A Borrajongó


Egy hét újbor – Szentpéteri Borpince Néró Rosé Válogatás 2017

2017. november 27. 06:00 - furmintfan

Fehér és vörös színű újborokról több szó esett tematikus hetünkön, mint rózsaszínről, pedig roséból akad bőven ezen a térfélen is. Egy ráadás-poszt erejéig rajta maradunk az újbor-vonaton és egyúttal rosé-ügyben is próbálok faragni valamicskét a hátrányból.
Az utolsó (?) újborunk az Alföldről érkezik, konkrétan egy Duna-Tisza közi rosé képében, néró szőlőből, tehát érdekessége, hogy csemegeszőlő szolgáltatta az alapanyagot. A Csizmazia József és Bereznai László által nemesített fajta bő levű fűszeres bogyókat terem és csemegeszőlőkhöz képest magas mustfokkal és jó savakkal hivatott beérni, papíron tehát ezeket a kvalitásait a borba is átment(het)i.
Néróból egyre többen készítenek bort is, főleg rosét és főleg az Alföldön, de például Szekszárdon és Pécsett is. A Szentpéteri Borpince 2010 óta szűr rosét a fajtából, 2013-tól sillert is palackoznak belőle, sőt, volt olyan év, hogy hordós érlelésű rosét is készítettek. A pincészet központja Kiskőrösön található és 45 hektárról készítik boraikat. Meglehetősen széles termékskálájukon többféle rosé, illetve siller is helyet kap, köztük a Néró Rosé is.

szentpeterinerorosevalogatas2017.jpg

Tovább
5 komment