A Borrajongó


Egy hét újbor – Balla Géza Rosé Cuvée 2017

2017. november 26. 06:00 - ungert

Szinte tudatosnak tűnhet, hogy úgy telt el hatnapnyi újborozás, hogy nem esett szó a műfajtér bázisáról, pedig nincsen szó semmi ilyesmiről. A pincék költségvetését stabilizáló, többnyire mennyiségi alapokra helyezett rozékínálat hangos többsége november-decemberben ömlik rá a piacra, hogy aztán folyamatos öregedés és tompulás mellett kihúzza valahogy az évjárat leváltásáig. Lényeg, hogy valamirevaló újborhét nem maradhat sem hiteles, sem közszolgálati legalább egy rozéteszt nélkül. És bár a rózsaszín borok kínálatát a kellemetlenebb tapasztalatok alapján szokás egyfajta aknamezőként kezelni, azért bele lehet futni egy-két kellemesebb tételbe is. Én sem kockáztattam most, inkább leemeltem a polcról az erdélyi Balla Géza legfrissebb rozéját. A tavalyit pár hónappal ezelőtt kifejezetten szerettem, és hát az a helyzet, hogy ez sem okozott csalódást.

img_2108.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam – Heimann "Csók! Rózsi Mama" Rozé 2016

2017. október 18. 06:00 - ungert

A rózsaszín borok hazai piacon betöltött szerepe gyakorlatilag közismert. Mennyiség, cash flow, technológia és popularitás, ráadásul abban sem vagyok biztos, hogy most akkor kereslet szült-e ekkora kínálatot, vagy éppen fordítva. Talán ezért tűnhet meglepő húzásnak ifj. Heimann Zoltán kísérlete, amely a pincebevétel sarkalatos pontjának egy részét próbálja kimozdítani saját nyugalmi állapotából úgy, hogy a végeredmény még a fanyalgó részpublikum számára is érdekes legyen. Mivelhogy kevés magyar rozét állítanak kereskedőpolcra olyasfajta használati utasítással, amely szerint a palack tartalma "Fogyasztás előtt felrázandó!", nem különösebben meglepő, hogy a szokásosnál intenzívebb érdeklődés övezte a szeptemberi debütálást. Kíváncsi voltam én is, hisz' kíváncsinak lenni jó, ráadásul ezzel a borral nemcsak a nyitott fogyasztóréteg, hanem elvileg a pince is nyert. Vagy legalábbis nem veszített, hordókat. Ráadásul mindezt nem is titkolják. A lényeg persze most sem az ideológia, mivelhogy azt meginni nem lehet. Sokkal inkább fontos az, hogy mennyire szerethető ez a Mammaróza-mutáns, és hogy átjön-e az úgynevezett üzenet.

img_1969.jpg

Tovább
20 komment

Tegnap ittam – Feind Cabernet Rosé 2015

2016. július 19. 06:00 - ungert

Szinte biztos, hogy mindenféle hűségvizsgáimat nem a tankönyvszerű rozékapcsolatomból fogom majd letenni, ha úgy alakul. Történt ugyanis, hogy gyakorló serdülőalkoholistaként nagyjából hat-hét évvel ezelőtt az ilyesfajta könnyű, rózsaszín árnyalatokkal dolgozó belépőborok tereltek bele azokba a zsákutcákba, amelyeket szaknyelvszerűen csak borbuzulásnak szokás hívni. Világos, hogy huszonnégy darab évemmel nem tartozok, nem tartozhatok a villányioportó-beszoptatón nevelkedettek errefelé jól ismert szekértáborába. Nem szükségszerű persze hűségesküt fogadni azoknak az ezerforintos fajélesztő-közvetítőknek, melyek annak idején úgy belevittek a sűrűjébe, hogy azóta sem tudom látni a kiutat a drágábbnál jobb vörös- és fehérklasszisokkal kipakolt macskaköves labirintusból. Az viszont, hogy a rozé, mint a bor egyik lehetséges fajtája simán feledésembe merült az elmúlt két évben (tehát gyakorlatilag egy árva kortyot sem ittam, úgy tisztán, mint beszódázva), némileg szomorú, így hát szorulna némi magyarázatra is. Magyarázat helyett viszont úgy döntöttem, hogy a hosszú és kellően lassan melegedő nap végén megtöröm a csendet és beruházok a balatonfőkajári Feindék borházának aktuális cabernet-rozéjára. Azt mondjuk perverzebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy lesz olyan jó, hogy azon nyomban rá is ragadok a billentyűzetre. Ráadásul ezúttal nem a maradékcukortól.

