ezen ne múljon.

rr10.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Olaszrizling Október - Rizling vagy Riesling

2015. október 19. 06:00 - rszabi

img_1652.JPGMár megint egy rajnai-olasz sor, de én nem bántam, szerintem ugyanolyan érdekes és tanulságos lehet egy vegyes fehér sor is, mint egy fajtatiszta. Nem is merném állítani, hogy minden esetben olyan szembeötlő a két fajta különbsége, vakon sokszor az első szippantásra magabiztosan megtippelem melyik a német és melyik a magyar rajnai, ellenben néha nem is olyan egyszerű kitalálni egy hazai borász két fajta bora közül melyik az olasz.

A kóstoló vakon történt. Bár az előadás elején külön figyelmeztettek, hogy ne hagyjuk hogy az aromatika megvezessen bennünket, maradjuk a BLIC szentnégység határain belül, de nekem ez mindig nehezen megy, továbbmegyek, nem is igen szeretek kizárólag ebben a koordinátarendszerben gondolkozni. Egyetértek abban, hogy egy bor alapjait jól meg lehet fogni ezen kritériumok mentén, de egye meg a fene az egészet, ha nincs jó illata és íze, vagy legalább érdekes karaktere.

Egy ilyen kóstolón fejet hajtok egy olyan bor előtt ami tökéletes arányokat villant, de ha aromatitkilag nem nyűgöz le, akkor biztosan nem vinném haza, márpedig nekem sok esetben a legnagyobb bajom a “komolyabb” (Megfelelő alapanyag, hordós érlelés) olaszrizlingekkel pont ebből fakad. Nagyjából olyan seízűek, ezért is kapják sokszor az ásványos jelzőt, jobb híján. A szeánsz nekem nem hozott újszerű tanulságot: a rajnai jobb fajta mint az olasz, a németek pedig még mindig jobbak ebben a műfajban mint mi (vagy bárki más).

Tovább
42 komment

Badacsony illata - Badacsony New Yorkban 2015

2015. március 31. 06:00 - furmintfan

Badacsony egy napra ismét Budapestre költözött, a Badacsonyi Turisztikai Céh szervezésében a New York Palotában negyedik alkalommal rendezték meg a legjelentősebb badacsonyi borászokat és boraikat a budapesti közönség előtt bemutató a "Badacsony New Yorkban" kóstolót. A hagyományokhoz híven ismét volt a rendezvénynek központi témája: ezúttal nem egy fajta, hanem úgy általában az "illatos borok" kerültek a kóstoló fókuszpontjába. Azaz csak kerültek volna, mert aki illatos fajtákat akart kóstolni, az komoly hiányérzettel távozhatott a rendezvényről, legalábbis az általam meglátogatott standoknál nem sok ilyen volt. Valószínűleg egyébként sem lenne fontos "alcímet adni" (bár tény, hogy a "Szürke harminc árnyalata" például ötletes volt), hiszen a kínálat a legtöbb standnál úgyis az olaszrizling-szürkebarát-kéknyelű szentháromságra épül.
badacsonyny01.jpg

Tovább
57 komment

Badacsonyi Bor7 - Laposa, Villa Sandahl, VáliBor

2014. augusztus 07. 06:00 - furmintfan

A nyár folyamán eltöltöttem néhány hétvégét a Balaton északi partjának különböző részein, és természetesen minden alkalommal szorítottam egy kis időt boros programoknak is. Birtoklátogatásra most nem került sor, de mivel sok borásznak van valamilyen formában „előretolt helyőrsége”, és nyáron egyébként is egymást érik a borfesztiválok a tóparton, nem volt nehéz elmerülni a Balaton-környéki borok széles kínálatában.

A Badacsonyi Borhetek immáron majdnem három évtizede kínál kéthetes programot a július utolsó két hetében Badacsonyba látogatók számára. Országosan ismert borászatok mellett boraikat főleg helyben árusító badacsonyi pincészetek is megjelennek a fesztiválon. Utoljára 2010 hírhedten esős nyarán sikerült este is meglátogatnom a rendezvényt egy bormámoros hétvége alkalmával, bár emlékeim szerint akkor még nem tarkította az esténként fellépő számtalan zenekar a programkínálatot. Azóta két év kimaradt, tavaly és idén pedig csak néhány órás délutáni terepszemléket sikerült összehozni. Egyszer kíváncsiságból megnézném milyen a hangulat az éj leszálltát követően, de a kóstolásnak a délutáni nyugodt órák kétségkívül jobban kedveznek. Idő szűkében végül három pincészet szortimentjét sikerült többé-kevésbé megvizsgálni.

badacsonylaposa3.jpg

 

