A Borrajongó


Komoly édességek tíz évesen

2017. május 08. 06:00 - drbarta

Mindig speciális dolog, amikor nem frissen összevásárolt borokból tartok kóstolót, hanem olyan tételek kerülnek terítékre, melyek személyesebbek. A most következő borok zöme meghatározó élmény volt fiatalon, az utolsó palackokat több tétel esetén is immár hosszú évek óta tárolgatom, dédelgetem, hogy majd csak egyszer.

A téma tehát komolyabb édesek. Általában tokajiak, olyanok, melyek egykoron kivágták a biztosítékot, de persze kapnak külföldi vetélytársakat is. Egységesen 2007-es borokról lesz szó, így napjainkat akár ki is lehet nevezni a fent említett "majd egyszernek" hiszen idén szép kerek 10 évesek. Aszúkat nem raktam a sorba. Mivel szerettem volna, hogy az említett külföldi kontextus technológia és stílus terén is lehetőleg passzoljon a hazaiak közé, így főbor-szamorodni-csúcs late harvest cuvée tengelyen mozogtam.

 img_2785.jpg

Vakon kóstoltunk. A puszta kóstolási jegyzeteken túl itt most nem háttérinfókat igyekszem megosztani, inkább pár szóban felidézni az adott borral való élményimet.

Tovább
6 komment

Öreg Tokajiak Köpcössel II. – Aszú ‘99

2017. április 19. 06:00 - akov

A folytatásban az 1999-es évjárat aszúit mustráltuk. Az 1999-es év klasszikus, nagy évjárat, talán a legjobb a kilencvenes években. A viszonylag forró nyárra korai érés és száraz ősz következett. A lassan alakuló botritisz gyorsan száradó bogyókkal jelentkezett. A cukor nem volt extrém magas és a savak is szépen megmaradtak. Jó szerkezetű, tiszta és harmonikus borok kerültek a palackokba. Hogy szabadon kölcsönözzem a rákövetkező napon meglátogatott Demeter Zoltán szavait: a kiváló évjárat elsőként találkozott az újhullámos termelők végre megfelelő tapasztalatával és tudásával, hogy komoly és érlelhető aszúkat készítsenek.

ku_lapis_1999.jpg

Tovább
2 komment

Öreg Tokajiak Köpcössel I. – Kései szüretek

2017. április 12. 06:00 - akov

Március elején Köpcös invitálásának köszönhetően egy öreg tokaji édeseket felvonultató kóstolón vettem részt. A fő téma az 1999-es évjárat aszúinak fejlődése, de Köpcös nem lenne Köpcös, ha ezt nem vezeti fel valami kiadóssal. Ennek hála először 1997 és 2002 közötti – zömmel – kései szüretes borokat kóstoltunk. Tévedés ne essék, senki sem szánta ezeket közel két évtizedes érlelésre, ugyanakkor jó tapasztalat megnézni, mit tudnak mégis ezek a korábban szedett, kevesebb aszúszemet tartalmazó, gyorsabban piacra hozott tételek. A kóstolónak a Kikelet Pince biztosított kiváló helyszínt, a vendégek között pedig számos ismert tokaji borászt üdvözölhettünk. Az első részben tehát a kései szüretek.