img_0319.JPG

Tovább
2 komment

Prestigebor-mintavételezés

2016. június 28. 06:00 - ungert

A hazai borkereskedelem befagyott frontvonalai nagyjából közismertek. A legnagyobbak mellett nehéz, sőt, gyakorlatilag lehetetlen tartósan és nyereségesen pályán maradni, a veszteséges üzletvitel pedig drága hobbi. Ennek következménye, hogy időről-időre azonos sebességgel jelennek meg és tűnnek el a földszínről kiskereskedések még azelőtt, hogy a szélesebb közösség érdemben rákapaszkodhatott volna a friss forrásra. Úgy gondolom egyébként, hogy azok a borboltok, amelyek a "terítsük a megszokottat"-elvtől elszakadva képesek újszerű termelőket, izgalmas, máshol rendelkezésre nem álló kínálatot teremteni és beszivárogtatni a köztudatba, képesek lehetőséget nyitni a nyereségessé válásra és a talponmaradásra. A Prestigebor megnevezésű új kereskedő weboldala, valamint a kapott tájékoztatás alapján az jött át, hogy az izomfinewine-nagyboros kínálat összepakolása helyett az olyan hazai termelőkre, pontosabban borokra igyekeznek koncentrálni, amelyek kevésbé szerepelnek a fókuszpontban valamint annak közelében. A láthatóan webshop-alapú kereskedés sikerességét és potenciális jövőjét nem tisztem megítélni, azt sem látom, hogy az ilyesfajta kínálat valamint a hozzá tartozó 'netes csatorna mennyire találta és találja meg közönségét. Úgy alakult viszont, hogy egy hatboros, véletlenszerűen összepakolt karton alapján lehetőségem nyílt utánajárni a Prestige-szortimentnek. Hatból négy pedig volt is annyira érdekes, hogy rövidjegyzet-formában megemlékezzek róluk alább.

Tovább
15 komment

Chile a házban – Santa Carolina bemutató

2014. szeptember 15. 06:00 - ungert (törölt)

Úgy tűnik, hogy a Veritas nagysebességű külföldi kínálatbővítésbe kezdett: éppen hogy megittam, megírtam és kihevertem Dél-Afrikát, ismét meghívó érkezett a postaládámba. Ezúttal egy chilei termelő, a Santa Carolina boraival szélesedett a külföldi spektrum, ráadásul a stílus és az ár tekintetében is láthatóan széles merítéssel. Mondanom sem kell, hogy Dél-Amerikával is éppen annyira állok hadilábon, mint Afrikával, szóval éltem a lehetőséggel, és a pénteki munkanap zárásával, jól felpakolva indultam és érkeztem Győrből Óbudára, hogy folytassam az újvilági felzárkózást. Bár a bemutatóról – a vasúti közlekedés anomáliáiból kifolyólag – a kitartó rohanás ellenére is sikerült elkésnem, a kéttáskás városi futóedzés fáradtságaiért bőségesen kárpótoltak a kóstolt borok, és tulajdonképpen ez a fontos, semmi más.

tabali-vineyard-big.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Csóborok a tó mellől

2014. szeptember 01. 06:00 - ungert (törölt)

Azt hittem, hogy az agárdi Csóbor Pincészetről szinte napra pontosan két évvel ezelőtt én tettem említést először a szélesebb on-line boros körökben, így hívva fel a figyelmet a Velencei-tó partján található családi vállalkozásban rejlő lehetőségekre, de meglepődve látom, hogy Gazda Albert – ebben is – beelőzött, és már 2010-ben írt egy négyboros kétpercest. Mikor ’12 nyarán egy hosszabb, tó melletti kempingezés részeként véletlenül betértünk a pincébe, és az átlagon felüli hőségre való tekintettel fénysebességgel végigittuk a teljes kínálatot, már körvonalazódott a koncepció: üde, ropogós, jó ivású borokat készíteni több mint korrekt áron, és helyben, palackosan vagy lédig túladni rajtuk. Ismerős, nem?

