A Borrajongó


Tegnap ittam – Jásdi Kékfrankos 2016

2018. február 02. 06:00 - ungert

Ténykérdés, hogy balatoni viszonylatokban ritkábban fogyasztunk és emlegetünk érdekes vörösborokat. Pedig van élet az olaszrizlingen túl is, amit egyre több szerethető Csopak-környéki kékfrankos igyekszik alátámasztani. A pincén kívül elhelyezkedő okok miatt komoly dugóproblémákkal küzdő, de amúgy csodálatos-fantasztikus Homola-frankos után itt egy könnyebb, de nem kevésbé kedvelhető anyag a helyi veteránnak számító Jásdi Istvántól is. Ráadásul hibamentesen, csavarral zárva.

A pince eddig emlékeim szerint csak franc-keretek között próbálkozott tágítani a színspektrumot, ez tehát az első próbálkozás a fajtával. Ami ráadásul hivatalosan csak nulladik, hiszen az alapanyag még nem saját. Ennek ellenére már most sem csak ígéret, sokkal inkább biztos választás.

img_2394.JPG

Tovább
2 komment

Egy pár bika vére – Márkvárt és Lajvér

2018. január 18. 06:00 - ungert

Egyre inkább vagyok úgy, hogy ha már mindenképpen bikavér, akkor ízléseim-kezeim inkább Szekszárd, mintsem Eger felé igyekeznek ösztönszerűen hajlani. Bár a kategória még mindig inkább csak egyfajta beváltásra váró kétborvidéki ígéret, néha pedig sajnos csak káosz és bizonytalanság, akad azért közöttük néhány érdek nélkül szerethető, és ezeket egyelőre többnyire délen érdemes keresni. Ha az ár szempont, akkor ezúttal egy alapszintű bika csapott össze a középkategóriával. Ha a pénzügyi kérdéseket figyelmen kívül hagyjuk és csak az érzékszerveinkre hagyatkozunk, akkor a két bor nagyjából egy kategóriát képvisel, ezt pedig többnyire a tisztességes hétköznapi semmiextra-vöröseknek szoktuk hívni. Borként tulajdonképpen szerethetők, de nem visznek közelebb a bikavér-megfejtéshez. Már ha egyáltalán létezik ilyen fogalom.

img_2252.jpg

Tovább
6 komment

Tegnap ittuk – Ruppert Borház Kandúr 2015

2018. január 10. 06:00 - furmintfan

Gondolkodás nélkül iható, jó minőségű alap vörösborokkal még ma sem lehet Dunát rekeszteni Magyarországon, pedig nagy szüksége lenne ilyenre a híresen ár-érzékeny magyar fogyasztóknak. A külföldi nyomás nagy, se szeri, se száma azoknak az újvilági, spanyol vagy portugál boroknak, amelyek már bármelyik hipermarket polcáról bátran leemelhetőek, és stabil minőséget hoznak. Sokan afféle kármentő, "mindent bele" borként tekintenek az olcsó házasításokra (rosszabb esetben a borász is), pedig nem törvényszerű, hogy így legyen, lehet ezt a műfajt jól csinálni. Mi most szerencsére találtunk egy olyan alap vöröset, amit bármikor újra leemelnénk a polcról és a következő évjáratokban is figyelni fogunk rá.

ruppertkandur2015.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Vörös Balaton III. 2017

2017. december 14. 06:00 - furmintfan

Az először három éve megrendezett Vörös Balaton igyekszik megtörni azt a berögzült axiómát, amely szerint a Balaton=fehérbor. Holott a régióban a kékszőlőnek fontos szerepe volt a korábbi évszázadokban, a jelenlegi (vagy talán inkább az 1-2 évtizeddel ezelőttig fennálló) állapot egyrészt a filoxéravész, másrészt a kommunista tervgazdaság eredménye. Szerencsére egyre több borászat és borkedvelő fedezi fel a tó környéki vörösborokban rejlő lehetőségeket, és ennek demonstrálására a Vörös Balaton kiváló rendezvény. A Jásdi Borterasz ideális helyszínként funkcionál, pont annyi borászt és vendéget tud befogadni, amennyi még komolyabb tömegjelenetek előidézése nélkül képes kóstolni (legalábbis a délutáni órákban még így volt, a késői órákra nem maradtam), jó időben pedig még a teraszon is lehet egyet szippantani a friss téli levegőből és megcsodálni a kilátást a csopaki szőlőkre.
 vorosbalaton00.jpg