sze_cu_99.jpg

Tovább
4 komment

Érett tokaji borok Táncoló Medvével

2016. március 29. 07:00 - furmintfan

Sokféle vélemény kering a száraz tokaji (vagy akár somlói) furmint (és a furmint farvízén a hárslevelű) érlelhetőségéről. A borászok általában jól érlelhető fajtának gondolják a furmintot, nem ritkán évtizedes potenciált is emlegetve, ugyanakkor gyakran hozzátéve, hogy a modern kori tokaji száraz furmint eddigi rövid története miatt viszonylag kevés tapasztalat áll még rendelkezésre. Sok tényező szerepet játszik ebben a dologban, a mérleg mindkét serpenyőjét tekintve. Csak hogy a fajta jellemző tulajdonságainál maradjunk, előnyként például a furmint jellemzően jó savait (bár erre azért a meleg évjáratok rá tudnak cáfolni), míg hátrányként az oxidációra hajlamosságát szokás emlegetni.
Szintén érdekes kérdés, mennyire kell, vagy érdemes egy furmintot érlelni, megéri-e a komolyabb élményfaktorban reménykedve évekig tartogatni egy palackot, vagy jobb biztosra menni, és fiatalon meginni. Az évjárattól kezdve a borkészítési technológiáig ez is számos tényező függvénye, így egy univerzális megoldókulcs erre a kérdésre aligha létezik. A legtöbb száraz bor fiatalon került a forgalomba, de egy-két borász kifejezetten szereti néhány évig palackban érlelni a borait, mielőtt azok a eljutnak fogyasztóhoz.
Szigorúan magánvélemény, de egyre inkább úgy gondolom, a száraz furmint/hárslevelű (potenciális) hosszú érlelhetősége nekem most többnyire csak egy beváltatlan bónusz lehetősége. Ha úgy tetszik: ígéret, de nem bizonyosság. A világ nagy fehér borai, a tokaji száraz furmint nemzetközi kontextusában leggyakrabban emlegetett burgundi chardonnay-k, német/osztrák rieslingek, a Loire-völgyben készített chenin blanc-ok mind-mind hosszú életű borok, így ha ezekkel akar versenyezni a furmint, a komoly érlelési potenciál valóban lényeges (főleg úgy, hogy az árak már közelítenek, sőt). Egy legalább 5000 forintos dűlős tokajival kapcsolatban már alapelvárás, hogy ne hulljon szét 2-3 év alatt, de úgy vélem, a nemzetközi piacra szánt száraz tokaji stílusának csiszolgatásában a stabilan évtizedekben mérhető érlelési potenciál egyelőre másodlagos kérdés a jól ihatóság, elegancia, egyensúly mögött. Egy szép érett bornak ugyan nagy lehet a presztízse, de miért is tartogatná a legtöbb fogyasztó a palackjait hosszú évekig, ha 2-3 évesen még telis-tele van friss ízekkel és csilingelő savakkal, a további érlelés pedig már kockázatokat rejt magában.

Érlelés/érlelhetőség kérdésében igazságot tenni nem akarok (persze ha akarnék, sem tudnék), láttam már példát majd' 10 évesen is remek formában, sőt akár ereje teljében lévő furmintra éppen úgy, ahogy 3 évesen oxidált és ellaposodott dűlős „csodára”, úgyhogy inkább csak "hangosan" gondolkodom. Jól ihatóság, elegancia, egyensúly tekintetében már van sok - és egyre több - szép példa Tokajból, 8-10 év után is szépen muzsikáló száraz borokat tekintve viszont egyelőre a kevés tapasztalat alapján is vegyes képet alkothatunk. A tapasztalatok gyűjtése azonban mindig érdekes élmény, úgyhogy ennek fényében össze is gereblyéztünk néhány érettebb száraz tokajit, hogy megnézzük, hol tartanak most.
Táncoló Medve is ott volt a kóstolón, az ő jegyzeteit is olvashatjátok.

eretttokaj.jpg

Tovább
18 komment

Terroir Club furmint kerekasztal (Bott Pince, Demeter Zoltán, Hollóvár, Királyudvar)

2016. február 18. 06:00 - furmintfan

A Terroir Club - mit iszol? sem maradhatott ki a Furmint Februárból, és ennek apropóján "Furmint kerekasztal" címmel egy igen érdekes eseményt szerveztek a Pesti Vigadó éttermébe. Élvonalbeli magyar borászatok furmintjai sorakoztak fel több évjáratból, külföldi borokkal karöltve, így időben és térben egyaránt széles kitekintésre kaptunk lehetőséget. A tokaji és somlói furmintok mellett wachau-i rieslingeket, burgundi chardonnay-kat és a Loire-völgyből érkező chenin blanc-okat kóstoltunk, így három nagy bort adó nemzetközi fajta biztosította a külföldi kontextust. A szervezők meghívására eljöttek a bemutatott furmintokat készítő borászok is: Bodó Judit és Bodó József (Bott Pince), Demeter Zoltán, Juhász Szabolcs (Királyudvar) és Takács Lajos (Hollóvár) osztotta meg gondolatait a közönséggel.

mitiszolfurmint3.jpg

(Juhász Szabolcs, Takács Lajos, Bodó József, Bodó Judit és Demeter Zoltán)