WP_20140825_21_02_51_Smart.jpg

Tovább
9 komment

Tegnap ittam – St. Andrea Szeretettel 2013

2014. augusztus 25. 06:00 - ungert (törölt)

Az a helyzet, hogy a csavarzáras, fajélesztővel turbózott, populárisra hangolt rozédömping peremén egyre kevesebben próbálkoznak a fősodortól elütő, sokszor egyszerűen csak borszerűnek mondott műfaj készítésével és fejlesztésével. A miértek érdemi megválaszolása nélkül – nyilván a piac diktál, nincs is ezzel olyan nagy baj – az látszik, hogy a hazai termelők a provence-i stílusban, hordóhasználattal igyekeznek az egyedi hang, az elegancia és a komolyság hangsúlyozására ebben a legatyásított, szinte külön életet élő boros szegmensben.

standiroze.jpg

Persze az acéllal történő teljes vagy részleges szakítás önmagában még nem garancia a mennybemenetelre, nem is beszélve a patikamérleg-technológia izgalommentes biztonságához viszonyított tucatnyi rizikófaktorról. És ha már Lőrincz György egyike azon hazai borászoknak, akik a rozét nem mennyiségi, hanem elsősorban minőségi irányból közelítik (természetesen hordós támogatással), akkor a Szeretettel kötelező tananyagnak kell, hogy minősüljön. Úgy tűnik, hogy minőségi garancia forrásával kapcsolatban tett kijelentésemet megerősíti, hogy a St. Andrea-rozé idei eresztése immár öthatod részben fátlan. De a legkevésbé sem komolytalan.

Az illat nyilván nem átütő, inkább visszafogott és elegáns, az epres-málnás vonalon túl hosszabb szöszöléssel is rejteget felfedeznivalót. A hordót orrban nem érezni. Kóstolva telt, de nem lusta, élénken és hosszan savas, de nem durván, a fáról csak egy árnyalatnyi kortyvégi cseresség árulkodik. Úgy tud friss és élvezetes lenni, hogy nem esik túlzásokba, ráadásul ízig-vérig természetesnek tudja magát mutatni. Rozémércével mérve hosszú, elegáns és kifinomult, de szélesebb kontextusban vizsgálva sem bukna el egykönnyen. Ez túlzás nélkül mondható hazai tehetségnek. Vastag 5 pont, bár érlelhetőnek bizonyulhat, magára vessen, aki most nem issza meg. (2150 Ft, Bortársaság)

[A palack fotóját a kereskedő weboldaláról emeltem el.]

13 komment

Riesling-gyorstalpaló

2014. február 14. 06:00 - ungert (törölt)

Egészen múlthét péntekig abban a hitben éltem, hogy tudom, milyen az, amikor a rajnai rizling jó: nagyon jó. Aztán Tar Ferenc elhúzta előttem a mézesmadzagot egy vágtaszerűen levezényelt tizenhárom boros, nyomokban egyéb érdekességeket is tartalmazó kóstolósorral, és azóta is próbálkozom az értékrendem újrakalibrálásával. Értem én, hogy izgalmas és fontos a hazai rajnai, Badacsonyban (minimum) már bizonyított is, de úgy érzem, hogy bizonyos dimenziók általánosságban hiányoznak az itthoni kedvencekből. Ilyen például a metsző tisztaság, a megbonthatatlan egység és a direkt, nyomuló gyümölcsöktől és petroltól mentes frissesség. Arról nem is beszélve, hogy miközben egy hatéves gyerek érdeklődési lendületével és kíváncsiságával fürödtem meg brutális sebességgel mindenféle nemzetköz klasszisban, megkóstoltam életem eddigi legrégebbi borát. A kóstoló tranziensei még a mai napig sem csengtek le.

1_1.jpg

Tovább
18 komment