Tovább
6 komment

Tegnap ittuk – Zvonko Bogdan-borok

2017. november 28. 06:00 - ungert

Szegedtől néhány kilométerre, de már a határ túloldalán, Szabadka szomszédságában működik egy elegáns körítéssel ellátott, nemzetközi keretek között üzemelő borászat és étterem. A délszláv Zvonko Bogdan nevét viselő, de az énekes-gitároshoz nagyjából nyomokban sem kötődő borászat tulajdonosa magyar, borásza pedig bosnyák. A déli határhoz közelebbi borfogyasztó hontársaink számára ez nem feltétlenül új információ, innen Nagy-Budapestről viszont csak akkor vált láthatóvá a vajdasági történet, amikor az egyik borkereskedő kísérletképpen beemelt három bort a kínálatba. Akit érdekel részletesebb háttérinformáció, az kattintson ide. A modern technológiával felszerelt borászat bár kísérletezik, kifelé mind kommunikációban, mind a borok tekintetében a közízlés maximális, kompromisszumos kiszolgálására törekszik. Ilyen technológiai profizmus és figyelmesség mellett elő lehet ugyan hibátlan, szinte tökéletesre csiszolt borokat állítani, de az egyediségen és az emlékezetességen tipikusan csorba szokott esni. Srđan Lukajić borai pontosan ilyenek, ezt a két mintavételezett palackunk is alátámasztotta. Komolyabb pánikra viszont nincsen ok, a hangosabb többségnek ez a stílus bejön vörösben és fehérben is, ráadásul helyben, az étteremben ételpárosítva megeshet, hogy jobban is működnek.

img_0899.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Kettőezer-kilenc belföldi vörösei, kitérővel

2017. november 12. 14:00 - ungert

Többféle ürügy kínálkozhat egy közepesen nagyobb palackmennyiség borhűtőből történő kisöprésére. A legkézenfekvőbb természetesen a felmerült helyigény kielégítésének okán összetrombitált fosztókóstoló lenne, de ezúttal mégsem ez történt. Véletlenszerűség helyett ugyanis az elmúlt két évben félkomoly koncepció mentén összeszedtünk néhány nagyobb hazai vörösbort kettőezer-kilencből, hogy aztán azokat nem túl hosszú ideig tartó szándékos szem elől tévesztés után idén ősszel egyszerre, egymás mellett lékeljük meg.

img_2037.jpg

Tovább
7 komment

Tegnap ittam - Böjt Bikavér 2015

2017. október 24. 06:00 - furmintfan

A Böjt Borászatról többször is írtunk pár évvel ezelőtti bor-köztudatba robbanásuk kapcsán, azóta kicsit eltűntek a blog hasábjairól, ahogy úgy általában egri borokról, pláne bikák véréről is ritkábban esett szó. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem járunk nyitott szemmel és a Böjt Gergő és Boglárka 2015-ös évjáratból készített Bikavér éppen ideális apropó arra, hogy megtörjön a jég. Előrebocsátom: megint nagyon jól eltalált borral jelentkezett az ostorosi pince.

bojtbikaver2015.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Hétfőöblítő kékfrankosok

2017. október 19. 06:00 - ungert

Közismert brit tudósok szerint nem szükséges meggyőzési szempontból hatékony ürügyeket keresni néhány közepesnél nagyobb vörösbor meglékelésére. A bizonyítást még én sem olvastam el önmaga teljességében, de a szakértőkbe vetett bizalmam feltétlen, így dilemmáktól mentesen mondtam igent, amikor felmerült egy hetet és szomszédi viszonyt indító félkötetlen borozás lehetősége. Az eredeti tervek szerint tizenhármas kékfrankosok forogtak volna a poharakban, de ez spontán módon meghiúsult, így maradt a kizárólagosan belföldi fajtatematika. Nagyobb tanulságokkal, a világot és a fajtát megváltó gondolatokkal nem tudok szolgálni, ellenben itt van néhány friss jegyzet a többkörös érzékszervi vizsgálataimról. Kaptunk háromféle kékfrankos-karaktert, ráadásul a saját ligájában mindegyik nagynak és élményszerűnek tűnt.