Tovább
6 komment

Wineporn: Magyar pezsgők a kínpadon

2015. december 19. 14:47 - akov

Pontosan december idusán, a Wineporn szervezésében egy irdatlan nagy magyar pezsgőkóstolóhoz volt szerencsém. Szokolai Máté (főkolompos) előzetes jelzése szerint vagy húsz palackos erjesztésű hazai pezsgőre lehet majd rápróbálni, amely kiváló alkalom a magyar pezsgőkészítés state-of-the-art állapotának felméréshez. Mivel decemberben pont a pezsgőkről szokás írni, számomra kihagyhatatlannak ígérkezett a lehetőség. Végül, a szervezők komoly megrökönyödésére 39db (!) különböző tételt sikerült összegereblyézni, amely jól jelzi: a magyar pezsgőpiac forrong, a termelők egyre bátrabban próbálkoznak kielégíteni a vagy évszázada háttérbe szoruló, palackos erjesztésű termékek iránti keresletet.

link-bubble-pops.jpg

Tovább
22 komment

Mindszenthavi Mulatság 2015 I. - Tokaji Bormívelők Társasága kóstoló és Riedel Furmint pohár bemutatkozás

2015. október 26. 06:00 - furmintfan

Az idei Mindszenthavi Mulatság egyik legnagyobb várakozás elé tekintő programja a Tokaji Bormívelők Társaságának kóstolója volt. Nem csoda, hiszen a 2006-ban alapított, majd egy ideje tetszhalott állapotban leledző egyesület hosszú idők óta először szervezett közös kóstolót. A társaság annak idején a tokaji dűlőklasszifikáció felelevenítése, valamint a szőlőtermesztésre és a borkészítésre vonatkozó közös előírások elfogadása mentén alakult meg, ám az elmúlt években nem hallatott magáról. A jelenlegi tagok most azonban igyekeznek újra életet lehelni a "TBT"-be, és ennek jegyében közös bemutatót szerveztek a Tokaj Nobilis kóstolótermébe, amely teljesen meg is telt az erre tervezett két(-három) órára. Kilenc borászat jelent meg a szombat délutáni kóstolón, mindenki 2-2 dűlős bort hozott magával.
Ezen a délutánon egyúttal az új Riedel Furmint poharat is letesztelhette a közönség. Azt talán kevesen tudják, hogy a tokaj.hu tulajdonosai álmodták meg ezt a poharat, majd az ötlettől a finanszírozáson keresztül a tesztelésig pénzt, paripát nem kímélve, a Riedel segítségével el is jutottak a megvalósításig. Az én szerény tapasztalataim alapján édes borok kóstolásához talán kevésbé alkalmas, de a száraz boroknál kétségtelenül bevált az új pohár, bár a saccra kb. 4 decis űrtartalmú pohárban a kisebb kóstolóadagok eléggé el tudnak veszni. Igazán persze úgy lehetett volna próbára tenni a csodafegyvert, ha több bort egymás mellett többféle pohárból is megkóstolok, de erre most nem volt lehetőség. 18 válogatott bor megkóstolására viszont igen. 

tbt_logo_nbkg.png

Tovább
5 komment

Királyudvar Sec vertikális

2015. szeptember 21. 06:00 - akov

A Királyudvar immár hagyományosnak tekinthető évjárat-bemutatója idén is kötelező program volt, ráadásul olyan borsort kínált, amire valószínűleg igen sokat kell majd várnia a most távol maradóknak. A szokványosan az előző év frissen töltött száraz boraira, valamint az éppen forgalomba kerülő édes borokra fókuszáló bemutató programját a pince számára „katasztrófa” 2014-es év írta felül. Hogy legyen min a távolba meredni, Anthony Hwang, a pincészet arca és tulajdonosa egy tíz évjáratra visszatekintő Sec sorral készült, teljes betekintést engedve a Királyudvar száraz boros múltjába. De hogy emlékezzünk azért arra, Tokaj miért is Tokaj, három aszút csapott a sor végére, nem is akármilyeneket. De ne szaladjuk ennyire előre…

kusec08.jpg

Tovább
51 komment

"Nagy mesterek hordóiból" - Szepsy

2014. december 05. 06:00 - furmintfan

A Borkollégium „Nagy mesterek hordóiból” című kóstolósorozatából természetesen nem maradhatott ki a Szepsy Pincészet. A novemberi kóstoló meghirdetését követően nem sokkal, már nyáron teltházas volt. Az óriási érdeklődésre tekintettel a Borkollégium kóstolóterme helyett az Andante Borpatika adott helyet az eseménynek. Szepsy István sajnos nem tudott eljönni az estre, így Mészáros Gabriella ezúttal egyedül mutatta be a borokat.

