A 2021-es esztendő eddigi egyetlen szervezett beltéri kóstolója után majdnem fél évet kellett várnom a kötelezőre, történetesen mindkét eseményre a Tokaj Magic szervezésében került sor. A januári aszús évkezdés után ismét egy száraz boros vertikális sort néztünk meg, ezúttal Tarcalról, visszatérve a Tokaj Magic kóstolók megszokott helyszínére, a Borganikába. A Kikelet Pince tulajdonos-borásza, Berecz Stéphanie volt az este vendége, aki boraival egyrészt a löszös termőhelyeket, másrészt a száraz hárslevelűt emelte új magasságokba, amióta Berecz Zsolttal 2002-ben megalapították kis családi pincéjüket.

A tarcali Váti és Lónyai száraz borai évek óta a Tokaji borvidék löszös termőhelyeinek legszebb megfogalmazásai közé tartoznak, fiatalon igazi örömborok. De vajon hogyan érnek ezek a borok a palackban és egyáltalán hogyan lehet megfogalmazni a löszös termőterületekről származó száraz tokaji borok lényegét? Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat a Tokaj Magic múlt heti kóstolóján Berecz Stéphanie és egy sor Lónyai Hárslevelű segítségével.

Az aszú mellett az édes szamorodni a Tokaji borvidék másik fontos borkülönlegessége (a száraz szamorodni, a fordítás, a máslás mennyiség és jelentőség szempontjából is inkább  kuriózum-számba megy). A világpiacon azonban az aszú és a késői szüretelésű (late harvest) borok bizonyosan előnyt élveznek, a szamorodni inkább számít rétegműfajnak. A klasszikus aszús évjáratok ritkulásával azonban nem kizárt, hogy az édes szamorodni, mint a borvidéket képviselő botrytises édes bor szerepe a jövőben felértékelődhet. 
A szamorodni a jelenlegi szabályozás keretében különböző stílusokban és arányokkal készíthető el, megidézheti egy késői szüretelésű bor könnyedségét vagy egy aszú komolyságát, így maradékcukor-tartalom, koncentráció és a borok ára is igen széles spektrumon mozog. Hogy ez mennyire jó, vagy mennyire rossz, szükséges lenne-e változtatni a szabályozáson, hogy egységesebb képet mutasson ez a bortípus, arról megoszlanak a vélemények. Egyesek a szamorodnit és a késői szüretelésű borokat kvázi egy kalap alá vennék, míg mások szerint a szamorodninak kellene betöltenie a korábbi rendtartás szerint készített (tehát 120 g/l alatti maradékcukor-tartalommal rendelkező) 3 és 4 puttonyos aszúk helyét, egyúttal nem kellene feltétlenül belső konkurenciát kreálni az aszúknak 200+ g/l maradékcukor-tartalmú szamorodni-szörnyekkel. Van, aki pedig azt mondja, hogy a változatosság gyönyörködtet és mindenki olyan bel- és cukortartalommal készíti a szamorodniját, ahogy szeretné. Személy szerint én sajnálnám, ha a szamorodni és a késői szüret kategóriája összeolvadna, így a második megoldást logikusnak tartom, ezzel ugyanakkor saját magam ellen is beszélnék, hiszen az utóbbi években kevés bor okozott annyi örömet, mint ezek az aszú-beltartalommal rendelkező hedonista szamorodni-óriások.

Az első Tokaj Magic kóstoló alkalmával már említettük, hogy Ripka Gergely, alias Táncoló Medve barátunk régi álmát megvalósítva szabadúszóként önálló vállalkozásba fogott. Ennek keretében a Tokaj Magic égisze alatt kóstolókat, bortúrákat szervez, valamint szaktanácsadással foglalkozik, de természetesen a nevéhez fűződő borvidéki kalauzt, a Tokaj Guide-ot is gondozza. A Tokaj Guide negyedik, legfrissebb kiadása a múlt héten jelent meg, ennek örömére Gergő egy online kóstolót is szervezett, ahol bemutatkozott az új kiadvány, megkóstolhattunk hat bort és néhány borász is feltűnt a képernyőn. Szabival mi is részt vettünk a bemutatón.

A 2018-as St. Andrea Áldás kapcsán már említettük, hogy a neves boros magazin, a Decanter két magyar tételt is beválogatott a 2020-as év kedvencei közé. A tematikus Wines of the Year 2020 vörösboros válogatásában a St. Andrea Áldás Egri Bikavér Superior 2018, a buborékos, édes, illetve likőrborok mezőnyében a Balassa Bomboly Szamorodni 2017 szerepel. Utóbbi ráadásul 95 pontjával egyrészt bekerült az összes borkategóriából válogatott, legszűkebb "Top scorers" listára, és a második legmagasabb pontszámot - 95 pontot - kapta az édes, illetve likőrborok közül, csupán egy különleges eljárással készült nem évjáratos spanyol tétel (Bodegas De Alberto Dorado) előzte meg.

Kétszer volt szerencsém ehhez eddig a borhoz (itt és itt), mindössze két hónap eltéréssel, még nagyon fiatalon, most újra megkóstoltam. Amikor mind a hét szamorodni egymás mellett volt a Carpe Diem-ben, közöttük a Bomboly a lágyabb, nyíltabb, már fiatalon is élvezetes tételek közé tartozott. Most nem volt kontextus, de ez az élvezet-faktort nem csökkentette.

Koronavírus ide, vagy oda, vannak dolgok, amiken a járvány sem tud változtatni. Így Berecz Stéphanie ebben az évben is megörvendeztetett azzal a kedves gesztussal, hogy küldött jó pár palack bort, hogy kóstoljuk meg és írjuk meg a véleményünket. Nem csak a lassan szállingozó 2019-es száraz borok és az aktuális édesek voltak a csomagban, hanem amolyan visszatekintő jelleggel két 2018-as száraz tétel is a kartonba került.
A borrajongós csapatból most nem volt tettestársam, viszont Táncoló Medve is megkóstolta velem a borokat, az ő beszámolóját a saját oldalán olvashatjátok.

A baráti társasággal azt találtuk ki, hogy ha már idén elmarad a karácsony előtti közös ivászat és a nagy családi lakomák helyett az ünnep nagy részét szűk körben, otthon töltjük, egy online borozással dobjuk fel egy kicsit a hangulatot, ahol a társaság vakon kapja a borokat és lehet találgatni, hogy mi is van a pohárban. Kicsit későn szökkent szárba az ötlet, sietni kellett a feltételek megteremtésével, úgy mint borok és kis üvegcsék beszerzése, amelyekbe széttöltjük a palackok tartalmát. A tételek kiválasztásánál a következő fő szempontokat tartottuk szem előtt: legyenek hazai fajtaborok, vélhetően jó ár-érték arányúak és csavarzár legyen a palackokon, a sorban lehetőleg minél több borvidék jelenjen meg, továbbá, hogy ne szerepeljen egy pince, illetve egy fajta se kétszer (utóbbi alól a külön műfaj miatt a sillernél felmentést adtam magamnak). Ezt nagyjából sikerült is tartani, így alakult ki a 10 boros mezőny.

A Mádi Őszről szóló beszámoló második része egyetlen pincénél tett látogatást örökít meg, itt ugyanis többféle bor került a poharamba, mint az előző helyszíneken összesen. A Barta Pince volt a mádi bortúrám utolsó állomása, ahol Ujvári Vivien borász és Takács Alexandrosz sommelier társaságában olyan terjedelmes sort kóstoltunk végig, hogy sajnos a pincénél vendégeskedő Árvay Családi Pincészet boraira már semmi időm nem maradt.
A Barta Pince kedves felajánlásának köszönhetően kaptam tőlük néhány bort kóstolásra a tavaszi karantén-időszak alatt, ezekről itt írtam. Akkor komoly önuralmat és mértéktartást gyakoroltam, és inkább nem a csúcsborokból válogattam, remélve, hogy ezeket egy személyes látogatás alkalmával pótolhatom. Szerencsére Mádon valóban összejött a várva várt kóstoló, és Ujvári Vivien nagyon komoly válogatást varázsolt elém.

Már magam sem tudom, melyik évben fordult elő utoljára, hogy egészen őszig nem jártam a Tokaji borvidéken, de most úgy alakult, hogy csak szeptemberben sikerült sort kerítenem az első - de remélhetőleg nem utolsó - idei látogatásomra, és az is rövidre sikerült. Rövidre, de igen tartalmasra, tegyük mindjárt hozzá, mert egy délután alatt azért elég sok helyen megfordultam a Mádi Ősz rendezvény szombati napján. A település legtöbb ismert borászata kinyitotta a pinceajtókat szeptember első hétvégéjén, és a saját borokon túl többnyire zenés programokkal, vendég kiállítóval - étteremmel vagy borászattal - is várta az érdeklődőket.

