A Borrajongó


Rejtőzködő borvidékek: Tolna - Grál Borpince

2017. október 12. 06:00 - furmintfan

A Bükk után újra magyar borvidék kerül terítékre a sorozatban, ezúttal az ország déli feléről. A kissé szétszabdalt, a Szekszárdi borvidéktől keletre és északra elterülő Tolnai borvidék és a Grál Borpince lesz a mai téma.
 gral1.jpg

Tolna
A Tolnai borvidék területét tekintve meglehetősen nagy, kb. 11000 ha-t tesz ki, azonban jelenleg csak alig 3000 hektáron terem szőlő, rengeteg kihasználatlan lehetőség van tehát. Az éghajlat mérsékelten kontinentális, sok napsütéssel, meleg nyarakkal, megfelelő mennyiségű csapadékkal. A borvidéket elsősorban agyagos-homokos üledékes és - különösen Paks környékén igen vastag - löszös alapkőzet jellemzi, amelyeken löszvályog, barna erdei talaj vagy vályogtalaj alakult ki.
A Tolnai borvidék ezen a néven nem tekint vissza komoly múltra, tekintettel arra, hogy csak 1998-tól létezik jelenlegi formájában: főként a Szekszárdi borvidék völgységi részéből és néhány jó adottságú, de korábban borvidéki besorolással nem rendelkező területből (pl. Paks, illetve Tamási környéke) alakították ki. A Szekszárdi borvidék egykori részeként természetesen több évezredes hagyománya van Tolnában a borkészítésnek, - ahogy az már lenni szokott - egészen a rómaiak uralmáig visszavezethetően. A 16. század végéig Tolna az ország vezető bortermelő vidéke volt, csak a 15 éves háború (1591-1606) következtében helyeződött át a súlypont Tokaj-Hegyaljára. Később az idetelepülő - majd a 2. világháborút követően nagyrészt kitelepített - német nemzetiségűek szilárdították meg ismét a szőlőtermesztést a vidéken. A szocialista korszakban már inkább a mennyiségi szőlőtermelésen, mintsem a borkészítésen volt a hangsúly. Ma is nagyon kevés pince készít itt saját név alatt palackozva minőségi bort, közülük talán az olasz Antinori család tulajdonában lévő Tűzkő, és a termékeivel a nagyobb áruházláncok polcain megjelenő Danubiana neve ugorhat be. A legtöbb gazda eladja a szőlőt, elsősorban a fent említett cégeknek vagy az Alföldre. Mucsi Zalán a Grál Borpincével tehát igazi csodabogárnak számít ezen a borvidéken, hiszen apró birtokán készített borai megtalálták útjukat az érdeklődő fogyasztó poharához és a csúcsgasztronómiához egyaránt.

Grál Borpince
A Grál Borpince tulajdonos-borásza 2008 óta borászkodik a Tolna megyei Gyönkön, 2,5 hektáron. Mucsi Zalán egyébként alföldi származású és harmadik generációs borász, azonban sokáig nem akart szőlővel és borral foglalkozni, először csak szülői nyomásra indult el ezen a pályán. Eleinte Szekszárdon tervezett pincealapítást, de az apósa helyette inkább Gyönköt javasolta neki. A kisváros melletti Pelzberg-dűlőben felújított egy 1880-ban épült présházat, majd telepítettek egy kevés szőlőt. 2008-ban még csak egy hordónyi öreg tőkés kékfrankos készült, amely azonban kedvező fogadtatásra talált, megszilárdítva Mucsi Zalán elhatározását. A következő években több kisebb területet is sikerült megvásárolni a pince körül és további fajtákkal is bővült a birtok.
A terület kicsi, a fajtaválaszték szűk, ennek megfelelően a portfólió is áttekinthető, következetes. A vezető fajta kékfrankos mellett szürkebarát, cabernet franc, merlot és kadarka terem  a mészkőfoltokban gazdag, meredek, agyagos, löszös lejtőkön. A szőlőművelés a kezdettől fogva organikus, a borok spontán erjednek, csak kevés ként kapnak, a vörösek szűretlenül kerülnek palackba. 
A fajtabor Pelzberg Kékfrankos és a Grál Pinot Gris mellett egy szintén fajtabor kadarka és a Maestro névre keresztelt cabernet franc-merlot házasítás alkotja a szortimentet.