Időben visszafelé haladtunk a 2012-es évjárattól. A kóstoló második felében több évet átugorva jutottunk el a dűlős száraz furmintok ősatyjáig, végül a szamorodni aktuális évjáratával zártuk a sort.

szepsybk1.jpg

Tovább
57 komment

Királyudvar évjárat bemutató 2013

2014. szeptember 11. 06:00 - akov

Hagyományosan tudósítok a Tokaj-Hegyalja legpedánsabbjai közé sorolt Királyudvar évjárat bemutatójáról. Már sokan sokszor leírták, mennyire helyén való és alapvető egy magát komolynak gondoló birtok számára az ehhez hasonló szakmai megjelenés. Mégsem csinálja a kutya sem. És úgy tűnik Anthony Hwang üzenetei – és borai – továbbra is komoly hívószavak, a rendelkezésre álló belépőjegyek pillanatok alatt elfogynak. Néha az az érzésem, hogy sok magyar borászat mára szinte elszakadt rajongóitól és mintha csak azt számlálná, mennyi rosé megy el a teszkóban. A Királyudvar azonban foglalkozik imázs-építéssel, antennáit szélesre tárva nem csak mond, de kérdez és figyel is ilyenkor.

kudvar.jpg

Tovább
22 komment

Borok a Gourmet Fesztiválról

2014. június 17. 07:20 - furmintfan

Május utolsó hétvégéjén ismét megrendezték a budai Millenáris Parkban az ország valószínűleg legjelentősebb gasztró-fesztiválját, a Gourmet Fesztivált, ahol a legfontosabb éttermek és számos borászat ételeit, illetve itókáit ízlelhette meg a közönség. Idén a központi téma a rakott krumpli volt. Egy délutánra terveztem csak a látogatást, aztán némi szerencse folytán ebből három délután lett. Az időjárás ugyan nem volt túl kegyes az első napokon, de hétvégére így is megtelt a fesztivál. Sajnos ételt kevesebbet kóstoltam, mint szerettem volna, borból, azt hiszem, éppen eleget. Lássuk!

gourmet6.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Hárslevelűk Éjszakája 2014

2014. június 12. 06:00 - furmintfan

A furmint, a kékfrankos, és az olaszrizling után immár a hárslevelűnek is van saját rendezvénye. A leginkább a furmint „kistestvéreként” kezelt, picit háttérbe szorított fajta véleményem szerint önállóan is megérdemli a figyelmet, hiszen a furminthoz hasonlóan képes több arcát is megmutatni, közvetíteni a termőhely üzenetét, azonban behízelgőbb aromatikájának köszönhetően talán jobban megtalálja az utat a kezdő borfogyasztókhoz, azaz „térítőbor” szerepére inkább alkalmas lehet, mint a furmint.

Kézdy Dániel, a Furmint Február szellemi atyja már hosszabb ideje igyekszik a hárslevelű fajtára is egy rendezvénysorozatot felépíteni. Az eredeti tervek szerint a Hárslevelűk Éjszakája (röviden: HÉJ) tavaly debütált volna, de a főszervező végül úgy érezte, megéri várni egy évet az első rendezvénnyel. A cél – a Furmint Februárhoz, vagy a Kékfrankos Most!-hoz hasonlóan – egy „önjáróvá” váló mozgalom beindítása, amelynek révén folyamatosan kisebb rendezvények is csatlakoznának a jövőben a fő kóstolóesthez. A Furmint Február Vajdahunyadvárban tartott nagy kóstolójához képest Kézdy Dániel a HÉJ debütáló rendezvényét egy oldottabb hangvételű, kisebb létszámú, a végén laza boros buliba átforduló eseményként képzelte el. A helyszín kiválasztásánál is ezt tartotta szem előtt: a Budapesti Harisnyagyár épülete loft-szerű, tágas belső terével és underground hangulatával inkább csábít bulira, mint a Magyar Mezőgazdasági Múzeum patinás épülete.