kf.jpg

Tovább
2 komment

Tegnap ittam – Heimann "Csók! Rózsi Mama" Rozé 2016

2017. október 18. 06:00 - ungert

A rózsaszín borok hazai piacon betöltött szerepe gyakorlatilag közismert. Mennyiség, cash flow, technológia és popularitás, ráadásul abban sem vagyok biztos, hogy most akkor kereslet szült-e ekkora kínálatot, vagy éppen fordítva. Talán ezért tűnhet meglepő húzásnak ifj. Heimann Zoltán kísérlete, amely a pincebevétel sarkalatos pontjának egy részét próbálja kimozdítani saját nyugalmi állapotából úgy, hogy a végeredmény még a fanyalgó részpublikum számára is érdekes legyen. Mivelhogy kevés magyar rozét állítanak kereskedőpolcra olyasfajta használati utasítással, amely szerint a palack tartalma "Fogyasztás előtt felrázandó!", nem különösebben meglepő, hogy a szokásosnál intenzívebb érdeklődés övezte a szeptemberi debütálást. Kíváncsi voltam én is, hisz' kíváncsinak lenni jó, ráadásul ezzel a borral nemcsak a nyitott fogyasztóréteg, hanem elvileg a pince is nyert. Vagy legalábbis nem veszített, hordókat. Ráadásul mindezt nem is titkolják. A lényeg persze most sem az ideológia, mivelhogy azt meginni nem lehet. Sokkal inkább fontos az, hogy mennyire szerethető ez a Mammaróza-mutáns, és hogy átjön-e az úgynevezett üzenet.

img_1969.jpg

Tovább
20 komment

Rejtőzködő borvidékek: Tolna - Grál Borpince

2017. október 12. 06:00 - furmintfan

A Bükk után újra magyar borvidék kerül terítékre a sorozatban, ezúttal az ország déli feléről. A kissé szétszabdalt, a Szekszárdi borvidéktől keletre és északra elterülő Tolnai borvidék és a Grál Borpince lesz a mai téma.
 gral1.jpg

Tolna
A Tolnai borvidék területét tekintve meglehetősen nagy, kb. 11000 ha-t tesz ki, azonban jelenleg csak alig 3000 hektáron terem szőlő, rengeteg kihasználatlan lehetőség van tehát. Az éghajlat mérsékelten kontinentális, sok napsütéssel, meleg nyarakkal, megfelelő mennyiségű csapadékkal. A borvidéket elsősorban agyagos-homokos üledékes és - különösen Paks környékén igen vastag - löszös alapkőzet jellemzi, amelyeken löszvályog, barna erdei talaj vagy vályogtalaj alakult ki.
A Tolnai borvidék ezen a néven nem tekint vissza komoly múltra, tekintettel arra, hogy csak 1998-tól létezik jelenlegi formájában: főként a Szekszárdi borvidék völgységi részéből és néhány jó adottságú, de korábban borvidéki besorolással nem rendelkező területből (pl. Paks, illetve Tamási környéke) alakították ki. A Szekszárdi borvidék egykori részeként természetesen több évezredes hagyománya van Tolnában a borkészítésnek, - ahogy az már lenni szokott - egészen a rómaiak uralmáig visszavezethetően. A 16. század végéig Tolna az ország vezető bortermelő vidéke volt, csak a 15 éves háború (1591-1606) következtében helyeződött át a súlypont Tokaj-Hegyaljára. Később az idetelepülő - majd a 2. világháborút követően nagyrészt kitelepített - német nemzetiségűek szilárdították meg ismét a szőlőtermesztést a vidéken. A szocialista korszakban már inkább a mennyiségi szőlőtermelésen, mintsem a borkészítésen volt a hangsúly. Ma is nagyon kevés pince készít itt saját név alatt palackozva minőségi bort, közülük talán az olasz Antinori család tulajdonában lévő Tűzkő, és a termékeivel a nagyobb áruházláncok polcain megjelenő Danubiana neve ugorhat be. A legtöbb gazda eladja a szőlőt, elsősorban a fent említett cégeknek vagy az Alföldre. Mucsi Zalán a Grál Borpincével tehát igazi csodabogárnak számít ezen a borvidéken, hiszen apró birtokán készített borai megtalálták útjukat az érdeklődő fogyasztó poharához és a csúcsgasztronómiához egyaránt.

