Nemrég akov gigaburgundi posztja után kedvem szottyant nekem is összehajítani egy témába vágó kóstolót kis szegedi társaságomnak. Beugró tekintetében én jóval kevesebb keretből gazdálkodhattam, mint a linkelt kóstolót összeállító dagadtos, így szóba se jöhettek többszáz eurós ikonok, viszont tudtam, hogy az átlagos kóstolóinktól némiképp drágább sor felé így is komoly elvárásokkal fognak közelíteni a kedves kollégák.

Közhely-szerű, hogy ugye Burgundia-témakörben mennyire könnyen mellé lehet nyúlni, így lemondtam arról, hogy újszerű felfedezésekkel örvendeztessem meg magunkat, illetve az olvasókat, maradtam jól bevált termelőknél, akikről már többször is volt szó a blogon, esetenként akár a konkrét borról is, remélem ennyi unalmasságot elnéznek nekem. :)

A koncepció tehát mindössze annyi, hogy felvezetésnek kezdünk két magyar tétellel, majd áttérünk Burgundiára, ahonnan haladva előre egyre nívósabb és egyre régebbi évjáratú borok kerülnek górcső alá.

Íme:

Ez a kóstoló még novemberben volt, de gondoltam ha már visszajöttem miért is ne írhatnám meg utólag? Elsősorban azért jött létre, mert német pinot-kra voltam kíváncsi. Ahogy olvas az ember cikkeket, mint pl. ezt, körvonalazódik egy idea, hogy talán a rieslingek árnyékában van egy „titkos fegyverük” is a németeknek?!  A spatburgunder képes lehet elszomorítani Burgundiát, csak azért nem tudunk róla szélesebb körben, mert a németek majdnem mindet megisszák maguk?

Egy szó, mint száz, a tettek mezejére léptem és némi utána olvasás után beszereztem néhány jelesebbnek tartott tételt érintve azokat a német borvidékeket, melyek ezt a fajtát tekintik a legfontosabbnak. Természetesen pinot noir-ról révén szó feltétlen kíváncsi voltam, hogy mit mutatnak a fajta örök referenciája Burgundia mellett, persze úgy nagyságrendileg hasonló polcról. A kóstoló résztvevői közül néhányan azt is szerették volna, hogy magyarok is kerüljenek a sorba, így ez is megtörtént. Ez utóbbiak biztosítását a kóstolóra szintén elvállalták a kedves kollégák. Mivel nem igazán számítunk pinot noir-nagyhatalomnak, és ennek megfelelően árban is átlagosan alacsonyabb árkategóriát képviseltek a hazai tételek, mint a külföldiek, a sorban való jelenlétük inkább a kíváncsiság kielégítését szolgálta, mint nagy következtetések levonását.

A képen pinot noir szőlők. Itt találtam.

Következzen végül a sor, három burgundi, három német és három magyar tétel képviseletével, a vakkóstolás sorrendjében.

Dom. Faiveley: Mercurey 1er cru Clos du Roy 2009

Kifinomult illat, remek minőségű gyümölcsösség, málna, cseresznye, pici szeder, friss szilva, mellettük tavaszi virágok, összetett fűszeresség, édesgyökér, fahéj, medvecukor. Vétek nem rászánni az időt. Közepes test, telt íz, érett, friss, harapnivaló gyümölcsösség. Viszonylag kevesebb, finomszemcsés tannin, élénk, cizellált szintén nagyon finom állagú savak vezette szerkezet. Közepesen tömör, de jól fókuszált kortylefolyás, közepesnél jóval hosszabb lecsengés. Kifogástalan egyensúly, simaság, miközben csupa élet. Finesszel és eleganciával csúszik be a 7 pontosak táborába. Kb. 20 Euro. Megvenném újra? Igen.

Drouhin-Laroze: Les Bonnes Mares 2004

Chambolle-Musigny egyik nagy hírű grand cru területéről. Nagyon szép illat, porított bogyós gyümölcsök, szarvasgomba, ércesség, szárított virágok. Szájban „csak” nagyon rendben. Közepes méretű, szinte karcsú test. Ízekkel szépen kitöltött bármiféle lehengerlő intenzitás nélkül. Korrekt mag, feszes savak, finomszemcsés, de szilárd tanninok, tisztességesen hosszú lecsengés, csontszáraz, kissé poros utóíz. 7 pont. (A másnapi maradék gyengébben muzsikált. Az illat megragadó komplexitása eltűnt, kicsit oxidáltnak is éreztem ekkor, szájban jól tartotta magát, de színei nélkül sokkal szikárabbnak hatott.)  50 angol font.