hej1.jpg

Tovább
3 komment

Terra Hungarica Szegeden

2014. április 09. 06:00 - drbarta

Nagy örömmel vettem tudomásul, hogy a Budapesten már többször is megrendezett, de általam sajnos mindig kihagyott Terra Hungarica Borszalon ezúttal Szegeden fog debütálni. Nagy „segítség” ez nekem, elvégre mostanában nem vagyok túl mobilis az ilyen rendezvényeket tekintve. Feltehetőleg ugyan Budapesten nagyobb teljességgel jelennek meg a mozgalom résztvevői egy ilyen eseményen, de panaszra semmi ok, ígéretes volt így is a lista.

Először úgy terveztem, hogy a fehéreken megyek végig, azután a vöröseken, végére pedig hagyom az édeseket. Végül eléggé össze-vissza kóstoltam, ide-oda csapongva. A jegyzet tehát nem feltétlen időrendi sorrendben mutatja majd be a kóstolt borokat, hanem termelőnként csokorba szedve, gyakran emlékezetből, mert hát volt nálam füzet, toll, de elég rapszodikusan használtam. :)

A legjobban tetsző tételeket aláhúztam.

Tovább
5 komment

Királyudvar évjárat bemutató 2012.

2013. június 25. 06:00 - akov

ahwang.jpgIsmét eltelt egy év és megint sor került az egyik legpatinásabb Tokaji birtok, a Királyudvar évjárat bemutatójára. Tavaly már leírtam, miért is nagyszerű dolog az, ha egy magát komolynak tekintő termelő egy fókuszált és informatív évjárat-értékelést és borbemutatót prezentál az értő közönség számára. Most eltekintek ettől, legyen annyi elég, hogy a 2012-es évjárat rejtelmeit ismét egy kiváló előadáson és borsoron keresztül ismerhettük meg. Ezen felül, aki az elképesztő forróság ellenére elvonszolta magát a kóstoló helyszínéig, a korábbi évjáratok borait is megméricskélhette. Az előadást és kóstolót a pincészet tulajdonosa, Anthony Hwang celebrálta.

Tovább
11 komment

Magyar toplista 2012

2012. december 27. 14:27 - akov

Tudjuk, hogy igazán unalmas és elcsépelt toplistázni, de nem bírtuk ki nélküle. Idén is számtalan feledhetetlen bor fordult meg ugyanis poharainkban, amelyek mindannyian egy jól definiált közös tulajdonsággal rendelkeznek: maradandó élményt okoztak. Nézzük hát szerzőnként melyek voltak 2012 legemlékezetesebb magyar borai.

tokaj_mad.jpg

Tovább
6 komment

Karácsonyi prémium-kóstoló a Terroir Clubban

2012. december 17. 06:00 - drbarta

A Terroir Club Karácsony közeledtével ezúttal is szervezett egy remek kis exkluzív sort. Nem tudom, hogy mi volt a sor összeállításának pontos koncepciója, de alapvetően arról szólt, hogy megnéztünk néhány teljesen különböző stílusú, régebbi évjáratokból származó többnyire prémium kategóriás tételt. 

Az átlagos szint ismét igen magasan volt, miközben az eltérő stílusban megvalósuló klasszisok igazán színessé tették az estét. Köszönet érte, én nagyon jól éreztem magam!

2012-12-12 21.30.21.jpg

 