Grál Borpince
A Grál Borpince tulajdonos-borásza 2008 óta borászkodik a Tolna megyei Gyönkön, 2,5 hektáron. Mucsi Zalán egyébként alföldi származású és harmadik generációs borász, azonban sokáig nem akart szőlővel és borral foglalkozni, először csak szülői nyomásra indult el ezen a pályán. Eleinte Szekszárdon tervezett pincealapítást, de az apósa helyette inkább Gyönköt javasolta neki. A kisváros melletti Pelzberg-dűlőben felújított egy 1880-ban épült présházat, majd telepítettek egy kevés szőlőt. 2008-ban még csak egy hordónyi öreg tőkés kékfrankos készült, amely azonban kedvező fogadtatásra talált, megszilárdítva Mucsi Zalán elhatározását. A következő években több kisebb területet is sikerült megvásárolni a pince körül és további fajtákkal is bővült a birtok.
A terület kicsi, a fajtaválaszték szűk, ennek megfelelően a portfólió is áttekinthető, következetes. A vezető fajta kékfrankos mellett szürkebarát, cabernet franc, merlot és kadarka terem  a mészkőfoltokban gazdag, meredek, agyagos, löszös lejtőkön. A szőlőművelés a kezdettől fogva organikus, a borok spontán erjednek, csak kevés ként kapnak, a vörösek szűretlenül kerülnek palackba. 
A fajtabor Pelzberg Kékfrankos és a Grál Pinot Gris mellett egy szintén fajtabor kadarka és a Maestro névre keresztelt cabernet franc-merlot házasítás alkotja a szortimentet.

Tovább
9 komment

Tegnap ittam – Pálffy Birtokbor Vörös 2015

2017. szeptember 22. 06:00 - ungert

Az alapszintű birtokborok piaci szerepkörének fontossága két szempontból feltétlenül alátámasztódni látszik. A létra első fokaként egyrészről elengendhetetlen, hogy meggyőző-megfelelő stabilitással és teherbírással rendelkezzen a fogyasztói igények tekintetében, hogy legyen szándék és igény haladni tovább, felfelé. A történet másik része az úgynevezett névazonosság, amely szerint birtokbor-kötelesség valósághűen közvetíteni a pincestílust, amely többalapanyagos esetben az alkotófajták egyéniségének háttérbe szorítását is jelentheti. És bár megesik, hogy ezek a peremfeltételek nem teljesülnek, a köveskáli Pálffy Pince esetében szó sincsen ilyesmiről. Kettőezer-tizenötben legalábbis semmiképpen sem. Külön öröm, hogy a műfaj sznobigényeit egy alapvetően fehérboros pincének vörös színekben sikerült teljesíteni, ami a közel sem meggyőző átlagok alapján kifejezetten ügyes munkának számít. 

img_1825.JPG

Tovább
Szólj hozzá!

