A Borrajongó


Hárslevelűk Éjszakája 2014

2014. június 12. 06:00 - furmintfan

A furmint, a kékfrankos, és az olaszrizling után immár a hárslevelűnek is van saját rendezvénye. A leginkább a furmint „kistestvéreként” kezelt, picit háttérbe szorított fajta véleményem szerint önállóan is megérdemli a figyelmet, hiszen a furminthoz hasonlóan képes több arcát is megmutatni, közvetíteni a termőhely üzenetét, azonban behízelgőbb aromatikájának köszönhetően talán jobban megtalálja az utat a kezdő borfogyasztókhoz, azaz „térítőbor” szerepére inkább alkalmas lehet, mint a furmint.

Kézdy Dániel, a Furmint Február szellemi atyja már hosszabb ideje igyekszik a hárslevelű fajtára is egy rendezvénysorozatot felépíteni. Az eredeti tervek szerint a Hárslevelűk Éjszakája (röviden: HÉJ) tavaly debütált volna, de a főszervező végül úgy érezte, megéri várni egy évet az első rendezvénnyel. A cél – a Furmint Februárhoz, vagy a Kékfrankos Most!-hoz hasonlóan – egy „önjáróvá” váló mozgalom beindítása, amelynek révén folyamatosan kisebb rendezvények is csatlakoznának a jövőben a fő kóstolóesthez. A Furmint Február Vajdahunyadvárban tartott nagy kóstolójához képest Kézdy Dániel a HÉJ debütáló rendezvényét egy oldottabb hangvételű, kisebb létszámú, a végén laza boros buliba átforduló eseményként képzelte el. A helyszín kiválasztásánál is ezt tartotta szem előtt: a Budapesti Harisnyagyár épülete loft-szerű, tágas belső terével és underground hangulatával inkább csábít bulira, mint a Magyar Mezőgazdasági Múzeum patinás épülete.

hej1.jpg

Tovább
3 komment

Tizenkettes tokaji szárazak a "klubban"

2014. június 08. 06:00 - drbarta

Ismét elérkezett aktuális tokaji nagy száraz kóstolónk, ezúttal a 2012-es évből szemezgettünk. Furmintok és hárslevelűk, illetve házasítások vegyesen. Lehet mondani, hogy elsősorban a „szokottabb nevek” munkásságát követtük, de azért most is lesz egy-két „kakukktojás”.

A kóstolás vakon történt és ismét hangsúlyozom a most következő leírások is alapvetően ennek megfelelően születtek. Volt ugyan visszakóstolás, néhány tételt más sorrendben nézve egymás mellett, de alapvetően nem változtattam az első körben kialakított véleményeken. Nincs a címkék ismeretében meggondoltam magam, nézzétek hogy kinyílt meg miegymás. Azért írom ezeket, mert könnyen lehet, hogy máskor, nem vakon, NEM pont ezek az eredmények, pontok születtek volna. Még a leírásokban szereplő aroma-ízjegyek se biztos, hogy ezek lettek volna, ha az ember a termelő és termőhely ismeretében előre „kalibrálja” érzékeit, hogy várhatóan miket is fog érezni a borban. Zárójelben azt is megjegyzem, hogy a sor közel egészét abszolút mellétrafáltam, tehát nem az az eset áll fenn, amikor felismerjük a tételt és innentől pontosan úgy járunk el, mint nem vak kóstolásnál. (illetve részben igen, csak a borok zömére aggatott jelzőket eredendően más tételnek címeztem :)

No, ne csépeljük tovább, íme a kóstolónk kivonata az én szemszögemből:

Tovább
23 komment

Tizenegyes furmintok

2013. szeptember 02. 06:00 - drbarta

Kedves téma került napirendre a klubban, ugyanis fullos száraz furmintokból állítottunk össze egy sort. Egy meglehetősen fiatal történelemre visszatekintő műfaj, ami véleményem szerint egészen fantasztikusan sült el, tovább haladva ezen nyomon, számomra tulajdonképpen a magyar borászat legnagyobb "találmánya" az elmúlt tíz évből annak felismerése, hogy Tokaj nemcsak természetes édes borban, hanem termőhely-szelektált szárazban is klasszis szintre képes.

A koncepció szerint teljesen különböző árkategóriákat érintünk, lényegében 2500 és 10000 Ft. között teljesen vegyesen. Évjáratként pedig egységesen 2011-eseket válsztottunk abban a reményben, hogy a borok még tele lesznek gyümölccsel, fiatalos bájjal, ugyanakkor a palackozás nehézségeit, egyáltalán a csikós rúgkapálást már le kellett, hogy vetkőzzék.

Vakon kóstoltunk, az első, nem tokaji, de mégis témába-vágó tétel kivételével. Ebben a sorrendben jöttek a borok.

furmint1.jpg

Tovább
54 komment
süti beállítások módosítása