A Borrajongó


Húsvéti kadarkázás a Kálvária Pincében

2018. április 09. 06:00 - furmintfan

Kézdy Dániel, a Vinoport és a Furmint Február szellemi atyja mindig töri a fejét valamin, és bár a sok ötlet megvalósításához sok idő is kell, gyakorlatilag minden évben előrukkolt valamilyen újdonsággal, legyen az egy rendezvénysorozat (Hárslevelűk Éjszakája), egy könyv (Tokaj - Emberek és dűlők), vagy egy aszúkra koncentráló kereskedelmi projekt (Aszú Prime), most pedig egy még nagyobb fába vágták a fejszéjüket.
A Kézdy család 2018-ban nyitotta meg a nagyközönség előtt budakalászi Kálvária-dombon a Kálvária Pincét, amely voltaképpen három pincét takar, amelyeknek a nevét három fontos hazai szőlőfajta, a kadarka, a kékfrankos és a furmint adta. A családi borkészlet tárolásán túl nem titkolt cél az értékteremtés és a különböző szakmai kóstolók szervezése. Dani azt is reméli, hogy lassan a többi pincébe is visszatér az élet és a helyi közösség is visszatalál a borhoz.
A szűkebb és tágabb körű nyitórendezvények után az első - húsvét hétfőre eső -  nyílt tematikus kóstoló témája a kadarka volt. 
  kadarkak.jpg

Tovább
3 komment

Már megint egy rajnai rizling vakkóstoló...

2018. április 06. 06:00 - furmintfan

Úgy tűnik, már hagyomány lesz belőle, hogy évente (legalább) egyszer összegyűlik egy csapat borkedvelő és egy csokorra való magyar és külföldi rajnai rizling és igyekszünk levonni a tanulságokat. Tavalyelőtt Bernáth József szervezte meg a szeánszot és dobta be a borok nagy részét, tavaly én gyűjtögettem össze a 2015-ös honi rajnaikat egy kis külföldi kitekintéssel. Idén - ismét Józsi szervezésében - is összejött egy terjedelmesebb sor, többnyire magyar borokból és frissebb évjáratokból, néhány kakukktojással. 

rajnairizling201803_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Köveskáli Furmint Napok 2018

2018. március 09. 06:00 - furmintfan

A Furmint Február rendezvénysorozatába az utóbbi évek során több vidéki helyszín is bekapcsolódott és idén Köveskál is csatlakozott a maga a "Furmint Napok"-kal. A Káli-medence kis ékszerdoboza abban a szerencsés helyzetben van, hogy két elismert borászat és három remek étterem is található a faluban, az egész hétvégére programokat kínáló esemény az ő összefogásuknak és áldozatos munkájuknak köszönhetően jöhetett létre. A Furmint Napokon balatoni, somlói, tokaji borászok beszélgettek a fajtáról és mutatták be azt saját boraik tükrében, az éttermek pedig furmintra hangolt menüsorokkal és borvacsorákkal készültek.

A pénteki nyitónapon a borvacsora után a borászok zárt ajtók mögött egy vakkóstoló keretében beszélgettek a fajtáról és lehetőségeiről, szombaton már egyszerre három helyszínen zajlottak a különböző tematikus kóstolók. A szombati vacsora előtt az érdeklődök egy fotókiállítást és vetítést tekinthettek meg a művelődési házban, majd újabb borvacsora következett. Vasárnap még egy pezsgős reggeli és néhány levezető program búcsúztatta a hétvégét.
A szombati napot én is Köveskálon töltöttem, szikrázó napsütés, havas táj és ismerős arc és persze borok társaságában.
 koveskalifurmintnapok1.jpg

(Köveskál)

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam - Bott Frigyes Furmint 2016

2018. február 09. 06:00 - furmintfan

Itt a második februári furmintos "tegnap ittam", amelynek keretében ezúttal egyrészt elhagyjuk Tokajt, másrészt átlépjük az országhatárt és egy felvidéki bort vesézünk ki. Bott Frigyesnek ugyan elmondása szerint a hárslevelű a kedvenc fehér fajtája, de nem kétséges, hogy a furmintnak is komoly szerepet szán. Nem csupán önállóan, fajtaborként palackozza, hanem ez az egyik alapköve a pincészet csúcsházasításának számító Super Granum-nak is, hárslevelűvel és juhfarkkal karöltve. Muzslán persze mást mutat a furmint, mint akár Tokajban, akár Somlón. Itt vulkanikus alapú agyagos, mészköves talajon terem a szőlő, amely Frigyesék pincéjében egész fürtös préselést követően saját élesztővel hordóban erjed és érlelődik finomseprőn kb. fél évig. 
Amikor nyáron kóstoltuk a pincénél a 2016-os furmintot, úgy véltük, hogy már csak az évjárat markánsabb savai miatt sem árthat egy kis érlelés a boroknak. Most eljött az ideje, hogy megvizsgáljam, mit mutat most, bő fél év eltelte után.
 bottfrigyesfurmint2016.jpg

