Lassan véget ér a február, legfőbb ideje, hogy a Borrajongón is beszámoljunk a legnagyobb - és idén a jubileumi tizedik - Furmint Február kóstolóról, amely a hagyományokhoz híven február első csütörtöki napján a városligeti Vajdahunyad-várban került megrendezésre és szokás szerint nagy érdeklődés övezte, mind a borászok, mind a borkedvelők, mind a legtágabb értelemben vett szakmai körök részéről. Sajnos úgy alakult, hogy a blog szerzői közül idén csak én tudtam elmenni a kóstolóra, így tehát a megszokott "A Furmint Február szerintünk" helyett ez most egyszemélyes beszámoló lesz.  Így viszont kicsit kevésbé kötnek terjedelmi korlátok, vettem hát a bátorságot és a fáradságot és egy nyúlfarknyi jegyzetet idekanyarítottam minden borról.

Egy ideje már a klubban a Kárpát-medencei fajták ápolgatása szegediszomelijé barátunk reszortja. Így olaszrizling, Szentesi-ritkaságok, kékfrankos kóstolók után ezúttal egy kadarka-sorral örvendeztetett meg bennünket. 

Évjárat megkötés nem volt. Innen is, onnan is válogatott barátunk, lehetőséghez jutottak felkapottabb, valamint számomra ismeretlenebb, vagy csak érintőlegesen ismert nevek is.

Vakon kóstoltunk.

Mivel a sort nem én állítottam össze, így háttérinfókat se gyűjtöttem róla, amiről lustaság okán így utólag is lemondanék. Következzen tehát néhány kadarka-jegyzet csak úgy lecsupaszítva.

Lassan itt a február, és mint tudjuk, ebben a hónapban éppen csak a csapból nem folyik furmint. A februári furmint-cunamira készülve, mintegy ráhangolódásképpen a hétvégén megkóstoltunk néhány furmintot a 2013-as évjáratból, de hogy ezúttal jobban kimozduljon a kóstolóbrigád a - főleg Tokaj és Somló által meghatározott - komfortzónából, igyekeztem a borokat minél szélesebb körből válogatni a termőhelyet illetően. A két legismertebb furmint-termőhely ezúttal csupán egy-egy nagy pincészet két-két – különböző árkategóriát képviselő – borával képviseltette magát, mintegy viszonyítási pontként. Most inkább azon volt tehát a hangsúly, hogy más borvidékeken dolgozó borászok furmint-interpretációival is alaposabban megismerkedjünk. (A furmint népszerűsége egyébként is nő, egyre több termelő telepíti.) Tokaj, Somló és a Balatont körülölelő borvidékek mellett az országhatáron túlról is érkezett néhány palack, így lett teljes a sor.

Többek között ungert is velem tartott "Furmintország" eme kis szeletkéinek felfedezésében, úgyhogy az ő jegyzeteit is közreadom.

Elérkeztünk az év utolsó napjához, ideje visszatekinteni, melyek voltak azok a magyar borok, amelyek a legkedvesebb, legmaradandóbb élményeket okozták nekünk az idén. Az édes tokaji borok (persze elsősorban az aszúk) jelenléte a listákon már megszokott dolog, és a száraz fehérek terén sem meglepő a hegyaljai dominancia. Vörösben sokkal vegyesebb a mezőny, már ami a borvidéki megoszlást illeti. Az egyetlen borász, aki az eredmények alapján mind a négyünk listáján helyet kapott, egyúttal mind fehérben, mind vörösben nagyot alkotott, nem más, mint Bott Frigyes. Ezzel a poszttal kívánunk minden kedves olvasónknak boldog új évet, sok jó borral és természetesen várjuk az olvasói toplistákat is!

Egyik kedves kóstolótársunk vetette fel ennek a kóstolónak az ötletét és vállalta magára a megvalósítás terhét. Eredeti tematika szerint elsősorban szerémségi borokat kóstoltunk volna. Az írások szerint ugye egykor ez volt a történelmi Magyarország első számú borvidéke, Tokaj csak a török hódoltság után került előtérbe. Olyan írásokat is lehet olvasni, hogy a furmint is innen került Hegyaljára.  A tokaji borkultúra szerémségi gyökereit jelzik olyan névbeli egyezések mint például a Tarcal-hegység nevének megjelenése, vagy épp a Szerelmi, avagy Szerémi dűlő elnevezése.

A képen a Belo Brdo pincészet ültetvénye látható. Forrás : www.devinos.net

Maurer Oszkár révén kezdett el visszakerülni a borvidék a tájékozottabb hazai fogyasztók köztudatába, hiszen úttőrőként kezdett telepítésekbe az egykor szebb napokat látott Szerémségben. Mára persze egyéb termelők is megvetették itt a lábukat, most közülük szándékoztunk néhányat górcső alá venni, végül pedig az eredeti tematikán túl még délebbre is elvándoroltunk képzeletben, konkrétan Bulgáriáig.

Idén ötödik alkalommal került megrendezésre a Nagy Furmint Február kóstoló. Közel ezer, furmint-fixált fogyasztó, kereskedő, bortermelő, boríró és gasztromókus gyűlt ismét össze, hogy legkedvesebb fehér szőlőfajtáját – irdatlan mennyiségben – megint szájára vegye. Az évek alatt igazi kultúr-heppeninggé nőtt nagykóstoló nem csak a kiemelkedően jó felhozatal, a kellemes helyszín és a jó szervezés miatt lett megkerülhetetlen, hanem mert a rendezvényt tényleg mindenki fontosnak érzi. Az asztalok mögül bortermelők, borászok köszönnek vissza, a nézősereg soraiban pedig mindenki mást megtalálunk, aki él és mozog a magyar borvilágban. A Nagykóstoló tehát nem csak egy újabb borbemutató, hanem az évek alatt a kellemes beszélgetések és a furminttal körbelocsolt nagy találkozások színterévé érett. Ennél pedig több nem kell, hogy a finoman alulvezérelt január után valamivel belökjük az évet. Ha ehhez sok furmintot kell meginni, hát legyen!

A december kiemelten boros hónap. Egymást váltják a jeles alkalmak, felpezsdül a társasági élet, ilyenkor pedig egyik palack nyílik a másik után.

Az elmúlt hetekben ezeket a borokat kóstoltam és fogyasztottam. Általában nem voltam túl jegyzetelős kedvemben, zömmel napok után vetettem csak papírra az emlékeimet, így a leírások kicsit rövidebbek a szokottaknál.

Második alkalommal igyekeztem úgy csinálni, hogy az újak mellett legyenek a tervben olyan borok is melyek múltkor már terítékre kerültek és tetszettek, több kóstolás hitelesebb képet ad alapon. Továbbá feltett szándékom volt a Weingut Riffel alapos kivesézése, ezúttal nem csak riesling témakörben.

Következzenek a rövid jegyzetek: