A Furmint Február rendezvénysorozatába az utóbbi évek során több vidéki helyszín is bekapcsolódott és idén Köveskál is csatlakozott a maga a "Furmint Napok"-kal. A Káli-medence kis ékszerdoboza abban a szerencsés helyzetben van, hogy két elismert borászat és három remek étterem is található a faluban, az egész hétvégére programokat kínáló esemény az ő összefogásuknak és áldozatos munkájuknak köszönhetően jöhetett létre. A Furmint Napokon balatoni, somlói, tokaji borászok beszélgettek a fajtáról és mutatták be azt saját boraik tükrében, az éttermek pedig furmintra hangolt menüsorokkal és borvacsorákkal készültek.

A pénteki nyitónapon a borvacsora után a borászok zárt ajtók mögött egy vakkóstoló keretében beszélgettek a fajtáról és lehetőségeiről, szombaton már egyszerre három helyszínen zajlottak a különböző tematikus kóstolók. A szombati vacsora előtt az érdeklődök egy fotókiállítást és vetítést tekinthettek meg a művelődési házban, majd újabb borvacsora következett. Vasárnap még egy pezsgős reggeli és néhány levezető program búcsúztatta a hétvégét.
A szombati napot én is Köveskálon töltöttem, szikrázó napsütés, havas táj, sok ismerős arc és persze borok társaságában.
 

(Köveskál)

Sokat változhatott a Szabó Gyula irányítása alatt tevékenykedő köveskáli pince azóta, hogy úgy öt évvel ezelőtt egy hosszabb, a Balaton északi partján lebonyolított baráti nyaralás kellős közepén éppen arra vitt az utunk. Értelmezésem szerint az akkor még koncepciókeresés közben is kiváló italokat az asztalra lepakoló, de méretileg családias vállalkozás éppen abban az időszakban lépett rá az okos, lekövethető alapanyagok felvásárlásának útjára abból a célból, hogy szőlőn és boron keresztül mutassa be azt a terepet, ahol fejlődött a múlt, él a jelen és épül a jövő. Az azóta szárnyakat bontott faluboros koncepció megindokolta önmagát, a pince kínálata kiszélesedett, a borok lassan de biztosan el is érik célközönségüket. A káliköves fehéreket én is szondázom évről-évre, és a helyzet az, hogy többnyire az alapszintnél jobb, tisztább és élvezetesebb borokat kapok, ráadásul közel alapszintű forintkötegekért cserébe. Fogyasztói mennyország, már amennyiben a balatoni kínálatot vizsgáljuk. Azt nem tudom, hogy kékfrankos készült-e már a pincefalak között, de nekem újszerűen hatott a lehetőség, éltem is vele hirtelen felindulásból, amikor a Pozsonyi úton a Jászai felé sétálva éppen belesett egy borkereskedő az utamba. Az meg különösen jó, hogy nem is csalódtam.

Amikor 2012-ben egy hosszabb Balaton-felvidéki túra során közösségileg úgy döntöttünk, hogy teszünk egy fordulót Köveskál felé is, még nemigen látszott kibontakozni a Káli Kövek-székhely úgymond teljes valójában, nem is beszélve az azóta párszor megrágott, de sokkal inkább megkóstolt falubor-koncepcióról. Mivel a bejegyzés témája ezúttal nem a rendszerfelforgató borkoncepció és annak valamely aktuális tagja (jelenleg kettő ilyen van a szélesebb közönség elé tárva, azok is '14-ből), inkább annak szeretnék örülni elsősorban, hogy a pincealapként futó borok úgy tűnik, kiválóan megtalálták helyüket és szerepüket a piacon és a pincekínálaton belül egyaránt. Azt továbbra is őszinte sajnálattal vagyok kénytelen tudomásul venni, hogy a Kavics, ami többféle vélemény egybehangzása szerint is egy műfajon felüli minőséget reprezentáló, zseniális és nyári másfél-fehér, továbbra sem elérhető az egységsugarú főtelepülési borfogyasztó számára. Pedig a modern, áramvonalasított honlap szerint tavaly is elkészült. Amíg viszont se lehetőség, szabadidő egy behatóbb balatoni nyaralásra, addig muszáj vagyok beérni azzal, ami van: egy kétrizlinges házasítással és a szavakban forgó sauvignon blanc-nal.