Vulkanikus borok Gyöngyöspatán

2017. szeptember 21. 06:00 - furmintfan

Augusztus utolsó, igen forró szombatja bizonyos szempontból remekül passzolt egy vulkanikus borokról szóló fesztiválnak, még ha a legtöbb ember ilyenkor legszívesebben inkább egy medencében múlatná az időt. Én viszont valamilyen szinten bepótolva az idén is betervezett mátrai bortúrát, Gyöngyöspata hétszintes pincesorát vettem a nyakamba és a tavalyi debütálás után ismét megrendezett Vulkanikus Borok (Fesztiválja) névre keresztelt családias kis rendezvényen ismerkedtem meg néhány borral.
Mátrai borászok és vulkanikus alapkőzeten operáló egyéb borvidékek borászai egyaránt szerepelnek a kiállítók listáján, néhányan pedig a gasztronómiai élvezetekhez igyekeznek hozzájárulni. A családias hangulatú, nyugodalmas mederben csordogáló rendezvényen nem volt tömeg, nem volt kapkodás, kényelmesen lehetett kóstolgatni, beszélgetni, a tájat szemlélni. Eleinte csodálkoztam a Budapestről érkező vendégeknek szervezett busz késői visszaindulási időpontján, aztán ahogy közeledett az a bizonyos késő esti óra, rájöttem, hogy még így is rengeteg olyan termelőt kihagytam, akiknél be volt tervezve a kóstolás, ráadásul a gyöngyöspatai templom megtekintése is kimaradt. Így jártam, de panaszra így sincs ok, jól telt a nap, a többit majd talán jövőre bepótolom. 

vulkanikus1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Mátrai borok Ceglédről - Kemenczés Borház

2017. augusztus 31. 07:10 - furmintfan

Nem is gondolná az ember, hogy Cegléden és közvetlen környékén is van észlelhető boros élet (noha a szőlőtermelés már a középkorban fontos szerepet töltött be a település életében), így aztán eléggé meglepődtem, amikor egy közös ismerősön keresztül egy ceglédi pince kóstolóra invitált. Amikor nyélbe tudtuk ütni a találkozót és felmerült a kérdés, vendéglátóim felvilágosítottak, hogy - legalábbis számomra - meglepően sok pince üzemel a városban. Ami a Kemenczés Borházat mindenképpen megkülönbözteti a többi ceglédi borászattól, az a mátrai alapanyag. 
De hogy kerül a mátrai szőlő az Alföld kapujába? Kezdjük a történetet az elején. 

kemenczes1.jpg

Tovább
1 komment

Úton a Felvidéken 2017 – Kasnyik Családi Pincészet és Strekov 1075

2017. augusztus 25. 06:00 - ungert

A bélai szakmázás estébe történő elhajlása után reggel viszonylagosan korán közlekedtünk tova úgy három szlovákiai falunyit, hogy a kürti szállás elfoglalása után kétpincényi élményszerű borozásba vessük bele magunkat éjfélig és tovább. Igaz-igaz, ebből kezdetileg keveset sejtettünk, de ne szaladjunk ennyire előre. Kürt – ékes szlovák megnevezésén csak Strekov – elsősorban a Kasnyik Tamás által igazgatott, magát már-már túlnőni készülő, de egyébként zseniális zenés-boros fesztivál miatt szerepel főként az északi szomszédunk köznyelvi bortérképén, de a szeszvilágban jobban tájékozódók számára egész évben érdekes, hovatovább kötelező úti cél. A fesztivál alatt túlpörgő életet élő, tömött falu ugyanis alaphelyzetben nyugodt, családias és kellemes. Olyannyira, hogy az egyetlen lehetséges szállás-panzió elfoglalása után, Kasnyik Tamásra várva Sütő Zsolt kistraktorozott el csoportunk mellett, részben felkészülten az esti pincemegszállásunkra. Nem sokkal később Tamás is megérkezett egy furgonnal, hogy először a pincébe, aztán pedig a szőlőhegyen található vendégházba kalauzoljon minket rengeteg bor, ebéd, séta és beszélgetés ürügyén. A folytatásról igyekszünk most mesélni, négy kéz segítségével.

img_1465.JPG

Tovább
5 komment

Debütáló borok és gasztroshow - Látogatás a Szent Donát Birtokon

2017. augusztus 22. 06:00 - furmintfan

Legutóbbi csopaki-paloznaki kirándulásom alkalmával a Szent Donát Birtokhoz már nem jutottam el, de nyáron, július egyik legmelegebb napján bepótoltam a vizitet. Csopak elképesztő fejlődésen ment keresztül az utóbbi években, mind a borászok közötti összefogás, mind a borok minősége, mind gasztronómia szempontjából, és ennek a fejlődésnek a Szent Donát Birtok és a hozzá kapcsolódó Márga megkerülhetetlen tényezője, motorja. A hőség ellenére jól sikerült időpontot választani a kóstolóra, mert a 2016-os borok szinte kivétel nélkül palackba kerültek már, kettő közülük éppen azon a hétvégén mutatkozott be a nagyközönségnek és ismerős vendégek is éppen a pincénél tartózkodtak, ráadásul vendéglátóst játszani. 