Tovább
4 komment

Királyudvar Úrágya 2000

2012. szeptember 25. 06:00 - akov

Nehéz olyan pátosszal írni az ikonikus Királyudvar Úrágya 2000-ről, mint azt híre parancsolja. Neki sem nagyon futnék. Annyi azonban biztos, hogy ha ez poharadba kerül, nyájas olvasó, igazán kiváltságos helyzetben érezheted magad, hiszen Magyarország valaha készített egyik legkiválóbb borával kerültél nexusba. Az eredetileg édes bornak szánt Úrágya 2000 rövid idő alatt a hazai és ezen belül a tokaji borkészítés viszonyítási pontjává vált. Sokan – persze helytelenül – a száraz ős-furmintnak tulajdonítják, vagy – helyesebben – innen eredeztetik modern száraz furmintjaink prototípusát. Legyen bárhogy is, borunkat mára utolérte a kuriózumok jól megérdemelt sorsa, távolba vesző legenda és szűkölt ritkaság lett az ő státusza. 12 év távlatából szinte „rönöszansz” festményként tudom csak elképzelni a bor születésének megismételhetetlen pillanatát. Előtérben az Úrágya-hordót kénező Demeter Zoltánnal, fölül a borász finom mozdulatain őrködő angyalok kara, kicsit hátrébb a pince árnyából némán figyelő Szepsy István. Egészen hátul pedig, túl a hordók bumfordi sziluettjén, a gyertya fényében meg-megcsillanó szempár – mindannyian tudjuk –, csakis Anthony Hwangé lehet. Minden bizonnyal így történhetett.

uragya2000.jpg

Tovább
5 komment

Királyudvar: Ilona-cuvée 2008

2012. július 17. 06:30 - drbarta

A tavalyi év egyik legemlékezetesebb édes bora volt számomra. Itt és itt már írtam róla.  Múltkoriban történt, hogy vendégeimet szerettem volna valamivel jól elkápráztatni, ami jó alkalomnak bizonyult, hogy egy év után újra ránézzek.

Aszalt kajszi, aszalt citrusok, mangó, banán, sütőtök, méz. Mélyről jövő illat. Szájban telt korty, rendkívül intenzív ízek, színes gyümölcskavalkád, zamathegyek. Jelentős édesség, de a lendületes citrusos savak végett fürgén mozog a korty, ehhez még hozzátesz a minimálisan, de kétségtelenül jelen levő co2 is.  A kortyközépen újabb és újabb rétegekben érkeznek az ízek, nagyon hosszú a lecsengés. Összességében remek egyensúly, viszont még mindig fiatalosan rakoncátlan egység. Hatalmas anyag, a 8 pont továbbra is megvan nálam.

4 komment

Királyudvar-borok 2009-ből

2012. július 09. 06:00 - drbarta

Királyudvar Lapis Furmint 2009

Banán, körte, alma, pici mézes-tejszín. Közepesen telt korty. Nem túlzó az édesség, az ízek közepesen teltek, a savak viszont sajnos nem igazán teszik oda magukat. Van benne anyag, a lecsengés is talán közepesnél hosszabb, de mégse igazán fókuszált. Élő példa az egyensúlyban rejlő X-faktorra. A 08-as az átlagnál alig több gazdagsággal, a hihetetlen jó arányai végett volt képes számtalanszor ámulatba ejteni. Ez a bor pedig, az elődtől gyakorlatilag egyedül a sav-édesség egyensúly eltolódásában különbözve, egy korrekt, csiszolt, tényleg szerethető, de a belépőszintűnél nem olyan sokkal több, könnyedebb édes tokaji. Eléri a 6 pontot. (86)

DSC_0616 (2).JPG

Királyudvar Demi Sec 2009

Hasonló aromavilág. Banánkrém, trópusiak, citrusok, kövek. Hasonlóképp közepes, vagy egész picit teltebb korty. Kicsit mélyebbnek ható ízek, a kevesebb maradékcukor ellenére is, vagy legalábbis a savak jobban kiemelik. Tömörebb szerkezet, hosszabban időző közép. Érett, de fajsúlyos savak vezetik a kortyot, elég hosszú lecsengés. Jó egyensúly, de az egység fiatalos. 6 és 7 pont között. (89)

7 komment

Királyudvar évjárat bemutató II.

2012. május 30. 06:00 - akov

sor2.jpgAz első sor után Anthony Hwang áttért a 2009-es évjárat értékelésére. A tenyészidőszak csodaszép volt, a nap akkor sütött, amikor kellett, az eső akkor esett, amikor szükség volt rá. Az augusztus-szeptember időszak meleg és száraz volt, hasonlóan a 2011-es évhez. Az érés tökéletesen haladt, a szüret szeptember elején kezdődött és október 11-én ért véget. Ezt követően már csak az aszúszemekre vártak, de ekkor rázendített az eső és el sem állt 2010 júliusáig (smiley). Nincs tehát aszú, de a többi bor nagyon is rendben van. A 2009-es savak hasonlítanak a 2007-esekre, a borokat szép textúra és elegancia jellemzik. Sűrűséghez szép gyümölcsösség társul, a nagy beltartalom mellett szinte könnyedek maradtak a borok.

