A Borrajongó


"Gyengébb? Nem!" - Nőnapi kóstoló 2019

2019. március 24. 06:00 - furmintfan

A tavalyi "Gyengébb? Nem" nőnapi kóstoló talán egyszeri alkalomnak indult, de úgy tűnik, hogy utólag is hagyományteremtő lehet, ugyanis idén is összegyűltek a borászhölgyek a Sofitel-ben, hogy megmutassák magukat és boraikat a közönségnek. A könyv szereplői közül majdnem mindenki jelen volt és a kiállítók sora kibővült új kiállítókkal is. A kiállító borászok kezdeményezésére a rendezvény egyben jótékonysági akcióvá is vált, ugyanis aznapi honoráriumukat a női szolidaritás jegyében az Anyaoltalmazó Alapítvány számára ajánlották fel.
A kóstolóra komoly érdeklődés volt, a helyszín adottságai és a közönség létszáma együttesen okozott néhány tömegjelenetet. Valamennyire azért próbáltam jegyzetelni, de nem vittem túlzásba, ahogy az átgondolt pontozást sem, de amennyire sikerült, azt itt közreadom, abc-sorrendben haladva.

gyengebbnem2019_0.jpg

Tovább
3 komment

Magyar egyveleg 2019/1

2019. március 14. 06:00 - furmintfan

Az év első magyar boros "megamixe", szokás szerint - a kóstolási körülményektől függően - kurtább vagy részletesebb jegyzetekkel, pezsgőtől az édes borig, Soprontól Tokajig.

egyvelegdugokm18.jpg

Tovább
3 komment

Évzárás a MyWine-ban, évnyitó a Kálvária Pincében

2019. január 11. 06:00 - furmintfan

Így cirka másfél hét pihenő után ideje lenne valamivel elindítani az évet a Borrajongón, úgyhogy egy laza egyveleg formájában ezt is meg teszem. Az előző év utolsó és az új esztendő első péntek estéje egyaránt a bor jegyében telt, van tehát miről írni. Az előző év utolsó péntek estéjén a MyWine-ban borozgattam baráti társasággal, január első péntekjén pedig Kézdy Dániel meghívására verődött össze egy kisebb kompánia a házigazda borbarátaiból. Mindkét alkalommal előkerültek érdekes borok és korábbi évjáratú palackok is. A két este "termését" kötöttem csokorba az idei első blogposztban.
 kalvaria201901_00.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2018/6

2018. december 23. 06:00 - furmintfan

Év végére itt az utolsó magyar egyveleg, szokás szerint sok a borok között a száraz tokaji, de ez már csak így marad. :)

egyvelegdugokm17.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

A legfontosabb Heimann bor: Céh Kereszt Kadarka 2017

2018. december 07. 06:00 - rszabi

img_8821.jpgA Céh Kereszt Kadarka Heimannék legfontosabb bora. Merész állítás, de nem alap nélkül való. Azért merész, mert a hazai nagyvörös palettán a Barbár és a Franciscus igazi állócsillagoknak bizonyultak, a legfontosabb háromezer közeli kategóriában pedig a birtokbornak van bérelt helye. Kadarka fronton alakul a kínálat vertikálisan és horizontálisan is. Egyre több termelő kínál jól megkülönböztethető stílusban a legizgalmasabb hazai kékszőlőből.. És ez jó. Nemcsak a borász stílusa és a termőhely alakítja, tágítja ezt a spektrumot, de van ott eltérés klónokban, hordó használatban és még sok apró, de fontos mozzanatban is. A klasszikus, kistestű, leheletnyi csersavval bíró, vibráló intenzitású csupa gyümölcs örömbomba kadarkákat szerencsére már egyre több termelő szállítja évről-évre. Az utóbbi években számomra  a legtöbb élményt három pince, nevezetesen Bott Frigyes, az Orsolya Pince és a Heimann család szállította, A közelmúltban Szekszárdon (a Pécsi Kutatóintézet segítségével) érdekes kísérletbe  fogtak, aminek az egyik folyománya a címszereplő bor.