Tovább
9 komment

Kadarkák a "Klubban"

2017. április 22. 09:00 - drbarta

Egy ideje már a klubban a Kárpát-medencei fajták ápolgatása szegediszomelijé barátunk reszortja. Így olaszrizling, Szentesi-ritkaságok, kékfrankos kóstolók után ezúttal egy kadarka-sorral örvendeztetett meg bennünket. 

Évjárat megkötés nem volt. Innen is, onnan is válogatott barátunk, lehetőséghez jutottak felkapottabb, valamint számomra ismeretlenebb, vagy csak érintőlegesen ismert nevek is.

img_2746.jpg

Vakon kóstoltunk.

Mivel a sort nem én állítottam össze, így háttérinfókat se gyűjtöttem róla, amiről lustaság okán így utólag is lemondanék. Következzen tehát néhány kadarka-jegyzet csak úgy lecsupaszítva.

Tovább
13 komment

Kékfrankosok a Klubban

2016. november 19. 06:00 - drbarta

Időről időre előkerül az igény a Klubban egy kékfrankos-kóstolóra. Már egy pár éve nem volt, nekem meg szép lassan már eléggé be is szűkűlt a látóterem, így örömmel vettem, hogy régi motoros állandó társunk Szegediszomelijé bevállalta a szervezést.

15085732_1174365112599864_2103560016855285339_n.jpg

A borokat full vakon kaptuk, 3 és 5 ezer Ft. közti kategóriában, zömmel 2013-asok néhány kivétellel.

Tovább
17 komment

Bordó Blend 2015 - "csak a színe legyen vörös"

2015. november 27. 06:00 - furmintfan

November vége van, lassan itt a tél, ha a borfogyasztást szigorúan szezonális tevékenységként végezzük, akkor most eljött a testesebb vörösborok ideje. Ennek megfelelően a Winelovers novemberi rendezvényén a bordeaux-i fajtáké a főszerep. A jól bejáratott Corinthia Grand Hotel Budapest emeleti termeiben kiállító magyar borászatok mellett néhány borkereskedő, és horvát borászat is színesítette a kínálatot.

bordoblend.jpg

Valóban ritka, hogy egy helyen ennyi pincészet mutatja be az elsősorban vagy kizárólag cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot trió tagjaira építkező házasításait, vagy három fajta valamelyikéből szűrt fajtaborait, úgyhogy a magyar vörösbor-fetisiszták igazi Kánaánja volt ez a kóstoló. Nem sorolnám magam ebbe a táborba, de mivel a tavalyi kóstolót kihagytam, így én is kíváncsian vártam, mit hoz ez a szombat délután-este. A várakozásba némi félelem is vegyült, a hazai bordeaux-i házasításokkal kapcsolatos tapasztalataim ugyanis erősen vegyesek, és ettől függetlenül is tartottam tőle, hogy az április kékfrankos-szemléhez képest kevesebb izgalmat tartogatnak majd a borok. Mint kiderült, aggodalmam nem volt alaptalan...
Tény, hogy a magyar borászatok is egyre inkább nyitnak a gyümölcsösebb, jobb egyensúlyú borok felé, de ez a kóstoló is bizonyította, hogy máig nem sikerült teljesen kitörni a sok hordó-magas alkohol-túlzott extrakció Bermuda-háromszögéből. A fentiek mellett az illó és a brett is belerondított itt-ott a képbe, így aztán nem volt könnyű egyszerre teljesen tiszta, gyümölcshangsúlyos és jó egyensúlyt mutató, pláne elegáns bort találnom. Az izgalomfaktor is hiányzott a mezőny nagy részéből, már persze, ha a fenti tényezőket nem soroljuk oda. Biztosan megvan ezeknek a boroknak a rajongótábora kis hazánkban, és a borok nagy része itthon talál gazdára, de én valahogy nem kaptam kedvet, hogy komoly összegeket fektessek a hazai "bordó blend"-ek felhalmozásába.
Egyre gyakrabban érkeznek hírek magyar vörösborok szép nemzetközi szerepléséről, ami jó dolog, de összességében véve sem a különleges termőhelyi jelleggel, sem a minőséggel, sem az árral nem tudnék sok külföldit meggyőzni, hogy az akármelyik másik országból származó merlot/cabernet helyett miért a magyart kellene választania. Persze kivételek akadnak, de számomra ez a kóstoló is bizonyította, hogy ha jól elkészített és esetleg érdekes magyar vörösbort akarok inni, például egy kékfrankossal az esetek nagy részében (árban és ár-érték arányban szinte biztosan) valószínűleg jobban járok.

