Az előző rész folytatásaként a borkészítéssel és érleléssel zárjuk a Portói-technológia bemutatását.
Az előző rész folytatásaként a borkészítéssel és érleléssel zárjuk a Portói-technológia bemutatását.
A történelmi bevezető után ismerjük meg a Portói borok típusait, mert ezek nélkül a Douróban mozdulni sem nagyon lehet. Minden kisiskolás tudja, a kékszőlőből készülő, klasszikus Portóit két nagy osztályba sorolhatjuk. Egyik féle rövidebb időt tölt hordóban, frissebb karakterű és fogyasztása előtt palackos érlelés lehet szükséges (un. ruby stílus). A másik iskolánál a bort zavarba ejtően hosszú ideig érlelik, így fogyasztásra készen kerül a palackba (tawny). A két stílus közötti spektrumot borfajták sokasága tölti fel, amelyek részben tradíciók mentén építkeznek, részben pedig a piaci rések befoltozására kreáltattak. Ebben a részben a Ruby-k világát vesszük górcső alá.
Kissé elhallgattam az elmúlt időszakban. Viszont rendelkezem megdönthetetlen alibivel. A tavalyi nagy Ribera del Duero-sorozat után, idén májusban a borfolyó Douronak becézett „felére” látogattam el. Hogy miért pont ide, arra több okot is felhozhatnék, de – vízügyes érdeklődés hiányában – egyiknek sincs köze magához a Dourohoz. Ribera del Duero és Portó vidékét, igaz, egyetlen borfolyó köti össze, de kulturálisan mégis univerzum választja őket el. Kézenfekvő volna, ha a most induló sorozat a Portói erősített borok világába nyújtana betekintést. Ha részben így is lesz, a magas alkoholok sem téríthetnek el a Douro száraz vörösboraitól, amelyek évek óta izgalomban tartják a nemzetközi borvilágot. Mivel azonban Portó nélkül nincs Douro, Douro nélkül nincs Portó, kezdjük is mindjárt az előbbivel.