Tovább
Szólj hozzá!

Borsmenta Sajtóklub - Kékfrankosok a Kóstolom Borbárban

2018. november 14. 06:00 - furmintfan

A Moszkva tér Széll Kálmán tér és a Millenáris közelében, a Káplár utcában nyílt meg a közelmúltban a Kóstolom Borbár, ahol átlag két hetente keddenként a Borsmenta főszerkesztője, Szabó Edit meghívására a hazai borsajtó képviselői összeülnek 1-1 tematikus kóstolóra.
Most éppen a kékfrankos volt porondon, 13 hazai pincészet 14 kékfrankosa mérkőzött meg egymással egy vakkóstoló keretében. A sajtókóstolók rendszeres résztvevői szerint nem volt még ilyen egységes színvonalú sor előttük, én azért némi hiányérzettel küszködve úgy vélem, van még mit javítani az átlag-színvonalon kékfrankos-fronton is.

borsmentakekfrankos20181030.jpg

Tovább
3 komment

Koncepciómentes kedd – Eger, Szekszárd és Villány

2018. október 31. 06:00 - ungert

Az egymásra torlódott hosszabb hétvégék lehetőséget biztosítanak arra is, hogy olyan palackbontogatásba fogjuk, amely mögé nem építünk fel semmiféle koncepciót sem. Az előző négynapos blokkot ezért komolyabb megfejtéseket nem tartogató módon, előzetes egyeztetés nélküli "Hozz egy üveg bort!"-estével zártuk. És ha már jegyzeteltem, ráadásul a borok is kellemesek voltak, úgy döntöttem, nem hagyom bejegyzésnyom nélkül a dolgot.

dsc_0006_1.JPG

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2018/5

2018. szeptember 28. 06:00 - furmintfan

A legújabb magyar egyveleg erősen fehérbor- és Balaton-hangsúlyos lesz, helyet kap benne például egy csokorra való balatonfüredi/csopaki/paloznaki olaszrizling, amelyek végül külön bejegyzést nem kaptak. Az évszaknak megfelelően több rosé is fogyott az utóbbi hónapokban, de vörösből és édesből most inkább csak mutatóban lesz néhány.
 egyvelegdugokm16.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2018/4

2018. augusztus 02. 06:00 - furmintfan

Megérkezett az aktuális magyar egyveleg. A Gourmet Fesztiválon megkóstolt sok bor és néhány pezsgő mellett szokás szerint több tokaji tétel is szerepel, illetve az évszaknak megfelelően több a rosé és jellemzően a karcsúbb vörösborok kerültek elő az utóbbi hetekben.
 egyvelegdugokm15.jpg

Tovább
2 komment

Magyar egyveleg 2018/2

2018. április 26. 06:00 - furmintfan

Íme, itt az újabb magyar egyveleg is, jó széles merítéssel, szokás szerint változó részletességű jegyzetekkel. A mixben szerepelnek többek között az Artizan borkereskedés portfólió-bemutatóján megkóstolt borok, a Junibor Organic kóstolón szereplő tételek, és a megszokottnál több édes bor, köztük egy csokor 2012-es édes szamorodnival.