sztdonat1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Móri elsőbálozás - Látogatás a Csetvei Pincénél

2017. augusztus 17. 06:00 - furmintfan

Tulajdonképpen a puszta véletlennek köszönhető, hogy idén életemben először teljesen spontán eljutottam Mórra, de azon túl sem bántam meg a dolgot, hogy most ezzel eggyel kevesebb magyar borvidék van, ahol még életemben nem jártam (csak a 35 fokban vasútállomáshoz loholást tudtam volna jó szívvel kihagyni a műsorból, főleg úgy, hogy a vonatom azután fél órát késett, de legalább a kedves bakter úr megszánt egy literes hideg árványvízzel). Voltaképpen a Balaton helyett Móron nyaraló barátaimhoz ugrottam be egy napra potyautasnak, cserébe leszervezve egy kis borozgatást délutánra. 
Az eredeti tervek szerint két pincéhez mentünk volna kóstolni a kultúrprogramok után, de végül Miklós Csabi váratlanul jött elfoglaltsága miatt csak a Csetvei Pincénél jártunk. Utólag nem is olyan nagy baj, hogy nem kellett pincéről pincére rohanni, így is kellemesen telt a délután a hűvös kóstolóhelyiségben. 

csetvei1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam - Heimann Birtokbor 2014

2017. augusztus 11. 06:00 - furmintfan

Már szinte közhelyesen köztudomású tény, hogy 2014 nem lesz a legendás magyar vörösborok évjárata. Egy kezemen meg tudom számolni, hány szép hazai vöröset kóstoltam ebből az évből, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy ennek egyik oka saját jellemhibám, nevezetesen az óvatosság is lehet. Mindenesetre innen szép nyerni, ahogy mondani szokás, és a 2014-es Heimann Birtokbornak ez sikerült is. A teljesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy itt sem a vakmerő kísérletezőkedv vitt rá végül a vásárlására, hanem rszabi ajánlása.

 heimannbirtokbor2014.jpg

Tovább
3 komment

Úton a Felvidéken 2017 - Château Belá és Bott Frigyes

2017. augusztus 10. 06:00 - furmintfan

Szinte pontosan egy évvel tavalyi felvidéki bortúránk (1., 2.) után ismét átruccantunk pár napra a határ túlsó oldalára néhány borászat meglátogatása céljából. Ebben az évben ambiciózusabb terveink voltak: több érdeklődő, több nap, több borászat. A nettó 2 nap alatt összesen négy pincészetnél jártunk, akik két különböző település határában tevékenykednek. Vendéglátóink igen jól tartottak minket: az ott töltött idő alatt sikerült közel 70 bort megkóstolni.

bottfrigyes0.jpg

Az első napot Bélán (Belá) töltöttük, ahol a Chateau Belá-nál, majd Bott Frigyeséknék vendégeskedtünk. A második nap Kürtöt (Strekov) vették be csapataink, de erről majd terjedelmi okokból külön számolunk be. Nem is szaporítanám feleslegesen a szót, térjünk a lényegre: az első két pincére és az ott kóstolt monstre borsorokra.

Tovább
20 komment

2013-as kékfrankosok vakon

2017. július 15. 06:00 - furmintfan

Amikor sweetsole kolléga megírta a művelt alkoholistán a Bencze Birtokon celebrált kékfrankos-rangadón leszűrt tapasztalatait, már nálam is összegyűlt egy - az ottani sorral átfedéseket is mutató - kékfrankos-sereg a 2013-as évjáratból. A kóstolóra sok huzavona után végül május elején kerítettünk sort, most újabb 2 hónap vajúdás után a jegyzetek is napvilágot látnak. 
kekefrankosok201705.jpg