Tovább
6 komment

2017 legjobbjai – magyar borok

2017. december 30. 06:00 - ungert

Kettőezer-tizenhét végnapjai ismét ürügyet szolgáltatnak arra, hogy szerkesztőségileg összeszedjük azokat a borokat, amelyek bizonyos okok miatt emlékezetesek voltak. A továbbkattintás után elsőként a magyarokat gyűjtöttük csokorba a szokásos módon. Most pedig boldog(abb) új évet kívánva szeretnénk megköszönni az idei figyelmet, támogatást, követést, egyetértést és kritizálást. Buzdítanánk továbbá minden kedves olvasót és követőt a saját kedvenceinek megosztására akár itt, hozzászólás-formában, akár a legnagyobb közösségi portálon elhelyezett bejegyzés alatt, kommentben. Holnap jövünk a külföldiekkel, egyébként pedig jövőre minden bizonnyal újra találkozunk.

img_2217.JPG

Tovább
22 komment

Évzáró ünnepi egyveleg

2017. december 29. 06:00 - furmintfan

Évzáró poharazgatás borbarátokkal, születésnap, karácsony... volt bőven alkalom, hogy az év végén féltve őrizgetett palackok és régi favoritok nyíljanak. A nagyobb közösségi ivászatokra 1-2 nagyágyú mellett inkább közönség-kedvencek és várhatóan jól teljesítő "felső középkategóriás" borok után nyúltam, és persze a társaságnak köszönhetően érkezett néhány vendégpalack is. Az első etapban kóstolt borok egy része már a múltkori magyar egyvelegben megéneklésre került, az akkori sor külföldi és édes borai itt szerepelnek. A 4 különböző alkalom során kóstolt borokat végül a hagyományos bubis/száraz fehér/száraz vörös/édes választóvonalak mentén szedtem szét, a csoportokon belül ömlesztve kóstolási sorrendbe téve, bár igazából ennek túl nagy jelentősége nincs. :)

unnepiegyveleg2017.jpg

Ígérem, idén már nem lesz több egyveleg, holnap-holnapután a toplistákkal zárjuk az évet, és persze várjuk a kedves olvasók kedvenceit is! :)

Tovább
4 komment

Úton a Felvidéken 2017 - Château Belá és Bott Frigyes

2017. augusztus 10. 06:00 - furmintfan

Szinte pontosan egy évvel tavalyi felvidéki bortúránk (1., 2.) után ismét átruccantunk pár napra a határ túlsó oldalára néhány borászat meglátogatása céljából. Ebben az évben ambiciózusabb terveink voltak: több érdeklődő, több nap, több borászat. A nettó 2 nap alatt összesen négy pincészetnél jártunk, akik két különböző település határában tevékenykednek. Vendéglátóink igen jól tartottak minket: az ott töltött idő alatt sikerült közel 70 bort megkóstolni.

bottfrigyes0.jpg

Az első napot Bélán (Belá) töltöttük, ahol a Chateau Belá-nál, majd Bott Frigyeséknék vendégeskedtünk. A második nap Kürtöt (Strekov) vették be csapataink, de erről majd terjedelmi okokból külön számolunk be. Nem is szaporítanám feleslegesen a szót, térjünk a lényegre: az első két pincére és az ott kóstolt monstre borsorokra.

Tovább
20 komment

Tegnap ittam – Bott Frigyes Olaszrizling 2016

2017. július 11. 06:00 - ungert

Szakértelem hiányában csak egyfajta önző, fogyasztói szemszögből tudom vizsgálni azt a fajta közérdeklődést, ami az olaszrizlinget, mint szőlőfajta-alapot igyekszik körülvenni az elmúlt időszakban. A Kárpát-medence leginkább köznyelven megszólaló fehérszőlője tekintetében elsősorban annak önnön sokszínűsége tűnik ki, mint kapaszkodási pont. Értem ezt pontosabban arra, hogy a fröccsalaptól kezdve a középszinten át egészen a klasszismagasságú dűlőmutogatásig alkalmas mindenre, ha a feladatának megfelelően tartódik karban. A névvita, valamint a vélt-valós túldimenzionálással kapcsolatosan időről-időre előkerülő népi hangok borissza-szempontból mintegy lényegtelenek, ennél sokkal fontosabb, hogy valóban egyre több érdekes, sokszínű, valamint a termőterületről is mondanivalóval bíró bor kerül kerül ki a fajta keretei közül, ez pedig ad okot némi optimizmusra, bizakodásra és érdeklődésre. A Felvidéken tevékenykedő Bott-pince olaszrizlingje pedig mintha efféle ékes példa lenne, dacára annak, hogy közel sem képezi a pinceportfólió fókuszpontját. Ez a muzslai olaszrizling ugyanis éppen elég érdekes ahhoz, hogy érdemeljen némi figyelmet a rohanó borvilág nagyjai között is, még akkor is, ha kettőezer-tizenhat olasza közel sem pincezászló-viteli célból készült el. Ennek ellenére úgy vélem, hogy magasabb lécet ugrik meg, mint néhány határon inneni kategóriatársa.