A délután gyorsan elszaladt, de vártnál így is sokkal több bort sikerült megkóstolnom, így két részre osztottam a beszámolót. Az első részben több pincészet szerepel, akiknél rövidke villámlátogatásokat tettem.

Az nem szorul különösebb magyarázatra, hogy a bezártság jelenében a hazai borásztársadalom egyike a fulladozó gazdasági helyzet veszteseinek. Az éttermek zárva, a kóstolók, rendezvények törölve, személyes kontaktusra pedig minimális a lehetőség, ez pedig számokban aligha kifejezhető mértékben akadályozza a terjesztést és terjeszkedést.

A fenti indokok mentén keresett meg minket néhány héttel ezelőtt Péter Ákos, aki tokaji pincéjének reprezentációs borkeretéből ajánlott fel egy csokornyit blogunknak további szíves felhasználás céljából. Mi pedig éltünk a lehetőséggel, mégpedig úgy, hogy a sort először én, aztán pedig másnapi átszállítás után furmintfan is megkóstolta. Így állt össze ez a külön-külön négykezes, ami gyakorlatilag a Péter Pince aktuális szortimentjét hivatott lefedni.

Ez pedig különösen kedves volt a számomra, hiszen minimális előismeretek birtokában voltam a pincét illetően, így pedig sikerült egy közel teljes képet kapnom arról, hogyan néz ki a borvidék a Péter Pince szemüvegén keresztül.

A tegnap ittam rovatban viszonylag ritkán szerepelnek édes borok, pedig azért mi jó eséllyel gyakrabban fogyasztunk ilyesmit (is), mint a nagy magyar átlag és legalább ennyivel hozzá tudnánk járulni az édes borok népszerűsítéséhez, mert édes bort inni jó dolog, főleg ha ilyen remek és jól fogyasztható matéria jut a pohárba, mint a mai áldozat.
Tokaji édes bor-fronton sok változás történt az utóbbi 20-30 évben, mégsem állítanám, hogy ma már teljesen tiszta a kép az egyes kategóriák elválasztását, stílusának meghatározását illetően. Vizsgálatunk mai tárgyára vonatkoztatva ezt a gondolatot, jelenleg jól megférnek egymás mellett a laza, könnyen csúszó, 2000-3000 forintért is beszerezhető alap-szamorodnik az árban, analitikai adatokban, koncentrációban és komplexitásban egyaránt komolyabb aszúkat ostromló óriásölőkkel, aztán eldöntheti mindenki, hogy ez most mennyire jó vagy rossz. A mai bor a számok terén valahol az arany középutat képviseli, különlegessége a szőlőfajtában rejlik, ez a bor ugyanis 100%-ban sárgamuskotályból készült, ami a szamorodnik és aszúk esetében legtöbbször inkább csak kiegészítő szerepet szokott játszani.

A Bortársaság szokásos Tokaj-körképe a 2018-as évjárat apropóján sem maradhatott el, a korábban megszokott novemberi időpontok helyett a dupla kóstolóval és külön kiadvánnyal fémjelzett kitekintésre ezúttal januárban került sor. A Lánchíd utcai üzletben tartott kóstolókra a hegyaljai borászok két-két 2018-as száraz bor mellett hoztak magukkal - jellemzően korábbi évjáratból származó - édes bort is. Tavaly és tavalyelőtt is úgy alakultak a dolgaim, hogy csak az egyik kóstolóra tudtam elmenni, most végre ismét ott voltam mindkettőn, úgyhogy meg is osztanám benyomásaimat.

A bodrogkisfaludi Breitenbach Pince boraihoz emlékeim szerint eddig még nem volt szerencsém, pedig a 2007-ben indult vállalkozás a világhálón elérhető információk alapján kifejezetten aktívnak és láthatónak számít az olyasfajta körökben, melyekben borfogyasztóként mozogni szokás. Elmaradásaimat négykezes keretek között, a pince aktuális boraival igyekeztük pótolni, mai bejegyzésünkben pedig erről számolunk be a megszokott módon, alább.

