Itt a nyár, többé-kevésbé megnyíltak határok, ismét lehet utazni, még ha nem is olyan szabadon, mint a régi szép időkben. A magyarok egyik legkedveltebb úti célja, Horvátország idén sem veszített népszerűségéből, sokan tervezik az idei külföldi utat délnyugati szomszédunkhoz. Így kapóra jött a téma, kvázi egy újabb különkiadás a Rejtőzködő borvidékek sorozatban, horvát és montenegrói borokkal. Tulajdonképpen ez a rész ismétlés is, hiszen mindkét borászatról volt már szó: a montenegrói Plantaže bővebb ismertetése itt, a Vina Skaramuča-ról szóló írás itt megtalálható.

Két-két bort kóstoltam nemrég az említett pincéktől, 1 fehér, 1 vörös felállásban, többnyire jellegzetes helyi fajtákból.

A délszláv régiót ritkábban emlegetjük boros kontextusban, mint amennyire az obejktív teljesítménye alapján indokolt lehetne. Ennek nyilvánvaló oka, hogy a hazai kereskedők nem törekednek széleskörű kínálattartásra, ami szükségszerűen összefügg a továbbra is hazai ízekbe zárkózó, bár egyre inkább nyitottá váló hazai fogyasztói igények kielégítésével. Bár személy szerint kifejezett nyitottsággal, sőt, szimpátiával tekintek déli szomszédainkra, a Horvátországból ezidáig fogyasztott boraim számát egyetlen ujjamon is meg tudom számolni. Még szerencse, hogy kedves ismerőseim, barátaim tisztában vannak vele, hogy ha külhonban járnak és a mindenféle impulzusok ellenére indokolatlanul és véletlenszerűen eszükbe jutok, akkor nem a hűtőmágnesek és a csokoládék, hanem sokkal inkább a sörök és borok tájékán érdemes ajándékozási alapanyag után nézniük.

Így történt hát, hogy egy borszempontból laikus, ám annál kedvesebb ismerős kétujjnyira növelte a számolási eszközszükségletemet horvát-viszonylatban. A választás véletlenszerű volt, én is csak most, ezen sorok írása és nagyjából a második pohár közben szántam rá magamat arra, hogy behatóbban tájékozódjak a palack hátteréről. És ha már így alakult, megosztom gyorsan. A hátteret és a borélményt is, mert úgy kerek az úgynevezett történet.

A borkedvelő emberekre általában jellemző, hogy ha olyan országba utaznak, ahol történetesen bor is készül, hazaúton megpakolják a bőröndöt néhány palackkal mintegy látókör-tágítási céllal. Januárban kis kompániánk összegyűjtötte a kevésbé mainstream-borországokból - többnyire a Mediterráneum környékéről - importált palackjait egy össznépi kóstolóra, én meg úgy gondoltam, hogy ez a téma remekül passzol a rejtőzködő borvidékek sorozatba, úgyhogy íme, itt a sorozat első különkiadása. :)
 

Általában igyekszünk biztosabbra menni annál, minthogy olyan vörösborokkal próbálkozzunk, amelyek polcára a lélektani kétezer alatt fut, ráadásul úgy, hogy a még annál is lélektanibb ezres alá kerülnek beakciózásra. Most mégis itt egy bor egyenesen a Lidl polcairól, amelyre a konkrét termelő helyett tulajdonképpen egy jóindulattal is csak általánosan sejtelmes gyűjtőnév került. Ráadásul horvát nemzetiségű is, sőt, déli szomszédunk legközkedveltebb és éppen ezért legnagyobb területen gondozott szőlőjéből szűrték. Ha hihetünk az úgynevezett internetnek, akkor öröm-boldogság, hogy ez a bor a dél-horvát illetőségű Pelješac-félszigetről utazott el egészen a fővárosig, amely elvileg a leghazaibb hazai pálya a szőlőnek, szóval soha autentikusabbat. A félsziget egyébként integrál két olyan területet – konkrétan a Postupot és a Dingačot –, amelyek teljesítményüknek köszönhetően önálló márkanévként tudnak érvényesülni arrafelé. Az állítólag zinfandel-rokon plavac amúgy képes nagyobb borokat is adni, amelyek nagysága első ránézésre a palackárazáson érződik, de most maradjunk a tárgynál és fussunk neki a szóban forgó horvát vendégszereplőnek.