egyvelegdugokm13.jpg

Tovább
6 komment

Húsvéti kadarkázás a Kálvária Pincében

2018. április 09. 06:00 - furmintfan

Kézdy Dániel, a Vinoport és a Furmint Február szellemi atyja mindig töri a fejét valamin, és bár a sok ötlet megvalósításához sok idő is kell, gyakorlatilag minden évben előrukkolt valamilyen újdonsággal, legyen az egy rendezvénysorozat (Hárslevelűk Éjszakája), egy könyv (Tokaj - Emberek és dűlők), vagy egy aszúkra koncentráló kereskedelmi projekt (Aszú Prime), most pedig egy még nagyobb fába vágták a fejszéjüket.
A Kézdy család 2018-ban nyitotta meg a nagyközönség előtt budakalászi Kálvária-dombon a Kálvária Pincét, amely voltaképpen három pincét takar, amelyeknek a nevét három fontos hazai szőlőfajta, a kadarka, a kékfrankos és a furmint adta. A családi borkészlet tárolásán túl nem titkolt cél az értékteremtés és a különböző szakmai kóstolók szervezése. Dani azt is reméli, hogy lassan a többi pincébe is visszatér az élet és a helyi közösség is visszatalál a borhoz.
A szűkebb és tágabb körű nyitórendezvények után az első - húsvét hétfőre eső -  nyílt tematikus kóstoló témája a kadarka volt. 
  kadarkak.jpg

Tovább
3 komment

Gyengébb? Nem! - Nőnapi kóstoló

2018. április 07. 06:00 - furmintfan

Szabó Edit "Gyengébb? Nem!" című könyve 26, a bor világában tevékenykedő nő történetét tartalmazza, interjúk formájában, Dancsecs Ferenc fotóival. A könyvet már tavaly óta meg lehet vásárolni, és aki szeretné egy kicsit megismerni a bor mögött az embert, annak tényleg csak ajánlani tudom. Idén - stílszerűen nőnapon - egy kóstoló erejéig is összegyűltek a könyv főszereplői a Sofitel-ben, én most itt szerzett élményeimről írtam egy rövidke összefoglalót, de mielőtt rátérnék a borokra, álljon még itt a könyv ajánlójának egy részlete, magától a szerzőtől:

"Ebben a könyvben huszonhat remek nő mesél az életéről. Mindannyian a borok világában dolgoznak, olyan terepen mozognak, ahol korábban hagyományosan férfiak ültek a kormánynál. Magabiztosan, céltudatosan vezetnek. Van közöttük tulajdonos, birtokigazgató, szőlész és borász, mindegyikük máshol tart az útján, de büszkék arra, amit eddig elértek, és nem cserélnének senkivel. Néhányan gyerekkori álmukat váltották valóra, mások felnőtt fejjel merészkedtek először a pince mélyére, megint mások az apától megörökölt, nehéz „autót” szelídítették magukhoz, de előbb-utóbb mind megtanulta, hol kell megpiszkálni a motort, ha baj van. Bemutatják a boraikat, amelyekre büszkék, és bizonyítják jártasságukat a konyhában is. Mesélnek a mindennapjaikról, a családjukról, a sikereiről és a kudarcaikról, mindarról, ami elindította őket azon az úton, amelyen ma is járnak."

gyengebbnem1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2017/4

2017. december 16. 06:00 - furmintfan

Az év hátralévő részét már az ünnepi palackoknak fenntartva, december közepére is jön a menetrendszerű egyveleg. Otthon, vendégségben, étteremben, buliban, (bor)fesztiválokon kóstolt borok itthon, ennek megfelelően hosszabb-rövidebb, részletesebb vagy nyúlfarknyi, kóstolás közben vagy emlékezetből papírra vetett jegyzetek. 

egyvelegdugokm11.jpg

A zárójeles szám szokás szerint a kóstolás hónapját jelzi, miheztartás végett.

