A Borrajongó


Bormedence 2019

2019. december 20. 06:00 - furmintfan

A Bormedence Kárpát-medence borkultúrájának ápolását zászlajára tűző Bormedence rendezvényen tavaly Szabi merült el a a borokban, idén én látogattam el az eseményre. A Kárpát-medencei borokat fókuszba állító eseménynek ebben az évben a Palotanegyedben található gyönyörű Festetics-kastély adott helyet és mintegy 50 termelő hozta el a borait.

bormedence2019_01.jpgA névsorban a határon túli borászatokon túl is bőven akadt olyan név, akiktől nagyon ritkán kóstolok borokat, de persze akadtak régi ismerősök is, úgyhogy minden körülmény adott volt, hogy pár órát eltöltsek az új tapasztalatok gyűjtésével.

Tovább
Szólj hozzá!

2016 I. félév - magyar egyveleg

2016. július 30. 06:00 - furmintfan

Itt a fél évet felölelő magyar egyveleg is, azokkal a borokkal, amelyeket az elmúlt 6 hónapban ittam és maradt fenn róluk valamilyen jegyzet, de azután a blogon valamilyen okból nem kerültek említésre. Az a terv, hogy az idén fokozatosan a végére járok a maradék 2011-es, 2012-es évjáratból származó tokaji boraim túlnyomó részének, így Tokaj erősen felülreprezentált ebben a válogatásban (és valószínűleg a következőben is így lesz), de akad itt bor mindenhonnan, a blogon ritkán vagy eddig nem előforduló pincéktől is. 

egyvelegdugokm3.jpg

Tovább
1 komment

Etyeki Szakcsoport: fókuszban a chardonnay

2016. január 26. 06:00 - furmintfan

Bő egy évvel ezelőtt született meg az ötlet, hogy milyen jó lenne összetrombitálni az etyeki borászokat, együtt kóstolni, megismerni egymást és egymás borait. A kezdeményezés kedvező fogadtatásra talált, így jöhetett létre 2014 decemberében az az össznépi etyeki pinot noir-kóstoló, amin sok borásszal együtt akov, octopus és én is ott voltunk és amelyről akov írt beszámolót. Az első kóstolónak nagyon jó visszhangja volt a résztvevők körében, így nem volt kérdés, hogy lesz folytatás. A 2015 nyarán megrendezett, sauvignon blanc-t fókuszba állító szeánszon sajnos egyikünk sem tudott részt venni, de a harmadik összejövetelen, a január elején megrendezett chardonnay-szemlén akovval ismét ott voltunk. 

etyekchardonnayanonym.jpg

Az EtyekM és a Haraszthy Pincészet után ezúttal az Anonym Pince és borásza, Szövényi Áron vállalta magára a házigazda szerepét. A közelmúltban átadott gyönyörű ikerpince kiváló, hangulatos helyszínnek bizonyult.

Tovább
Szólj hozzá!

Rajnai rizling kóstoló az EtyekM-ben

2014. július 23. 06:00 - furmintfan

Néhány fiatal etyeki borász fejéből pattant ki az ötlet, hogy érdemes lenne időnként egy-egy tematikus kóstolóra összeülniük, a helyi közösség építése és a kóstolási tapasztalatok gyarapítása érdekében. Az első alkalomra július közepén került sor és a szervezők meghívtak még a körbe néhány „külsős” borkedvelő ismerőst is, így kerültem én is Etyekre. A borokkal kapcsolatban annyi kikötés volt, hogy rajnai rizlingeket kóstolunk - amennyire lehet, főleg németeket -, de nem volt kötelezően leszűkítve a kör, mindenki hozta, amit akart. Végül a meghívottak jó része nem tudott eljönni, így hatan gyűltünk össze az EtyekM lakásétterem hangulatos teraszán, tizenhat (plusz egy) palack borral.

etyekriesling2.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása