A Borrajongó


Olaszrizling Október - Rizling vagy Riesling

2015. október 19. 06:00 - rszabi

img_1652.JPGMár megint egy rajnai-olasz sor, de én nem bántam, szerintem ugyanolyan érdekes és tanulságos lehet egy vegyes fehér sor is, mint egy fajtatiszta. Nem is merném állítani, hogy minden esetben olyan szembeötlő a két fajta különbsége, vakon sokszor az első szippantásra magabiztosan megtippelem melyik a német és melyik a magyar rajnai, ellenben néha nem is olyan egyszerű kitalálni egy hazai borász két fajta bora közül melyik az olasz.

A kóstoló vakon történt. Bár az előadás elején külön figyelmeztettek, hogy ne hagyjuk hogy az aromatika megvezessen bennünket, maradjuk a BLIC szentnégység határain belül, de nekem ez mindig nehezen megy, továbbmegyek, nem is igen szeretek kizárólag ebben a koordinátarendszerben gondolkozni. Egyetértek abban, hogy egy bor alapjait jól meg lehet fogni ezen kritériumok mentén, de egye meg a fene az egészet, ha nincs jó illata és íze, vagy legalább érdekes karaktere.

Egy ilyen kóstolón fejet hajtok egy olyan bor előtt ami tökéletes arányokat villant, de ha aromatitkilag nem nyűgöz le, akkor biztosan nem vinném haza, márpedig nekem sok esetben a legnagyobb bajom a “komolyabb” (Megfelelő alapanyag, hordós érlelés) olaszrizlingekkel pont ebből fakad. Nagyjából olyan seízűek, ezért is kapják sokszor az ásványos jelzőt, jobb híján. A szeánsz nekem nem hozott újszerű tanulságot: a rajnai jobb fajta mint az olasz, a németek pedig még mindig jobbak ebben a műfajban mint mi (vagy bárki más).

Tovább
41 komment

Best of riesling(.hu)

2015. október 12. 06:00 - furmintfan

Ahogy akov tavasszal említette, Tar Ferenc a riesling.hu  és a finewines.hu tulajdonosa egy rövid időre visszavonult, hogy egy kicsit kipihenje az elmúlt évek fáradalmait és újult erővel vágjon neki a tőle megszokottan magas színvonalat képviselő és remek borokat felvonultató kóstolóestek megszervezésének. A várakozásnak megfelelően az ősz megérkeztével be is indultak a riesling.hu/finewines.hu kóstolók.
A szeptember végi „Best of Riesling” névre keresztelt eseményen Feri által forgalmazott portfólió legszebb rieslingjeiből válogatott sor várta a vendégeket. Az ígéretes lista alapján nem csoda, hogy igen gyorsan összejött a tervezett létszám. Nem nagyon ragoznám, Németország több borvidékéről (egy nem akármilyen osztrák versenyzővel kiegészítve), a legnagyobb nevek közé tartozó borászatok csúcsminőséget képviselő rieslingjei álltak csatasorba.

bestofriesling_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Nagy rosé kóstoló a Szépvölgyön ÁT-nál

2015. augusztus 14. 06:00 - furmintfan

Egy vallomással kell kezdenem: nem vagyok egy nagy rosé-fogyasztó. Nincs különösebb bajom a műfajjal, csak nem igazán én vagyok a célközönsége, mivel a legtöbb roséban egyszerűen nem találok túl sok izgalmat. Aztán persze vannak szabályt erősítő kivételek, kóstoltam már én is néhány olyan rosét, amelyek megmutatták, hogy igenis mehet egy rosé élményszámba. Ez a pár kellemes meglepetés és drbarta kóstolóis adtak némi inspirációt, hogy összeválogassak egy érdekesebbnek ígérkező csokrot. Imre Ádám (Szépvölgyön ÁT) segítségével sikerült egy tucat érdeklődőt is toborozni, Ádám a sort is kiegészítette néhány tétellel, így augusztus elején Etyeken, a Szépvölgyben ültünk neki egy tekintélyes sornak.
Azt még akkor nem is sejthettem, hogy éppen a jelen poszt megjelenése idején a rosé éppen az online magyar borsajtó egyik aktuális témája lesz (1., 2., 3., 4.). Érdekes volt olvasni, hogy Elizabeth Gabay MW komoly lehetőséget lát a magyar roséban a világpiacon. Az én magyar rosékhoz szokott számnak mindenesetre inkább a németek, franciák roséi tűnnek érdekesnek, bár a kóstolón akadtak izgalmas Kárpát-medencei tételek is. rosekostolo.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Finewines.hu: Németország 2014

2015. július 06. 06:00 - akov

A blog gerillaműfaj. Legalábbis nálunk. Megyünk előre a susnyásban és nem vesszük észre, hogy két méterrel mellettünk menetel egy kolléga, aki teljesen véletlenül ugyanabba az irányba halad. Pont így esett most a riesling.hu/finewines.hu új borainak bemutatásával, hiszen Drbarta is nekiszaladt a frissen debütált 2014-es tételeknek. Mivel Tar Ferenc egy pár hete igencsak nekidurálta magát és egy tizenhét-boros mustra keretében mutatta be a legújabb német dolgokat, tőlem most egy kimerítő áttekintést fogtok kapni. A sort kiegészítettem a bemutatótól függetlenül – önszorgalomból vagy baráti körben – kóstolt finewines.hu borokkal is. Aki szemfüles volt, már egy akcióban 20%-os kedvezménnyel vásárolhatott is, érdemes figyelni, mert híreink szerint hamarosan megint esni fog a rizlingek ára…

doennhoff10.jpg

Tovább
6 komment

Pinot blanc/gris-kóstoló a Klubban

2015. április 26. 06:00 - drbarta

Tulajdonképpen a konkrét tematika megint új, legalábbis ez eddig nem volt se célirányosan pinot blanc, vagy épp szürkebarát kóstoló sem a klubban. Most se vállalkoztam arra, hogy szigorúan egyikből, vagy a másikból rakjak össze egy sort, viszont rokon fajták révén nem tűnt elrugaszkodott gondolatnak, hogy együtt vegyük őket górcső alá. Az ötlet egyébként a nagyon jól elsült, azóta is sokszor idézett tavaly év végi német nem riesling fehér kóstolónk nyomán született. Fel lehet fogni úgy, hogy ugyanazon nyomvonalon haladunk most tovább, úgy tágítjuk tapasztalatainkat, hogy szűkítjük a sor fajtaválasztékát.

dsc01998.JPG

Ebben a sorban tehát a két fajta vegyesen kap szerepet. Lesznek magyarok, külföldiek, olcsóbbak, drágábbak, fiatalabbak, érettebbek. Fogadjátok szeretettel!

Tovább
Szólj hozzá!

További nem-riesling németek

2015. március 24. 06:00 - drbarta

A tavaly évvégén remekül sikerült Németország a rieslingen túl című kóstolónk kapcsán elhatároztam, hogy foglalkozni fogok a témával. Ez így is történt, időről időre nyíltak műfajba vágó palackok, most pedig az elmúlt hónapok termését csokorba foglalva leadnám az azóta szerzett tapasztalatokat. 

nemet.jpg

A pincék bemutatásától eltekintenék, a fent is linkelt kóstolón írtam már róluk, így most maradnak a száraz és unalmas kóstolási jegyzetek. :) Mint így, tisztában vagyok vele, hogy sokak számára nem fogja az írás elérni az ingerküszöböt akár egyszeri elolvasásra se, így ez most inkább csak annak a nagyon szűk körnek lehet hasznára, akik esetleg a témába vágóan szeretnének borokat rendelni, beszerezni. A borokat a Gute Weine Lobenberg webshopból rendeltem, a Mosbacher kivételével, azt a Finewines.hu-nál.

Tovább
4 komment

Sauvignon blanc-est a "Klubban"

2015. január 20. 06:00 - drbarta

Budapesti bandával már igen, de Szegeden még nem tartottunk sauvignon blanc kóstolót, így mindenképp hiánypótló volt számunkra.

sb_1.jpg
Egyszerű tematika, sauvignon blanc, vagy sauvignon blanc-domináns házasítások, külföldiek, hazaiak vegyesen, sem évjárati, sem árkategória szerinti egyezésre nem törekedtem. Vakon kóstoltuk a borokat, ebben a sorrendben jöttek:

Tovább
20 komment

Németország fehérben a rieslingen túl

2014. november 24. 06:00 - drbarta

Ha meghalljuk, hogy német fehér bor, akkor ösztönösen a riesling ugrik be. Nem túlzás kijelentenem, hogy amíg sok száz rajnai rizlingen vagyok túl, addig ha meg szeretném számolni a tőlük eddig kóstolt egyéb fajtájú fehéreket szinte elegendő az egy kezemen található ujjakat igénybe venni. Pedig, ha kicsit utánaolvasunk, akkor azt szűrhetjük le, hogy nem feltétlen kell lesajnálni ezeket se, tehát nem arról van szó, hogy a riesling árnyékában leledzik néhány megtűrt, de túl sokra nem hivatott szőlőfajta, sőt ma azokat a német borvidékeket tartják a legizgalmasabbnak, ahol a megszokott rieslinges mederből kilépve egyéb műfajokban is meglepő minőségek születnek.

DSC01126.JPG

A kóstoló megszervezéséhez végső lökést egy Tar Feritől vásárolt Mosbacher Weissburgunder adta meg. Egész más ízjegyekkel, felépítéssel hozta a zamatosságot és az elvárt tisztaságot, újszerű élmény volt. Nem sokkal később már bújtam a webshopokat és sikerült összerakni egy sort felvonultatva öt fajtát, illetve öt borvidéket. Nagyjából 10 és 30 Euro közötti kategóriában próbálkoztunk, haladva egyre magasabbra az árat tekintve, évjáratban meg egyre lejjebb

GermanyWineRegions.jpg

A térkép forrása:www.wineuncorked.ie

Tovább
22 komment

Nagy száraz rieslingek 2009-ből I.

2014. október 09. 06:00 - drbarta

Csak visszatér mindenki a kaptafájához. Jöjjön tehát az, ami igazán jól áll nekem: a rieslingek :)) Évek óta dédelgetem ezt a kóstolót. Már két és fél éve majdnem elsütöttem egyszer, csak végül egy fővel kevesebben lettünk, mint az előzetesen elvárt minimum, így az utolsó pillanatban egy másik, némiképp lightosabb sort húztam elő. A 09-es nagyágyúk így várták sorukat, miközben számuk tovább gyarapodott, egyre illusztrisabb volt rájuk nézni.

riesl.jpg

Tavalyi száraz riesling-kóstolónkon inkább a 11-esek kerültek terítékre, így gondoltam ezekkel a borokkal már megvárom 2014 második felét, amikoris 5 évesek lesznek. Nem nagy kor egy nagynak szánt bor életében, de aminek simulnia, kerekednie kellett már bizonyára megtörtént, a gyümölcsöknek még jócskán ott a helyük, de akár már kiegészülhettek diszkréten a palackérés komplexitásával is.

Szóval vissza a kóstolóhoz, amikor szép lassan elérkezett a sor feltálalásának időpontja, végül elbizonytalanodtam. Nemrég volt egyéb riesling témájú kóstoló, lehet nem kéne unalmaskodni a klubban. Ami viszont a lényegesebb szempont, hogy többször tapasztaltam, ha ilyen csupa kiemelkedő bor adja a sor egészét, akkor a társaság az aktuálisan legszebbnek bizonyuló tételeket értelemszerűen magasra emeli, amelyek viszont épp kevésbé brillíroztak könnyen méltatlan megítélés alá eshetnek, akkor is, ha más sorban, más kontextusban, vagy akár önmagukban lehetnének egy másik este fénypontjai is. Így elhatároztam, hogy nem eresztem őket egymásnak, hanem minden egyes palackot több napon át fogyasztva a végletekig ki fogok élvezni.

A sor két elsőként megnyitott tétele következik:

Tovább
9 komment

Nyári FineWines kóstoló

2014. augusztus 04. 06:00 - furmintfan

Tar Ferenc és vele együtt finewines.hu és a riesling.hu jól megérdemelt nyári szabadságát tölti, de előtte még egy kóstoló alkalmával kaptunk némi betekintést a jövőbeli tervekbe, ugyanis a szokásos tematikus kóstolókon túl két új rendezvénysorozat is elindul a közeljövőben.

A Finewines VakRandi izgalmas játéknak ígérkezik: ezeken az estéken nem lesz kóstolósor, a közönségnek kell kitalálnia kóstolás alapján a szőlőfajtát, a termőhelyet és az évjáratot. Minden egyes találat pontot ér, az egyes estéken legtöbb pontot összegyűjtő (bor)nyereményben részesül. Az eseménysorozat végén a legtöbb összesített pontot megszerző játékos értékes fődíjat kap.

A Carpe Diem LakásBorbár estek alkalmával a Béterv lakásétterem exkluzív borbárrá alakul át néhány órára. Az előre meghirdetett időpontokban a riesling.hu és finewines.hu kínálatából és néhány különleges tételből álló borlapról bármit lehet kóstolni, egész palackkal és decinként is. Az ülőhelyek korlátozott száma miatt előre be kell jelentkezni. Az este 1 órás blokkokra van felosztva, így be lehet ugrani 1-2 pohár borra, de akár az egész estét is ott lehet tölteni. A Carpe Diem 2014. augusztus 15-én debütál, 18:00 órától 24:00 óráig tart nyitva a borbár.

Természetesen borokat is kóstoltunk, nem is akármilyeneket, változatos, szép sor várt ránk. 

fw1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Riesling-rovat XVI. Klaus-ostrom, brutál kihívók

2013. augusztus 15. 06:00 - drbarta

Folytatódik sokat emlegetett és rajongott Klaus-barátunk tesztelgetése, ezúttal abszolút csakis műfajon belül, azaz Iszonyat-Riesling kóstolónk kivonata következik. :)

2013-08-12 18.53.32.jpg

A koncepció nem bonyolult, veszünk egy csokor száraz rieslinget, németet, osztrákot vegyesen, ami a lényeg, hogy valamennyi a maguk vidékén meghatározó, mitöbb sztárborásztól származó top, dűlős tétel kell, hogy legyen, csak így szerényen, évjáratként pedig a mindenhol kiválónak tartott 2011-et választottam. Papíron így minden esély adott volt, hogy a Prager Klaus méltó és megfelelő kontextusban mérettessék meg, meg persze a pofátlan hedonizmushoz. :)

A kóstolás vakon történt.

 

Tovább
2 komment

Termőhelyek és rizlingek

2013. február 08. 06:00 - pardi norbi

Az alábbi néhány bort egy borokkal csak nemrégiben ismerkedni kezdő lelkes kollegámmal kóstoltam. A cél a német rizlingekre és termőhelyeire vonatkozó tapasztalat gyűjtése volt, ezért különböző vidékek különböző típusú boraiból válogattam össze négyet. Sajnos Rheingau, fontossága ellenére ezúttal kimaradt, egy-egy bort kóstoltunk Pfalz-ból és Rheinhessen-ből, kettőt pedig a Mosel- vidékről. Került a poharunkba száraz kabinett, valamint édes auslese és spätlese is.

Tovább
Szólj hozzá!

Vie Vinum 2012/3- Német, francia, magyar borok

2012. június 08. 06:00 - drbarta

Záró epizódként néhány Ausztrián kívüli bor is következzék. A rendezvény előtt kicsit búslakodtam, hogy idén nem láttam a kiállítók listáját tartalmazó kézikönyvben német termelőket is. Egyszer csak viszont, némi kóválygás után betértünk a Falstaff-névvel fémjelezett helyiségbe. Ott pedig ilyen nevek vigyorogtak ránk, hogy Heymann-Löwenstein, Van Volxem, Prüm, Leitz és még sorolhatnám...Kellemes meglepetés, nagyon bántott, hogy egyszerűen nem volt idő végig menni a teljes kínálaton. 

A Moric standnál is ért egy kis meglepetés, ugyanis a pult túloldalán Homonna Attilát fedeztük fel. Megörültünk neki is, illetve annak is, hogy egy szép merítést is hozott magával az általa készített borokból, így azt is meg lehetett kóstolni a kiírt pince szortimentje mellett.

Tovább
5 komment

Riesling-rovat VII.

2012. május 23. 06:00 - drbarta

Ismét egy gyűjtő-poszt következik a közelmúlt rieslingjeiből, mert volt néhány említésre méltó. :)

Szokás szerint csak a fajta közös, lesz szó édesről, szárazról, illtve pfalzi, rheingaui, moseli, illetve egy kamptali tételről is.

Íme, ha esetleg bárkit érdekelne :)

Tovább
Szólj hozzá!

Vegyes német rizlingsor

2012. január 19. 03:18 - pardi norbi

Újkeletű, többnyire ázsiai fiatalokból álló kóstolócsapatomnak januárban a német rizlingekbe igyekeztem némi betekintést nyújtani. Sajnos különböző elfoglaltságok miatt ezúttal igencsak szűkkörű volt a kóstoló, de azt gondolom, hogy azért sikerült egy általános, a valóságot tükröző képet kialakítani újdonsült borbarátaimban. Két fontos rizlinges vidék- Rheingau és Nahe- kimaradt, egy-egy tétel szerepelt Pfalz-ból és Rheinhessen-ből, a talán legfontosabb területről, a Mosel vidékről pedig négy bort kóstoltunk. Valamennyi bort a kiválónak tartott 2009-es évjáratból választottam. A felfedezés izgalma miatt többnyire általam kevéssé ismert termelőktől vásároltam a borokat, de azért az esetleges kellemetlen meglepetések elkerülése végett bebigyesztettem a sor végére egy borocskát a nagyrabecsült J. J. Prüm mestertől, nehogy baj legyen. A borokat az alábbi sorrendben kóstoltuk, nem vakon:

Tovább
2 komment

Gigászi Német Riesling-kóstoló a Bodó-portánál

2011. február 22. 11:00 - drbarta

 

 Pár szót a kóstoló hátteréről, pici érdemet magamnak is tulajdonítva. :) A múltkori, okóberi esemény első napi édes bor kóstolójára a meghívott bloggerek is hoztak néhány palack bort. Én egyik palacként a sokszor megírt Robert Weil édes spatlese-vel rukkoltam elő, amely általános sikert aratott. (Olyannyira, hogy házigazdáink azon bor mintájára igyekeztek megcsinálni az előző írásban említett 2010-es birtokborukat.)

Látva az érdeklődést, Peter Klingler, az általam gyakran emlegetett riesling.hu üzemeltetője felvetette, hogy egy következő alkalommal lehetne egy kimerítő riesling-kóstolót tartani.

A felvetés aztán megvalósult. A mostani eseményre Peter elhívta néhány barátját, köztük a riesling-gyűjtő, Marc Herold-dal, aki egy kimerítően alapos, széles merítésű, mesés sort hozott magával.

Én mint amatőr riesling-fan, ezúton is szertném mély hálámat kifejezni mindazoknak, akik az eseményt megvalósították, és mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy én is jelen lehessek . :))

Következzenek a jegyzeteim, az emlékezetes tételeket aláhúztam.

Tovább
4 komment

Mosbacher-rieslingek Pfalz-ból

2010. augusztus 01. 13:22 - drbarta

Tovább folytatván a rieslingek világában való elmerülést a www.riesling.hu kínálatából beszereztem és megnyitottam kettő palack pfalzi rajnai rizlinget.

A Georg Mosbacher borászat nagyon jól csengő név Pfalzban, közvetlen a legnagyobb nevek után szokás említeni őket. Ültetvényeik a térség híres borászati központjainak számító Forst és Deidesheim környékén vannak.

A kóstolt borok közül az első egy száraz birtok kabinett, míg a második egy dűlőszelektált (bár nem erste lage berorolású) és magasabb érettségi szintet képviselő szintén száraz spatlese tétel.

Tovább
Szólj hozzá!

Riesling-mélyvíz

2010. július 06. 17:17 - drbarta

 Múlt pénteken a beharangozottaknak megfelelően megtörtént mélyebb merítésünk elsősorban a német rieslingek világába. Cél volt, hogy  a fajta szempontjából legjelentősebb borvidékek egyaránt képviselve legyenek egy-egy jelentős(nek mondott) tétellel.

A felcsigázásban már megtörtént az előzetes tudnivalók leközlése, így következzenek a jegyzetek ezúttal is "négykezes" változatban: 

Tovább
3 komment
süti beállítások módosítása