Tovább
9 komment

Kettőezer-kilenc belföldi vörösei, kitérővel

2017. november 12. 14:00 - ungert

Többféle ürügy kínálkozhat egy közepesen nagyobb palackmennyiség borhűtőből történő kisöprésére. A legkézenfekvőbb természetesen a felmerült helyigény kielégítésének okán összetrombitált fosztókóstoló lenne, de ezúttal mégsem ez történt. Véletlenszerűség helyett ugyanis az elmúlt két évben félkomoly koncepció mentén összeszedtünk néhány nagyobb hazai vörösbort kettőezer-kilencből, hogy aztán azokat nem túl hosszú ideig tartó szándékos szem elől tévesztés után idén ősszel egyszerre, egymás mellett lékeljük meg.

img_2037.jpg

Tovább
7 komment

Tegnap ittam – Heimann "Csók! Rózsi Mama" Rozé 2016

2017. október 18. 06:00 - ungert

A rózsaszín borok hazai piacon betöltött szerepe gyakorlatilag közismert. Mennyiség, cash flow, technológia és popularitás, ráadásul abban sem vagyok biztos, hogy most akkor kereslet szült-e ekkora kínálatot, vagy éppen fordítva. Talán ezért tűnhet meglepő húzásnak ifj. Heimann Zoltán kísérlete, amely a pincebevétel sarkalatos pontjának egy részét próbálja kimozdítani saját nyugalmi állapotából úgy, hogy a végeredmény még a fanyalgó részpublikum számára is érdekes legyen. Mivelhogy kevés magyar rozét állítanak kereskedőpolcra olyasfajta használati utasítással, amely szerint a palack tartalma "Fogyasztás előtt felrázandó!", nem különösebben meglepő, hogy a szokásosnál intenzívebb érdeklődés övezte a szeptemberi debütálást. Kíváncsi voltam én is, hisz' kíváncsinak lenni jó, ráadásul ezzel a borral nemcsak a nyitott fogyasztóréteg, hanem elvileg a pince is nyert. Vagy legalábbis nem veszített, hordókat. Ráadásul mindezt nem is titkolják. A lényeg persze most sem az ideológia, mivelhogy azt meginni nem lehet. Sokkal inkább fontos az, hogy mennyire szerethető ez a Mammaróza-mutáns, és hogy átjön-e az úgynevezett üzenet.

img_1969.jpg

Tovább
20 komment

Magyar egyveleg 2017/3

2017. szeptember 23. 06:00 - furmintfan

Újabb magyar egyveleg, nagyjából június elejétől szeptember első napjaival bezárólag kóstolt borokkal. Több kisebb-nagyobb borvidék is fel-feltűnik benne legalább egy-egy bor erejéig, bubistól az édesig.

egyvelegdugokm10.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam - Heimann Birtokbor 2014

2017. augusztus 11. 06:00 - furmintfan

Már szinte közhelyesen köztudomású tény, hogy 2014 nem lesz a legendás magyar vörösborok évjárata. Egy kezemen meg tudom számolni, hány szép hazai vöröset kóstoltam ebből az évből, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy ennek egyik oka saját jellemhibám, nevezetesen az óvatosság is lehet. Mindenesetre innen szép nyerni, ahogy mondani szokás, és a 2014-es Heimann Birtokbornak ez sikerült is. A teljesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy itt sem a vakmerő kísérletezőkedv vitt rá végül a vásárlására, hanem rszabi ajánlása.

 heimannbirtokbor2014.jpg

Tovább
3 komment

2013-as kékfrankosok vakon

2017. július 15. 06:00 - furmintfan

Amikor sweetsole kolléga megírta a művelt alkoholistán a Bencze Birtokon celebrált kékfrankos-rangadón leszűrt tapasztalatait, már nálam is összegyűlt egy - az ottani sorral átfedéseket is mutató - kékfrankos-sereg a 2013-as évjáratból. A kóstolóra sok huzavona után végül május elején kerítettünk sort, most újabb 2 hónap vajúdás után a jegyzetek is napvilágot látnak. 
kekefrankosok201705.jpg

Tovább
5 komment

Magyar egyveleg 2017/1

2017. március 18. 06:00 - furmintfan

Arra jutottam, hogy talán érdemesebb az egyveleg posztokat a féléves adagokhoz képest kicsit sűríteni, egyrészt több aktualitása lehet egyes boroknak, másrészt jól jön a tömbösítés olyan esetekben, amikor sok kóstoló élményeit nincs időm/energiám külön posztba önteni.
2017 eleje ilyen minden szempontból alkalmas volt egy gyors magyar egyveleg "kihozatalára", rengeteg olyan eseményen voltam, amiről idő hiányában nem született külön írás, jobb híján most így pótolom a lemaradást.