fullsizerender_4.jpg

Tovább
21 komment

Tegnap ittam - Bott Frigyes Vinculum 2015

2017. február 22. 06:00 - furmintfan

Tavaly júliusban jártunk Bott Frigyeséknél, ahol fantasztikus 2015-ös sort kóstoltunk néhány ráadás borral együtt. Azóta a 2015-ös borok egy részébe hébe-hóba belefutok 1-1 pohár erejéig, otthon is félre van téve néhány palack, azonban a sor valószínűleg legérdekesebb tagjával azóta a júliusi este óta nem találkoztam. Egészen hétfőig.
bottfrigyesvinculum2015.jpg

A "tegnap ittam" sorozat általában olyan borokról szól, amelyekből egy egész palackot tett magáévá a sorok írója és esetleges kóstolótársasága (bár néhány kivétel akadt már a sorban), ez a poszt most a szabályt erősítő kivételek egyike lesz. A Drop Shopban éppen poharazzák a bort, úgyhogy hétfőn szépen én is beillesztettem az aznap kóstolt fehérek végére és nem bántam meg.

Tovább
Szólj hozzá!

Úton a Felvidéken – Bott Frigyes, Béla/Muzsla

2016. augusztus 01. 06:00 - ungert

Mátyás Andrásék utolsó utáni, előre nem tervezett hordómintáinak villámízlelése után időszerűen hagytuk magunk mögött Kisújfalu (Nová Vieska) külterületét, hogy tizenöt kilométernyi autózást követően Bélán (Belá) találkozzunk elszállásolónkkal és esti házigazdánkkal, Bott Frigyessel és családjával. A majd' négyszázas lakossággal rendelkező szlovákiai, de gyakorlatilag színmagyar kistelepülés nevezetessége – a nyilvánvaló Château Bélán túl – Botték 86-os panziója, amely a pince muzslai (Mužla) kötődése ellenére már-már luxusszintű turizmusorigónak számít szálláslehetőség és borkóstolás tekintetében is. Mivel Frigyes boraival ezidáig inkább futólag, illetve egy-egy szólóműsor keretében találkoztam, időszerű volt, hogy féltucatnyi borbuzernyák-csapatunk ne csak a panzió medencéjébe, hanem a borok és a házigazda szavaiba is ugorjon legalább egy fejest. Az alábbiakban igyekezetileg próbálom összekaparni a borok és a szavak által összeállított tapasztalatképet, ezzel pótolva többéves adósságomat a pince és Dél-Szlovákia tekintetében egyaránt.

bf1.jpg

Tovább
6 komment

Tegnap ittam – Bott Frigyes Granum 2014

2016. április 29. 06:00 - ungert

A Garam-mentén, madártávlatibb nézőpontból pedig a Duna északi oldalán tevékenykedő Bott Frigyes boraihoz különösebb érzelmi kötelék, valamint ehhez kapcsolódó érzékszervi tapasztalat nem fűz. Az viszont tényszerű, hogy a szegről-végről, palackszámra vagy decizetten benyelt kékfrankosok és Vinculum-juhfarkak hagytak olyan nyomokat a memóriaperifériámban, hogy időnként kötelességemnek érezzem az aktuális pinceszortiment megszondázását. Az úgynevezett '13-as évjárat nagyságát ugyan cakk-pakk kihagytam, most viszont valamiféle késztetést éreztem arra, hogy a teljes sorcsere után véletlenszerűen nyúljak bele a sokszor emlegetett, ám annál kevesebbszer méltatott tizennégyes év Bott-sorába. Még akkor is, ha tulajdonképpen '11-es traminit szerettem volna fogyasztani, de végül készlethiány okán csak a címszereplést magára vállaló Granumra futotta.
bfg14.JPG

Tovább
Szólj hozzá!

2015 legjobbjai - magyar borok

2015. december 31. 06:00 - furmintfan

Elérkeztünk az év utolsó napjához, ideje visszatekinteni, melyek voltak azok a magyar borok, amelyek a legkedvesebb, legmaradandóbb élményeket okozták nekünk az idén. Az édes tokaji borok (persze elsősorban az aszúk) jelenléte a listákon már megszokott dolog, és a száraz fehérek terén sem meglepő a hegyaljai dominancia. Vörösben sokkal vegyesebb a mezőny, már ami a borvidéki megoszlást illeti. Az egyetlen borász, aki az eredmények alapján mind a négyünk listáján helyet kapott, egyúttal mind fehérben, mind vörösben nagyot alkotott, nem más, mint Bott Frigyes. Ezzel a poszttal kívánunk minden kedves olvasónknak boldog új évet, sok jó borral és természetesen várjuk az olvasói toplistákat is!

szepsy3.jpg

Tovább
13 komment