Tovább
3 komment

Kékfrankos MOST! - gyorsszemle a sétáló kóstolón

2015. május 08. 07:00 - furmintfan

A Winelovers csapata 2014 után másodjára is megszervezte a Kékfrankos MOST! rendezvénysorozatot, amelynek keretében áprilisban számos, a fajtához kapcsolódó programot szerveztek a kezdeményezéshez csatlakozó pincészetek, borbárok, borboltok. A kékfrankos itthoni kiemelt szerepe még viszonylag újkeletű történet, pedig azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a kékfrankos Magyarország nem csupán legelterjedtebb, de legfontosabb kék szőlő fajtája. Vagy legalábbis a legfontosabb lehetne/kellene lennie, de a Bordeaux-i fajtáknak és a pinot noir-nak valószínűleg hazánkban is nagyobb presztízse van. A kékfrankos amellett, hogy mennyiségileg az élen jár, az ország környezeti adottságainak is valószínűleg jobban megfelel, mint a rosszabb években rendesen be sem érő cabernet sauvignon, vagy az itthon a legtöbb borvidéken valódi arcát kevésbé találó pinot noir. (Egy elcsípett beszélgetésből úgy hallottam, hogy a Tőkések mesterkurzuson hangzott el valami olyasmi, hogy a Kárpát-medencében a kékfrankos inkább képes egy burgundi stílusra emlékeztető bort adni, mint a pinot noir... aligha húzható ez rá általánosságban az összes magyar kékfrankosra, de azért van benne valami.)
Kékfrankost az országban a legnagyobb területen a Soproni Borvidéken termesztenek, de kiemelt jelentőségű fajta Egerben és Szekszárdon is, hiszen mindkét borvidéken a bikavér gerincét képezi. A fajta a rosétól a testes komplex vörösborokig nagyon széles spektrumon képes sokféleképpen megmutatni magát, gyakorlatilag minden borvidéken képes más és más arcot ölteni. Egységes stílusról tehát aligha beszélhetünk, viszont a változatosság gyönyörködtet alapon jó eséllyel mindenki megtalálhatja a kedvenc kékfrankosát. Több év tapasztalata alapján azt mondanám, hogy a színvonal is egyenletesebb, azaz ár-érték arányban - és azt leszámítva is - sokkal nagyobb eséllyel találni jó magyar kékfrankost a polcokon, mint más magyar vörös fajtabort, és a komolyabb csalódás esélye is jóval kisebb. Az elmúlt évek fejleményei alapján úgy tűnik, hogy lassan azért a magyar borászok is egyre jobban elismerik és ennek megfelelően kezelik a fajtát, és a közönség pedig egyre inkább felfedezi magának a kékfrankost. Drukkolok, hogy a lendület ne törjön meg.
kekfrankos_most_logo_728_461.jpg

Tovább
3 komment