Tovább
5 komment

Hegyaljai hétvégék - Préselő Borászat és Budaházy-Fekete Kúria

2017. június 20. 06:00 - furmintfan

A pünkösdi hegyaljai túra Mád után Erdőbényén folytatódott. Bár a település dűlőiről készült borokkal rendszeresen találkozom, magában a festői fekvésű falucskában eddig mindig csak átutazóban jártam. Pedig az alig 1100 lelket számláló falu, Hegyalja egyik legősibb települése bőven kínál felfedezni való kincseket. Erdőbénye komoly múlttal rendelkezik mind a borászat, mind a kádármesterség terén. Ahogy sok más hegyaljai település, egy időben Erdőbénye is a Rákóczi család birtoka volt és fontos gazdasági centrumként működött. Az utóbbi években egyre több borászat létesült a falucskában, amelynek népszerűségét a 2009 óta minden nyáron megrendezésre kerülő "Bor, mámor, Bénye" fesztivál is fokozta.
 budahazyfeketekuria2017_3.jpg

(Kilátás a Rányból)

Tovább
Szólj hozzá!

Barta Pince és Nagygombos Borászat portfólió-bemutató

2017. május 11. 06:00 - furmintfan

A Barta Pince és a Nagygombos Borászat között látszólag nem sok metszéspont van, adja magát a kérdés, hogy miért tart közös kóstolót a két pincészet. A közös pont nem más, mint a tulajdonos, Barta Károly, akit inkább a saját nevét is viselő mádi pince kapcsán ismer a borvilág, holott a mátrai birtok is dinamikus fejlődésen ment keresztül, amióta 2009-ben a Barta család megvásárolta.
A közös kóstolón természetesen a tulajdonos személyesen is ott volt és a két birtok borászai, Takács-Barta Anna és Ujvári Vivien sem hiányozhattak, ahogy nem hiányozhatott a hiperaktív kereskedelmi vezető, Takács Alexandrosz sem. Az eseménynek a Béterv Lakásétterem adott otthont, egyúttal Bíró Botond Boldizsár és Takács Alexandrosz több borhoz remek falatokat is komponált (lásd a borok után zárójelben).

portfolio11_furmint_photo_small.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam – Káli Kövek Kékfrankos 2015

2017. május 10. 06:00 - ungert

Sokat változhatott a Szabó Gyula irányítása alatt tevékenykedő köveskáli pince azóta, hogy úgy öt évvel ezelőtt egy hosszabb, a Balaton északi partján lebonyolított baráti nyaralás kellős közepén éppen arra vitt az utunk. Értelmezésem szerint az akkor még koncepciókeresés közben is kiváló italokat az asztalra lepakoló, de méretileg családias vállalkozás éppen abban az időszakban lépett rá az okos, lekövethető alapanyagok felvásárlásának útjára abból a célból, hogy szőlőn és boron keresztül mutassa be azt a terepet, ahol fejlődött a múlt, él a jelen és épül a jövő. Az azóta szárnyakat bontott faluboros koncepció megindokolta önmagát, a pince kínálata kiszélesedett, a borok lassan de biztosan el is érik célközönségüket. A káliköves fehéreket én is szondázom évről-évre, és a helyzet az, hogy többnyire az alapszintnél jobb, tisztább és élvezetesebb borokat kapok, ráadásul közel alapszintű forintkötegekért cserébe. Fogyasztói mennyország, már amennyiben a balatoni kínálatot vizsgáljuk. Azt nem tudom, hogy kékfrankos készült-e már a pincefalak között, de nekem újszerűen hatott a lehetőség, éltem is vele hirtelen felindulásból, amikor a Pozsonyi úton a Jászai felé sétálva éppen belesett egy borkereskedő az utamba. Az meg különösen jó, hogy nem is csalódtam.

fullsizerender_2.jpg

Tovább
1 komment

Húsvéti borozgatások balatoni borteraszokon - Petrányi Pince és Homola Pincészet

2017. május 02. 06:00 - furmintfan

A kissé szeszélyes áprilisi időjárás húsvét hétvégéjén is elég mozgalmasan alakult, mindenesetre a frissen munkaszüneti nappá nyilvánított nagypéntek még pont ideálisnak tűnt arra, hogy tegyek egy villámlátogatást a Balaton északi partján. A szezon lassacskán beindul, egyre többen látogatnak a tóparti településekre, miközben a pincészetek a "standard" vendéglátáson túl különböző programokkal is igyekeznek csábítani a nagyérdeműt. Én azonban most csak egy hirtelen jött ötlettől vezérelve jöttem, borokat kóstolgatni és a kilátásban gyönyörködni. Az említett szempontokat szem előtt tartva a Petrányi Pincénél töltöttem a délelőttöt, majd délután Paloznakon, a Homola Borteraszon folytattam a tájba révedést és borozgatást, és gyorsan el is röppent a nap. Lássuk, milyen borokkal telt a balatoni kiruccanás.