egyvelegdugokm6.jpg
A random módon kóstolt borok mellett itt egy teljes Kikelet retrospektív 2011-es és 2012-es száraz borokkal, egy DemiJohn kóstoló kínálatának a fele (Bencze, Fekete, Sanzon Tokaj, Gallay, Sándor Zsolt Pincészete, sajnos csak ennyire jutott időm), egy Junibor kóstoló (Árvay, DemeterVin, Gere, Hernyák, Pendits, Pfneiszl, Somlói Vándor, Weninger) és egy ETAP "4 borász" est termése (2HA, Benedek, Centurio, Kreinbacher). Vigyázat, maraton!

Tovább
7 komment

Tegnap ittam – Heimann Céh Kereszt Kadarka 2015

2017. február 05. 13:00 - ungert

Kapocs borvidéki múlt és jelen között – keresve sem találni jobb szerepet a szekszárdi kadarkának. Bár többé-kevésbé közismert, hogy a nemzeti kincsként kezelt fajta gyökerei közel sem hazai eredetűek, tény, hogy azt a szocializmus nagyüzemi borideológiája sem tudta kizökkenteni hungarikum-szerepéből. A kadarka egyértelmű szekszárdi feladata a bikavér egyediesítése, fűszerezése, de szerencsére vannak még borászok, akik a kadarka-jelen mellé kísérletezéssel keresik a jövőt. Klónokkal, területekkel, fajtaborokkal. Fajtaborokkal, amelyek a hétköznapi könnyű kadarka-arcon túl megmutatják a szőlőben rejlő lehetőségeket. Aki Szekszárd tekintetében az elmúlt években jól informált volt – vagy csupán csak tisztességesen ivott –, az tudja, hogy a helyi zászlósborászat berkei között soha sem volt félvállról véve a kadarka-misszió. A hagyományápoló kísérleteknek köszönhetően pedig palackba töltődött, eképpen kóstolható is a Heimann-család legfrissebb kadarkája, amely logikusan emelkedik a pince eddigi fajtabora fölé és indokolja meg a szőlő szerepét és az abban rejlő lehetőségeket is a jelen Szekszárdja tekintetében. A Céh Keresztet tavaly ősszel futtában is megdicsértem, de most egy teljes palack és két nap társaságában igazoltam önmagam lelkesedésének jogosságát. Nagyszerű kadarka született.

16507384_415085728836114_1413328515_n.jpg

Tovább
35 komment

2016 II. félév - magyar egyveleg, vörösek, rosék, sillerek

2017. január 07. 06:00 - furmintfan

Itt a tegnapi poszt folytatása, néhány rosé és siller után vörösborokkal.

egyvelegdugokm5.jpg

Tovább
4 komment

Unico 2007 et al.

2016. október 21. 06:00 - akov

Nem oly rég írtam egy elég jó kis spanyol sorról, ahol egy dugós 1996-os Unico borzolta a kedélyeket. Még tisztán emlékszem arra a 8-10 buta arcra az asztal körül, nem akartuk elhinni, hogy pont a főszereplő megy a levesbe. Nos, a Bortársaság – innen származott őkelme – a régi vásárlás és a blokk nemléte ellenére volt oly szíves és kicserélte. Ugyan az 1996-os már nem volt raktáron, de a kurrens kiadást azért megkaphattuk, amelyet ezúton is nagyon köszönünk. Szóval, ha már Unico, megpróbáltunk valami kontextust kreálni köréje és melegen reméltük, nem kerülünk vele megint egy végzetes dugóhúzóba…