Tovább
2 komment

Királyudvar évjárat bemutató I.

2012. május 29. 06:00 - akov

ahwang.jpgIsmét sor került a Királyudvar immár hagyományosnak tekinthető évjárat bemutatójára. Olyan boros program ez, amelyet egyszerűen nem lehet kihagyni. A birtok tulajdonosa, Anthony Hwang nálam már évekkel ezelőtt kiérdemelte a „tiszteletbeli magyar” címet, miután olyan szeretettel és átszellemültséggel képes Tokaj-Hegyaljáról és a benne rejlő lehetőségekről beszélni, ami egy helybélinek is becsületére válna. Mr. Hwang ezúttal a frissen palackozott 2011-es borokat, valamint az éppen piacra kerülő 2009-es tételeket mutatta be. A jól felépített, minden részletre kitérő előadás remek tájékoztató és egyben áttekintés a Királyudvarnál folyó munkáról. Miközben Hwang világosan megfogalmazott mondatait hallgatom, többször is eszembe jut, hogy más birtokok vajon miért nem élnek egy ehhez hasonló rendezvény lehetőségével? A kiváló helyszín és a körülmények jó alkalmat kínálnak a megfelelő üzenetek megfogalmazásához.  Már ha vannak megfogalmazható üzenetek. A Királyudvarnál azonban nincs ilyen gond, van miről beszélni, csak győzzétek elolvasni.

Tovább
Szólj hozzá!

Pezsgőzés IV.

2011. december 12. 06:00 - drbarta

Akov kolléga pezsgős posztja után még a témában maradnék.

Az ünnepek közeledtével eluralkodott rajtam (is) valamiféle pezsgő-fogyasztási kényszer. :) Keresi az ember az igazit, ami majd megfelelő lesz Szilveszterre. :)

Az elmúlt néhány hétben az alábbiakat bontottam meg. A kóstolások nem egyszerre történtek, viszont a tematika hasonlósága végett egy posztban gondoltam közölni a jegyzeteket.

Szeretném hangsúlyozni, hogy bár írtam pontokat, de ebben a témában még elég érintőlegesek tapasztalataim, így kéretik az értékeléseket a helyén kezelni. Annyi mindenesetre már világos, hogy az ár-érték arányok nem ugyanazon skála mentén haladnak, mint a csendes borok esetén. Ez egyszerűen drágább műfaj. (Természetesen a hagyományos, "méthode traditionelle", azaz palackos erjesztésű-érlelésű pezsgőkről beszélünk.) Egy öt pontos pezsgőnek már lehet nagyon örülni, és elfogadni, hogy azért is egész biztosan jó néhány ezrest fizetni kell. Egy 6-7 pont környéki pezsgő palackára teljesen elfogadható, hogy az 5-10 ezer forintos tartományban mozog, ha pedig konkrétan champagne-ban gondolkodunk, akkor pedig az utóbbi összegnél indul.

Következzenek akkor a közelmúlt pezsgői:

Tovább
3 komment

Szemrevaló édesek 2008-ból

2011. július 28. 06:00 - drbarta

Egy ideje már tervezgettem jópofa édesboros szemináriumokat szervezni. Azonos évjáratú, nagyságrendileg hasonló árkategóriájú, feldolgozás és technológia tekintetében sem túlságosan különböző tételek egy sorban, melyben természetesen elismert külföldi referencia is helyet kapna.

Lesz több ilyen kör, most első nekifutásra 2008-asok kerültek sorra. Külön kíváncsi voltam a Királyudvar Ilonára, mely nálam néhány hónapja felejthetetlent nyújtott, de néhány hete másoktól elég vegyes (a lesújtótól az egész jóig terjedő) véleményeket hallottam róla. Feltett szándékom volt rendszeres kóstolótársaimnak is megmutatni, néhány hasonló kaliberű, megfelelő és méltó kontextust nyújtó tétel mellett.

Íme a kis "szeminárium" jegyzete:

Tovább
13 komment