Tovább
1 komment

Badacsony New Yorkban 2014

2014. március 31. 06:00 - furmintfan

A Boscolo Hotel – New York Palota épülete idén már a harmadik alkalommal adott helyet a Badacsony New Yorkban elnevezésű rendezvénynek, a borvidék éves budapesti borbemutatójának. Az impozáns épület egyik szárnya jó fél napra megtelt badacsonyi borászokkal és a badacsonyi borok szerelmeseivel, és természetesen a budapesti borkóstolók törzsközönségével. Minden évben egy, a borvidékre jellemző fajtát helyeznek a rendezvény fókuszába, idén a kéknyelűre esett a választás.

badacsony0_1.jpg

Tovább
4 komment

Borjour Magnum vegyesfelvágott

2014. március 07. 06:00 - furmintfan

A Borjour Magnumon kóstolt bükki és mátrai borokról már írtam külön itt. Úgy gondolom, a többi bor is megérdemli, hogy megemlékezzek róluk, de ezt már nem szedném szét több posztra, elég terjedelmes egyveleg következik tehát. Mint említettem, vörösborokra nem nagyon jutott időm, cserébe viszont legalább szakítottam „majd a végén visszajövök megkóstolni az édeseket is” című történettel, mert ez idő hiányában sosem működött. Nem bántam meg.

Volt néhány bor, amelyet kóstoltam már idén, és írtam is róluk, ezeket feleslegesnek tartottam újra feltüntetni, egy kivétellel. Pontokat nem írtam, amelyik bor különösebben tetszett, csillagot kapott a neve mellé.

 matrabukk0.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam – Villa Sandahl Elephant Tap 2012

2014. február 11. 06:00 - ungert (törölt)

Izgalmas pályát járt be a Villa Sandahl az elmúlt két-három évben. Szinte a semmiből felbukkanva bloggereket tartolt a 2011-es évjárat, de még a szkeptikusok sem vitatták, hogy valami megmozdult Badacsonyban. Ezek után volt botrány egyszer és még egyszer, aztán valamiért úgy alakult, hogy az összeesküvés-elméletek nemcsak elterelték a figyelmet a borokról, de mintha meg is keserítették volna őket. Jómagam igyekeztem félredobni az eszméket és a mindenféle külföldi mércét, így a 2011-es évjárattól korrekt, átlagon felüli, de brutálisan túlárazott borokat kaptam. Bár nem kóstoltam mindent, de amit igen, abban semmi kivetnivalót nem találtam. Egészen addig, amíg nem nekem kellett kicsengetni a húzós ezreseket. Aztán telt-múlt az idő, de 2012-ről valamiért mindenki hallgatott. Ha nem keresem fel a hivatalos oldalt, akkor azt hinném, hogy nem is készült bor; pedig készült, nem is egy, hanem öt: négy rajnai és egy olasz. Az egyik rajnait különösebb felhajtás nélkül a legnagyobb borkereskedő is berakta a kínálatába (emlékszünk még arra a bizonyos 2011-hype-ra?), meglepő módon egy kerek ezressel olcsóbban, mint az eddigi legolcsóbbat. Ennyit már hajlandó voltam leszurkolni egy Sandahl-palackért, hogy megtörjem a csendet, és hogy eloszlassam a gyanút a kínos hallgatás körül.

Tovább
10 komment

Sandahl, kontextus, meglepetés

2012. szeptember 17. 06:00 - drbarta

DSC_0317.JPG

Eléggé megy manapság a Sandahl-téma, konkrétan nálunk is már többször szerepelt az elmúlt hetekben. Ígérem, részemről ez lesz jó darabig az utolsó, de a helyén-kezelés érdekében meg kellett, hogy nézzem őket nemzetközi kontextusban is.

Koncepció, vesszük a két top Sandahl-rieslinget, melléjük tesszük érdekességképp a borász saját neve alatt kihozott rajnaiját is. Itthonról még jó választásnak tűnik Pannonhalmáról a Prior, ami stílusban várhatóan szintén olyan, hogy összehasonlítható külföldi rieslingekkel, ugyanakkor fele annyiba kerül, mint a címszereplők, így ár-érték irányú tapasztalatok is leszűrhetők lehetnek.  Három nemzetközi referenciával egészül ki a sor, érintve különböző termőhelyeket, évjáratokat, árkategóriákat.

Érdekes tapasztalat volt. Vakon kóstoltunk, a jegyzeteken kívül megosztom azt is, hogy miket tippeltem a leleplezés előtt.