unico_2007.jpg

Tovább
3 komment

Juniborünnep 2016 - "Kedvenceink" kóstoló

2016. szeptember 08. 06:00 - furmintfan

A Junibor - Fiatal Borászok Egyesülete - immár negyedik éve vette birtokba a budapesti Szent István teret, hogy a főváros egyik legszebb helyszínén mutassa be - elsősorban a fiatalabb korosztályt megcélozva - azegyesület tagjai - a juniborászok - által képviselt pincészetek válogatott borait. A Junibor tagjainak száma minden évben bővül néhány taggal, így idén már 32 borászat több mint 100 borából lehetett válogatni a négynapos rendezvényen. Szombaton a hagyománnyá érett "Kedvenceink" kóstolón minden pincészettől 1-1 kiválasztott tételt lehetett megkóstolni. Természetesen nem feltétlenül az adott borászat legjobb vagy a borász igazi kedvenc tételéről van ilyen esetekben szó, lényeg, hogy a borokból színes körkép álljon össze és szinte mindenféle borkategória bemutatásra kerüljön. Így aztán könnyed gyöngyöző rosétól a különféle fehér-, rosé és vörösborokon át egészen édes szamorodniig lehetett eljutni. Sok újdonságot hoztak magukkal a borászok, de néhányan jól bevált nagyágyúkat vetettek be.

junib.jpg

Tovább
12 komment

2016 I. félév - magyar egyveleg

2016. július 30. 06:00 - furmintfan

Itt a fél évet felölelő magyar egyveleg is, azokkal a borokkal, amelyeket az elmúlt 6 hónapban ittam és maradt fenn róluk valamilyen jegyzet, de azután a blogon valamilyen okból nem kerültek említésre. Az a terv, hogy az idén fokozatosan a végére járok a maradék 2011-es, 2012-es évjáratból származó tokaji boraim túlnyomó részének, így Tokaj erősen felülreprezentált ebben a válogatásban (és valószínűleg a következőben is így lesz), de akad itt bor mindenhonnan, a blogon ritkán vagy eddig nem előforduló pincéktől is. 

egyvelegdugokm3.jpg

Tovább
1 komment

Tegnap ittam – Heimann Franciscus 2011

2016. május 27. 06:00 - ungert

Már magam sem tudom, hogy milyen torzítócsatornákon keresztül érkezett a népi hiedelem füleim magasságába, miszerint a Heimann-család igazgatta szekszárdi zászlóspince ajtajai mögött nem készül több Franciscus. A tény sokkszerűsége elsősorban abból hivatott adódni, hogy a '14-'15-ös, nemcsak minőségi, de mennyiségi borfogyasztó-érám alatt többször volt szerencsém kóstolni, sőt inni is a hivatkozott cabernet franc- és sagrantino-alapokra helyezett kiscsúcsbor '09-es évjáratából. Az meg nem csak nálam bizonyította, hogy egy minden paraméterében, így szeszben is terebélyes, későn szedett izomszekszárdi is simán lehet szórakoztató, egyensúlyos és gyakorlatilag letehetetlenül jól fogyasztható. Az sem mellékes persze, hogy ráadásul egyboros bizonyítékként állította, hogy az olasz bevándorló  gondos kezek alatt menedékkérelmi eljárás nélkül is kényelmes hazát talált a honi délvégeken. Ráadásul igen tehetségesen üzen a cabernet franc-nal is úgy, hogy még a magyarok is megértik. A hiedelmi valóságalapokról most sincs lehetőségem beszámolni (ha valaki tud konkrétat, ragadjon hozzászóló-billentyűzetet bátran), az viszont egészen biztos, hogy a tavalyi év végén forgalmi tétellé vált a '11-es évjárat, amely képes  ugyan következetesen elődje útjára lépni, de a feltuningolt elvárások miatt mégis hagy maga után némi hiánytérzetet.

img_0150.JPG

Tovább
3 komment
süti beállítások módosítása