A Fill the Winebox borbárja egyre gyakrabban ad helyt kóstolóknak és a magyar kínálat kibővítésével, hazai pincészetek is eljönnek megmutatni boraikat. Október utolsó hetében a tállyai TR Művek érkezett, hogy több évjárat borai segítségével bemutassák a pince eddigi életútját. A TR a Tállyai Radikálisok rövidítése, a pincészetet pedig három jóbarát alapította meg 2012 végén, én pedig itt írtam róluk bővebben egy korábbi vertikális kóstoló apropóján. A 2013-as év óta készítenek borokat, a területek Tállyán, a birtokközpont Mádon van, a csapattagok - a borok útját helyben egyengető borászt leszámítva - budapestiek, de sok időt töltenek a borvidéken.
Kada Anikó és Uliczki Dénes mutatta be a borokat a "Box" közönségének.

A pénteki remek aszúkóstoló után a szombati napon kóstolt borokkal folytatom az idei Mindszenthavi Mulatságról szóló megemlékezést. Az időjárás idén nem volt olyan kegyes, mint ahogy azt a korábbi években megszokhattuk, de a jó hangulatot így sem sikerült elrontani. Talán sosem szerepelt még egy ennyi helyszín és program a Mindszenthavi Mulatságon, mint idén, szinte a bőség zavarával kellett megküzdeni, de cserébe biztosan mindenki talált magának elfoglaltságot egész napra.
Mi nem bíztuk a véletlenre a dolgot: ott kezdtünk, ahol a legtöbb borászat mutatta be borait.

A kisebb családi pincészetek borászai ritkán tartanak kóstolókat Budapesten, az pedig tényleg csak elvétve fordul elő, hogy egy évben több alkalom is beleférjen a naptárba. Így aztán magam is meglepődtem, hogy alig három hónapon belül Balassa István másodjára is tartott egy borbemutatót a fővárosban, ezúttal a Kóstolom Borbárban. A borsor csak részben mutatott átfedést volt a Carpe Diem-ben tartott júniusi szeánszra válogatott tételekkel, illetve az akkor még mintaként szereplő 2018-as száraz borok azóta palackba kerültek, meg egyébként is: ismétlés a tudás anyja, így aztán beneveztem én is a kóstolóra.

Ez már a harmadik olyan nyár, amikor a tállyai Szóló Borászat tulajdonosai, Éless Tímea és Éless Tamás összetrombitálják az ismerős sommelier-eket, borfirkászokat, bor-szakembereket egy budapesti borbemutatóra (2017, 2018). A borokat általában egy adott tematika alapján válogatják össze, mindig igyekeznek valamilyen érdekességet, újdonságot mutatni az egybegyűlteknek, az egyes tételeket pedig hozzájuk illő falatkák kísérik. Idén sem volt ez másképp, mondhatjuk, hogy hagyomány lett az eseményből. A borbemutató helyszínéül ezúttal a Királyi Pál utcában található Toprum Hotel tetőbárja szolgált, és az ő csapatuk készítette a borokhoz párosított fogásokat is.

(Fotó: Dancsecs Ferenc - Furmint Photo)

A Gizella-kóstoló után egy héttel Balassa István hozta el a borait a Carpe Diem-be. Az este már csak azért is különleges alkalomnak ígérkezett, mert a borász itt mutatta be először teljes egészében a 2017-es évjáratból készített 7(!) dűlőszelektált szamorodniját. Ezek mellett, illetve előtt kóstoltunk friss 2018-as borokat és egy Mézes-Mály Furmint mini vertikálisban is részünk lehetett.

A hét az Ikrek jegyében telik majd, hiszen május végén-június elején Szilágyi László és Balassa István is a Carpe Diem vendége volt, a borászportrék sorozat keretében. :) Mivel ezek az esték mind a borsort, mind az időtartamot tekintve meglehetősen hosszúra szoktak nyúlni, a két elválaszthatatlan barát, akik gyakran tartanak közös kóstolókat és borvacsorákat is, most külön-külön mutatta be borait, életútját, birtoka múltját, jelenét, jövőjét.
Először tehát Szilágyi Laci és a Gizella Pince volt a vendég a korábbi, május végi időponton. Időben és térben is széles sort kóstoltunk, 2018-tól 2013-ig mentünk vissza a száraz borokkal, 2006-ig az édesekkel, közben pedig több dűlő boraival is ismerkedtünk, köztük természetesen Szil-völgyekkel és Szent Tamásokkal. A végén pedig még söröztünk is egyet.

A decemberi borpárbajok után folytatást ígértem, most itt a tavaszi termés. Ismét 7, valamilyen szempont(ok)ból egymáshoz illő borpárt hoztam különböző fajtákból, különböző országokból.