Íme:

Tovább
49 komment

Villa Sandahl látogatás

2012. szeptember 12. 06:00 - akov

Már hosszú hónapok óta terveztem, hogy ellátogatok Badacsonyba a svéd érdekeltségű Villa Sandahlhoz. Mielőtt odaértem volna, már az egész sajtót bejárta a balkánian levágott öreg tőkés rajnai rizling ültetvény híre. Nem kell megijedni, nem erről lesz most szó. Egyrészt annyian és annyi félét írtak az ügyről – vádoltak, pro és kontra érveltek vagy ujjal mutogattak –, hogy halálosan unalmas lenne ezt tovább citálni. A rendőrség nyomoz, reméljük a tőkék többsége meg fogja úszni és pont kerül majd a példátlan rombolás végére. Most inkább vegyük nagyító alá, mit is csinálnak a svédek ezen a bazaltorgonákkal tűzdelt furcsa tanúhegyen.

badacsony_naple.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Villa Sandahl, Bakó Ambrus olaszrizlingek

2012. szeptember 11. 06:00 - drbarta

DSC_0302 (3).JPGVilla Sandahl: "Give me five" Badacsonyi Olaszrizling 2011

Vonzó, tiszta illat, nyári almával, érintésnyi akácmézzel, édesebb fűszerekkel, zsírkrétás mineralitással. Közepesnél teltebb, de mégis áttetsző jellegű korty. Telt ízek, a fajtához képest elég élénk gyümölcsökkel. Komoly anyagsűrűség a kortyközépen, mély ásványos mag. A savak tartják az egyensúlyt, szép cizelláltságot is adnak, de kicsit szélesebbek, ezáltal mindig ott marad az érzet, hogy egy hangyányi extra feszességgel precízebb, fókuszáltabb lehetne a bor. Bár így se lehet ok panaszra, tekintettel a fajtára, évjáratra.  A lecsengés közepesnél hosszabb, az alkohol elég jól integrált a gazdag kortyba. Egy árnyalatnyit komolyabb anyag a múltkori rajnaitól, de annak az arányait jobban szerettem. 6+ (88-89)

DSC_0318.JPGBakó Ambrus: Badacsonyi Olaszrizling A Rózától 2011

Fehér virágok alma, birs, méz, vanília, pici likőrösség az illatban. Közepesnél jóval nagyobb test. Édeskés attack, semlegesebb ízek, lágy krémesség. Ez a hangulat végig meg is marad. A kortyközépen bár jócskán kitart az anyag, megvan a koncentráció a fókuszhoz, viszont a savak nincsenek a helyzet magaslatán. Puhák, lágyan szétterülnek, nem tudják kellően vezetni a tartalmat, de a hossz így is közepesnél hosszabb. Az alkohol a savak hiányában nagyon érzékenyen viselkedik a hőmérséklet emelkedésére. Egyébiránt tisztasága, csiszolt felszínei mindenképp dicséretesek, nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a messze nem tökéletes egyensúly mellett is elég jól fogyaszhtató marad a tétel. Nehéz pontozni, kb. 5+-ra matekoztam ki, hangsúlyozva, hogy az alapanyag nagysága ezen jócskán túlmutat. (tulajdonképpen az előzővel összemérhető e tekintetben) Kíváncsi lennék, hogy ugyanerről a területről milyen lehet a 10-es.

Szólj hozzá!

Villa Sandahl: Rajnai Rizling "Capuccino Oil" 2011

2012. szeptember 06. 06:30 - drbarta

DSC_0302 (2).JPGTiszta, hízelgő illat fehérhúsú őszibarackkal, zöldalmával, érett citrusokkal, kőporos-zsírkrétás minerális felhővel.  Közepesen telt korty. Friss, lédús gyümölcsökkel telt ízek megtámogatva jól érezhető mennyiségű maradékcukorral. Ellustulásról azért szó nincs, a savak kellő játékossággal, cizelláltsággal vetik be magukat, valamint kis co2 is növeli az élénkséget.  A kortyközépen korrekt, ásványosabb irányba forduló mag, közepesnél kicsit hosszabb a lecsengés. 6+  (88-89)

Nagyon rendben van a tétel, és számomra mindenképp öröm, hogy ízig-vérig rajnai rizling, hozva az elvárt áttetszőséget, zamatos gyümölcsösséget, adekvát sav-cukor-alkohol egyensúlyt.  Hiába, én szeretem, ha a fajtajelleg érvényesülni tud. Minden szinten oké, de más kérdés, hogy minden szempontból jócskán van még feljebb. Az ár-érték komplex kérdés. Ha szigorúan riesling-témában gondolkodunk akkor azt lehet mondani, hogy külföldön ezt a szintet  15 euro körül simán megkaphatom. Ugyanakkor rengeteg olyan egyéb témájú tapasztalatom volt már itthonról, amikor hasonló, vagy drágább árkategóriájú borok nem tudtak ennyit nyújtani.   Az érdeklődést mindenképp felkeltette, a közeljövőben meg fogom nézni a magasabb szintű boraikat is, megfelelő kontextusról is gondoskodva.

22 komment