teraszozaspetranyi2.jpg

Tovább
2 komment

A borbárok közös bora - Egytőről Kékfrankos 2016

2017. április 26. 06:00 - furmintfan

Példaértékű összefogás eredménye a képen szereplő bor, ugyanis Budapest legfontosabb borbárjainak többsége áll mögötte. A Doblo Wine & Bar-t, a 0,75 bistro-t, a Palack-ot, az Andante Borpatiká-t, a Köz’Pont-ot, az ETAP Wine Bar-t, a Tasting Table-t, a VinoPiano Borbár-t, továbbá a Bortársaság-ot, a szekszárdi Sebestyén Pincé-t és a Wine Flow boros oldalt tömörítő kezdeményezés hagyományteremtő célzattal, a Kárpát-medencei szőlőfajták népszerűsítése jegyében készítette el közös borát, amely minden résztvevőnél elérhető és kóstolható.

A cél egy jól iható, bisztrós stílusú, csavarzárral ellátott könnyed bor palackba zárása és a fogyasztók elé tárása volt. A fajtaválasztásnál egyértelmű volt, hogy Kárpát-medencei fajtából kell készülnie, a borászokkal folytatott konzultációt követően a választás végül a kékfrankosra esett. A bor Sebestyén Csaba és Sebestyén Csilla szőlőjéből és pincéjében készült Szekszárdon, végül 1200 palackot töltöttek le belőle.
A kezdeményezés hamar kapott egy saját facebook-oldalt is, majd a névadásba bevonták a közönséget is, egy nyílt pályázat keretében, ahol végül az "Egytőről" győzedelmeskedett a beküldött nevek közül. A címkén az egy tőről fakadó ágak az összefogás résztvevőit szimbolizálják.
A mozgalom nem csupán egy közös borral áll ki a közönség elé, hanem a tudatos és minőség borfogyasztás népszerűsítésére közös programokat – borbár-túrákat, közösen szervezett vidéki pince- és dűlőtúrákat, egymásnál történő vendégszerepléseket – is tervez. A résztvevők reményei szerint a közös bor története sem ér véget, további honi szőlőfajtákból kívánják a következő években bővíteni a sorozatot. 

egytorolkekfrankos2016.jpg

Tovább
2 komment

Tegnap ittuk – Sauska Kékfrankos 2012

2017. április 24. 06:00 - ungert

Világos, hogy a kétszékelyű Sauska-vállalkozás villányi pincéje a helyi trendeknek megfelelően elsősorban Bordeaux-i fajtákkal igyekszik felépítkezni. Amíg a kiemelkedően színvonalas technológiai háttérrel rendelkező műhely elsősorban a megbízható, irányított és könnyen befogadható házasítások terén alkot maradandót, okkal tehetjük meg, hogy elfeledkezünk a kínálat perifériájáról. A látókörből történő kiesés persze se nem indok, se nem mentség, éppen ezért hangsúlyozom, hogy a Sauska-kékfrankosra érdemes odafigyelni. A természetes utakat járó frankos-kísérletezések és a fajtából összepakolt egyre izgalmasabb, egyre sokszínűbb dűlő-képviselők mellett ugyanis érdekes lehet, hogyan muzsikál a hozzánk egyik legközelebb álló, de mégsem kisajátított szőlőfajta, ha tudatos, irányított, a technológiai kereteket szabadabbra engedő pincekezekbe kerül. Elejét veszem a találgatásoknak és idehelyezem az összegzést: ez egy tök jó vörösbor. Nem rizikó, sokkal inkább biztos választás, tuti tipp.

kekfrankos_2012_cimke.jpg

Tovább
6 komment