A Tokaj-Hegyalja távolról sem nagyrészt egy központ köré koncentrálódó borvidék, hanem sok különleges gyöngyszemet tartogat különböző arculatokkal, borstílusokkal, kulturális örökséggel. Az egyes települések az utóbbi években igyekeztek a helyi borászok, termelők, lakosok összefogásával legalább időszakosan, egy-egy évente visszatérő esemény, fesztivál erejéig szélesebb közönséget megszólítani, bevonzani, abban a reményben, hogy idővel sok visszatérő vendéget üdvözölhetnek majd. Annak ellenére, hogy Tarcal bővelkedik remek borászatokban, különféle szálláshelyekben és látnivalókban, ilyen szempontból sokáig kicsit megbújt a többi hegyaljai település árnyékában. A tarcali borászok, lakosok és az önkormányzat összefogásának köszönhetően 2016 óta - a borvidék sok más településéhez hasonlóan - Tarcalnak is van saját rendezvénye, ahol egy hosszú hétvége alatt a látogatókat nyitott pincék, kóstolók, dűlőtúrák és más programok várják, általában április legvégén vagy május elején. A borászok együttműködésének másik gyümölcse egy közös, a település nevét viselő bor, amelynek az első évjárata szintén a 2016-os volt, és amelynek új évjáratát mindig a Bűbájos Hétvégén mutatják be.

Lassacskán elkezdenek szállingózni a borkereskedésekbe az első 2018-as tokaji száraz borok is, Szilágyi László birtokbor szintet képviselő Furmintja és Barát Hárslevelűje pedig általában az első fecskék között szokott lenni. A Barát már a polcokon van, a Furmint hamarosan követi, mi pedig kaptunk mintaként 1-1 palackot a friss borokból, kiegészítve egy 2017-es Bomboly Furminttal és egy 2017-es Szamorodnival. Ezekről szól röviden a mai bejegyzés.

Nyakunkon a Furmint Február és az ezzel járó furmintos események, köztük a Vajdahunyad-várban, a jövő héten megrendezésre kerülő Furmint Február Nagy Kóstoló. Az már lassan hagyomány, hogy a Furmint Február alapítója, Kézdy Dániel mintegy ráhangolódásképpen, január vége táján szervez egy szűk körű kóstolót a sajtó képviselőinek. Idén sem volt ez másképp, a budakalászi Kálvária Pincében két meghívott pincészet mutatta be borait, míg a házigazda is készült néhány palackkal.

A száraz tokaji borok érlelhetősége örök slágertéma és kérdőjel a honi borszakértők, borászok és borrajongók körében. A komolyabb tokaji édes borok, szamorodnik, aszúk érlelhetősége lényegesen kevesebb vitát vált ki, ha kivált egyáltalán, és a mai poszt szereplői is fényesen igazolják, hogy miért is van ez így.
Őrizgettem már egy ideje néhány 2008-as édes tokaji bort a gyűjteményemben, és bár nem volt kifejezett cél az, hogy kerek 10 évvel a 2008-as szüret után nyíljanak ki ezek a palackok, mégis így lett. A 2008-as év késői szüretek, szamorodnik és aszúk frontján is számtalan remek bort adott, és az itt kóstolt tételek is tovább öregbítették az évjárat hírnevét.

Itt a november, itt a már hagyományossá vált Tokaji évjáratkörkép a Bortársaságnál. Szerencsére elég sok pincészet bora elérhető a kereskedés kínálatában, így szokás szerint két részletben került sor a frissen polcra kerülő száraz borok bemutatkozására, a borászok prezentálásában. Sajnos - a tavalyi év után megint - idén is úgy alakult, hogy egyéb elfoglaltság miatt csak az első kóstolóra tudtam elmenni, így csak az ott kínált borokról tudok beszámolni. A telt házas kóstolón a hangulat szokás szerint remek volt, csupa ismerős arccal mind a borászok, mind a közönség soraiban.
 

A bodrogkeresztúri és bodrogkisfaludi szüreti fesztivál, a Mindszenthavi Mulatság már kötelező program lett a baráti körben, kirobbanthatatlan helye van a naptárban. A helyi borászok és termelők összefogásának köszönhetően igazi családias, barátságos hangulatú programsorozat jött létre, amelynek keretében a család minden tagja megtalálhatja számítását. Tavaly kicsit kapkodósra sikerült a részvétel, délelőtti érkezéssel, késő délutáni távozással, idén azonban kihasználtuk a hétvégét és péntektől vasárnapig a borvidéken maradtunk.